37. ~Új család.*

Még dél sem volt, és én egyre inkább azon rágódtam, hogy vigyem el Troy házához Louis-t. "Ha megmondom neki, hova megyünk, biztos ellenkezni fog, és kiakad rám. De ha ott jön rá, biztos nem kezd velem kiabálni mindenki előtt. Annál fontosabb neki a látszat." Így arra jutottam, hogy majd ott megtudja, hol vagyunk. Még ha rosszul is sülnének el a dolgok, akkor is itthon vesznénk össze. Ebben biztos voltam. Félve hívtam fel Louis-t, aki szinte azonnal felkapta a telefonját.

- Szia Sandy. Ne haragudj, de most nem tudok beszélni. Fotózáson vagyunk. Nemsoká végzünk, és megyek hozzád. - hadarta halkan.

- Ne haragudj. Siess, puszi. - feleltem sajnálkozva, és ki is nyomtam, hogy ne zavarjak.

Alig vártam, hogy Louis megérkezzen, de egyben féltem is tőle kicsit. Tudtam, lehet ez az utolsó napunk együtt. Lehet nagyon megharagszik rám, hogy megkerestem az Édesapját. Lehet ezzel elűzöm magam mellől, bár ez volt a legrosszabb lehetőség. Nem is akartam belegondolni. Kicsinosítottam magam, és leültem rajzolni.

Az idő csak telt, és Louis-nak nyoma sem volt. Nem tudtam, meddig tart egy fotózás, de már 2 óra volt. Egyre inkább kezdtem aggódni, de nem akartam zavarni. Végül hatalmas kő esett le a szívemről, amikor meghallottam az ajtó nyitódását. Louis lépett be rajta, ledobta a cipőjét, majd egyből hozzám jött. Széles mosollyal az arcán nyomott egy puszit a számra.

- Milyen volt a tegnapi nap? - kérdeztem mosolyogva.

Próbáltam nem mutatni az idegességemet.

- Remek. Köszönöm Lex. Annyira jól elvoltunk. Elmentünk az uszodába. Kicsit edzeni akartunk, de ebből baromkodás lett. Rég nevettem ennyit Harry-vel. Imádlak, hogy rávettél erre.

Büszke voltam magamra, hogy az én javaslatomra ismét közel kerültek egymáshoz, de féltem a következő dologtól. Még nem hoztam fel egyből a témát, még kicsit beszélgettünk a tegnapi napról. Viszont egyszer muszáj volt elindulnunk, így belekezdtem.

- Louis, be szeretnélek mutatni egy ismerősömnek. Elmegyünk hozzá? - kérdeztem óvatosan.

- Persze, de ki Ő? - kérdezte mosolyogva.

Azt hiszem örült, hogy nem vagyok annyira zárkózott, de csalódnia kell majd.

- Majd a kocsiban elmesélem. Induljunk!

Összekaptam magam és sürgetőn kitoltam az ajtón. Ahogy beültem, írtam egy SMS-t Troy-nak, hogy indulunk. Nem kaptam választ, de nem is vártam. Tudtam, hogy látta.

- Ki Ő? Honnan ismered? - faggatott Louis, ahogy zavartan hajtott a megadott cím felé.

- Egy ismerősöm. Még csak nemrég találkoztunk. Remélem, elnyeri a tetszésed. Nagyon rendes ember, és igazán kedves. - mondtam csak az igazságot.

- Férfi?

- Igen. Pont olyan, mint Te. Sokat számítanak neki a szerettei.

Louis zavartan pislogott, de nem kérdezett többet. Azt hiszem, kíváncsivá tettem. Örültem, hogy ennyire ügyes válaszokat tudtam adni. Így nem hazudtam neki, mégis titkoltam Troy kilétét.

- Ez az a ház? - kérdezte óvatosan, mikor megállt a bejárón.

- Igen. Menjünk!

Kiszálltam a kocsiból. Louis egyből követett, bár láttam, furcsállja, hogy ezúttal nem engedhetett ki a kocsiból. Megálltunk az ajtó előtt, majd becsengettem.

- Louis, légy nagyon kedves, és kérlek, ne ítélj előre. És ne haragudj rám. Csak azért tettem, mert szeretlek.

Gyorsan hadartam a szavakat neki, és halkan. Zavartan nézett rám, és éppen kérdezni akart, de ekkor kinyílt az ajtó. Tökéletes időzítés volt. Troy mosolygott ránk szélesen. Láttam, ahogy Louis szeme kikerekedik, majd szaporábban veszi a levegőt. Egy bizonytalan lépést tett hátra, de megtorpant. Láttam a szemében, hogy legszívesebben üvöltene és elrohanna. Féltem a folytatástól. Nem akartam bajt.

- Szia Louis... - mosolygott félénken rá Troy, majd hozzám fordult. - Sandy.

Kedvesen bólintottam üdvözlés képpen, és oldalba löktem kicsit Loui-t, hogy Ő is tegyen hasonlóan. De Ő csak lefagyva bámulta Apját. Láttam, hogy kellett neki egy kis idő, míg felfogta, most mi is történik.

- Francba! H-hova hoztál Lex? - hebegte halkan.

- A családodhoz Louis. - feleltem mosolyogva.

- Miért? Én sem kutattam a múltadban. - akadt ki, de nem emelte feljebb a hangját, amiért hálás voltam.

- De. Tudom, hogy kerested Dylan-t. Meg kell ismerned pár embert. Köszönj Troy-nak!

Magam is meglepődtem a hangomban lévő határozottságon, de nagyon örültem neki. Most jól jött. Bíztatóan megfogtam Louis kezét, és kicsit előrébb húztam. Zavartan nézték egymást Troy-jal. Tudtam, hogy mindketten félnek a másiktól. Végül Troy törte meg a csendet, mivel Louis képtelen volt beszélni.

- Sajnálom, ami történt Louis. Már ezerszer megbántam. Azt hittem, boldogabbak vagytok az én idióta egyéniségem nélkül, és jobbnak láttam végleg eltűnni az életetekből. Annyira hihetetlen, mennyire megnőttél. Kérlek, nem felejthetnénk el a múltat?

- Az nehezen menne, nem gondolod? - kérdezett vissza Louis komolyan.

Figyelmeztetőn megszorítottam a kezét, de mintha meg sem érezte volna. Troy szomorkásan lejjebb hajtotta a fejét, majd kedvesen elmosolyodott, mintha az előbb semmit nem mondott volna Louis.

- Kérlek, gyertek beljebb!

Miután láttam, hogy Louis semmit nem tesz, így én léptem először. Megköszöntem, majd behúztam magammal Louis-t is.

Leültünk a nappaliban, ahol tegnap is beszélgettem Troy-jal. A családjának egyenlőre még nyoma sem volt, de úgy éreztem, direkt szervezte így. Egy kicsit egyedül akart lenni velünk. Pontosabban Louis-sal, de jobbak láttam, nem magukra hagyni őket. Úgy éreztem, csak én vagyok képes visszafogni Lou-t.

