II. 4. ~Érkezés.*

*Sandy szemszögéből*

Reggel egyedül ébredtem a nagy, hideg ágyban. Ma nem kelt mellettem Louis, bár arra a hétre, amíg itt lesz a húga szabadságot kaptak tekintve a fesztivált is. De megértem, az indokát, miért nem aludt velem, ami nem más, mint Harry. Ugyanis úgy döntöttek csapnak egy pasi estét. Na nem úgy, hogy sztriptíz bárba meg ilyen helyekre mennek. Csupán spontán módon együtt akartak lenni 5-en, így ha jól tudtam, Painballozni és bowlingozni is voltak. Örültem, hogy nem csak a munka miatt vannak együtt. Tudtam, hogy nekik is kell az együttlét, csak úgy mint nekünk, kettőnknek. Hisz Ők szinte testvérek öten, míg mi egy pár vagyunk. És mivel mi sok időt töltöttünk együtt, itt volt az ideje, hogy egy teljes napra a srácoké legyen. Szóval ezért keltem én ma egyedül, de egy halk csörömpölésből a nyitott ajtón át tudtam, kint forog a konyhában. Éreztem, hogy reggel egyből át fog jönni, ahogy felkel. Hisz ma jön Lottie. Annyira vártam, hogy végre megérkezzen. Este nehezen tudtam elaludni. Nagyon megszerettem ezt a kiscsajt. Lassan nyitottam ki a szemem, és álmosan sóhajtottam egy nagyot. Nem tudom, hogyan lehet ennyire jó a füle, de egyből az ajtóban termett. Elmosolyodott, ahogy meglátott, majd mosolyogva leült az ágyam szélére.

- Jó reggelt Kicsim.

Nyomott egy puszit a számra, amitől elmosolyodtam. Hihetetlen, hogyan képes ennyivel feldobni a napom. Mint egy cellaablakon beszűrődő napsugár, olyan volt nekem Louis.

- Jó reggelt. Milyen volt a tegnapi pasis nap?

- Nagyon jó. Annyira király dolgokat csináltunk. Elmentünk korizni, painballozni, aztán pedig éjfélig bowlingoztunk.

Ahogy áradozott, tudtam, hogy nem a programok nyerték el ennyire a tetszését, sokkal inkább a srácok, akikkel volt.

- Örülök hogy jól elvoltatok.... Ma jön Lottie.

Annyira örültem, hogy egy széles mosoly terült szét az arcomon. Louis felnevetett, majd megsimította az idő közben takaró alól kilógó combom. A vágásaim nem érdekeltek, már alig látszottak.

Felültem, és egy puszival az arcán hagytam a szobában. Kimentem a fürdőbe fogat mosni. Kicsit rendet raktam utána, hogy ne akkora felfordulás fogadja Lottie-t, bár tegnap takarítottam ki a tiszteletére. Ráértem. Elindultam Louis fele, de megálltam még mielőtt kiléptem volna a folyosóra. Az ajtóba kapaszkodtam. Hirtelen hatalmas hányinger jött rám, és már készültem, hogy rohanok vissza a vécé fele. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. "Nagyon izgulhatok Lottie miatt. Muszáj lesz kicsit megnyugodnom!" futott át az agyamon. Vettem egy mély levegőt, majd mosolyogva, mintha mi sem történt volna kimentem Louis-hoz. Nem akartam neki elmondani, hisz akkor ezt is felfújja, mint a szédülésem.  Ő már teával várt kint, ami nagyon jól esett reggel. Fél 9 volt, így gyorsan elkezdtem készülődni. Amíg aludtam Lottie már hívta Louis-t, hogy elindult. Magamra kaptam, egy fekete cicagatyát és egy fehér laza, hosszított inget, aminek felhajtottam az ujját. Hozzá a fehér Conversemet kaptam fel, majd a fekete táskám és Louis kíséretében fél 10-kor elhagytuk a lakásom. Mindketten izgatottan ültünk a kocsiban, ami Niall Range Rover-e volt, hisz Louis kétszemélyes Porsche-jében nem fértünk volna el hárman. Tommo természetesen megint dühöngött egy sort, hogy annyi féle autót vehetett volna, és neki pont a legelőnytelenebbet kellett választania, bár tudtam szerette azt a kocsit.

