II. 4. ~Érkezés.*

*Sandy szemszögéből*

Reggel egyedül ébredtem a nagy, hideg ágyban. Ma nem kelt mellettem Louis, bár arra a hétre, amíg itt lesz a húga szabadságot kaptak tekintve a fesztivált is. De megértem, az indokát, miért nem aludt velem, ami nem más, mint Harry. Ugyanis úgy döntöttek csapnak egy pasi estét. Na nem úgy, hogy sztriptíz bárba meg ilyen helyekre mennek. Csupán spontán módon együtt akartak lenni 5-en, így ha jól tudtam, Painballozni és bowlingozni is voltak. Örültem, hogy nem csak a munka miatt vannak együtt. Tudtam, hogy nekik is kell az együttlét, csak úgy mint nekünk, kettőnknek. Hisz Ők szinte testvérek öten, míg mi egy pár vagyunk. És mivel mi sok időt töltöttünk együtt, itt volt az ideje, hogy egy teljes napra a srácoké legyen. Szóval ezért keltem én ma egyedül, de egy halk csörömpölésből a nyitott ajtón át tudtam, kint forog a konyhában. Éreztem, hogy reggel egyből át fog jönni, ahogy felkel. Hisz ma jön Lottie. Annyira vártam, hogy végre megérkezzen. Este nehezen tudtam elaludni. Nagyon megszerettem ezt a kiscsajt. Lassan nyitottam ki a szemem, és álmosan sóhajtottam egy nagyot. Nem tudom, hogyan lehet ennyire jó a füle, de egyből az ajtóban termett. Elmosolyodott, ahogy meglátott, majd mosolyogva leült az ágyam szélére.

- Jó reggelt Kicsim.

Nyomott egy puszit a számra, amitől elmosolyodtam. Hihetetlen, hogyan képes ennyivel feldobni a napom. Mint egy cellaablakon beszűrődő napsugár, olyan volt nekem Louis.

- Jó reggelt. Milyen volt a tegnapi pasis nap?

- Nagyon jó. Annyira király dolgokat csináltunk. Elmentünk korizni, painballozni, aztán pedig éjfélig bowlingoztunk.

Ahogy áradozott, tudtam, hogy nem a programok nyerték el ennyire a tetszését, sokkal inkább a srácok, akikkel volt.

- Örülök hogy jól elvoltatok.... Ma jön Lottie.

Annyira örültem, hogy egy széles mosoly terült szét az arcomon. Louis felnevetett, majd megsimította az idő közben takaró alól kilógó combom. A vágásaim nem érdekeltek, már alig látszottak.

Felültem, és egy puszival az arcán hagytam a szobában. Kimentem a fürdőbe fogat mosni. Kicsit rendet raktam utána, hogy ne akkora felfordulás fogadja Lottie-t, bár tegnap takarítottam ki a tiszteletére. Ráértem. Elindultam Louis fele, de megálltam még mielőtt kiléptem volna a folyosóra. Az ajtóba kapaszkodtam. Hirtelen hatalmas hányinger jött rám, és már készültem, hogy rohanok vissza a vécé fele. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. "Nagyon izgulhatok Lottie miatt. Muszáj lesz kicsit megnyugodnom!" futott át az agyamon. Vettem egy mély levegőt, majd mosolyogva, mintha mi sem történt volna kimentem Louis-hoz. Nem akartam neki elmondani, hisz akkor ezt is felfújja, mint a szédülésem.  Ő már teával várt kint, ami nagyon jól esett reggel. Fél 9 volt, így gyorsan elkezdtem készülődni. Amíg aludtam Lottie már hívta Louis-t, hogy elindult. Magamra kaptam, egy fekete cicagatyát és egy fehér laza, hosszított inget, aminek felhajtottam az ujját. Hozzá a fehér Conversemet kaptam fel, majd a fekete táskám és Louis kíséretében fél 10-kor elhagytuk a lakásom. Mindketten izgatottan ültünk a kocsiban, ami Niall Range Rover-e volt, hisz Louis kétszemélyes Porsche-jében nem fértünk volna el hárman. Tommo természetesen megint dühöngött egy sort, hogy annyi féle autót vehetett volna, és neki pont a legelőnytelenebbet kellett választania, bár tudtam szerette azt a kocsit.

Végül 50-kor megálltunk a vasútállomás mellett.  Elindultunk be kéz a kézben. Louis-ba karoltam, de ahogy beléptünk a nagy ajtón, már meg is csörrent a telefonja. Lottie hívta.

- Szia...Oké, mi már itt vagyunk. Akkor pontos lesz a vonatod.

Levettem a szavaiból, hogy azért hívta mert most ért be a vonat Londonba. Kb. 10 perc és itt lesz. Louis-sal sietősen indultunk el a 6. vágányhoz, mivel oda fog befutni Lottie vonata. A sínek elején megálltunk, hisz nem tudtuk a vonat melyik részén ül. Lehet a végén, de lehet az elején. Louis ismét eltakarta tökéletes arcát, hogy ne ismerjék fel, ami bevált. Kicsit sajnáltam, amiért egyfolytában takargatnia kell magát, hogy ne támadják le a rajongók. Tudtam, hogy neki ez nehéz, mégis büszke voltam rá, hisz szerette amit csinál, és elérte az álmait.

Kettőnk izgalma szinte az egész állomást betöltötte. Csak arra tudtam gondolni: "Most egy csajos hét következik Lottie-val, és ezáltal Louis-sal is közelebb fognak kerülni egymáshoz.". Végül megláttuk közeledni a vonatot. Hosszan fékezett, majd megállt a sín legvégén. Nagyon sokan szálltak le róla, de mi végig Lottie mosolygós arcát kerestük a tömegben. Louis fejéről valaki leverte a sapkát, amitől láthatóvá vált szinte teljes arca, csupán a napszemüveg maradt. Egy csapat lányka egyből felismerte, és hozzá siettek. "Remek! Ez hiányzott." gondoltam magamba, de nem mutattam nemtetszésem. Tovább kerestem Lottie-t. Egyszer egy kéz fogta meg a vállam. Gyorsan fordultam meg és magammal szemben azt a szép mosolygós pofit láttam, amit annyira kerestem.

- Lottie!

Örültem meg, és egyből megöleltem. Jól megszorongatott, amitől felnevettem.

- Szia Lexy. Tudtam, hogy a tömeget kell keresnem, ami Louis köré gyűlt, és megtalállak titeket.

A nyakamba nevetett. Teljesen igaza volt, amit szintén nagyon viccesnek találtam. Nagy nehezen lerázta Louis a rajongókat, és ismét álcázta magát. Húgához sietett, és megszorongatta.

- Hiányoztál Lot.

A lány arca pont felém volt, és láttam, ahogy kicsit meglepődik, majd szélesen elmosolyodik.

- Te is nekem Louis.

Szeretetteljes mosoly jelent meg az arcomon, és melegség költözött a mellkasomba. Jó volt látni, hogy ennyire szeretik egymást.