- Büszke vagyok rád Louis. Tehetséges, felnőtt férfi lettél. Bár láthattam volna, hogyan nősz fel! - mosolygott kedvesen Troy.

- Meg lett volna rá a lehetőséged, de nem szerettél annyira, hogy élj vele.

- Louis! - szóltam rá komolyan.

Ez nem volt szép tőle...bár be kell valljam, igaza volt. Nem csodálom, hogy okolja az Apját, de mindenki érdemel egy második esélyt.

- Nem baj, teljesen jogos. Azt hiszem, nagy, megbocsájthatatlan hibát követtem el, de remélem, egyszer ismét az Apád lehetek. Azt hiszem, sokat változtam, és próbálom kijavítani a hibáimat. Szeretném, ha megismernéd a mostani énemet.

Louis minden érzelmet kirázva figyelte Troy-t. Biztos vagyok benne, hogy most érzelmek sokasága játszott benne, csak nem hagyta kitörni. Erősen visszatartotta őket, hogy ne tűnjön gyengének. Azt akarta, hogy Troy szenvedjen, ahogy Ő és Joy szenvedett évekkel ezelőtt. Ez valahol teljesen logikus volt. Louis még akkor is képzeletbeli fala mögé rejtőzött, mikor Troy felszólt az emeletre. Én tudtam, mi következik de Tommo-nak ez az egész teljesen új volt. Hátrafordult a kanapén, ahogy lépteket hallott a lépcső felől. Szerencsére felém fordult, így láttam az arcát. Most először mutatott érzelmet, amióta itt vagyunk. Liz és Georgia láttán  kipattant a szája, és azon kezdte kapkodni a levegőt. A mellkasa nagyon gyorsan emelkedett és süllyedt. Nem tudtam, hogy ez minek a jele pontosan. Louis zavartan állt fel, ahogy a kislány végigmérte. Tudtam, hogy imádja a bandát, mivel tegnap mondta Troy. Most pontosan kivettem a szeméből azt a hihetetlen imádatot és döbbentséget, amit Louis látványa okozott. Louis lepetten állt fel, és mérte végig a nőt és a lányt.

- Louis, Ő a feleségem Liz, és a lányom Georgia. Lányok, Ő Louis a fiam.

Láttam Lou-n a hihetetlen megdöbbenést. Erre nem számított. Az érzelmeket kizáró fal leomlott. A szeme elérzékenyült, és egy bizonytalan lépést tett feléjük. Georgia kék írisze lepetten csillogott, és óvatosan méregette a fölé magasodó srácot.

- V-van még egy testvérem? - kérdezte halkan Louis.

Nem tudom pontosan, kinek szegezte a kérdést, mivel csak a lányt bámulta, de közben oldalra fordította a fejét. Minden esetre, erre Georgia válaszolt szintén egy mindent elmondó kérdéssel.

- Te vagy a féltesóm?

Louis szemébe zavar telepedett, majd szeretet csillant meg. Kicsit topogott egy helyben, és tudtam, mi következik. A szívem melegség öntötte el, ahogy Louis ölelő karjaiba csomagolta a kislányt. Georgia Louis derekát szorította, míg Tommo a haját simogatta. Oldalra kaptam a tekintetem, és láttam, hogy Troy szeméből kihullik egy könnycsepp, és megcsillan  fényben. Lehet, sok mindent elrontott az életében, de szerintem ez a pillanat mindent felülmúlt. Sokat jelentett ez mindenkinek a szobában. Louis elfogadta a testvérét, még ha az Édesapját nem is teljesen. Mikor eltávolodtak, felénk fordult, míg Georgia kicsit hátrébb állt, de ugyanúgy csillogó szemekkel figyelte újdonsült testvérét.

- És én Róla nem tudtam... - hebegte halkan Louis, és lehajtott a fejét.

Láttam, hogy Troy nem tud mit felelni, így én tettem meg. Louis mellé léptem, és megsimította a karját.

- Még nem késő. Most helyrejöhet minden.

Kék tekintetét végigvezette rajtam, majd egy mosoly kíséretében bólintott. Ettől Troy felbátorodott, és hozzá sietett egy ölelésre. De Louis tartózkodóan hátrébb állt.

- Erre még nem vagyok kész. - magyarázta halkan.

Troy szomorkásan, mégis megértőn bólintott. Ezt még rossz volt látni, de valamilyen szinten jogos volt. Louis tudta, még nem tudja úgy kezelni Őt, mint az Apját, így nem tetteti a látszatot.

Letelepedtünk a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy Troy sokszor fel akarta venni a kapcsolatot a családdal, de mindig megijedt. Georgia kicsit mérges volt, hogy neki nem mondták el, van egy tesója, viszont a tudat, hogy ez a titokzatos rokon Louis Tomlinson, kárpótolta. Azt hiszem, még mindenkinek szoknia kell, hogy immár összekötődött a két család. Lassan eljön az az idő is, hogy Joy is ismét megismerkedik Troy-jal és a családjával, valamint fordítva. Olyan 6 fele elbúcsúztunk. Legnagyobb meglepetésemre Louis hagyta, hogy Troy megölelje, bár nem ölelte viszont. A kezei tehetetlenül lógtak maga mellett, míg Apja úgy szorította, mintha az élete múlna rajta. De persze érthető Louis tartózkodása. Jó sok időbe fog telni míg Troy visszaszerzi a fia bizalmát, de azt hiszem, mindent meg fog tenni ennek érdekében.

Mosolyogva ültem be a kocsiba. Büszke voltam magamra, hogy ezt összehoztam, de látva Louis szótlanságát, elbizonytalanodtam. Muszáj volt rákérdeznem, mikor megállt egy lámpánál.

- Haragszol rám?

Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd felnevetett.

- Nem.

Elhittem a válaszát, és hatalmas kő esett le a szívemről. Jót tettem Louis-sal, ami hihetetlen örömet okozott.

- Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy van még egy húgom, és Troy így meg tud változni. Kár, hogy amikor velem volt, akkor erre nem jött rá. De azt hiszem, ez így van rendjén, hisz Mark csodás ember, és a lányok is ott vannak. - mondta az utat figyelve.

- Igen. Én kértem, hogy ne ítélj előre.

Erre nem mondott semmit. Kis szünet következett, de nem mondhatnám kínosnak. Azt hiszem, köztünk nincs olyan, hogy kínos csend. Már nincs. Túl jól ismerjük ahhoz a másikat. De mikor közeledtünk a lakásomhoz, Louis megszólalt.

- Köszönöm Lex. Ha te nem vagy, soha nem tudom meg ezeket.

Nagy, forró tenyerét a combomra csúsztatta. Elmosolyodtam. Jól eset, hogy így fogta fel. Minden reggeli aggodalmam fölösleges volt, de ez elhalványult a boldogság mellett, amit akkor éreztem. Ha Louis örül, én is. Azt hiszem, ez a szerelem.

