40. ~Feszültség .* (+18)

Sziasztok kedves Olvasóim!

Ismét egy pikáns rész elébe nézünk. Ismét csak azt tudom elmondani, mint eddig, hogy hálás vagyok nektek, amiért olvassátok a blogom. Nem akarok telhetetlennek tűnni, de megint kezdtek kicsit fáradni komment ügyileg. Elfogadok építőkritikát is, nyugodtan írjátok le a véleményeteket. Jó olvasást, remélem, tetszik a rész.

Ui.: Direkt nem írtam le ezt az együttlétet olyan részletesen, mert egyik félnek sem számított sokat.

40. ~Feszültség .*

*Zayn szemszögéből*

Még félálomban is hallottam a DJ lüktető ritmusát a fejemben. Minden egyes dobbanás fájdalmat hagyott maga után. Nem tudom, mit játszhatott, de nagyon nem tetszett ez a szám. Oda akartam menni hozzá, és megkérni, hogy váltson, de szíven ütött a felismerés: "Ez nem Dj. Ez az én kínzó fejfájásom!". Borzalmas volt ahogy szakaszosan belém nyilallt a fájdalom. Nem bírtam tőle visszazuhanni az álmok édes világába, pedig nagyon szerettem volna. Homlokráncolva nyitottam ki a szemem. "Ismét egy másnapos nap vár rám, amit le kell győznöm." Az ismerőseim ilyenkor már tudták, hogy nem jó engem másnaposan felmérgelni, mert nagy hülyeségeket csinálok. Ilyenkor türelmesnek kell lenni velem, mert gyakran nem fogok fel dolgokat, vagy éppen olyat mondok, amit amúgy nem tennék vagy nem gondolok komolyan. Nem találtam a telefonom, így nem tudta, mennyi az idő. Egy biztos; már világos volt. Lassan másztam ki az ágyból. Magamra kaptam egy pólót az alsó mellé. Lassan, dőlöngélve mentem ki a szobából. Nagyon küszködtem, hogy egyenesen tudjak menni...még reggel volt. A hajamba túrtam, és erőt vettem magamon. A szobaajtók csukva voltak, és nem hallottam hangot, így halkan mentem le a lépcsőn. Amikor ilyen állapotba vagyok még az sem érdekel, hogyan áll a hajam, pedig amúgy ez általában nálam nagyon fontos dolog. Éppen kikanyarodtam volna a konyhába a fal mögül egy pohár vízért és gyógyszerért, mikor meghallottam egy hangot.

- Fájdalmat okoztam neked?

Megtorpantam. Ez Louis hangja volt, de nem értettem. "Nekem mondta volna? De hisz még nem is látott...elrejt a fal.". Ekkor egy halk, csilingelő hangot hallottam, mely kedves volt számomra.

- Nem.

"Ez Sandy. Akkor Ők ketten már fent vannak, és szerintem még mindenki más alszik." Tudom, hogy csúnya dolog, de a falnak dőltem, és hallgattam beszélgetésüket.

- Akkor miért távolodsz el tőlem? Tudtam, hogy még nem voltál kész a tegnap estére. Megbántad igaz? - hallottam ismét Louis remegő hangját.

Nagyon halkan beszéltek, de szerencsére elég közel voltam. Felment bennem a pumpa. "Louis játssza itt a figyelmes hősszerelmest, holott neki is az a célja, mint nekem. Sandy egy 10-es skálán 100-as csaj...nem 20-as, 100-as. Louis is férfi, és nem kell neki egy ilyen lány. Sandy szerelemre vágyik, törődésre és védelemre, de ezt mindet nem tudja neki megadni Louis." De kétség kívül az idegelt a legjobban, hogy neki sikerült, ami nekem  nem. "Hisz az imént mondták ki. Louis lefeküdt Sandy-val. Tudtam. Már tegnap este mondtam, mikor megjöttünk. Istenem, milyen mázlista a srác." Bevallom, irigy voltam, hisz Sandy...tökéletes. Csinos, szép, okos, alázatos, és félénk. Az ilyen csajok beindulnak az ágyba és egyenesen Istennővé válnak. És Louis ezt kitapasztalhatta, én pedig nem. Ez hihetetlenül felnyomta bennem a pumpát. A kezeim ökölbe szorultak, körmeim a bőrömbe vésődtek.

