II. 2. ~Várható volt.*

Álmosan keltem fel egy átbulizott este után Louis mellett. Vasárnap reggel volt, és mint minden szombat este, tegnap...vagyis inkább ma hajnalban is hatalmas buli volt. Egyből az ugrott be, hogy már csak pár nap van, és jön Lottie. Elmosolyodtam, és a hátamra akartam fordulni, de valami nem engedte. Ez a valami pedig Louis szorító karjai volt a derekam körül. Nyomtam egy puszit a fejem alatt lévő kezére, és beletörődve fekvési pozíciómba a párna alá túrtam. Hamar megtaláltam a kis fémes készüléket, amit kerestem. Előhúztam a telefonom, és megnéztem az időt. Fél 3 volt. Kicsit meglepett, hogy átaludtuk szinte az egész napot, de ezt minden vasárnap délután eljátszom, mivel mindig ilyenkor kelünk. Két hónap alatt nem tudtam még megszokni. A telefonom már igencsak merülőben volt. Louis hangosan szívta magába a levegő, mire hátranézte rá. Csukott szemmel nyomott egy puszit szabadon lévő vállamra, majd még közelebb húzott magához. Mélyen magamba szívtam párnája Louis-os illatát, mivel ezúttal nála maradtunk.

- Jó reggelt Kicsim.

A hangja rekedtesen törte meg a szoba csendjét, és töltötte meg agyamat. Mosolyogva és sikeresen fordultam a hátamra. Kinyitotta a szemét, és fáradtan nézett rám. Tudtam, hogy fáj a feje. Mindig fáj neki másnaposan.

- Szia.

Egyszerű feleletem olyan semmitmondó volt az Övé mellett, mégsem tudtam többet mondani. Feltámaszkodott a könyökére, így fölém tudott hajolni, és a szemembe nézni. Elkuncogtam magam, mivel az arcán ott volt ár vonal, ahogy elnyomta az ágynemű. Nevetve hozzájuk nyúltam az ujjammal, és megdörzsöltem őket, hogy elhalványodjanak. Zavartan figyelte mozdulatom, majd mikor rájött, mit csinálok, Ő is elnevette magát. Nyomott egy puszit az arcomra, majd megcsókolt. De én csak egy egyszerű szájra-puszit engedtem neki, Ő is nagyon jól tudta miért. Felleltem, és velem együtt Ő is így tett. Együtt cammogtunk ki a fürdőszobába, és egymás mellett a két csapnál fogat mostunk. Kicsit rendbe tettük a külsőnket is, majd visszamentünk a szobába, hogy felöltözzünk. Louis nevetve figyelte, ahogy még mindig szégyenlősen elfordulok előle, amikor kiszedtem párat a saját ruháim közül az Ő szekrényéből, és elkezdtem öltözni. Tudta, hogy még mindig nem vagyok előtte szívesen meztelen csak úgy. Azt hiszem, erről az tehet, hogy belém rögzült; rejtegetnem kell a testem,  vágások miatt. De már nem voltak vágások. Vagyis voltak, de nem látszódtak. Csak ha valaki nagyon közel hajolt, akkor vette észre őket.

Egy puszit hagytam Louis arcán, aki éppen a pólóját vette fel, majd elindultam az ajtó fele. Majdnem megfogtam a kilincset, és lenyomtam, mikor az magától megtette, és kivágódott az ajtó. Louis ijedten rántott hátra, nehogy eltaláljon a gyors fa. Hála neki, nem sérültem meg. Ijedten kaptuk oda mindketten a fejünk. Kicsit remegtem a karjaiban, de nem volt vészes. Csupán megijedtem, de mikor megláttam Harry göndör fürtjeit megnyugodtam. Lehajtotta a fejét, hogy le lássuk az arcát. Ez nem vallott rá. Megállt előttünk, vagyis azt hiszem, Louis előtt. Ő egyből tudta, hogy valami nem rendben. Elengedett, és barátja mellé lépett.

- Mi baj Harry?

A göndör srác rá emelte üveges, könnyben ázott tekintetét. A szemeim lepetten nyíltak nagyra. Így még soha nem láttam Harry-t. Látszott, hogy sokat sírt. A szemei eresek voltak, és a bőre még a szokásosnál is fehérebb. Teljesen el volt sápadva. Valami nagyon megviselte. A kezei is ökölbe szorulva remegtek, ahogy az egész teste. Azt hiszem, miattam nem felelt Louis kérdésére. Nem akarta előttem, hisz a legjobb barátjához jött, ne hozzám.

- Azt hiszem, én hagylak titeket.