36. ~Nyomozó.*

Volt egy Louis nélküli napom. Nem volt sok kedvem a szobában ülni. Úgy döntöttem, kihasználom, hogy egyedül vagyok. Magam sem tudom, mi elhatározásból tettem ezt, egyszerűen csak érdekelt. Bevágtam magam egy taxiba, és megadtam neki a címet. Azt hiszem a kíváncsiság hajtott, amit még soha nem éreztem ennyire erősen. Ha Louis ezt megtudja, megöl, pedig biztos voltam benne, Ő is hasonló cipőben jár, mint én. A kérdés csak az, Ő meddig jutott, és én meddig tudok jutni egy nap alatt. A taxi kitett a nagy, szürke épület előtt, mely fenyegetőn magasodott fölém London egyik csendes környékén. Óvatosan mentem be. Bent nyomasztó hideg és állott szag fogadott, ami nem volt kellemes a kinti meleg, nyári idő után. Egy pillanatra megtorpantam, és szétnéztem. A pultnál egy fiatal srác ácsorgott, és zavartan kémlelt. Nem tudta, mit keresek itt...nem is csoda. Hozzá siettem. Feltűnően mért végig, és szívta be a levegőt. Gondoltam kihasználom nőiességemet...már amennyire az adatott nekem.

- Miben segíthetek Szép hölgyem? - kérdezte remegő hangon.

- Én egy válási nyilatkozatot keresek. Reménykedem benne, hogy itt megtalálom. - mosolyogtam kedvesen, és a pultra támaszkodtam.

- Sajnálom, de nem adhatunk ki semmilyen adatot, csak ha van engedélye.

Ettől féltem. Pedig nagyon meg akartam tudni, és nem tágítottam. Biztos, Louis is elért már valamit, de Ő nem a bájával, hanem a pénzével hódít. Én beértem, a női erőmmel, és azt hiszem bevált, mivel ahogy közelebb hajoltam a sráchoz az asztal felett, láttam, ahogy gyorsabban veszi a levegőt. Arra gondoltam játszom a bajba esett kislányt. Louis szerint erre buknak a pasik, és úgy érzik, ki tudnak használni. Hát most én használom ki őket.

- Kérlek. Már mindenhol kerestem az Édesapámat. A nővérem beteg, és szeretném, ha az Apám vele lenne. Meg kell találnom. Kérlek...- gyorsan elolvastam a névtábláját. - ...Kevin. nagyon sokat jelentene nekem, és hihetetlenül hálás lennék.

Meglepődtem, mennyire élethű lett az alakításom. A srác nagyot sóhajtott, és az órájára pillantott. Kijött a pult mögül mellém.

- Legyen, de csak kevés időnk van, mert mindjárt jön a felettesem. Ha ezt megtudja, megöl.

Szélesen elmosolyodtam.

- Nagyon köszönöm Kevin.

Elindultunk egy folyosón, majd bementünk egy nagy irodába.  Az állott por szaga terjengett a levegőben. Ahogy Kevin felkapcsolta a lámpát, megláttam, mennyi porszem száll a levegőben. A hosszú polcokon tömérdek dosszié sorakozott. Mindent por lepett el. Ámulva mértem végig a nagy polcokon, és a sok papíron.

- Kiket keresünk? - kérdezte óvatosan.

- Troy Austin és Johanna... - ezen a ponton esett le, hogy nem tudom, mi Louis anyukájának leánykori neve. "Francba!" - ...csak ennyit tudok. Apám, és Anyám nem házasodtak össze, csak kevés kalandjuk volt, így születtünk mi a nővéremmel. Nem tudom Apám akkori feleségének a nevét, csak annyit, hogy Johanna. - adtam egy kibúvó választ, mikor Kevin értetlen nézett rám.

- Hát nem könnyíted meg a dolgunk... - kérdőn nézett rám, mivel nem tudta a nevem.

- ...Sandy.

Édes mosoly ült az arcára a nevem hallatán, majd elindult az egyik polc felé. Talán három évvel lehetett idősebb nálam, többel nem. Sajnáltam, hogy át kell vernem, mivel nagyon rendes srác volt, de ez egy szükséges rossz. Megállt a legelső sor legelejénél, az "A" betűnél, mivel Austin.

- És válási papírokat keresünk, igaz?

- Igen.

Hosszan nézegette a sor, majd kikapott egy vastag dossziét.

- Szerintem ebbe lesz.

Egy asztalhoz mentünk, amelynél nem voltak székek, így rátámaszkodtunk, és úgy kezdtünk lapozni a vastag dokumentumokat. Egyből a "T"-hez ugrottunk. Nagyon sok Troy Austin volt. Közben próbált beszéltetni Kevin, és érdeklődött irántam, de soha nem adtam neki egyenes választ.

- Itt van egy ilyen válás.  - mutatott egy papírra.

Közelebb hajoltam, hogy jobban szemügyre vehessem a gyenge fényben. Már kiszámoltam fejben, hogy kb. 1996-ban kellett lennie annak a válásnak plusz, mínusz egy év, hisz Louis akkor 5 éves volt.

- Igen, ez az. Istenem, köszönöm szépen Kevin. - öleltem meg.

Éreztem, ahogy vadul dobog a szíve a gesztusomra, ezért gyorsan el is toltam magamtól. Előkaptam a telefonom, és lefotóztam a papírt, így meg tudom majd nézni pontosan.

Gyorsan elpakoltunk, és mintha itt sem lettünk volna, kimentünk a pulthoz. Kevin szélesen vigyorgott, de én is. Viszont azt hiszem, nem ugyanannak örültünk ennyire. 

- Sandy, nem adnád meg a számod? Elmehetnénk valahová mondjuk vacsorázni. - mondta édes vigyorral az arcán, és kicsit el is pirult.

Szomorkásan elmosolyodtam. Ezt látva elszállt az a kevés bátorsága is.

- Sajnálom Kevin, de nekem már van valakim.

- Persze, hogy van egy ilyen csajnak. Idióta vagyok. - motyogta halkan.

Kicsit elmosolyodtam, hisz ezt bóknak vettem.

- Rendes srác vagy Kevin, nagyon köszönök mindent. Örök hálám.

Hozzá hajoltam, és nyomtam egy óvatos puszit az arcára. Láttam, ahogy elpirul, amint eltávolodok. Tetszett, hogy ezt váltom ki egy pasiból, de eszembe jutott Louis és Troy, így sietősen elköszöntem. Elindultam a kijárat fele, de Kevin még utánam szólt.

- Jobbulást a nővérednek, és remélem megtalálod Édesapád.

- Köszönöm. - fordultam meg mosolyogva, majd kimentem.

"Milyen rendes srác...kár, hogy így átvertem..." gondoltam magamba, de a cél szentesíti az eszközt. Fogtam egy taxit, és a lefényképezett iraton lévő címet adtam meg neki. Még szerencse, hogy London-ban van a cím, de egy eléggé külvárosi részében.