- Nem. Louis, nem távolodom el tőled. Nem miattad nem megyek el a buliba... Te tökéletes vagy, és semmit nem bántam meg veled. Pláne nem a tegnap estét.

Ez megadta az utolsó lökést. Erősen összeszorítottam a szemem, és a falnak préseltem a hátam. Mindenem átjárta a remegés. Nagyon nehezemre esett megállni, hogy ne rontsak oda, és tegyek ostobaságot. "Nem bírom felfogni. Sandy még élvezi?! Louis...tegnap csodás estéje lehetett, és nem én voltam a helyébe." Lehet sokan betegnek tartanak, de fiatal vagyok és pasi. Tudom, hogy bárkit meg tudnék szerezni, és ez most nem egoizmusból mondom. Nekem mégis csak Sandy kell. Magam sem tudom, miért. Valami megfogott benne. Talán az, hogy olyan tiszta és ártatlan. Én akartam elrontani. Olyanná akartam tenni, mint amilyen én vagyok, DE lehet kár lett volna. Nem érdemelte volna meg, hogy olyanná váljon, mint én. Ahhoz túl...más.

- Komolyan? Hát akkor miért nem szeretnél jönni? - kérdezte halkan Louis.

Nem tudtam, miről van szó. Valahova nem akar menni Sandy. Ez megannyi hely lehet.

- N-nincs kedvem, de ez addigra úgyis meg fog változni, szóval ne is figyelj rám. Ideje indulnom haza.

Tisztán hallatszott a hangján, hogy valamit nem mondd el. Még én is hallottam. Úgy tűnik, csak nem olyan felhőtlen a kapcsolatuk. Kicsit megijedtem, hogy mindjárt szaladhatok fel az emeltre, de nem hallottam lépteket.

- Nekem bármit elmondhatsz. Már úgyis tudom a legtöbb titkod, és azokat sem mondtam el senkinek. Ha bennem nem bízol, hát kiben Lex?

Louis hangja szinte suttogott. Nem értettem, milyen titkokról beszélt, de nagyon kíváncsi voltam rájuk. Már nem is vettem magamra. Teljesen elhalkultak, csak pár pukkanást hallottam, amit valószínűleg a szájuk adott ki csók közben. Ehhez már végképp nem volt türelmem, hangtalanul felrohantam az emeltre.

Bevágtam magam  szobámba, és megálltam a szőnyeg közepén. Zavartan kapkodtam a fejem mindenfelé. A gondolatok száguldottak össze-vissza, és a fejfájásom sem gyengült. De most nem ez volt a legnagyobb a gondom. Le kellett vezetnem valahogy a feszültséget. Mind a fizikai, mind a mentális feszültséget. Csak egy ember jutott eszembe, aki segíteni tudott rajtam, és nem úgy, hogy szétverem. Azt soha nem tenném. Magamra kapkodtam a ruháimat, és gyorsan megcsináltam a hajam. Előkerítettem a telefonom a tegnapi gatyám zsebéből, és kikerestem a megfelelő számot. Nehezen vettem rá magam, hogy felhívjam, mert tudtam, bajom is származhat belőle, de most csak Ő tudott rajtam segíteni. Végül elkezdtem hívni, szinte azonnal felvette. Lepetten, mégis csilingelve szólt bele érdekes hangszínén.

- Zayn?!

- Szia Perrie. Otthon vagy? - kérdeztem óvatosan.

- Igen. - felelte egyszerűen.

- Elmehetek?

Féltem a válaszától. Csúnyán viselkedtem vele, mégis szükségem volt rá. Csak Ő tudta, milyen vagyok valójában, és még így is velem volt annakidején.

- Hát...gyere.

Szélesen elmosolyodtam, és még mondani akartam valamit, de letette. Tudtam, hogy nemsoká elmúlik az összes feszültségem másnaposság ide vagy oda.