Végül 50-kor megálltunk a vasútállomás mellett.  Elindultunk be kéz a kézben. Louis-ba karoltam, de ahogy beléptünk a nagy ajtón, már meg is csörrent a telefonja. Lottie hívta.

- Szia...Oké, mi már itt vagyunk. Akkor pontos lesz a vonatod.

Levettem a szavaiból, hogy azért hívta mert most ért be a vonat Londonba. Kb. 10 perc és itt lesz. Louis-sal sietősen indultunk el a 6. vágányhoz, mivel oda fog befutni Lottie vonata. A sínek elején megálltunk, hisz nem tudtuk a vonat melyik részén ül. Lehet a végén, de lehet az elején. Louis ismét eltakarta tökéletes arcát, hogy ne ismerjék fel, ami bevált. Kicsit sajnáltam, amiért egyfolytában takargatnia kell magát, hogy ne támadják le a rajongók. Tudtam, hogy neki ez nehéz, mégis büszke voltam rá, hisz szerette amit csinál, és elérte az álmait.

Kettőnk izgalma szinte az egész állomást betöltötte. Csak arra tudtam gondolni: "Most egy csajos hét következik Lottie-val, és ezáltal Louis-sal is közelebb fognak kerülni egymáshoz.". Végül megláttuk közeledni a vonatot. Hosszan fékezett, majd megállt a sín legvégén. Nagyon sokan szálltak le róla, de mi végig Lottie mosolygós arcát kerestük a tömegben. Louis fejéről valaki leverte a sapkát, amitől láthatóvá vált szinte teljes arca, csupán a napszemüveg maradt. Egy csapat lányka egyből felismerte, és hozzá siettek. "Remek! Ez hiányzott." gondoltam magamba, de nem mutattam nemtetszésem. Tovább kerestem Lottie-t. Egyszer egy kéz fogta meg a vállam. Gyorsan fordultam meg és magammal szemben azt a szép mosolygós pofit láttam, amit annyira kerestem.

- Lottie!

Örültem meg, és egyből megöleltem. Jól megszorongatott, amitől felnevettem.

- Szia Lexy. Tudtam, hogy a tömeget kell keresnem, ami Louis köré gyűlt, és megtalállak titeket.

A nyakamba nevetett. Teljesen igaza volt, amit szintén nagyon viccesnek találtam. Nagy nehezen lerázta Louis a rajongókat, és ismét álcázta magát. Húgához sietett, és megszorongatta.

- Hiányoztál Lot.

A lány arca pont felém volt, és láttam, ahogy kicsit meglepődik, majd szélesen elmosolyodik.

- Te is nekem Louis.

Szeretetteljes mosoly jelent meg az arcomon, és melegség költözött a mellkasomba. Jó volt látni, hogy ennyire szeretik egymást.

Louis lassan tolta el húgát, majd átvette bőröndjét.

- Menjünk!

Engem kézen ragadott, miközben Lot mellettem jött. Biztos vagyok benne, hogy Őt pedig megölelte volna másik karjával, ha nem lett volna a bőrönd. Beültünk a kocsiba, és elindultunk hozzám.

Lottie-nak egész úton be sem állt a szája. Tudtam, hogy nagyon fel van pörögve. Végül megérkeztünk hozzám, és felmentünk a lakásomig. Lottie izgatott volt, hisz még soha nem volt itt, és most egy hetet fog velem lakni. Kinyitottam az ajtót, és bementünk. Lepetten nézett szét, majd mosolyogva körbevezettem. Látszólag nagyon tetszett neki a lakásom, aminek örültem.

- Remélem, nem gond, hogy egy ágyban fogunk aludni.

Mutattam szégyenlősen a franciaágyamra. Lottie kedvesen elmosolyodott.

- Dehogyis.

Láttam, ahogy Louis szemei lepetten kerekednek ki, és pásztáznak végig rajtam. Letette a bőröndöt a sarokba, és komolyan kihúzta magát. Nem tudtam, mi rosszat mondtam, vagy tettem.

- És én hol fogok aludni?