Elindultam az ajtó fele, és közben megsimítottam Harry vállát. Éreztem, ahogy forr a bőre, és remeg. Louis hálás pillantást vetett rám, mire csak aggódva bólintottam. Nagyon idegesített, hogy nem tudtam, mi van Harry-vel, de majd úgyis elmondja Louis vagy a többiek. Halkan becsuktam magam után az ajtót, és lesétáltam a lépcsőn a konyhába. Azt hittem, mindenki fent lesz már, de tévednem kellett. Csak egyetlen egy arcot láttam a pultnál..."Zayn!". lepetten jött a felismerés, hogy csak az Ő és Harry ajtaja volt nyitva fent. Ezek szerint kettesben kell lennem vele. Kirázott a hideg a gondolattól, és lassan mentem el mellette a hűtőhöz. Mikor elhaladtam mellette, egy gonosz vigyort engedett felém. Mélyen lehunytam a szemem, mikor nem látott, és arra gondoltam; "Csak Harry legyen rendben".

*Louis szemszögéből*

Hálás voltam Lex-nek, mikor felajánlotta, hogy kimegy. Tudtam, hogy én ne küldeném ki, és Harry sem, de szerencsére észrevette. Nem tudtam elviselni ezt a nagy tudatlanságot magam körül. Harry csak lehajtott fejjel remegett előttem dühében. Nem tudtam, mi ütött belé, de készültem a legrosszabbra. Óvatosan a vállára tettem a kezem, mire felnézett rám. Elég ramaty állapotban volt, az tény. Kérdőn, aggodalmas arckifejezésem hatott.

- Taylor megcsalt.

A szavai nekem is fájdalmat okoztak, hisz tudtam, mindennél jobban szerette. Tudtam, hogy most szét van zuhanva, de én már vártam, mikor következik be. Mindig is mondtam, Harry-nek, hogy Taylor nem szereti, de nem hitt nekem. Ezért veszekedtünk folyton.

- Kivel? Hogyan? Mikor?

Bombáztam a kérdésekkel, de tudnom kellett. Ez az én harcom is, hisz átverte a "testvérem". Tudtam, Harry bennem bízik a legjobban a bandából. Mi álltunk a legközelebb egymáshoz, ezért tudta, nekem volt  legrosszabb, hogy együtt volt azzal a bizonyos "K"-val kezdődő, "A"-ra végződő személlyel.

- A turnén...Ed-del.

Lepetten kerekedett ki a szemem. "Képesek lettek volna erre? Hisz Ed Harry legjobb barátja. Hogy tehettek ilyet szegénnyel?!". Ijedten meredtem rá. Hát ezért forrt benne ennyire a düh. Tudtam, képtelen elviselni, hogy a szerelme és a legjobb barátja verte át. Átéreztem haragját és fájdalmát.

Tudtam, nem mondhatom neki; "Sajnálom". Utálta, mikor sajnálják, így csak megöleltem. Erősen szorított, úgy mint régen. Végre ismét azt érezte, eltűnt kettőnk közül a fal, és újra olyan közel áll hozzám, mint Taylor előtt. Végre ismét a testvérem volt. A nyakamba temette arcát. Éreztem bőrömön, a nedvességet, amely az szemből érkezett. Megremegett a háta, amit azonnal végigsimítottam, hogy nyugodjon meg. Sokáig álltunk így. Én csak próbáltam megnyugtatni. Simogattam a hátát, a haját, az arcát. Végül kicsit jobban lett, és leültünk az ágyam szélére. A pólóm egyik válla tiszta víz volt, de nem érdekelt. Harry sós könnyei pihentek rajta, ami csak azt sugallta, ismét velem van. Persze eddig is velem volt, és a legjobb barátom volt. Sokat nevettünk együtt, és poénkodtunk, de éreztem, volt köztünk egy idegen távolság, melyet Taylor okozott. Most vele együtt ez a távolság is eltűnt....végre. Lehet gonoszság, hogy így gondoltam, de ez volt az igazság, és tudtam, később jobb lesz Harry-nek, és belátja Taylor csak kihasználta...sajnos.

Egymással szembe ültünk az ágy szélén, és nem bírtam nézni, milyen állapotba van. Segíteni akartam, de csak azzal tudtam, hogy mellette állok és meghallgatom.

- Honnan tudtad meg?

Lassan felnézett rám. Láttam, ez bántja a legjobban, de nem értettem, miért. Lehajtott fejjel kezdett beszélni.

- Egy cikkből a neten. Érted ezt Louis? Még csak nem is tőlük. Aztán persze felhívtam Őt, hogy ez igaz-e, mire hebegni kezdett. Már tudtam, hogy igaz, de mégis leordítottam, hogy ne hebegjen, hanem válaszoljon. Azt mondta; nem akarták, hogy így tudjam meg. Még többes számban is beszélt, hogy Ők. Nem hiszem el. Mit nem tudtam én neki megadni?

A szívem szakadt meg, hogy így látom Harry-t. Annyira fájt, az Ő fájdalma. Bennem is kezdett nőni a harag Taylor és Ed iránt, bár tudtam előre így lesz. Hát bár ne lett volna így, hisz a testvérem bánta meg! Nyugtatóan simítottam meg Harry vállát. A szeme zaklatott volt, és érzelmek milliói keveredtek benne.