Nem telt bele sok időbe, már a ház előtt is álltam. Legalábbis nekem nem tűnt soknak, mivel féltem ettől az egésztől, mégis hajtott valami előre. Én sem tudom, pontosan mi. Remegő lábakkal és vadul dobogó szívekkel léptem ki a taxiból, miután kifizettem. Egy barátságos, fehér családi ház állt előttem. Óvatosan lépkedtem fel az ajtóhoz. Kicsit félénken nyomtam be a csengőt. Lehet ez a nagy alkalom, hogy meglássam azt az embert, akit Louis úgy utál. Igazából magam sem tudtam, miért akarom ennyire látni, csak kíváncsi voltam. És szerencsére, meg is találtam a keresett címet. Már csak az a kérdés, jó-e. Az ajtó lassan kinyílt, és egy kedves kislány nyitott ajtót. Talán 14 lehetett. Gyönyörű kék szeme volt, amelyben Louis íriszeit véltem felfedezni. Még jobban hasonlított az árnyalata Tommo-éra, mint a lányoké. A szavam is elállt. A lány arca szép volt, de nem olyan, mint Louis-é. A haja barna volt és göndör. Ez egyáltalán nem hasonlított szerelmemére. Kedvesen erőltettem ki a szavakat a számon.

- Szia. Én Troy Austin-t keresem. Itt van?

Aprót bólintott, majd hátrakiabált.

- Apa! Egy lány keres!

Teljesen elképedtem, hogy ezt mondta: "APA". "Louis soha nem mondta, hogy van még egy féltestvére. Talán nem is tud róla." futott át az agyamon. Beleremegtem a gondolatba. A lány továbbra is kedvesen méregetett, és megvárta, míg mellé jön Troy. Egyáltalán nem ilyen férfire számítottam. Egy kopaszodó negyvenes pasi állt előttem. A szemei tökéletes hasonmásai voltak Louis-énak, de más hasonlóságot nem láttam. Hihetetlen volt. Kedvesen mosolygott rám, miközben kislányát karolta át.

- Miben segíthetek?

- Jó napot. Én Alexandra Lane vagyok, és sokat kutattam maga után. Lenne pár kérdésem. Szánna rám kis időt, kérem? - hebegtem zavartan, és felé nyújtottam a kezem udvariasan.

Mosollyal az arcán megrázta a kezem.

- Troy Austin. Jöjjön beljebb!

- Köszönöm szépen.

Levetem a cipőm, majd bementünk a nappaliba. Igazán otthonos házuk volt. Egy középkorú, barna, göndör hajú nő sietett le az emeltről. Már tudom, honnan örökölte a kislány az adottságait.

- Mi történt Drágám? - jött hozzánk.

- A hölgynek lenne hozzánk pár kérdése. - magyarázta Troy.

- Igazán? Miről? - fordult felém a hölgy.

- Engem Joy és Louis érdekelne... - hebegtem zavartan.

A férfi és a nő szeme kikerekedett, míg a kislány zavartan nézett rám. 

- Liz, kérlek vidd fel Georgia-t, és figyelj rá! - mondta komolyan Troy.

Látszott, hogy ezek a nevek megviselték, és nem beszélt róluk sokat.

A nő és a kislány eltűnt az emeleten, mi pedig leültünk a nappaliban. Megijedtem ettől a hírtelen jött komolyságtól, de már nem volt mit tenni. Már ott voltam, és nincs vissza út.

- Ki maga? Miért jött? - kérdezte komolyan.

- É-én Louis barátnője vagyok, és Ő nem sokat mesélt magáról. Szerettem volna megismerni, hogy tudjam, milyen ember. Louis nem tudott a mosatni életéről mit mesélni, mivel soha nem vették fel egymással a kapcsolatot, de engem érdekelt. Egész nap maga után kutattam, remélem, nem küld el. - mondtam halkan.

- Kisasszony, érdekes felfogása van. Ha Louis nem mesélt rólam, annak nyilván megvolt az oka. Nem gondolja, hogy pont ezért magának sem kéne keresgélnie utánam? - beszélt hidegen.

- Lehet, de tudnom kellett, hogy milyen életet él Louis valódi Apja. És a féltestvéréről sem tud semmit. Joguk lenne megismerniük egymást. A maga lánya sem szeretne úgy felnőni, hogy nem tudja, van egy testvére.

Megijesztett ez a férfi, és reménykedtem benne, nem rontottam el mindent azzal, hogy megkerestem. Féltem a komolyságától, de leginkább Louis-tól tartottam, hogy mi lesz, ha ezt az egészet megtudja.

- Louis...Ő nem akar látni engem, és szerintem sokkal jobb nekik tudatlanul. Magának sem kéne feszegetnie a határokat. - felelte érzelmek nélkül.

- Miért nem akarja, hogy a lánya gazdagodjon egy szerető emberrel? Louis jó bátyja lenne. A lányokra is mindig figyel.

- Milyen lányokra? - kérdezte lepetten Troy.

Nem hittem el, hogy a két család tényleg semmit nem tud egymásról.

- Louis-nak van négy húga. Joy gyermekei. Maguk mindketten családot alapítottak a válás után. Miért nem lehetnének ismét egy nagy család? - erősködtem.

- Nem akarom kitenni Georgia-t ennyi új rokonnak. Ő nem tud az előző családomról. - hajtotta le kicsit a fejét.

- Jó, nem kell, de legalább maga találkozzon Louis-sal.

- Kétlem, hogy látni akarna a történtek után. Még a nevét is megváltoztatta, csakhogy ne hasonlítson rám. - húzta el a száját.

- Állj! Ezek szerint maga követi?

Meglepődtem. Ez aranyos lenne tőle, de ki kellett ábrándulnom.

- Nem. A lányom rajongója a bandának. Az egyik poszteréről ismertem fel Louis-t. Egyből eszembe jutott az az 5 éves kissrác. Kifaggattam Georg-ot, ki Ő, és mikor megmondta, hogy a neve Louis... - lehajtotta a fejét. Láttam, hogy nagyon nehéz neki ez az egész. Nehezen viselte, hogy felbukkantam, és megbombáztam az információval. - Annyira büszke vagyok rá. Hatalmas dolgokat ért el annak ellenére, mit tettem vele kicsi korában. A saját féltestvére szobájában lóg a képe, és még csak nem is tudnak egymásról. - láttam, ahogy lehajtott fejjel gyorsan megtörli a szemét. A hangja is remegett és halk lett. A szívem összeszorult. Borzalmas volt így látni Troy-t.

- De ha megbánta, amit tett, miért nem találkozik a fiával?

- Mert Ő gyűlöl. - húzta el a száját.