Játszotta a sértődött kisfiú szerepét, amire felnevettem. Lebiggyesztette az ajkait, és vágyakozva nézett rám. Csak reménykedtem benne, hogy Lottie nem érti tekintete lényegét, mivel én tudtam, elég mocskos jelentést hordoz pillantása testemen.

- Majd otthon az ágyadban.

Mentem hozzá és karoltam át a nyakát. Még jobban elhúzta a száját.

- Egy teljes hétig folyamatosan? Micsoda gonosz nőszemély vagy Te?!

Az akadékoskodást nem hagyta abba, ami nagyon zavart, mivel tudtam, Lottie-nak nem esik jól. Távolabb álltam Louis-tól, és éppen szólni akartam, mikor a lány felnevetett mellettem.

- Én kint alszok a kanapén.

Zavartan néztem rá.

- Mi? Nem!

Tiltakoztam egyből, és kicsit mérges voltam Louis-ra, hogy ilyet indított el a makacsságával. Lottie mosolyogva mérte végig kettőnket.

- Ha már befogadtatok, az a legkevesebb, hogy hagylak titeket. A végén még Louis belehal a magányos éjszakákba.

Jól megnyomta a két utolsó szót, amiből rájöttem, tudja, mi bátyja fő gondja a külön-"alvással". Elnevettem magam, és kicsit el is pirultam. Louis csak elégedetten kihúzta magát. "Csak elérte a célját, mint mindig. Már megszokhattam volna." gondoltam magamba. Diadalittas csókot nyomott a számra, majd követtük Lottie-t, mivel Ő jobbnak látta hagyni minket, és kiment a nappaliba.

- Szóval, mit csinálunk ma?

Louis vigyorogva nézett húgára, aki hosszan törte a fejét. Még dél sem volt, szóval ki kellett találni valami jó programot, amibe belefér még egy kaja is. Láttam, ahogy Lottie kinéz az ablakomon, és megakad a szeme az épületek fölött magasodó London Eye-on.

- Mi lenne, ha megnéznék a London Eye-t?

Gondoltam, ha ennyire megvizsgálta, biztos nem ült még rajta. A kérdésemre felcsillant a szeme, és Louis is mosolyogva helyeselt. Még pont volt annyi időnk ebéd előtt, hogy azt megnézzük. Lottie nagyon díjazta az ötletet, és felpörgött, így rögtön beültünk a kocsiba, és már indultunk is. Louis ezúttal nem álcázta magát, gondoltam, megint csúnyán fogja méregetni a rajongókat, hogy véletlen se menjenek oda hozzá. Tudtam, nehéz neki visszautasítani a fanok kérését, hisz szereti őket, de Lottie és azt hiszem, kicsit az én kedvemért is megtette. Louis beállt a sorba, hogy megveszi a jegyet. Mi a korlátnak dőlve nézelődtünk Lottie-val, és beszélgettünk. Csak Louis-t figyeltem, egyszerűen nem bírtam másfele nézni. Mindig lenyűgözött, ahogy nemes egyszerűséggel próbál úgy viselkedni, mint minden átlagos ember. Tudtam, fél perc alatt megvehetné a jegyet, hisz senki nem szólna egy szót sem, ha a sor elejére állna, de Ő nem tette meg. Csak állt a sorban, és közben néha-néha rám pillantott, hisz tudta figyelem. Úgy éreztem magam, mint valami kukkoló bagoly, de annyira szerettem. Lot vigyorogva nézelődött mellette, de hamar kiszúrta nem veszem le a szemem bátyjáról.

- Nagyon szereted, igaz?

Mosolyogva néztem rá, miután nagy nehezen elszakítottam a szemem Louis csodás alakjáról. Azt hiszem a válasz magától értetődő volt, de azért feleltem.

- Mindennél jobban.