Hallottam, ahogy elmennek Louis-ék, és utána én is bevágtam magam fekete Maserati-mba. Sebesen elindultam Perrie háza fele. Erősen markoltam a kormányt, és szó szerint téptem a sebváltót, ahogy feljebb kapcsoltam. Kis idő után megálltam Perrie háza előtt. Sebesen siettem fel az apró lépcsőn, és csengettem be. Hamar kinyílt az ajtó. Egy csodaszép, csinos, szőkés-rózsaszín hajú lánnyal találtam szembe magam, aki kicsit talán fájdalmasan méregetett élénk, kék szemeivel. Kitárta az ajtót, én pedig bementem rajta. Becsuktam az ajtót, és Perrie felé fordultam. Kicsit méregettük egymást. Egyikünk sem szólt semmit, azok után, ahogy elbúcsúztunk, de én még akkor megmondtam, egy nap ismét itt fogok állni, és nem ellenkezhet...nem tud. Én törtem meg a hallgatást, de nem beszéddel. Erősen a falhoz nyomtam, és megcsókoltam. Perrie kis idő után visszacsókolt. Tudtam, hogy nem bír ellenállni erőszakosságomnak. Beindítja. A hajamba túrt, és most nem érdekelt, hogy tönkremegy. Akaratosan a fenekébe markoltam, és annál fogva húztam közelebb magamhoz. Mikor megharapta az alsóajkam, nem bírtam tovább. A combjához kaptam, és megemeltem. A derekam köré fonta tökéletes lábait, és én a fenekénél tartottam. A csípőnk pont összeért, ami beindított. Elindultam a jól ismert úton a hálója fele. Akármennyire is akartam, azért nem voltam hajlandó egy előszobában csinálni. Annál azért több érzésem van. Én sem vagyok érzéktelen gép akármennyire is úgy tűnik néha. Óvatosan helyzetem le az ágyra, és letéptem a fölsőjét. Ő is lehúzta az enyémet, és végigsimított felsőtestemen. Amikor először voltunk együtt, még beleremegtem ebbe az érintésébe, de most már semmi nem történt. Lerángattam róla a nadrágját, majd én is levettem. Végigharapdáltam a nyakát, amitől halkan nyögött, majd kipattintottam a melltartóját, és a melleit kezdtem kényeztetni. Tudtam, Perrie élvezi, de meguntam az előjátékot. Már régen nem voltam vele, de most ismét szükségem volt csodás testére. Rá mindig számíthattam. Lerántottam a bugyiját, amibe beleremegett. Meglepett, hogy belőle még mindig vált ki érzelmeket ez az egész. Fordított a helyzetünkön, és felém kerekedett. Lehúzta az alsómat, és kezébe vette férfiasságom. Tudtam, mi következik, de most nem volt hozzá türelmem.

- Ne játssz velem!

Perrie kicsit elhúzta a száját, de teljesítette a kérésem. Felgörgette férfiasságomra az óvszert, majd a hátára döntöttem. Ismét én voltam felül. Lassan hatoltam Perrie-be, de aztán fokozatosan tolni kezdtem, amitől nagyot nyögött. Azt hiszem, már bőven volt ideje megszokni a méretem jópár hónap alatt, így nem kellett megállnom...de már egy ideje nem jártunk össze. Bár azért felötlött bennem egy aggodalom, hogy "mi van, ha mégsem szokta még meg?". Már mindegy volt, így folytattam ütemes lökését. Egyre gyorsabb lettem, mígnem már örült tempóban voltunk. Perrie néha végigszántotta hátam körmével, ami még inkább beindított. Nem hajoltunk közel egymáshoz, és nem csókolóztunk. Csupán egy helyen érintkeztünk, többnél nem. Perrie nyögött egyet, én pedig lehunytam a szemem. Megjelent a fejemben Sandy tökéletes alakja. Eszembe jutott, mennyire imádtam azt a pár percet a szobában, mikor még nem rontott ránk Louis. Sandy minden egyes porcikája vonzott magához. A lecsukott szemeimben most Ő volt alattam. Ahogy ebbe belegondoltam, lassabb lettem, és mélyebbeket löktem Lex-en. Lehajoltam, hogy megcsókoljam, még mindig csukott szemmel. Megtaláltam a száját, és édesen rányomtam az enyém. Lex visszacsókolt, de nem úgy, ahogy Akkor este. Máshogy csókolt. Erősen és magabiztosan. Nem félénken és óvatosan, mint akkor. Kipattant a szemem, és elrántottam a fejem. "Ő nem Lexy. Perrie van alattam. Te jó ég, összekevertem a két lány. Mi van veled Zayn? Perrie tökéletességével vagy most, és nem holmi Lexy-vel!". Kétségbeesetten kapcsoltam vissza az eredeti vad tempóba. Perrie nagyot nyögött, és szorosan lehunyta a szemeit. Megijedtem, hogy most mi lesz. Nem kellett sok idő, eljutott a csúcsra, így én is.