Louis lassan tolta el húgát, majd átvette bőröndjét.

- Menjünk!

Engem kézen ragadott, miközben Lot mellettem jött. Biztos vagyok benne, hogy Őt pedig megölelte volna másik karjával, ha nem lett volna a bőrönd. Beültünk a kocsiba, és elindultunk hozzám.

Lottie-nak egész úton be sem állt a szája. Tudtam, hogy nagyon fel van pörögve. Végül megérkeztünk hozzám, és felmentünk a lakásomig. Lottie izgatott volt, hisz még soha nem volt itt, és most egy hetet fog velem lakni. Kinyitottam az ajtót, és bementünk. Lepetten nézett szét, majd mosolyogva körbevezettem. Látszólag nagyon tetszett neki a lakásom, aminek örültem.

- Remélem, nem gond, hogy egy ágyban fogunk aludni.

Mutattam szégyenlősen a franciaágyamra. Lottie kedvesen elmosolyodott.

- Dehogyis.

Láttam, ahogy Louis szemei lepetten kerekednek ki, és pásztáznak végig rajtam. Letette a bőröndöt a sarokba, és komolyan kihúzta magát. Nem tudtam, mi rosszat mondtam, vagy tettem.

- És én hol fogok aludni?

Játszotta a sértődött kisfiú szerepét, amire felnevettem. Lebiggyesztette az ajkait, és vágyakozva nézett rám. Csak reménykedtem benne, hogy Lottie nem érti tekintete lényegét, mivel én tudtam, elég mocskos jelentést hordoz pillantása testemen.

- Majd otthon az ágyadban.

Mentem hozzá és karoltam át a nyakát. Még jobban elhúzta a száját.

- Egy teljes hétig folyamatosan? Micsoda gonosz nőszemély vagy Te?!

Az akadékoskodást nem hagyta abba, ami nagyon zavart, mivel tudtam, Lottie-nak nem esik jól. Távolabb álltam Louis-tól, és éppen szólni akartam, mikor a lány felnevetett mellettem.

- Én kint alszok a kanapén.

Zavartan néztem rá.

- Mi? Nem!

Tiltakoztam egyből, és kicsit mérges voltam Louis-ra, hogy ilyet indított el a makacsságával. Lottie mosolyogva mérte végig kettőnket.

- Ha már befogadtatok, az a legkevesebb, hogy hagylak titeket. A végén még Louis belehal a magányos éjszakákba.

Jól megnyomta a két utolsó szót, amiből rájöttem, tudja, mi bátyja fő gondja a külön-"alvással". Elnevettem magam, és kicsit el is pirultam. Louis csak elégedetten kihúzta magát. "Csak elérte a célját, mint mindig. Már megszokhattam volna." gondoltam magamba. Diadalittas csókot nyomott a számra, majd követtük Lottie-t, mivel Ő jobbnak látta hagyni minket, és kiment a nappaliba.

- Szóval, mit csinálunk ma?

Louis vigyorogva nézett húgára, aki hosszan törte a fejét. Még dél sem volt, szóval ki kellett találni valami jó programot, amibe belefér még egy kaja is. Láttam, ahogy Lottie kinéz az ablakomon, és megakad a szeme az épületek fölött magasodó London Eye-on.

- Mi lenne, ha megnéznék a London Eye-t?

Gondoltam, ha ennyire megvizsgálta, biztos nem ült még rajta. A kérdésemre felcsillant a szeme, és Louis is mosolyogva helyeselt. Még pont volt annyi időnk ebéd előtt, hogy azt megnézzük. Lottie nagyon díjazta az ötletet, és felpörgött, így rögtön beültünk a kocsiba, és már indultunk is. Louis ezúttal nem álcázta magát, gondoltam, megint csúnyán fogja méregetni a rajongókat, hogy véletlen se menjenek oda hozzá. Tudtam, nehéz neki visszautasítani a fanok kérését, hisz szereti őket, de Lottie és azt hiszem, kicsit az én kedvemért is megtette. Louis beállt a sorba, hogy megveszi a jegyet. Mi a korlátnak dőlve nézelődtünk Lottie-val, és beszélgettünk. Csak Louis-t figyeltem, egyszerűen nem bírtam másfele nézni. Mindig lenyűgözött, ahogy nemes egyszerűséggel próbál úgy viselkedni, mint minden átlagos ember. Tudtam, fél perc alatt megvehetné a jegyet, hisz senki nem szólna egy szót sem, ha a sor elejére állna, de Ő nem tette meg. Csak állt a sorban, és közben néha-néha rám pillantott, hisz tudta figyelem. Úgy éreztem magam, mint valami kukkoló bagoly, de annyira szerettem. Lot vigyorogva nézelődött mellette, de hamar kiszúrta nem veszem le a szemem bátyjáról.

- Nagyon szereted, igaz?

Mosolyogva néztem rá, miután nagy nehezen elszakítottam a szemem Louis csodás alakjáról. Azt hiszem a válasz magától értetődő volt, de azért feleltem.

- Mindennél jobban.

Ez igaz volt, hisz semmi fontos nem volt az életemben Rajta kívül. Se család, se barátok, semmi. Lottie elmosolyodott a válaszom hallatán, és előre nézett bátyjára. Én a lányt figyeltem, ahogy beszél, de nem néz rám. De előre kaptam a fejem, mikor felnevetett, és bólogatott valakinek. Egyből megláttam, mit talált ennyire mulatságosnak, mikor Louis-ra néztem. Ő ugyanis nevetve kacsintott ránk, majd hátrafordult, és mindenki szeme láttára megrázta nekünk tökéletes, kerek fenekét. Felnevettem, és a homlokomhoz kaptam a kezem, jelezve, mennyire bolond. Ő csak felhúzta a vállát, és kitárta a karjait, egy amolyan "Ez van!" mozdulattal. Előre fordult, és kérte a jegyet, ugyanis Ő következett. Fél perc alatt meg is fordult, és büszkén elindult felénk. Vigyorogva feltartotta a jegyeket,és megrázta őket a feje mellett. Lottie nevetve tapsolt, de csak óvatosan, nehogy hangja legyen, míg én bólogattam. Már fél úton volt, mikor két lány rohant hozzá. Louis lepetten nézett le rájuk, hisz még nálam is alacsonyabbak voltak, ami nagy szó, de nem meglepő, hisz 12 körül lehettek. Valaminek nagyon örültek, gondolom annak, hogy találkoztak Louis-val. De a srác, csak elnézést kért, és végig minket figyelve otthagyta őket. Mosolyogva indultunk el mi is elé Lottie-val.

Beálltunk a hosszú sorba, és vártunk. Tudtuk, sok idő lesz, de elbeszélgettünk. Lottie sokat kérdezgetett minket, mi pedig a lehető legidiótább válaszokat nyögtük be Louis-val, hisz szinte már kivallatáson voltunk.

- És hogyan találkoztatok?