- Nem volt szép, amit tett, de Louis már túllépett rajta. Magától kialakult benne egy hihetetlenül erős féltés, amit kiterjed az össze családtagjára, de ehhez társul, a gyengédség és a megbocsájtás is. Tudja, hogy nem lehet haragban élni senki fele sem, és szerintem magával is meg tudná beszélni a dolgot. Csak adjon rá lehetőséget.

Kis csend következett. Troy lehajtott fejjel bambult valamit, majd megszólalt.

- N-nem nekem kell lehetőséget adnom neki.

- De akkor ezek szerint maga szeretné megismerni a fiát, nem? - kérdeztem óvatosan. Határozottan bólintott. - Akkor én elhozom ide holnap, mit szól? Bemutatja a családjának, és megismerkednek.

- H-holnap? És, hogy veszi rá, hogy idejöjjön?

Láttam az arcán az aggodalmat. Kicsit elmosolyodtam.

- Az legyen az én gondom. Benne van? Mondja el a családjának az esetet pontosan, a kislányának is, és akkor nem lesz baj.

- Hát...rendben. Szeretném megismerni Louis-t. - mosolyodott el.

Lelkesen cseréltünk telefonszámot. Megbeszéltük, hogy Ők itthon lesznek holnap egész nap, szóval bármikor jöhetünk. Előtte majd írok egy SMS-t, és Troy is ír, ha valami nem jó. Büszke voltam magamra, hogy ennyire ügyesen megoldottam a mai napot. Úgy éreztem magam, mint egy nyomozó. Elmehetnék az FBI-hoz, bár szerintem sem Ők, sem Én nem járnánk jól. Tökéletes nekem a dalíró szakma. Azon tanakodtam, vajon hogyan adom be ezt az egészet Louis-nak, és vajon hogy fogja lereagálni. Ma is rávettem, hogy legyen a legjobb barátjával, holnap is rá fogom venni, hogy legyen a családjával. Majd biztos gondolja, hogy milyen akaratos nőszemély vagyok, de tudom, hogy titokban Ő is kíváncsi, mi van a valódi Apjával. Hihetetlen, Troy személyisége is mennyire megváltozott a beszélgetés végére. Az elején még nyers volt velem, de végül előbújt belőle az apai ösztön és szeretet. Eszembe jutott az én Apám. "Vajon mi lehet most vele? Hol van most?" futott át az agyamon. Végül arra jutottam, "én nem szeretném megismerni a múltam szereplőit a jelenben. Tökéletesen elég nekem, hogy Louis-nak segíthetek."

~Tizenhatodik díj.*

Köszönöm a díjat Bius-nak. Nagyon hálás vagyok, ezért a sok díjért, dicséretért. Ha már most 16-nál tartok, mi lesz, ha vége a blogomnak?! Még sok van vissza. Huuh, nagyon hálás vagyok nektek. Elmondhatatlanul sokszor le tudnám írni: Köszönöm. #thanks #happiness

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot!
2. Kérdésekre válaszolni!
3. 11 kérdést feltenni!
4. 11 embernek küldd tovább a díjat!

11 dolog magamról:
1. Cipő és telefontok mániám van...

2. Meg talán kicsit táska is. #ImJustAGirl

3. iPhone-om van, és...

4. Már 11 tokom van rá.

5. Anya mindig azt mondja: kivág, ha még egyet veszek, de...

6. ...ha meglátok egy jót, amihez még csak hasonló sincs, nem bírom ott hagyni.

7. Tegnap vettem egy cuki, felül matrózcsíkos, alul sötétkék ruhát.

8. Kicsim megpirult a hátam és a combom elől...

9. ...ami nem fáj olyan vészesen, de azért érzem, hogy "van ott bőröm".

10. Imádom a kéket.

11. Hamarosan a hajam is kék "csíkos" lesz.

Válaszaim:

1. Milyen lett a bizonyitványod?

4,6666666667 az átlagom, három dicséretet kaptam, minden nyelvből (angol, orosz és ACC). #tipikus

2. Szoktál-e sportot nézni, ha igen milyet?

Néha szoktam teniszt nézni Anyával (Ő nagyon szereti), meg röpit, focit, ami éppen leköt.

3. Volt már befestve a hajad?

Tavaly volt kék egy tincsem, de az még csak kísérletezés volt. Majd most. #háhá

4. Fogsz menni idén nyaralni valahová?

Most vagyunk a családdal Horvátországba, ezen kívül még megyünk Szlovákiába majd.

5. Voltál már külföldön?

Ahan.

6. Mi a kedvenc ételed?

Gyros. #ImLovenIt

7. Szoktál főzni?

Igen, nyáron ez a felelősség rám száll, mivel én vagyok otthon délelőtt, és várnom kell a családot délben kajával.

8. Melyik fagyit szereted a legjobban?

Nincs kimondott kedvencem...amit megkívánok.

9. Milyen nyelven beszélsz?

Angol, magyar...és kicsit orosz...még csak egy éve tanulom. Ezen kívül persze tudok szavakat, meg mondatokat más nyelven is, de az nem minősül különösebb tudásnak szerintem. A lényeg, hogy megértetem magam bárhol...ha kell kézzel-lábbal mutogatva. #haha

10. Szereted a nyarat, ha igen miért?

Szeretem is meg nem is. Szeretem, mert nincs suli, utálom, mert meleeeg van.

11. Mi a kedvenc évszakod?

Talán a tavasz. Akkor pont jacket-es idő van, nem fázok és nem is sülök meg.

Kérdéseim:

1. Könyv vagy blog?

2. Milyen jellegű blogokat/könyveket olvasol?

3. Mennyi idő alatt írsz meg egy részt?

4. Mitől jön az ihleted?

5. Miért éppen ezt a témát választottad?

6. Valaki tudja, hogy írsz?

7. Neki el szabad olvasnia a blogod? (Miért? Miért nem?)

8. Félsz a sötétben?

9. Bátornak, függetlennek tartod magad vagy inkább visszahúzódóbb a háttérben maradó típus vagy?

10. Mi a kedvenc szavad? (lényegtelen a nyelv)

11. Mért éppen ez?

Akiknek küldöm:

1. Suhajda Alexa

35. ~Én.*

Másnap korán keltünk Louis-sal, hogy időben el tudjunk indulni. A család legnagyobb szerencsémre teljesen elfogadott, amitől hihetetlenül megkönnyebbültem. Még váltottam pár szót Lottie-val a tegnap estéről, és adtam neki pár tanácsot, amit szerencsére nem kioktatásnak vett, hisz nem is annak szántam. Csak nem szeretném, ha pofára esne. A kocsiban ismét elaludtam, és aznap már nem láthattam Louis-t. Csak telefonon beszéltünk, és ahogy hallottam, eléggé álmos hangja volt. Nem csodálom, hisz egész nap rohanásban volt. Szegény. Én ismét dalt kezdtem írni, de ezek már eléggé boldog hangúak voltak. Másnap Louis izgatottan hívott át hozzájuk. Természetesen azonnal indultam. Pár perc múlva egy taxi segítségével már a házuk előtt is álltam. Benyitottam, majd a nappali felé vettem az irányt, ugyanis onnan beszélgetést hallottam. Mindenki ott ült, még Talyor is. Lepetten mértem végig az egybegyűlt csapatot. Louis egyből felállt, és hozzám jött. Nyomott egy édes puszit az arcomra, majd maga mellé húzott a kanapéra.