- Te mindent megadtál neki. Ő ilyen. Ed-et is át fogja vágni, ahogy téged is. Én mondtam, hogy ne bízz Taylorban, mert csak a zenéjéhez kellettél. Kihasznált téged, nem ér annyit, hogy rajta rágódj.

Harry a földre vezette üveges tekintetét, majd a zsebéből előkotort egy papírzsepit, és megtörölte a szemét.

- Tudom. Nem kellett volna hagynom, hogy ennyire nagy éket verjen közénk. Te vigyázni akartál rám, de nem hittem neked. Ez idegesít a legjobban.

Azt hiszem, melegséggel öntöttek el a szavai. "Nem is a szakítás bántja leginkább, hanem, hogy nem hitt nekem. Fel tudod ezt fogni Louis?" kiabálta egy kis hangocska a fejemben, amire kicsit elmosolyodtam. Legszívesebben ugráltam volna, de nem akartam bunkónak tűnni, hisz neki most fáj. Megöleltem, é olyan erősen szorítottam, hogy féltem, nem kap levegőt.

- Miattam ne szomorkodj. Én nem haragszom. A testvérem vagy Harry, és soha nem fogsz tudni akkora őrültséget csinálni, hogy ne szeresselek.

Ettől éreztem, kicsit elmosolyodik. Lassan megcsóváltam a fejem, hisz tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, hogy itt fogunk ülni, és az én vállamon fog sírni, mégsem zavart. Nem zavart, mert a legjobb barátom...sőt nem is barát. Annál sokkal több...a testvérem.

*Sandy szemszögéből*

- Nem tudod, mi van Harry-vel? Az előbb tört be hozzánk, és majdnem leütött az ajtóval. Nagyon zaklatottnak tűnt, aggódom érte.

Halkan kérdeztem egy pohár narancslé mellett, mikor meguntam, hogy Zayn-nel csak ülünk egymás mellett. Ő telefonozott, én pedig elvoltam a gondolataimmal. Azt hiszem, kezdett kínos lenni a helyzet, így muszáj volt megszólalnom.

- De. megcsalta Taylor Ed-del. Ma reggel tudta meg a netről és utána egyből felhívta a csajt, aki nem tagadta.

Tömören felelt, és közben rám nézett. Láttam a szemében, hogy szomorú, hisz csak a haverjáról volt szó.

- Te jó ég. Szegény Harry.

Lehajtottam a fejem, és belekortyoltam a narancslevembe. Képzeltem, most mi lehetett fönt. Szegény Louis biztos vigasztalja Harry-t, ahogy már két hónapja megjósolta, hogy ez lesz. Sajnáltam,hogy így alakult. Nekem is hinnem kellett volna Louis-nak, és nem bedőlni Taylor játékainak.

Láttam, ahogy Zayn felém fordul, és méregetni kezd. Nem tudtam, miért, de kicsit megijedtem. Még mindig tartottam tőle, hisz hosszú idő óta most először vagyunk ismét kettesben, és tudtam, mire képes. Éppen nyitni akarta a száját, hogy mond valamit, de ekkor lépteket hallottam a lépcső felől. Niall feje jelent meg a fal mögött.

- Jó reggelt.

Nem értettem, hogy tud ennyire vidám lenni, aztán rájöttem; Ő még nem is tudja, mit történt. Viszont észrevette ramaty hangulatunkat, amin először csak jót nevetett.

- Mi van, meghalt valaki?

Zayn komoran felelt csöppet sem vicces poénjára.

- Csak Taylor a szememben.

Niall lepetten nézett ki a hűtőből egyenesen ránk. Nem tudta, hova tenni Zayn szavait, de látta rajtunk, valami nincs rendben. 

- Mi csinált már megint?

Niall sóhajtva kérdezte. Már neki is tele volt a hócipője Taylor-ral meg a hülyeségeivel.

- Csupán megcsalta Harry-t.

Zayn hangja cinikusan csengett, amit nem értettem, hisz Niall honnan tudná, ha nem magyarázzuk el neki. Végül én mondtam el neki a helyzetet, amitől azonnal elképedt. Ő sem tudta felfogni, hogy voltak erre képesek.

Miközben Niall dühöngött rossz érzés tört rám. A fejem őrültem dübörgött...jobb szót nem találok rá. A fájdalom kizárt minden hangot, és nem tudtam felfogni a körülöttem zajló dolgokat. Lassan már Niall kedves alakját sem láttam. A látásom apró fekete pontok homályosították el, melyeket nem tudtam, hova tenni. Ilyen még soha nem történt velem. Úgy éreztem, a végtagjaim menten felhagyják a szolgálatot, és hátraesek a széken. Próbáltam még előre kapni valamibe, de a kezem erőtlenül esett vissza az ölembe.