Kicsit mindketten meglepődtünk, majd egyszerre feleltünk, de bár ne tettük volna.

- Egy kávézóban. - feleltem én.

- Egy koncerten. - felelte Louis.

Lottie zavartan kapkodta a fejét köztünk, és én is lepetten néztem Louis-ra.
Ő idegesen kezdett magyarázkodni.

- Egy koncerten...az egyik kávézóban.

Mondta ki végül, amin éreztem, én mindjárt elröhögöm magam, nemhogy Lottie. Egy filmben éreztem magam, hisz ott szoktak ilyen hülyeségeket benyögni.

- Oké...most vagy nem akarjátok, hogy megtudjam, vagy azt hiszitek, túl kicsi vagyok hozzá.

Pislogott gyakran Lottie.

- Nem akarjuk. - feleltem én.

- Túl kicsi vagy. - felelte Louis.

Ismét összenéztünk, és ezúttal már tényleg kitört belőlünk a nevetés. Komolyan mondom, beteges volt, hogy egyfolytában együtt beszélünk. Pedig soha nem csináltunk ilyet azelőtt, csak pont a legrosszabbkor.

- Na jó, hagyjátok már abba, és mondjátok el, miről nem szabad tudnom!

Loui kérdőn nézett rám, míg én kicsit megijedtem. Nem tudtam, Lottie képes lenne-e ezt megérteni. Lehet eddig nem is tudott a titkos dalíróról, bár volt már róla/rólam pár cikk az újságokban. Nagyot sóhajtottam, és hozzá hajoltam, hisz mindenfele emberek nyüzsögtek. Louis bíztatón szorította meg a kezem, így ránéztem mielőtt húga nyakába temettem volna arcom. Kedves mosolya megnyugtatott, majd suttogni kezdtem Lot fülébe.

- Én vagyok Simon Cowell titkos dalírója. Louis volt az első, aki rám talált, és szép lassan egymásba szerettünk.

Lottie elrántott a fejét, és zavartan nézett rám. A szeméből sütött a millió kérdés. Lehajtottam a fejem, ahogy nem láttam rajta semmilyen komoly érzelmet. Féltem a reakciójától, és nem akartam, hogy mások is megtudják. Louis vigasztalón karolta át a derekam, majd kicsit oldalra húzott, hogy haladjunk a sorral.

- Te-te vagy az a lány?

Lottie halkan hebegett. "Ezek szerint hallott már rólam...Remek!".

- Lot, ezt nem mondhatod el senkinek, oké?

Jól esett, hogy ezt Louis mondta, és nem én. Kicsit megnyugtatott, hogy mellettem áll. Még csak egy napja van itt Lottie, de máris képes feltenni olyan kérdést, ami felforgat mindent.

- Nem, dehogyis. De...ez király. Két zenész együtt.

Elmosolyodtunk Lottie szavain. Azt hiszem, hatalmas kő esett le a szívemről, mikor azt monda, nem árulja el senkinek. Megnyugodtam, és örültem, hogy ennyire egyszerűen és nagyszerűen fogadta. Ahogy elnéztem Louis is megkönnyebbült, és nyomott egy puszit az arcomra.

Kész örökkévalóság volt, mire sorra kerültünk végre.  Biztos eltelt fél óra, ha nem egy egész. De annál inkább vártuk. Lottie-nak nagyon tetszett a London Eye. Még soha nem ült rajta, de imádta. Teljesen fel volt pörögve, de láttam, próbálta leplezni kis sikerrel. Végül mikor leszállunk, vigyorogva bújt Louis-hoz, míg bátyja átkarolta a vállát, és elmentünk a kocsihoz.

- Mit szóltok egy pizzához? Én éhes vagyok.

Vetette fel az ötletet Tommo. Beleegyeztünk Lottie-val, mivel nekünk is kezdet megjönni az étvágyunk...legalábbis nekem. Beültünk a kocsiba, és Louis elindult a legközelebbi Pizza Hut-hoz. Út közben csörgött a telefonja, amit persze azonnal kihangosított. Még szerencse, hogy Niall kocsijában is volt olyan kis tartó a műszerfalon, mint Louis-éban. Harry volt az.

- Szia Haz.

- Hali Haver. Hol vagytok?

Tudakolózott Harry. A háttérben nagy nevetést hallottam, mégpedig a srácokét. Lottie izgatottan dőlt előre hozzánk a két ülés között.

- Most megyünk a Pizza Hut-ba kajálni.

Felelte Louis nemes egyszerűséggel.

- Ne már. Itt van a húgod, és nem is hozzánk hozd kajálni?! Pedig még készültünk is.

Halkan hallottuk, ahogy a háttérben mindenki fújjol, meg beszólogat. Képzelem, milyen hangulat lehetett ott.

- Igen? Kettőt találhatsz, miért nem viszem be oda.

Lassan hátranéztem Lot-ra, akinek az arcára zavartság ült ki. Louis mereven bámulta az utat, és tudtam, nem akarta ezt a húga előtt mondani, de nem volt más választása. Tommo soha nem telefonált út közben. Soha.

- Jól van már. Nem vagyunk vadállatok. Felnőtt férfiak vagyunk. Nem fogjuk megenni vagy ilyesmi. - nevetett Harry.

- Addig biztos nem, míg el nem fogy a kaja.

Niall beszólása jó hangosan belehallatszott a telefonba.

- Jaj, kuss már szöszi.

Viszont Harry üvöltése szó szerint megsüketített minket. Ismét nagy nevetés lett ott.

- Na szóval? Ha már készültünk, illő, hogy eljöjjetek ebédelni.

Én is és Louis is elnevettük magunkat. Mit tudtuk, mi volt az a nagy készülés. Lottie zavartan ült mögöttünk.

- Baromi nagy készülés lehetett. A Nando's-ból rendeltetek kaját, igaz? - szólt be Louis.

Harry kicsit csendbe maradt. Ebből már tudtuk, nyertünk.

- Igen, de...a szándék a lényeg. Ígérjük, jó kisfiúk leszünk, és nem esszük meg a húgod.

Harry hangja angyalian csengett, ahogy megerőltette magát, de Zayn kiabálása hátul, mint mindig most is villám volt a szivárvány mögött.

- Legalábbis ebédre még nem.

Louis szeme lepetten kerekedett ki. Azt hiszem, nem lett volna vészes ez a beszólás, ha nem Zayn-től jött volna. De mindketten tudtuk, mire képes az a srác, így én is nagyot nyeltem.

- Oké. Elmegyünk, de csak, ha angyalok lesztek. És üzenem Zayn-nek: Lottie még csak 16! -

- Várunk titeket, és Louis...szerintem tudja.

Harry hangja teljesen elkomolyodott a végére, ebből tudtam, Zayn-től félteni kell Lottie-t. Tudtam, neki nem számít a kor, vagy az akarat. Ha más nem is, én pontosan tudtam. Louis lerakta a telefont, és kirázott a hideg, mikor a házuk fele kanyarodott le az utcán.

