39. ~Hazugság.*

Louis vigyorogva tért vissza a fürdőszobából egy száll alsóban. Az arca ki volt pirulva, és a nyakához tapadt pár nedves hajszála. Annyira tökéletesen nézett ki. Én az ágyon ültem, és mosolyogva figyeltem, ahogy jön felém. Mint egy Isten. Annyira csodás srác volt. Azt hiszem elmondhatom, hogy csak az enyém. Édes mosollyal az arcán rám kacsintott, és mellém dőlt. Már mindketten lezuhanyoztunk, és egymás mellett feküdtünk a hátunkat az ágytámlának döntve. Louis gyengéden magára húzott, így félig a mellkasán feküdtem. Éreztem immár nyugodt szívdobogását. Forró teste égette az arcom, ahogy összeértek. A bőrének Louis-os aromája volt, ami bódítóan hatott rám. Óvatosan simított végig a hajamon.

- Megbántad, amit velem tettél? - kérdezte halkan.

Kicsit meglepődtem, majd szélesen elmosolyodtam, bár Ő ezt nem láthatta, hisz háttal voltam. "Hogy juthat ilyen az eszébe?! Ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire figyel rám." gondoltam, és melegség öntött el.

- Egyáltalán nem. Örülök, hogy veled próbálhattam ki.

Ezt hallva Louis egy apró, gyengéd puszit nyomott a fejemre. Felnéztem, így felé fordítva a fejem. Kihasználta az alkalmat, és a számra is nyomott egy puszit. Kicsit elnevettem magam, majd megkérdeztem.

- Nagyon béna voltam?

Louis édesen elmosolyodott, és megrázta a fejét. Tudtam, mást amúgy sem felelne, ezért még hozzá tettem:

- Őszintén!

Louis halkan felnevetett, és suttogva kezdett beszélni. Mintha csak attól félne, hogy valaki meghallja, pedig egyedül voltunk a házban.

- Te vagy a legcsodásabb lány a világon. Hihetetlen, hogy el tudtál fogadni minden hibámmal együtt. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy engem választottál ezeknek a dolgoknak a kipróbálására, és egyáltalán, hogy képes vagy velem élni. Szóval egyáltalán nem kell ilyenek miatt aggódnod. Te tökéletes vagy, bármit teszel. Megígérem, hogy soha nem foglak se én, se senki bántani. - felelte komolyan. A szeméből csupán a puszta szeretet tudtam kiolvasni. A kék írisze csillogott, amint végignézett rajtam. Láttam a tükörképem a szemében, és elhittem a szavait. Louis volt az egyetlen, aki el tudta hitetni velem, én is számítok.

- Köszönöm. - nyomtam egy puszit meztelen felsőtestére.

Kedvesen dörzsölte a hátam.

Hosszú percekig nem szóltunk semmit, de tudtam Louis mondani szeretne valamit. Többször is vette a levegőt, végül kipréselte a szavakat a száján.

- Köszönöm, hogy vagy nekem.

Nyomott egy puszit a fejemre. Tudtam, hogy ezzel nem csak a ma estére gondol. Ezalatt a négy szó alatt a tegnapot, a tegnapelőttöt, és minden egyes órát értett, amit együtt töltöttünk. Hálás voltam, hogy ezt ki merte mondani. Sokat jelentett nekem, hogy megtette, de még többet maga a srác, így én is kimondtam.

- Szeretlek.

Nem láttam, de tudtam, hogy most mosolyog. Ismertem már Louis-t, és mindennél többet jelentett számomra. És Ő sok mindentől mentett meg, amit nem tudok meghálálni. Louis elkezdte simogatni a karom, amely a mellkasán pihent. Felfordítottam a kezem, hogy a belső része legyen  felül. Óvatosan végigsimított a vágásaimon. Tudtam, hogy ezeket szerette volna látni, már mikor a karomhoz ért.

- Már alig látszanak.

Aprót bólintottam. Igaza volt. Már tényleg elég halványak voltak a sebek. Hihetetlen, mire képes Louis és valami kenőcs. Már én is azt akartam, hogy eltűnjenek, ami jóval könnyebbé tette a dolgot.

Louis cirógatása a hátamon és a karomon valamint lüktető felsőteste egyre közelebb vitt az álmok édes világához. Tudtam, hogy biztonságban vagyok. Egy tökéletes nap, tökéletes befejezése következett. A szempilláim erőtlenül rebegtek meg, és az ujjaim is megrándultak, mikor hangos nevetést és kiabálást hallottam lentről. Fel véltem fedezni a srácok hangját. Mindenki nevetett.

- Ezt nem hiszem el. - motyogta morcosan Louis.

Kinyitottam a szemem. Nem értettem, hogyan szaladt el ennyire az idő. Az éjjeli szekrényen lévő órára néztem. Hajnali 2 volt. Ezek szerint a srácok is egész hamar megjöttek.