-... és katasztrófa lesz. Muszáj megcsinálnunk! Segítenünk kell. - folytatta Liam miután köszöntek nekem.

- Miről van szó? - súgtam oda Louis-nak.

- Írnunk kell egy dalt az alapítványnak, amivel segítünk pénzt szerezni. A lényeg, hogy kasszasiker legyen. - magarázta.

Elismerően bólintottam. Louis édesen nézett rám. A szemében egy rejtett fényt véltem felfedezni, amely a dalíró énemre utalt. Halványan elmosolyodtam.

- Akkor szerintem kezdjünk hozzá, nem? - kérdezte Harry.

- Oké, de... a lányok? - kérdezte óvatosan Niall.

- Szerintem maradhatnak. Még segíthetnek is. - karolta át a derekam Louis.

A hangjában rejlő titkos hangsúlytól, amit csak én vettem észre, elmosolyodtam. A srácok nagy nehezen beleegyeztek, hogy maradhassunk Taylor-ral, de úgy éreztem, ez a tiltakozás nem elsősorban ellenem irányult, sokkal inkább Harry barátnője ellen. Átvonultunk a "studioba". Niall és Liam az ölükbe vették a gitárjukat, míg Harry kipakolta a kottákat. Jó sokat tett ki az asztalra. Meglepődtem, mikor észleltem, mennyire lassan haladnak.

- És ehhez a dallamhoz mit szóltok? - kezdett el játszani Niall.

Figyelmesen végighallgattuk, majd Zayn szólalt meg először. Kimondta azt, ami nekem is eszembe jutott. 

- Ezt már hallottam valahol. Nem jó.

Szomorúan elhúzták a szájukat.

- Ez nem fog összejönni. Kifogytunk az ötletekből. - akadt ki mellettem Louis.

A szívem szakadt meg, hogy ennyire idegesnek látom a bandát. Tudtam, hogy az én ötletem tudna nekik segíteni. Meg tudná menteni őket, de mégis féltem. Féltem, hogy megtudják a titkom. Ezt senkinek nem lenne szabad tudnia. Nem akartam. Ekkor Taylor telefonja megcsörrent, majd idegesen pattant fel. Szerintem SMS-e jött, mert nagyon ideges lett, ahogy olvasni kezdett. 

- Ne haragudjatok, de muszáj mennem. Sajnálom. Szia Harry. - nyomott egy puszit a srác szájára, majd ki is rohant, de Hazza természetesen kikísérte. Niall idegesen játszotta le újra meg újra ugyanazokat  az akkordokat egymás után. Nem lett volna rossz, de kellett az ötletem. Harry visszajött és szomorúan huppant le a helyére. Az agyamban vad gondolatok kavarogtak. Mindegyik úgy kezdődött: Mi lesz, ha....? De mikor Louis szomorú arcára néztem, hirtelen nem érdekelt tovább ez a kérdés. Csak segíteni akartam, és bíztam a srácokban.

Nagyot sóhajtottam, és komolyan Niall-ra néztem.

- Elkérhetem?

A gitárja felé nyújtottam a kezem. A srác és egyben mindenki szeme lepetten kerekedett ki. Niall gyorsan rendezte arcvonásait, majd bólintva nekem adta csodás hangszerét. A zöld pengetőt is a kezembe nyomta. Elmosolyodtam a színen. Annyira rá vallott.

- Lex. - hebegte féltőn Louis.

Tudta, mire készülök. Azt is tudta, kell nekik a segítségem, mégis engem jobban féltett. Halványan elmosolyodtam.

- Semmi baj Lou. Tudom, mit csinálok.

A szeme lepetten kerekedett ki, majd kicsit távolabb csúszott nagyobb helyet hagyva nekem, hogy kényelmesebben tudjak gitározni. Mindenki zavartan figyelt.

- Az ötleted nem rossz, de én így csinálnám.

Lefogtam az első, Niall által választott akkordot, és elkezdtem játszani az Ő dallamát, csupán lebontva, és kicsit csúsztatva. Mindenki lepetten mosolyodott el, hogy én ilyet is tudok. Eljátszottam kétszer az egészet, majd felnéztem.

- És a refrén lehetne mondjuk így...

Mondtam óvatosan. Lejátszottam a Niall által választott hangokat csupán más, új pengetéssel, ami érdekes lüktetést és egyben a ritmust is megadta dalnak. Kicsit féltem, mit szólnak ehhez, hisz én nem akartam, hogy félreértsék. Én csak segíteni szerette volna. Mikor végeztem, hozzátettem.

- De ez csak egy ötlet.

Kedvesen mosolyogtam, mikor visszaadtam a még mindig lefagyott Niall-nek a gitárt. Louis egy édes puszit nyomott az arcomra, ami jó nagyot cuppant. Muszáj volt felnevetnem tőle.

- Hogy is csináltad? - kérdezte Liam.

Elmagyaráztam neki, majd lejátszotta. Szerintem király hangzása volt Niall alapötletének kicsit felspékelve. Liam elégedett vigyorral az arcán játszotta el a dallamot, és dúdolni kezdett hozzá. Már meg is volt a szöveg alapja. Innen már minden simán ment. A srácok tele voltak szövegötletekkel, amin mosolyognom kellett. Én itt már meghúztam magam a háttérben.

Végül már késő délután fele járt, mikor végeztünk a dallal. Épp csengettek, mikor a srácok utoljára elénekelték. Minden tökéletes volt. Csak mosolyogni tudtam, hisz annyira tökéletes hangjuk volt ehhez az egészhez. Hihetetlen. Niall vidáman rohant ajtót nyitni, hisz a  fél órája rendelt kaja jött meg a Nando's-ból. Nevetve tért vissza jól megpakolva. A nappaliban kényelmesen elhelyezkedtünk, és enni kezdtünk. Harry elég feltűnően mért végig két falat között. Kicsit zavart, de végül kinyögte, amit szeretett volna.

- Nem is tudtam, hogy ennyire királyul játszol gitáron.

Halkan elnevettem magam, és a kajám fölé hajoltam.

- Sok mindent nem tudsz rólam Göndörke.

Azt hittem, itt ezt lezártuk, de Niall is csatlakozott a párbeszédez.

- Hát minden esetre egy új dallamot nagyon nehéz összehozni.

A szívem gyorsabban kezdett dobogni, amitől kicsit megijedtem. Azt hittem, mindenki hallja a vad ütemet, pedig ez csak nekem volt ilyen hangos.

- Csak véletlen ugrott be. - rántottam meg a vállam.