II. 3. ~Úristen.*

*Louis szemszögéből*

Harry elengedett és kedvesen mosolygott rám. Azt hiszem, mostantól minden rendben lesz. Még egy kicsit nehéz neki, hisz nagyon szerette Taylor-t, de azt hiszem, Ő is tudta a szíve mélyén, ez lesz ebből. Felálltunk mindketten, és csak mosolyogtunk.

- Úristen. Louis!

Lepetten kaptam a fejem a hang irányába, mely a csukott ajtón keresztül szűrődött be. Valószínűleg Niall üvöltése a földszintről jött, ami megzavart. "Miért ordibál ennyire?"

- Rohadt életbe, Louis gyere már!

Hallottam ismét. Ijedten rezzentem össze, és nem tudtam elképzelni mi a franc történhetett. Végigfutott rajtam egy remegés. Egyet tudtam; mennem kell. Sietősen téptem fel az ajtót, és rohantam lefele. Hármasával szedtem a lépcsőfokokat, az sem érdekelt, hogy majdnem felbuktam. Nem tudtam elképzelni, mi történhetett, de már a legrosszabb is megfordult a fejemben. Alig bírtam lefékezni a fal mögött, mikor megláttam, hogy mi van a konyhában. Lexy kómásan nyitogatta a szemét Niall karjaiban, és fájdalmasan a fejéhez nyúlt. A szöszi úgy tartotta, mintha bármelyik pillanatban meghalhatna. Ijedten guggoltam le hozzájuk, és a saját ölembe húztam a lányt. Niall ijedten mérte végig, pont ahogy én. Sandy kómásan nézett fel ránk. Szinte a szívem is kihagyott egy pillanatra.

- Mi történt? - kérdeztem ijedten Niall-t.

Láttam rajta, hirtelen nagyon sok mindent akart mondani, de végül összeszedte a gondolatait, és halkan kinyögte a választ.

- Nem tudom. Lefordult a székről, és olyan volt, mintha elájult volna pár pillanatra. Alig tudtam elkapni.

Lex pont olyan lepetten nézett rám, mint én rá. Azt hiszem, Ő is nehezen fogta fel, mi történt vele. Minden esetre már magához tért, és semmit nem láttam a szemében, ami arra utalt, ne lenne jól. Hatalmas kő esett le a szívemről, ahogy magától próbált felállni, de természetesen én támogattam. Annyira féltettem, és bűntudatom volt, hogy nem voltam itt vele. De Harry-vel beszélgettem, amit szerencsére pont befejeztünk.

Leültettem Lexy-t a pulthoz, miközben Zayn hozott neki egy pohár vizet. Annyira aggódtam érte.

- Most miért csináltok ekkora felhajtást? - akadékoskodott a lány.

Mindenki körülötte állt, és várta, hogy végre történjen valami. Szerelmem zavartan nézett végig rajtunk. Nem értettem, miért nem veszi komolyan, ami az előbb történt. "Könyörgöm elájult! Ha nincs itt Niall talán még a fejét is beverhette volna, mikor hátraesett."

- Kicsim, elájultál. Ez nem normális. Jól vagy? Van valami gond, amit nem mondtál el?

Próbáltam a lehető legnyugodtabban beszélni vele, hogy érezze vele vagyok, és ne idegesítse fel magát. De azt hiszem, a hangszínem visszafele sült el.

- Nem kell úgy beszélned velem, mint egy ovissal, Louis. Jól vagyok. Azt hiszem, csak másnapos vagyok és fáradt.

Szerintem valójában nem a hangszínemmel volt a baj, hanem csak terelni akarta a témát, és visszafele fordítani ezt az egészet, hogy leszálljak róla. A legjobb védekezés, a támadás, ezt mindenki tudja...ez ösztönösen jön. De én nem hagytam annyiban. Sem én, sem a srácok. Harry szólalt meg először.

- A másnaposságtól nem ájulsz el Sandy.

Komolyan nézett végig a kis csapatunkon. Láttam a szemében, nem akarta ezt a dilemmát pont most, de Ő sem tudja, mi van.

- Nem ájultam el, csak megszédültem. Ennyi. Nem kell mindenbe beleképzelni a legrosszabbat. Nem fogok meghalni, vagy ilyesmi.

Ebbe még belegondolni is rossz volt. Kicsit megremegtem, ahogy kimondta ezeket. Nem akartam leveszteni. Azt akartam, hogy örökre mellettem maradjon, és soha ne menjen el. Azt hiszem, most, hogy tudom milyen, mikor mellettem, van, nem bírnám elviselni az életet nélküle. Nem tudnék reggel úgy kelni, hogy mellettem üres a hely, és senkit nem ölelek. Még úgyis nehéz, hogy tudom él és virul, csak éppen a saját lakásába, tőlem pár utcára. Még akkor is hiányzik.

Éppen nyitni akartam a szám, hogy elmagyarázom, aggódom érte, mikro Liam feje jelent meg a fal mögött. Mindenki oda kapta a fejét. Álmosan mosolygott ránk, és egyből gyógyszerért sietett a másnapos fejfájásra. Ám mikor levette a kis dobozkát, észre vette, valami nincs rendben. "Azt hiszem, kell mit elmagyarázni neki." futott át az agyamon. Végül a srácok belekezdtek, és mindent elmeséltek neki. A szakítást és a Lex szerint "szédülést" is. Liam ijedten mérte végig szerelmem és Harry-t is, de nem mert rákérdezni egyikre sem, mert tudta, akkor Haz-ban és bennem is elszabadul a pokol. Annyira aggódtam. Harry miatt is, hogy mikor teszi túl magát a szkításon, és Lexy miatt is, hogy vajon mi a fene történhet vele.

Nem telt el sok idő, Sandy felém fordult. Haza szeretett volna menni, így én természetesen egyből hazavittem. A kocsiban megcsörrent a telefonom, ami furcsa volt, mivel vasárnap soha nem szoktak hívni. De ahogy megláttam a kijelzőt elmosolyodtam. A műszerfalon lévő kis tartóba tettem a telefonom, így nem kell vezetés közben a fülemhez tartanom. Felvettem.

- Szia Lot.

- Louis, szia. Nem értem el Sandy-t. Reménykedtem benne, hogy veled van.

- Szia Lottie. Bocsi, lemerültem.

Lex hangja csilingelve töltötte be a kocsit, amitől elmosolyodtam. Annyira örültem, hogy ennyire jóban lettek. Mindketten nagyon sokat jelentettek számomra.

- Lexy. Nem tudok dönteni, milyen ruhákat tegyek oda. Szerinted? Nem akarok nagyon kihívót, de apáca sem leszek. És fogalmam sincs, hogyan kell egy fesztiválon lenni. Te mit veszel majd fel?