- Nézzük meg Őket! - toltam fel magam álmosan.

Louis felkelt, és óvatosan engem is felhúzott. A pólója, amit viseltem, szerencsére elég nagy volt, hogy leérjen a combom feléig, így eltakarta a bugyim és a vágásaim is. Lassan baktattunk le a lépcsőn. A srácok a nappaliban csöveztek, és még iszogattak itthon is.

- Ha már hazajöttetek, legalább legyetek kussba. Vannak, akik aludni szeretnének. - oltotta be őket morcosan Louis. Mindenki felénk kapta a fejét, és nevetni kezdtek.

- Még korán van Haver. - nevetett ránk Niall.

Louis csak elhúzta a száját, és morcosan nézett. Kedvesen megfogtam a kezét, ezzel nyugodtságot sugallva neki.

- De nem értem, miért isztok itthon? Nem volt jó a buli? - kérdeztem óvatosan.

- Nagyon szar volt. - nevetett Zayn.

- De azért volt benne jó is. Andy csinál vasárnap egy bulit. Jelmezbe kell menni! Mi is meg vagyunk hívva. - magyarázta Liam.

Kérdőn Louis-ra néztem, aki csak egy bólintással nyugtázta, ott leszünk. "De ma péntek van! Mit fogok felvenni?" futott át az agyamon. Zayn feltűnően mért végig engem, de próbáltam nem ránézni. Nem értem, miért teszi ezt mindig.

- Látom, valami komoly dolgot zavartunk meg. - nyugtázta gonoszsággal a hangjában.

Erre mindenki végigmért minket, hisz rajtam Louis pólója volt, míg rajta csak egy alsógatya. Gonosz, sokatmondó szempárokkal találtam szembe magam.

- Igen, az alvásunkat. - felelte cinikusan Louis.

Én lehajtottam a fejem, és elpirultam. Eszembe jutottak azok a dolgok, amiket Louis-sal tettem. Eszembe jutott, mennyire tehetetlenül szenvedett, miközben kényeztettem. Ez egy örök, csodás emlék marad az agyamban, amelyre szívesen gondolok vissza.

- Szerintem nem csak ez volt, igaz Sandy? Nagyon bujkálsz? - nevetett Harry.

Louis nem felelt semmit, csak egy sóhajjal kelletlenül oldalra fordított a fejét. Én még mindig csak lehajtott fejjel álltam szorosan mellette. Mindenki hatalmas nevetésben tört ki látva, mennyire nem felelünk. Azt hiszem a hallgatásunk még többet mondóbb válasz volt, mint pár szó.

- Egy kortyot? - nyújtotta felénk az üveget Liam.

Egyszerre ráztuk meg  a fejünket Louis-sal, mire a srác csak megrántotta a vállát, és meghúzta a piát. Úgy éreztem, már elmúlt a veszély, így felnéztem.

- Srácok léci halkabban. - kérte Louis.

Mindenki bólogatott, de láttam a vigyorukban, hogy úgysem fogják lejjebb venni a hangerőt.

- Tényleg szeretnénk aludni. - csatlakoztam én is.

Zayn önelégülten felnevetett. A hangjában gonoszság rejlett, mikor megszólalt, és egy csöppnyi más is, de azt nem tudta hova tenni.

- Kifárasztott Louis?

Csak egy pillanatra lehunytam a szemem, és kicsit oldalra kaptam a fejem. Louis megfogta a kezem, és felhúzott az emeletre, vissza a szobájába.

Pontosan tudtam, Zayn ezt hogy értette. Kegyetlenül zavarta, hogy Őt ellöktem magamtól, míg Louis-nak engedek mindent. Nem volt hozzászokva az elutasításhoz, és azt hiszem nem bírta elviselni; engem nem tud ágyba vinni. Megszokta, hogy a lányok bármibe benne vannak a puszta neve hallatán, és meglepte, hogy én nem tártam szét egyből a lábam, ahogy Ő akarta. Azt hiszem, nagyon irritálta, hogy látja, Louis ruháját hordom. Ebből egyből levette a dolgot, még ha nem is úgy történt minden, ahogy Ő gondolta. Nem bírtam, hogy ekkora feszültséget okozok a bandában. Hihetetlenül rosszul éreztem magam.

*reggel*

- Louis, te mit fogsz felvenni holnap este? - kérdeztem aggodalmasan immáron a konyhában kávét szürcsölve. Még mindenki aludt, ami nem csoda tekintve, mikor feküdtek le tegnap.

- Nem tudom még. - rántotta meg a vállát.

Aztán hirtelen beugrott: "Ezt a bulit Andy tartja." Kicsit megremegtem a felismeréstől.

- Lehet én nem megyek el most veled Louis.