Ez igaz volt, hisz semmi fontos nem volt az életemben Rajta kívül. Se család, se barátok, semmi. Lottie elmosolyodott a válaszom hallatán, és előre nézett bátyjára. Én a lányt figyeltem, ahogy beszél, de nem néz rám. De előre kaptam a fejem, mikor felnevetett, és bólogatott valakinek. Egyből megláttam, mit talált ennyire mulatságosnak, mikor Louis-ra néztem. Ő ugyanis nevetve kacsintott ránk, majd hátrafordult, és mindenki szeme láttára megrázta nekünk tökéletes, kerek fenekét. Felnevettem, és a homlokomhoz kaptam a kezem, jelezve, mennyire bolond. Ő csak felhúzta a vállát, és kitárta a karjait, egy amolyan "Ez van!" mozdulattal. Előre fordult, és kérte a jegyet, ugyanis Ő következett. Fél perc alatt meg is fordult, és büszkén elindult felénk. Vigyorogva feltartotta a jegyeket,és megrázta őket a feje mellett. Lottie nevetve tapsolt, de csak óvatosan, nehogy hangja legyen, míg én bólogattam. Már fél úton volt, mikor két lány rohant hozzá. Louis lepetten nézett le rájuk, hisz még nálam is alacsonyabbak voltak, ami nagy szó, de nem meglepő, hisz 12 körül lehettek. Valaminek nagyon örültek, gondolom annak, hogy találkoztak Louis-val. De a srác, csak elnézést kért, és végig minket figyelve otthagyta őket. Mosolyogva indultunk el mi is elé Lottie-val.

Beálltunk a hosszú sorba, és vártunk. Tudtuk, sok idő lesz, de elbeszélgettünk. Lottie sokat kérdezgetett minket, mi pedig a lehető legidiótább válaszokat nyögtük be Louis-val, hisz szinte már kivallatáson voltunk.

- És hogyan találkoztatok?

Kicsit mindketten meglepődtünk, majd egyszerre feleltünk, de bár ne tettük volna.

- Egy kávézóban. - feleltem én.

- Egy koncerten. - felelte Louis.

Lottie zavartan kapkodta a fejét köztünk, és én is lepetten néztem Louis-ra.
Ő idegesen kezdett magyarázkodni.

- Egy koncerten...az egyik kávézóban.

Mondta ki végül, amin éreztem, én mindjárt elröhögöm magam, nemhogy Lottie. Egy filmben éreztem magam, hisz ott szoktak ilyen hülyeségeket benyögni.

- Oké...most vagy nem akarjátok, hogy megtudjam, vagy azt hiszitek, túl kicsi vagyok hozzá.

Pislogott gyakran Lottie.

- Nem akarjuk. - feleltem én.

- Túl kicsi vagy. - felelte Louis.

Ismét összenéztünk, és ezúttal már tényleg kitört belőlünk a nevetés. Komolyan mondom, beteges volt, hogy egyfolytában együtt beszélünk. Pedig soha nem csináltunk ilyet azelőtt, csak pont a legrosszabbkor.

- Na jó, hagyjátok már abba, és mondjátok el, miről nem szabad tudnom!

Loui kérdőn nézett rám, míg én kicsit megijedtem. Nem tudtam, Lottie képes lenne-e ezt megérteni. Lehet eddig nem is tudott a titkos dalíróról, bár volt már róla/rólam pár cikk az újságokban. Nagyot sóhajtottam, és hozzá hajoltam, hisz mindenfele emberek nyüzsögtek. Louis bíztatón szorította meg a kezem, így ránéztem mielőtt húga nyakába temettem volna arcom. Kedves mosolya megnyugtatott, majd suttogni kezdtem Lot fülébe.

- Én vagyok Simon Cowell titkos dalírója. Louis volt az első, aki rám talált, és szép lassan egymásba szerettünk.

Lottie elrántott a fejét, és zavartan nézett rám. A szeméből sütött a millió kérdés. Lehajtottam a fejem, ahogy nem láttam rajta semmilyen komoly érzelmet. Féltem a reakciójától, és nem akartam, hogy mások is megtudják. Louis vigasztalón karolta át a derekam, majd kicsit oldalra húzott, hogy haladjunk a sorral.

- Te-te vagy az a lány?

Lottie halkan hebegett. "Ezek szerint hallott már rólam...Remek!".

- Lot, ezt nem mondhatod el senkinek, oké?

Jól esett, hogy ezt Louis mondta, és nem én. Kicsit megnyugtatott, hogy mellettem áll. Még csak egy napja van itt Lottie, de máris képes feltenni olyan kérdést, ami felforgat mindent.

- Nem, dehogyis. De...ez király. Két zenész együtt.