Elnevettem magam. Annyira aranyos volt, hogy Sandy-tól kér segítséget. Örültem, hogy ennyire felnéz rá. "Azt hiszem, ennél több nem is kell egy pasinak. Hisz életem szerelme tökéletes minden szempontból. A családom imádja, a húgaim felnéznek rá, és én is az életemet adnám érte."

- Húh Lot. Még nem tudom, mit veszek fel, de szerintem shortot, vagy maximum valami rövid ruhát. De alá fürdőruhát veszek fel mindenképp. Ja, és hozz csizmát. Lehet valami cuki gumicsizma is vagy sima, de úgy készülj, lehet sár lesz. Ja, és ne feledd három napos lesz, de lehet csak kettőre megyünk ki, ki tudja.

Imádtam, ahogy ilyen csajos dolgokról trécselnek, és tetszett, hogy Lex ellátta mindenféle tanáccsal, például a csizmával. "Én is megszívtam, mikor elsőnek jöttem a fesztiválra.  Tönkrement a Conversem." emlékeztem vissza.

- Oké. Akkor csak lazán igaz?

- Igen. Ne olyan mini, tapadósat hozz! Tudod, old-school! - nevetett Sandy.

Egy kicsit lefagytam, miközben megálltam egy piros lámpánál. "Mini? Tapadós? Lottie? Miről nem tudok?".

- Oké. Köszi Sandy. Néztem vonatot. Az úgy jó, ha szerda reggel a 7:52-essel indulok? Akkor kb 10 fele érek le.

- Rendben.

Itt már én közbeszóltam, hisz én megyek ki elé. "Persze valószínű, Sandy is velem lesz, de akkor is tudnom kell, hányra menjek ki elé."

- Mikro jön be pontosan?

Kicsi csend lett, és hallottam, ahogy matat. Pár billentyűzethangot is kivettem a háttérből, ezért gondoltam, gyorsan megnézi.

- Hát az van ide írva, hogy  10:02-re ér be, mivel kb. 2 óra az út.

Átfutott az agyamon; "Majdnem egy órával gyorsabb, mint kocsival. Hihetetlen.".

- Rendben Lot. Kint fogunk várni. És visszautat is néztél?

Lexy oldalba lökött. Kérdőn néztem rá egy pillanatra. Egy "Ezt nem illik, Ő a húgod" pillantással díjazott. Kicsit felkuncogtam. Nem azért kérdeztem, mert minél hamarabb haza akartam küldeni...csak érdekelt.

- Hát... néztem egy 17: 25-öset, amivel 19:05-re lennék otthon.

Elmosolyodtam.

- Rendben. Lottie szeretném, ha majd felhívnál, ha bejöttél London-ba a vonattal, de persze kint leszünk.

- Oké. Felhívlak majd.

Megkönnyebbültem, hogy megígérte, de eszembe jutott a következő.

- És majd akkor is hívj fel, mikor indulsz!

Elnevette magát, és szintén ugyanazzal a szóval válaszolt. Már nekem elegem volt magamból, de azért még folytattam.

- És nagyon vigyázz magadra a vonaton. Csak olyan helyre ülj, ahol nem vagy egyedül, és lehetőleg egy középkorú nő legyen veled. Semmiképpen sem férfi, ha csak ketten vagytok, oké?

Sandy csak bólogatott mellettem. Teljesen egyetértett velem. Ha más nem is, Ő pontosan tudta, miért mondom ezt. Azt hiszem, lehet kicsit nagyon is féltettem a húgom, de sok mindenen mentem már keresztül Lexy mellett, és tudtam, mire képesek az emberek. Gyakran pont azok, akikről nem gondolnánk.

Hallottam Lottie nevetését a vonal másik végén. Most biztos azt gondolja, olyan lettem, mint Anyáék, de nem érdekelt. Csak nem akartam, hogy baja legyen.

- Louis nagylány vagyok, nem lesz baj.

Próbált nyugtatni, de nem volt meggyőző. Lex is aggódott, és ezúttal Ő szólalt meg, amiért hálás voltam. Azt hiszem, rá jobban felnézett Lot, mint rám, de nem zavart, hisz egy az érdekünk.

- Lottie, ígérd meg, kérlek.

Egy ki csend lett, ahogy rájött ezt Sandy mondta.

- Rendben. Megígérem, hogy nagyon óvatos leszek.

Elmosolyodtam, és megkönnyebbültem. Lottie hamar elköszönt, és letette. Azt hiszem, örültem, hogy ilyen lány ül mellettem, aki ennyire elnyerte húgom tiszteletét. Szinte Lex a példaképe, ha mondhatom így. Örültem, hogy barátnőm pillanatok alatt az ujjai köré tudja csavarni Lot-ot, még ha nekem nem is sikerül.

Végül megálltunk Lex lakása előtt, és bementünk.

- Tudod, örülök, hogy ennyire jóba vagytok. Te bármire rá tudod venni, ami jól jön. Azt hiszem, kicsit olyanná akar válni, mint te, ami csak jó. - mondtam, miközben levettük a cipőnk.

Elmosolyodott, és felém fordult.

- Igen, de még csak tini. Azt hiszem, kell neki egy érettebb barát, akivel meg tud beszélni mindent. Bár nekem is lett volna valaki ilyen, régen!

Ebben a momentumban leesett. Azért foglalkozik ennyire a húgommal, mert nem akarja, hogy olyan elhagyatott legyen, mint Ő volt. Ez egy rést hagyott a mellkasomon, hisz tudtam, ha hamarabb belépek az életébe, meg tudtam volna akadályozni minden rosszat. Felelősséget éreztem érte is. Meg akartam óvni mindentől, és örökké ölelni akartam.

- Én itt vagyok neked most, és megóvlak mindentől....de.... - kezdtem bele, mivel eszembe jutott a mai nap. Úgy éreztem, Lex valamit nem mondott el nekem, ami megzavart. - ....nem engedsz közel magadhoz. Annyira aggódom érted Kicsim. Miért történt az a konyhába?

Az arcát tenyerem közé fogtam, és komolyan a szemébe néztem. Kicsit állta a tekintetem, majd lehajtotta a fejét. Nem akartam erőszakos lenni, így hagytam, de a kezem továbbra is az arcán pihent. Óvatosan megsimogattam a hüvelykujjammal a bőrét.

- Louis őszintén mondom nem tudom, mi  történt. Ne aggódj, szerintem csak kimerültem kicsit. Ma rendesen ki fogom magam pihenni.

Annyira aggódtam érte. Azt akartam, hogy menjen el egy orvoshoz, de tudtam soha nem tenné meg. Fél, hogy észreveszik a karját vagy a lábát, és kényszerzubbonyban viszik el, holott ehhez nincs joguk, és én sem hagynám. Mindentől megvédem, ha kell saját magamtól is. Viszont most azt akartam, hogy aludjon tovább, és pihenje ki magát. Tudtam, mire képes a kimerültség, hisz tele van a napirendem. Nem akartam, hogy megint baj történjen. Az életemet jelentette.