Teljesen érzéketlen, gyors szex volt. Semmit nem jelentett nekem...akartam bemesélni magamnak, de elég régóta nem láttam Őt a veszekedés miatt, ahhoz, hogy ez megint kicsit újként hasson. Megijedtem magamtól, hogy ennyire belém tudott költözni Sandy. Ilyen még soha nem történt velem. Kifulladva borultam Perrie-re, majd oldalra dőltem. Lassan felült, és rám nézett. Csodás árnyalata volt a szemének.

- Más voltál Zayn. Miért? - kérdezte halkan.

Láttam a szemében a zavart. Sóhajtottam. Ha elmondom neki az igazat, megbántom, de azt nem szeretném. Akármennyire meglepő, azért kötődöm Perrie-hez a magam furcsa módján.

- Kicsit...megzavarodtam. - hebegtem, mivel jobb nem jutott az eszembe.

- Miért jöttél vissza hozzám Zayn? Baj történt?

Kérdezte, és a hasamra ült. Valamiért ügyelt rá, hogy csak a hasamhoz érjen, ne csússzon lejjebb. Ezt nem értettem. Mintha Perrie kicsit tartózkodna tőlem. Régen soha nem csinált ilyet. Szerintem erre sem volt szabad válaszolnom neki.

- Hosszú. - feleltem egyszerűen, és reménykedtem benne, hogy annyiban hagyja a dolgot.

De nem tette.

- Van időnk. Nekem elmondhatod. Jobban ismerlek, mint bárki.

Ezt én is nagyon jól tudtam. Sóhajtva végigsimítottam a csípőjén, és belekezdtem.

- Ma reggel le akartam menni a konyhába, de ott volt Louis és Sandy. Lehet nem volt szép, de megbújtam a fal mögött. Louis játszotta a hőst, hogy nem akart erőltetni semmit. Tegnap este lefeküdtek azt hiszem. Azt mondták, nem bánták meg a tegnap estét, így erre következtettem. Tudtam, hogy ez volt, mikor már este megláttam Lex-et Louis ruhájában, de reménykedtem az ellenkezőjében.

Perrie először lesütötte a szemét, majd nyugtatón nézett rám.

- Ne foglalkozz vele Zayn. Gondolj arra, hogy ha még csak most feküdtek le, akkor nem neked való. Ő egy félénk csaj, te viszont vad vagy.  Nem tudnád türtőztetni magad mellette, és gyakran kapnál visszautasítást.

- De Sandy más. Érte megérné. Ő...Louis megtapasztalhatta, én pedig nem. 

Perrie nagyot sóhajtott, majd lehajtott fejjel halkan beszélt.

- Te szereted.

Kicsit elképedtem, a felismerésén. Én erre még soha nem gondoltam. Nem mondanám magam szerelmesnek. Még soha nem voltam szerelmes, és most sem éreztem semmi különöset. Perrie tévedett.

- Nem tudom...nem...Sajnálom.

Úgy éreztem, elnézést kell kérnem Perrie-től. Magam sem tudom, miért. Talán mert rosszul esett, hogy kihasználom. Talán mert nem akartam, hogy jelentéktelennek érezze magát. Ő igenis sokat jelentett nekem, még ha ezt nem is mutattam. Ő végig velem volt, és számíthattam rá, amitől nagyon a szívemhez nőtt, és szerintem soha nem is fog távozni onnan.