- Azért ismerős volt nekem valahonnan ez az új pengetés, és most ugrott be, honnan. - méregetett Niall. Zavartan kaptam rá a tekintetem. Pontosan tudtam, honnan lehet neki ismerős, de ezt nem mutattam. Adtam a hülyét. - Ezt hallottam a Cher Loyd új számában.

Játszottam a lepettséget, de felesleges volt, hisz tudtam, azt a számot én írtam nekik. Vagyis Simon-nak, csak Ő nekik adta.

- Lehet innen jött az ihlet. Ismerem azt a számot.

"...mint a tenyerem" gondoltam utána, de persze ezt nem mondhattam ki. Louis ijedten szorította meg a derekam, de én még mindig az imént épített falam mögé rejtőztem.

- Ezt nagyon nehéz lejátszani. Én is csak most jöttem rá, hogy az tulajdonképpen így lenne, pedig az egyik kedvenc számom. - képedt el Zayn.

Tudtam, hogy nehéz rájönni erre a pengetés módra, hisz éjszakákon át kísérleteztem vele, míg sikerült összehoznom. Kicsit elmosolyodtam az emléken.

- Sandy? - kérdezte óvatosan Liam.

Nyilvánvalóvá vált előttük, hogy titkolok valamit. Nagyot sóhajtottam, és kínosan felnevettem. Louis lehajtotta a fejét, és tudta, mi fog következni. Ő csak engem akart védeni, mégis rosszabbul fogta fel ezt az egészet, mint én.

- Oké. Én írtam azt a számot. Simon éppen Cher-nek adta. - az egész szoba megfagyott. Az arcokra lepettség és zavartság ült ki. Kicsit rossz volt elmondani. Még soha senkinek nem mondtam el magamtól. Louis volt az első, aki megtudta, de Ő is rájött.

- A mi számunkat is Ő írta. Amit Simon adott. Srácok, bemutatom Simon Cowell titkos dalíróját. - mutatott rám tenyérrel felfelé Louis.

Halványan elmosolyodtam. Láttam a srácokon, hogy szinte kihagy a szívük. Teljesen letaglóztuk őket. Nem tudtak mit felelni. Harry törte meg a feszült csendet.

- Ez...hihetetlen. Király, hogy egy ilyen csaj ül itt velünk. - mosolygott szélesen.

Én nem mondtam volna hihetetlennek, vagy nagy dolognak. Sokkal inkább kínosnak, hisz most végképp megismernek. A dalaim voltak az önkifejezésem kulcsa, és már 5-en is tudják, hogy én vagyok a sorok főszereplője. De ami a legmeglepőbb, hogy nem ijedtem meg. Nem érdekelt, ha megismernek, amíg nem mondják el senkinek.

- Aztaa. Hogy tudtad eddig titokban tartani? - ámult el Niall.

- Nehezen, és még szeretném is...szóval... - hebegtem félénken, de Harry a segítségemre sietett.

- ...nem mondjuk el senkinek.

Hálásan elmosolyodtam, majd Louis hozzátette kis idő után, miután mindenki kinyilvánította kedves véleményét.

- De még Taylor-nak sem! - szegezte egyenesen a felszólítást Harry-nek.

A srác szeme zavartan kerekedett ki.

- Miért?

- Mert nem bízom benne. - jegyezte meg egyszerűen Louis.

Tudtam, hogy itt vége a nyugodtságnak. Most elszabadul kettejük között a pokol. Úgy éreztem, tennem kell valamit, ezért még mielőtt Harry kiengedte volna a szemében lévő mérget, megszólaltam.

- Úgy értette, hogy olyan nehéz megállnia mindenkinek, hogy ne kotyogja el, és nem lenne jó, ha Talyor-ra is ráhelyeznénk egy ilyen súlyt, hogy meg kell válogatnia miket beszél, igaz Louis? - néztem rá célzón.

Harry érdeklődve húzta fel a szemöldökét, és úgy méregette Louis-t. Tudta nagyon jól, hogy értette, de ha Louis rám hagyja, nem lesz gond. Louis komolyan nézett a szemembe, majd szívdöglesztő mosollyal az arcán felelt.

- Nem.

Szinte már édes volt ahogy rázta a fejét és mosolygott, miközben felelt, de ezt csak én gondoltam így. Mindenki kicsit megdermedt. Köztük én is. Megijedtem Harry szemében tomboló haragtól, ami mellé azért szomorúság is társult. Itt már nem volt mit tenni. Harry hirtelen felpattant. Az állkapcsa megfeszült, és a kezei is szoros ökölbe szorultak. Tett egy bizonytalan lépést Louis felé, amitől neki is megfeszült a combján az izom. Készült, hogy bármikor felpattanjon. De Harry csak lassan megrázta a fejét, és minden szó nélkül felrohant a emeltre. Hangos ajtócsapódást hallottunk, amitől idegesen rezzentem össze.

Egyáltalán nem érdekelt, hogy esetleg most mindenki megtudja a titkom, sokkal inkább zavart, hogy a srácok miattam kaptak össze. Mérgesen álltam fel, és néztem le Louis-ra. Láttam a szemében a szomorúságot, mégis tőlem is megkapta a magáét.

- Ezt most miért kellett?

Louis zavartan nézett fel rám. Elhúztam a szám, és a vállára tetem a kezem, mielőtt felmentem volna. Képzelem, milyen érzés lehetett neki, hogy a legjobb barátja, és még én is leoltottuk, de nem kértem rá, hogy védjen meg. Tulajdonképpen, engem nem zavart volna, ha elmondjuk Taylor-nak. Én bíztam benne, és még ha össze is vesztek volna Harry-vel, szerintem akkor sem állt volna velem bosszút. Felmentem Harry szobájához, és óvatosan bekopogtam.

- Tűnj innen Louis! - szólt ki morcosan.

Nagy levegőt vettem és megszólaltam. Tudtam, hogy ezt lent is hallják, hisz biztos voltam benne, hogy minimum 3 fül tapad most a lépcső aljához. Jellemző.

- Lex vagyok.

Csend lett. Nem kaptam választ jó sokáig, majd egyszer lépteket hallottam. Sürgető lépteket. Az ajtó halkan kattant, és ennyi. Más nem történt, de én vettem a célzást. Tudtam, Harry-nek túl nagy a büszkesége ahhoz, hogy kinyissa nekem az ajtót, és abbahagyja a duzzogást, de ezért azt várta, hogy én menjek be. Jellemző pasi agya van. Az ego minden felett. Kicsit elmosolyodtam, és bementem a szobába. Magam után becsuktam az ajtót.

- Harry, Louis nem úgy gondolta. Felőlem elmondhatod Taylor-nak, engem nem zavar, csak Ő ne adja tovább senkinek. - magyaráztam egyből.

- Nyugi Sandy, pontosan tudom, hogyan értette Louis. Nem vesz komolyan. - húzta el a száját, és az ablak felé fordult. Így háttal állt nekem, kifele bámult a távolba. Mögé mentem.