~Huszonkettedik díj.*

Köszönöm szépen a díjat Jordi-nak. Nagyon hálás vagyok érte. #thanks 

Elnézést, tudom, hogy először a díj, és utána a rész, de most kis kavarodás volt este. #huh

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot.

2. Válaszolj 11 kérdésre.

3. Tegyél fel 11 kérdést.

4. Küldd tovább 10 embernek.

11 dolog rólam:

1. Most kint vagyunk Szlovákiába.

2. Ma egész nap túráztunk, és...

3. Nagyon fáj a lábam...mondjuk rá fér a fenekemre az izom. #haha

4. Most este bújócskáztunk, meg minden szart játszottunk a felnőttekkel.

5. Hát a bújócska katasztrófa volt.

6-9. Én már hunytam Orsival, mikor odajött hozzánk Zsada, és megkérdezte, hogy most amúgy hol is kell lepaccsolni őket (vagyis minket, de Ő még nem tudta, hogy mi vagyunk az új hunyók). Mi meg mondtuk, hogy itt Te értelem. Erre Ő megszólal, hogy: De én még meg sem voltam! Szóval ezen nagyon jót nevettünk.

10-11. Ma felmentünk egy meseszép vízeséséhez, és ott ugráltunk a köveken, meg felmásztunk a vízesés tetejére. Hát nem ott ragadtunk hárman a lányokkal egy nagyon csúszós sziklán?  Tipikus. Odaugrani még oda tudtunk, mert nem tűnt veszélyesnek, de ott már négykézláb felmásztunk a tetejére, és ott ragadtunk. Aztán levettük a cipőnk meg  a zoknink, felhajtottuk a gatyánk, beleálltunk a térdig érő, hideg vízbe, és kisétáltunk. Ott röhögtek rajtunk, de annyira csúszott a szikla, hogy kénytelenek voltunk beleugrani, így a víz felcsapott. Ja, és Apa is belecsúszott derékig, így elázott a telefonja, de még szerencse, hogy nem bírja az érintőképernyősöket, mert így ki tudtuk venni az aksit, és ahogy megszáradt már ismét szuperált. #hahaha

Válaszaim:

1. Mit tervezel még nyár végére ?

Tanulást. #nooo

2. Voltál nyaralni ? Ha igen hol ?

Most vagyok Szlovákiába, de már voltunk Horvátországba.

3. Mi vezetett arra, hogy elkezdj blogolni ?

Elolvastam egy nap egy blogot, és arra gondoltam, hogy ilyet én is tudok, csak jobbat. Így jött. #hehe

4. Sokat dolgoztál a blog kinézetén vagy valaki más csinálta ?

Az első fejlécet, én csináltam, az bonyás volt, aztán ajándékba kaptam a mostanit. Csináltam még két fejlécet, de nem tettem ki őket.

5. Milyen kapcsolatot ápolsz a testvéreiddel ?

Egy félbátyám van, aki úgy döntött, hogy három évig velünk élt, hogy leérettségizzen, aztán ismét elhúzott Veszprémbe, így nem nagyon találkozunk, hisz az ide az ország másik vége. Amúgy szoktunk beszélgetni, de soha nem álltunk közel egymáshoz annyira. Három év alatt pedig nem lehet 16 évet bepótolni, így olyanok vagyunk, mint az idegenek szinte. Ha muszáj beszélünk, meg segítünk a másiknak, de amúgy elég feszélyezve vagyunk a másik társaságában.

6. Mi ad erőt ahhoz, hogy élj ?

A legjobb barátnőm, a családom, az alkotási vágy, és hogy teljesítsek. Meg persze a remény, hogy valamit talán el is érek majd, amivel jót tehetek, és netán egy vagy két boldog életet felneveljek.

7. Hiszel valami természetfeletti dologban ?

Hát szellemekben meg ilyenekben nem nagyon, de babonás vagyok. Már ha az ennek számít. Emellett a sorsban hiszek, hogy meg van írva/el van tervezve a jövőnk. Az angyalok és egyéb ilyen dolgot már furcsállok. Én abban hiszek, hogy van az univerzumban egy összetartó-erő, amit ha nagyon akarunk még talán kedvünk szerint is irányíthatunk. Ez alatt azt értem, hogy ha én eltervezek valamit, mert tényleg akarom, és sokat gondolok rá, akkor ez az erő segít nekem, mert meg van írva. Ez így érdekesen hangzik, mert így nem lehet jól elmondani, mi is ez véleményem szerint pontosan, majd egyszer talán kifejtem.

8. Ki segít abban, hogy feldolgozd a rossz történéseket az életedben ?

A családom, és a legjobb barátnőm. Ja, meg persze a zene.

9.  Mi volt a fordulópont az életedben ?

Hát ezt pontosan nem tudom, mire érted, de az írásban talán az, amikor végre erőt vettem magamon, és eldöntöttem, hogy ha rossz lesz, ha nem, ezt akkor is megcsinálom. Maximum nem mutatom meg senkinek. Hát az a történet azóta is rejtve van a laptopon. #hehe

10. Mit tervezel mivel szeretnél foglalkozni a jövőben ?

Szeretnék nyelvvel foglalkozni, de nagy álmom, hogy saját ajándékboltom lesz Londonba az én ízlésem szerint.

11. Kinek a véleményére adsz a legtöbbet ?

A barátnőmére, akiről már annyit hallottatok, Rebeka. Azt hiszem, hatással van rám az emberek véleménye, de igyekszem egyéniség maradni. De az Ő véleménye sokat számít.

Kérdéseim:

1. Mit tervezel még nyár végére ?

2. Voltál nyaralni ? Ha igen hol ?

3. Mi vezetett arra, hogy elkezdj blogolni ?

4. Sokat dolgoztál a blog kinézetén vagy valaki más csinálta ?

5. Milyen kapcsolatot ápolsz a testvéreiddel ?

6. Mi ad erőt ahhoz, hogy élj ?

7. Hiszel valami természetfeletti dologban ?

8. Ki segít abban, hogy feldolgozd a rossz történéseket az életedben ?

9.  Mi volt a fordulópont az életedben ?

10. Mit tervezel mivel szeretnél foglalkozni a jövőben ?

11. Kinek a véleményére adsz a legtöbbet ?

Akinek küldöm:

1. The vampire life wasgood...

II. 2. ~Várható volt.*

Álmosan keltem fel egy átbulizott este után Louis mellett. Vasárnap reggel volt, és mint minden szombat este, tegnap...vagyis inkább ma hajnalban is hatalmas buli volt. Egyből az ugrott be, hogy már csak pár nap van, és jön Lottie. Elmosolyodtam, és a hátamra akartam fordulni, de valami nem engedte. Ez a valami pedig Louis szorító karjai volt a derekam körül. Nyomtam egy puszit a fejem alatt lévő kezére, és beletörődve fekvési pozíciómba a párna alá túrtam. Hamar megtaláltam a kis fémes készüléket, amit kerestem. Előhúztam a telefonom, és megnéztem az időt. Fél 3 volt. Kicsit meglepett, hogy átaludtuk szinte az egész napot, de ezt minden vasárnap délután eljátszom, mivel mindig ilyenkor kelünk. Két hónap alatt nem tudtam még megszokni. A telefonom már igencsak merülőben volt. Louis hangosan szívta magába a levegő, mire hátranézte rá. Csukott szemmel nyomott egy puszit szabadon lévő vállamra, majd még közelebb húzott magához. Mélyen magamba szívtam párnája Louis-os illatát, mivel ezúttal nála maradtunk.