Elmosolyodtunk Lottie szavain. Azt hiszem, hatalmas kő esett le a szívemről, mikor azt monda, nem árulja el senkinek. Megnyugodtam, és örültem, hogy ennyire egyszerűen és nagyszerűen fogadta. Ahogy elnéztem Louis is megkönnyebbült, és nyomott egy puszit az arcomra.

Kész örökkévalóság volt, mire sorra kerültünk végre.  Biztos eltelt fél óra, ha nem egy egész. De annál inkább vártuk. Lottie-nak nagyon tetszett a London Eye. Még soha nem ült rajta, de imádta. Teljesen fel volt pörögve, de láttam, próbálta leplezni kis sikerrel. Végül mikor leszállunk, vigyorogva bújt Louis-hoz, míg bátyja átkarolta a vállát, és elmentünk a kocsihoz.

- Mit szóltok egy pizzához? Én éhes vagyok.

Vetette fel az ötletet Tommo. Beleegyeztünk Lottie-val, mivel nekünk is kezdet megjönni az étvágyunk...legalábbis nekem. Beültünk a kocsiba, és Louis elindult a legközelebbi Pizza Hut-hoz. Út közben csörgött a telefonja, amit persze azonnal kihangosított. Még szerencse, hogy Niall kocsijában is volt olyan kis tartó a műszerfalon, mint Louis-éban. Harry volt az.

- Szia Haz.

- Hali Haver. Hol vagytok?

Tudakolózott Harry. A háttérben nagy nevetést hallottam, mégpedig a srácokét. Lottie izgatottan dőlt előre hozzánk a két ülés között.

- Most megyünk a Pizza Hut-ba kajálni.

Felelte Louis nemes egyszerűséggel.

- Ne már. Itt van a húgod, és nem is hozzánk hozd kajálni?! Pedig még készültünk is.

Halkan hallottuk, ahogy a háttérben mindenki fújjol, meg beszólogat. Képzelem, milyen hangulat lehetett ott.

- Igen? Kettőt találhatsz, miért nem viszem be oda.

Lassan hátranéztem Lot-ra, akinek az arcára zavartság ült ki. Louis mereven bámulta az utat, és tudtam, nem akarta ezt a húga előtt mondani, de nem volt más választása. Tommo soha nem telefonált út közben. Soha.

- Jól van már. Nem vagyunk vadállatok. Felnőtt férfiak vagyunk. Nem fogjuk megenni vagy ilyesmi. - nevetett Harry.

- Addig biztos nem, míg el nem fogy a kaja.

Niall beszólása jó hangosan belehallatszott a telefonba.

- Jaj, kuss már szöszi.

Viszont Harry üvöltése szó szerint megsüketített minket. Ismét nagy nevetés lett ott.

- Na szóval? Ha már készültünk, illő, hogy eljöjjetek ebédelni.

Én is és Louis is elnevettük magunkat. Mit tudtuk, mi volt az a nagy készülés. Lottie zavartan ült mögöttünk.

- Baromi nagy készülés lehetett. A Nando's-ból rendeltetek kaját, igaz? - szólt be Louis.

Harry kicsit csendbe maradt. Ebből már tudtuk, nyertünk.

- Igen, de...a szándék a lényeg. Ígérjük, jó kisfiúk leszünk, és nem esszük meg a húgod.

Harry hangja angyalian csengett, ahogy megerőltette magát, de Zayn kiabálása hátul, mint mindig most is villám volt a szivárvány mögött.

- Legalábbis ebédre még nem.

Louis szeme lepetten kerekedett ki. Azt hiszem, nem lett volna vészes ez a beszólás, ha nem Zayn-től jött volna. De mindketten tudtuk, mire képes az a srác, így én is nagyot nyeltem.

- Oké. Elmegyünk, de csak, ha angyalok lesztek. És üzenem Zayn-nek: Lottie még csak 16! -

- Várunk titeket, és Louis...szerintem tudja.

Harry hangja teljesen elkomolyodott a végére, ebből tudtam, Zayn-től félteni kell Lottie-t. Tudtam, neki nem számít a kor, vagy az akarat. Ha más nem is, én pontosan tudtam. Louis lerakta a telefont, és kirázott a hideg, mikor a házuk fele kanyarodott le az utcán.