- De, komolyan vesz téged. Talán túl komolyan is. Tudod, Louis-ban... van egy nagyon erős féltés a szeretteivel szemben, és ez alól Te sem vagy kivétel. A legjobb barátja vagy.

- Oké, megértem, hogy az Apja után ilyen, de én már nem vagyok gyerek. Engem nem kell félteni. Azzal óvna meg a legjobban, ha nem utálná Talyor-t. Ez fáj a legjobban. Ezek az undorító beszólások. A kicseszések, hogy ne tudjak elmenni. Nem fogják fel, hogy szeretem. Minden áron szét akarnak szedni minket.

- De Ő pont így akar téged óvni. A beszólásokkal, hogy Taylor elmenjen. Ők olyanokat látnak, amit te nem veszel észre a szerelemtől. Louis a legjobb barátod, és jobban ismer, mint bárki más. Csak nem akarja, hogy összetörj.

Óvatosan a vállára tetem a kezem, amitől összerezzent és komolyan megfordult.  Magas, határozott alakja felém tornyosult, és minden érzelem nélkül nézet le rám.

- És honnan tudod, hogy téged nem vakít el a szerelem, amit iránta érzel? Te sem tudod, mit beszélsz. Csak azt mondod, amit Ő akar, hogy mondj.

A szeme kikerekedett, ahogy szorosan elém állt. Éreztem magamon a kilélegzett levegőjét, amitől kirázott a hideg. Nem mertem a szemébe nézni, csak a nyakát bámultam. Nem bírtam elhinni, hogy mit mond.

- Harry, te most a legjobb barátod ellen beszélsz. Csak zárjátok ki a nőket egy kicsit. Én kibírok Louis nélkül egy napot, és Taylor is nélküled. Csak legyetek együtt. Hogy minden olyan legyen, mint régen. Értünk Talyor-ral.

Harry nagyot sóhajtott, és elment előlem. Fellélegeztem, hogy végre fenézhetek, és nem éget zöld tekintete.

- Majd meglátjuk. Azt hiszem, elmegyek, lezuhanyozni. Kell egy kis nyugalom, és hidegfej...Ja, és megígérem, hogy nem fogjuk elmondani a titkod Taylor-ral senkinek.

Aprót bólintottam, majd kimentem a szobából, egyenesen le a többiekhez.

Rávettem Louis-t, hogy már vigyen haza, így együtt lehetünk kicsit, és beszélhetek vele. Egyre inkább azon járt az eszem a kocsiba, hogy vajon hogyan mondjam el neki, mit szeretnék. Végül úgy döntöttem, nem finomkodok itt, kimondom konkrétan a dolgot. Mikor megálltunk egy piros lámpánál, megszólaltam.

- Louis, a holnapot töltsd együtt Harry-vel.

- M-mi? - kapta felém a fejét zavartan. Meglepődött a kérésemen.

- Azt szeretném, ha nem hanyagolnád el miattam Harry-t. Holnap légy Vele egész nap. Kibírok egy napot nélküled.

Louis aggodalmasan méregetett. Összerezzentem, mikor dudálást hallottam. Louis egyből előre kapta a fejét, és elindult. Már zöld volt, de mi még mindig ott cövekeltünk, ami nem tetszett a mögöttünk lévőknek. Louis elindult, de egészen addig nem szólt egy szót sem, míg nem állt meg  a lakásom előtt. Akkor komolyan felém fordult.

- És ha én jobban szeretnék Veled lenni holnap, mint Vele?

Elképedtem, és talán túlságosan meggondolatlanul csúsztak ki a szavak a számon.

- Jesszus Louis. Felfogod te, hogy miket beszélsz? Harry a legjobb barátod. Hálás vagyok, hogy ennyit jelentek neked, de én nem akarom, hogy miattam hanyagold el. Nem hagyhatjátok, hogy egy...vagy két csaj közétek álljon. - céloztam először Talyor-ra, de rájöttem, én is akadályozó tényező vagyok.

- Csak egy csaj, oké? Az Taylor. Te nem állsz közénk, mert nem akarsz engem átverni.

- Tényleg nem akarlak, de ezt te honnan veszed? - kérdeztem egyszerűen.

- Onnan, hogy látom rajtad, mert szeretlek.

Itt kicsit elmosolyodtam a sikeremre.

- Harry is ugyanígy van Taylor-ral...csak kicsit fogd vissza magad. Menj el holnap valahova Harry-vel, és ne Taylor legyen a téma. Még az sem érdekel, ha leültök a parkban és megbámultok pár csajt, vagy mit tudom én, mit szoktak csinálni a pasik, csak legyetek együtt. Bízom benned. - mondtam komolyan. Kicsit elmosolyodott.

- Imádom, mikor manipulálsz. Rendben.

Kiszállt a kocsiból, és kiengedett engem is. Óvatosan felhúzott alacsony kocsijából, majd neki tolta a hátam. De persze a lehető legóvatosabban, amit díjaztam.

- Azt hiszem, megérdemlek egy tisztességes csókot, ha már holnap nem találkozhatunk.

Olyan közel hajolt hozzám, ahogy csak tudott, de a mellkasára tettem a kezem, és idegesen szétnéztem.

- Louis, az utcán vagyunk... - hebegtem zavartan. Még soha nem csókolóztunk úgy igazán az utcán. Felnevetett, majd a szemembe fúrta csodás kék tekintetét.

- Nincs itt senki Sandy, már este van. Csak felejtsd el, hol vagyunk, és legyél kicsit lazább. Csak én legyek.

A végére szívdöglesztően mosolygott, amitől kihagyott a szívem. Louis a számra nyomta az ajkait, így a ketyegőmnek esélye sem lett volna visszatalálni a régi ütembe. Őrült tempóban táncolt a számban, de élveztem. A hajába túrtam, míg kezei lejjebb csúsztak a derekamról. A kocsi és a fenekem közé furakodtak, majd erősen belemarkoltak az új területbe. Louis szájába engedtem egy nyögést. Azt hittem, felnevet, és eltávolodik, ahogy ilyenkor szokott, de tévedtem. Louis fogai közé vette az alsó ajkam, és gyengéden meghúzta. Ilyet még soha nem csinált, nagyon kiakasztott. Ezúttal egy sóhajt engedem ki magamból. Éreztem, ahogy mosoly közben kiáramlik a száján a szokottnál kicsivel több levegő, majd játékosan kicsit meghúzta ajkam jobbra-balra. Felnevettem, és elhúztam a fejem. Louis gyengéden engedte el a bőröm. Mosolygott, mikor kinyitottam a szemem, amitől én is kivillantottam a fogaim. Tudtam, Ő még szívesen folytatta volna iménti játékunk, de engem zavart, hogy nyilvános helyen vagyunk. Hisz Louis csak egy világsztár. Vissza kell fognia magát, és azt hiszem...engem is.