- Jó reggelt Kicsim.

A hangja rekedtesen törte meg a szoba csendjét, és töltötte meg agyamat. Mosolyogva és sikeresen fordultam a hátamra. Kinyitotta a szemét, és fáradtan nézett rám. Tudtam, hogy fáj a feje. Mindig fáj neki másnaposan.

- Szia.

Egyszerű feleletem olyan semmitmondó volt az Övé mellett, mégsem tudtam többet mondani. Feltámaszkodott a könyökére, így fölém tudott hajolni, és a szemembe nézni. Elkuncogtam magam, mivel az arcán ott volt ár vonal, ahogy elnyomta az ágynemű. Nevetve hozzájuk nyúltam az ujjammal, és megdörzsöltem őket, hogy elhalványodjanak. Zavartan figyelte mozdulatom, majd mikor rájött, mit csinálok, Ő is elnevette magát. Nyomott egy puszit az arcomra, majd megcsókolt. De én csak egy egyszerű szájra-puszit engedtem neki, Ő is nagyon jól tudta miért. Felleltem, és velem együtt Ő is így tett. Együtt cammogtunk ki a fürdőszobába, és egymás mellett a két csapnál fogat mostunk. Kicsit rendbe tettük a külsőnket is, majd visszamentünk a szobába, hogy felöltözzünk. Louis nevetve figyelte, ahogy még mindig szégyenlősen elfordulok előle, amikor kiszedtem párat a saját ruháim közül az Ő szekrényéből, és elkezdtem öltözni. Tudta, hogy még mindig nem vagyok előtte szívesen meztelen csak úgy. Azt hiszem, erről az tehet, hogy belém rögzült; rejtegetnem kell a testem,  vágások miatt. De már nem voltak vágások. Vagyis voltak, de nem látszódtak. Csak ha valaki nagyon közel hajolt, akkor vette észre őket.

Egy puszit hagytam Louis arcán, aki éppen a pólóját vette fel, majd elindultam az ajtó fele. Majdnem megfogtam a kilincset, és lenyomtam, mikor az magától megtette, és kivágódott az ajtó. Louis ijedten rántott hátra, nehogy eltaláljon a gyors fa. Hála neki, nem sérültem meg. Ijedten kaptuk oda mindketten a fejünk. Kicsit remegtem a karjaiban, de nem volt vészes. Csupán megijedtem, de mikor megláttam Harry göndör fürtjeit megnyugodtam. Lehajtotta a fejét, hogy le lássuk az arcát. Ez nem vallott rá. Megállt előttünk, vagyis azt hiszem, Louis előtt. Ő egyből tudta, hogy valami nem rendben. Elengedett, és barátja mellé lépett.

- Mi baj Harry?

A göndör srác rá emelte üveges, könnyben ázott tekintetét. A szemeim lepetten nyíltak nagyra. Így még soha nem láttam Harry-t. Látszott, hogy sokat sírt. A szemei eresek voltak, és a bőre még a szokásosnál is fehérebb. Teljesen el volt sápadva. Valami nagyon megviselte. A kezei is ökölbe szorulva remegtek, ahogy az egész teste. Azt hiszem, miattam nem felelt Louis kérdésére. Nem akarta előttem, hisz a legjobb barátjához jött, ne hozzám.

- Azt hiszem, én hagylak titeket.

Elindultam az ajtó fele, és közben megsimítottam Harry vállát. Éreztem, ahogy forr a bőre, és remeg. Louis hálás pillantást vetett rám, mire csak aggódva bólintottam. Nagyon idegesített, hogy nem tudtam, mi van Harry-vel, de majd úgyis elmondja Louis vagy a többiek. Halkan becsuktam magam után az ajtót, és lesétáltam a lépcsőn a konyhába. Azt hittem, mindenki fent lesz már, de tévednem kellett. Csak egyetlen egy arcot láttam a pultnál..."Zayn!". lepetten jött a felismerés, hogy csak az Ő és Harry ajtaja volt nyitva fent. Ezek szerint kettesben kell lennem vele. Kirázott a hideg a gondolattól, és lassan mentem el mellette a hűtőhöz. Mikor elhaladtam mellette, egy gonosz vigyort engedett felém. Mélyen lehunytam a szemem, mikor nem látott, és arra gondoltam; "Csak Harry legyen rendben".

*Louis szemszögéből*

Hálás voltam Lex-nek, mikor felajánlotta, hogy kimegy. Tudtam, hogy én ne küldeném ki, és Harry sem, de szerencsére észrevette. Nem tudtam elviselni ezt a nagy tudatlanságot magam körül. Harry csak lehajtott fejjel remegett előttem dühében. Nem tudtam, mi ütött belé, de készültem a legrosszabbra. Óvatosan a vállára tettem a kezem, mire felnézett rám. Elég ramaty állapotban volt, az tény. Kérdőn, aggodalmas arckifejezésem hatott.

- Taylor megcsalt.

A szavai nekem is fájdalmat okoztak, hisz tudtam, mindennél jobban szerette. Tudtam, hogy most szét van zuhanva, de én már vártam, mikor következik be. Mindig is mondtam, Harry-nek, hogy Taylor nem szereti, de nem hitt nekem. Ezért veszekedtünk folyton.

- Kivel? Hogyan? Mikor?

Bombáztam a kérdésekkel, de tudnom kellett. Ez az én harcom is, hisz átverte a "testvérem". Tudtam, Harry bennem bízik a legjobban a bandából. Mi álltunk a legközelebb egymáshoz, ezért tudta, nekem volt  legrosszabb, hogy együtt volt azzal a bizonyos "K"-val kezdődő, "A"-ra végződő személlyel.

- A turnén...Ed-del.

Lepetten kerekedett ki a szemem. "Képesek lettek volna erre? Hisz Ed Harry legjobb barátja. Hogy tehettek ilyet szegénnyel?!". Ijedten meredtem rá. Hát ezért forrt benne ennyire a düh. Tudtam, képtelen elviselni, hogy a szerelme és a legjobb barátja verte át. Átéreztem haragját és fájdalmát.