Tommo lepetten mért végig. Nem értette, miért mondom ezt. Eddig minden buliba vagy programba benne voltam, amit Ő szervezett, kivéve a fürdőt még az elején.

- Miért?

Nagyot sóhajtottam. Nem tudtam, elmondjam-e neki. Végül arra jutottam, joga van tudni, én mégis megfosztom ettől a jogtól. Hisz Andy neki is jó barátja volt, és nem akartam, hogy miattam legyen feszültség köztük. Én nem érek annyit. Így hazudtam.

- Nem tudom, mit vegyek fel, és őszintén, nincs nagyon kedvem bulizni.

Utáltam magam, hogy hazudtam neki, de nem volt szabad megtudnia Andy mennyire próbál rám mászni. Nem akartam, hogy ismét egy új bajos embert szerezzen miattam. Már így is elég bajt okoztam neki. Felforgattam az életét, és nem akartam ezt tovább rontani.

- Majd elmegyünk vásárolni. Szeretném ha eljönnél velem. Kérlek Kicsim.

Közel állt hozzám, és átkarolta a derekam.

- Majd meglátjuk. Azt hiszem, hazamegyek.

Lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Képtelen voltam rá. Utáltam magam, hogy hazudtam neki. Legszívesebben elüvöltöttem volna az igazat, de nem lehetett. Azt csak Louis-nak okozna bonyodalmat.

Louis elengedte a derekam, és hátrált egy lépést. Óvatosan néztem fel rá. Szomorúan és aggodalmasan méregetett. Hosszan nézett, majd óvatosan megszólalt.

- Fájdalmat okoztam neked?

A szemem lepetten rebbent meg. Nem értettem, ezt mire mondja.

- Nem.

Louis teljesen összezavart, de ahogy elnéztem ez kölcsönös volt, ugyanis én is Őt. Mindkettőnk kék szemében zavar ült. Louis halkan szólalt meg.

- Akkor miért távolodsz el tőlem? Tudtam, hogy még nem voltál kész a tegnap estére. Megbántad, igaz?

Lehajtotta a fejét, és kicsit megremegett a teste. Lepetten szívtam magamba a levegőt. A szívem gyorsan kezdett verni. Louis remegő alakja elé léptem, és végigsimítottam tökéletes arcán. Kicsit megrebbent a szempillája, és magába szívta a levegőt. Nem bírtam elviselni, hogy a hazugságom miatt érzi magát rosszul, amit amúgy pont azért tettem, hogy ezt elkerüljem.

 - Nem. Louis, nem távolodom el tőled. Nem miattad nem megyek el a buliba...- lepetten nézett fel rám. Nagyot sóhajtottam. - Te tökéletes vagy, és semmit nem bántam meg veled. Pláne nem a tegnap estét.

- Komolyan? Hát akkor miért nem szeretnél jönni? - kérdezte zavartan.

"Mi kéne mondanom? Mit kéne mondanom? Elmondjam neki Andy-t? Nem!" az agyam sebesen kattogott, mivel Louis sürgősen választ várt. "Hazuuudj!" kiabálta egy kis hangocska a fejemben. "De Louis-nak?" kérdezte egy másik. A hangzavar, melyet a gondolataim okoztak kezdett eluralkodni a fejemben. "Eléééég!" kiabálta egy mindennél hangosabb hang, amely nem tudom honnan jött, de hihetetlenül hálás voltam neki, hogy rendet tett. Nagyot sóhajtottam.

- N-nincs kedvem, de ez addigra úgyis meg fog változni, szóval ne is figyelj rám. Ideje indulnom haza. - húztam el a szám, és mondtam halkan.

Louis magához húzott a derekamnál, és az enyémnek döntötte homlokát. Egyik kézzel az arcomhoz nyúlt. Óvatosan végigsimította jegesnek érzett bőröm. Kirázott a hideg forró érintésétől.

- Nekem bármit elmondhatsz. Már úgyis tudom a legtöbb titkod, és azokat sem mondtam el senkinek. Ha bennem nem bízol, hát kiben, Lex? - kérdezte halkan.

A sírás szélén álltam. A torkomba hatalmas gombóc nőtt. A bűntudat gombóca fojtogatott...teljesen jogosan. "Hogy lehetek ennyire borzalmas ember? Louis megbízik bennem és igazán szeret, én mégsem mondok el neki dolgokat. Borzalmas vagyok!". Nyomott pár lágy csókot a számra, amitől erősen lehunytam a szemem. Nem akartam, hogy összevesszen körülötte mindenkivel miattam. Már így is Zayn-nel is érezhető köztük a feszültség, mikor én is ott vagyok. Nem akartam, hogy még egy emberrel így járjon. "Miért vagyok én ennyire szerencsétlen? Miért ilyen nehéz ez az egész?"