Tudtam, nem mondhatom neki; "Sajnálom". Utálta, mikor sajnálják, így csak megöleltem. Erősen szorított, úgy mint régen. Végre ismét azt érezte, eltűnt kettőnk közül a fal, és újra olyan közel áll hozzám, mint Taylor előtt. Végre ismét a testvérem volt. A nyakamba temette arcát. Éreztem bőrömön, a nedvességet, amely az szemből érkezett. Megremegett a háta, amit azonnal végigsimítottam, hogy nyugodjon meg. Sokáig álltunk így. Én csak próbáltam megnyugtatni. Simogattam a hátát, a haját, az arcát. Végül kicsit jobban lett, és leültünk az ágyam szélére. A pólóm egyik válla tiszta víz volt, de nem érdekelt. Harry sós könnyei pihentek rajta, ami csak azt sugallta, ismét velem van. Persze eddig is velem volt, és a legjobb barátom volt. Sokat nevettünk együtt, és poénkodtunk, de éreztem, volt köztünk egy idegen távolság, melyet Taylor okozott. Most vele együtt ez a távolság is eltűnt....végre. Lehet gonoszság, hogy így gondoltam, de ez volt az igazság, és tudtam, később jobb lesz Harry-nek, és belátja Taylor csak kihasználta...sajnos.

Egymással szembe ültünk az ágy szélén, és nem bírtam nézni, milyen állapotba van. Segíteni akartam, de csak azzal tudtam, hogy mellette állok és meghallgatom.

- Honnan tudtad meg?

Lassan felnézett rám. Láttam, ez bántja a legjobban, de nem értettem, miért. Lehajtott fejjel kezdett beszélni.

- Egy cikkből a neten. Érted ezt Louis? Még csak nem is tőlük. Aztán persze felhívtam Őt, hogy ez igaz-e, mire hebegni kezdett. Már tudtam, hogy igaz, de mégis leordítottam, hogy ne hebegjen, hanem válaszoljon. Azt mondta; nem akarták, hogy így tudjam meg. Még többes számban is beszélt, hogy Ők. Nem hiszem el. Mit nem tudtam én neki megadni?

A szívem szakadt meg, hogy így látom Harry-t. Annyira fájt, az Ő fájdalma. Bennem is kezdett nőni a harag Taylor és Ed iránt, bár tudtam előre így lesz. Hát bár ne lett volna így, hisz a testvérem bánta meg! Nyugtatóan simítottam meg Harry vállát. A szeme zaklatott volt, és érzelmek milliói keveredtek benne.

- Te mindent megadtál neki. Ő ilyen. Ed-et is át fogja vágni, ahogy téged is. Én mondtam, hogy ne bízz Taylorban, mert csak a zenéjéhez kellettél. Kihasznált téged, nem ér annyit, hogy rajta rágódj.

Harry a földre vezette üveges tekintetét, majd a zsebéből előkotort egy papírzsepit, és megtörölte a szemét.

- Tudom. Nem kellett volna hagynom, hogy ennyire nagy éket verjen közénk. Te vigyázni akartál rám, de nem hittem neked. Ez idegesít a legjobban.

Azt hiszem, melegséggel öntöttek el a szavai. "Nem is a szakítás bántja leginkább, hanem, hogy nem hitt nekem. Fel tudod ezt fogni Louis?" kiabálta egy kis hangocska a fejemben, amire kicsit elmosolyodtam. Legszívesebben ugráltam volna, de nem akartam bunkónak tűnni, hisz neki most fáj. Megöleltem, é olyan erősen szorítottam, hogy féltem, nem kap levegőt.

- Miattam ne szomorkodj. Én nem haragszom. A testvérem vagy Harry, és soha nem fogsz tudni akkora őrültséget csinálni, hogy ne szeresselek.

Ettől éreztem, kicsit elmosolyodik. Lassan megcsóváltam a fejem, hisz tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, hogy itt fogunk ülni, és az én vállamon fog sírni, mégsem zavart. Nem zavart, mert a legjobb barátom...sőt nem is barát. Annál sokkal több...a testvérem.

*Sandy szemszögéből*

- Nem tudod, mi van Harry-vel? Az előbb tört be hozzánk, és majdnem leütött az ajtóval. Nagyon zaklatottnak tűnt, aggódom érte.

Halkan kérdeztem egy pohár narancslé mellett, mikor meguntam, hogy Zayn-nel csak ülünk egymás mellett. Ő telefonozott, én pedig elvoltam a gondolataimmal. Azt hiszem, kezdett kínos lenni a helyzet, így muszáj volt megszólalnom.

- De. megcsalta Taylor Ed-del. Ma reggel tudta meg a netről és utána egyből felhívta a csajt, aki nem tagadta.

Tömören felelt, és közben rám nézett. Láttam a szemében, hogy szomorú, hisz csak a haverjáról volt szó.

- Te jó ég. Szegény Harry.

Lehajtottam a fejem, és belekortyoltam a narancslevembe. Képzeltem, most mi lehetett fönt. Szegény Louis biztos vigasztalja Harry-t, ahogy már két hónapja megjósolta, hogy ez lesz. Sajnáltam,hogy így alakult. Nekem is hinnem kellett volna Louis-nak, és nem bedőlni Taylor játékainak.

Láttam, ahogy Zayn felém fordul, és méregetni kezd. Nem tudtam, miért, de kicsit megijedtem. Még mindig tartottam tőle, hisz hosszú idő óta most először vagyunk ismét kettesben, és tudtam, mire képes. Éppen nyitni akarta a száját, hogy mond valamit, de ekkor lépteket hallottam a lépcső felől. Niall feje jelent meg a fal mögött.

- Jó reggelt.

Nem értettem, hogy tud ennyire vidám lenni, aztán rájöttem; Ő még nem is tudja, mit történt. Viszont észrevette ramaty hangulatunkat, amin először csak jót nevetett.

- Mi van, meghalt valaki?

Zayn komoran felelt csöppet sem vicces poénjára.

- Csak Taylor a szememben.

Niall lepetten nézett ki a hűtőből egyenesen ránk. Nem tudta, hova tenni Zayn szavait, de látta rajtunk, valami nincs rendben. 

- Mi csinált már megint?

Niall sóhajtva kérdezte. Már neki is tele volt a hócipője Taylor-ral meg a hülyeségeivel.

- Csupán megcsalta Harry-t.

Zayn hangja cinikusan csengett, amit nem értettem, hisz Niall honnan tudná, ha nem magyarázzuk el neki. Végül én mondtam el neki a helyzetet, amitől azonnal elképedt. Ő sem tudta felfogni, hogy voltak erre képesek.

Miközben Niall dühöngött rossz érzés tört rám. A fejem őrültem dübörgött...jobb szót nem találok rá. A fájdalom kizárt minden hangot, és nem tudtam felfogni a körülöttem zajló dolgokat. Lassan már Niall kedves alakját sem láttam. A látásom apró fekete pontok homályosították el, melyeket nem tudtam, hova tenni. Ilyen még soha nem történt velem. Úgy éreztem, a végtagjaim menten felhagyják a szolgálatot, és hátraesek a széken. Próbáltam még előre kapni valamibe, de a kezem erőtlenül esett vissza az ölembe.