43. ~Búcsú.* (+18)

Szóval kedves Olvasóim!

Azt szeretném mondani, hogy tegnap megkaptam életem első kritikáját a blogra. CHECK OUT! Bevallom őszintén, azt hittem, sokkal rosszabbat fogok kapni, hisz mindenki kritikusabb a saját alkotásával szemben. De én örülök neki, hisz tudom, min kell majd javítani, és habár vannak olyan dolgok, amiket már nem tudok visszacsinálni, jó tanácsokat kaptam a következő blogomhoz.

A másik dolog, amit szeretnék elmondani, mivel sokan kérdeznek efelől, hogy nálam van egy olyan "alapszabály" ennél a történetnél, hogy Louis és Lex esetében meg kell lennie a három intimebb résznek "bemelegítés", ismerkedés gyanánt, mielőtt ténylegesen lefekszenek. Nos, ebből kettő már megvolt (a Zayn-es nem számít, hisz az nem ide vág), és itt a harmadik. Ezek után már kiszámolhatjátok, mi jön majd pár rész múlva.

P.S.: Jó olvasást, és sok kommentet kérek szépen, írjatok nyugodtan hideget-meleget. xx

43. ~Búcsú.*

- Lex, minden rendben?

Louis zavartan nézett a szemembe. Ő a kanapén feküdt, míg én a szőnyegen ültem, és rajzoltam az asztalon. Mindig is így szerettem. Tulajdonképpen egy szintbe voltunk, és mikor hátra néztem rá, kék szemei szinte a lelkembe láttak.

- Persze, miért?

Zavartan néztem rá. Tényleg nem tudtam, miért kérdezi ezt. Imádtam, mikor együtt töltjük az estéket, mivel csak ilyenkor van ideje rám. Napközben szoros napirendje van, amit be kell tartaniuk, de általában minden este velem van. Ilyenkor Ő a kanapén fekszik mögöttem, míg én a dolgom csinálom, most éppen rajzolok. Louis a tévét nézte, de volt egy olyan érzésem, a tekintete rajtam van.

- Olyan furcsa vagy a buli óta.

Én nem vettem észre magamon semmit. Zavartan fordultam egész testemmel Louis fele. Kérdőn méregetett választ várva. Csak lassan megrántottam a vállam jelezve, hogy nem tudom.

- Mi történt veled 5 napja, a buliban Kicsim?

Komolyan nézett a szemembe, miközben a könyökére támaszkodott.

- Nem tudom. Semmi komoly.

Zayn-nel az akkor történt esetünk nem került szóba, mivel szerintem ez is kiesett neki, ahogy az este többi része. Ezért hálás voltam, és így meg pláne nem akartam ezzel terhelni Louis-t.

- Biztos?

- Teljesen Louis. Nem tudom, miért látsz furcsának. Szerintem csak álmos vagyok.

Halkan beszéltem, és kicsit hosszabb időre lehunytam a szemem ezzel is jelezve fáradtságom. Louis elmosolyodott, majd előrehajolt, és nyomott egy lágy puszit a homlokomra. Akaratlanul is lehunytam a szemem forró ajkai érintésére.

Mikor kinyitottam, Louis szélesen mosolygott, majd felült. Megpaskolta a mellette lévő üres helyet a kanapén jelezve, az nekem van lefoglalva. Nevetve megforgattam a szemem, majd felmásztam mellé. Édesen átkarolta a vállam, és a mellkasára döntötte a fejem. Szerettem, mikor így vagyunk. Ez annyira megnyugtató és gyengéd. Csak Louis volt képes ilyet kiváltani belőlem.

- Mit rajzoltál?

- Még nem tudom. Még csak firka. - feleltem egyszerűen.

Mindig így szoktam rajzolni, mikor nincs kitűzött célom, csak jól esik. Az elvem: majd a végén kisül belőle valami.

- Rajzolj le engem! - nevetett fel Louis.

- Szeretnéd, mi Szupersztárocskám?!

Mindketten hangosan felnevettünk. Louis a hasamhoz kapott és elkezdte csikizni. Nevetve próbáltam elhúzódni ujjai érintésétől, de nem ment. Játékos kezei nem engedtek el. Tovább kínoztak, míg majdnem leestem az ágyról. Én ilyenkor sikítok, karmolok, rúgok, harapok, de Louis egy egyszerű kézmozdulattal lefogta mindkét lábam. 

- Lou, ne! - kiabáltam a nevetéstől.

De csak nem tágított. Addig próbáltam menekülni ujjai kínzó csikizése elől, míg végül éreztem, ahogy átjutok a holtponton. Ahogy a testem súlya immáron nem befelé húz, a kanapé fele, hanem eluralkodik rajtam a gravitáció.

- Le fogok esni! - kiabáltam ijedten.

Gyorsan kaptam a kanapé felé, hogy találjak valamit, amibe még megkapaszkodhatok, de semmi nem akadt a kezembe. Az a két kéz, mint mindig, most is megmentett. Louis erős karjai a derekam köré fonódtak, és gyorsan rántottak előre. A combjaim valami puhára, de mégis erősre borultak. A fejem később érkezett, és éreztem, ahogy a hajam késve omlik a vállamra a levegőben "repüléstől". Észleltem, hol vagyok. A szélesen vigyorgó Louis ölében ültem, akinek a kezei szorosan húztak magukhoz. Zavartan néztem le lábaim nagy terpeszére, melyek a combja két oldalán támaszkodtak a kanapén. Elpirultam, és lehajtottam a fejem. Louis megfogta az állam, és óvatosan maga felé fordította a fejem. Kényszerített, hogy csodás kék szemeibe nézzek, amelyek mint mindig, most is csillogtak. Gyengéden tapasztotta ajkait az enyémekre. Nyelve édes táncra hívta az enyémet, amely örömmel csatlakozott. A karjaim Louis nyaka köré fontam, de ujjaim egy idő után megunták a tétlenkedést, és a hajába túrtak. Kis idő után eléggé begyorsult a csókunk, de nagyon élveztem. Louis keze a derekamról a fenekemre vándoroltak, és erősen belemarkoltak. Egy pillanatra megakadtam, de hamar visszataláltam a tempóba. Mozdulatától kicsit előrébb csúsztam, de amint megéreztem a férfiasságát, visszaereszkedtem eredeti helyemre. Louis a csókunkba nyögött, mivel érezte véletlen "dörgölőzésem". Erősen és akaratosan, de mégis félve az ellentmondástól markolt ismét a fenekembe jelezve, hogy ismételjem meg ezt a mozdulatot. Hirtelen nem tudtam, mit tegyek. Megismételtem volna, de nem tudtam, hogyan csináltam. Túl sok minden történt egyszerre, amire figyelnem kellett. Azt hiszem, ezt Louis is észrevette, mivel lassan eltávolodott, és a fülemhez hajolt.

- Kérlek, ismételd meg!

Bőrömre érkező forró leheletétől kirázott a hideg. Hangosan szívtam magamba a levegőt, mikor kimondta a szavakat. Örömet akartam neki okozni, így a mellkasára támaszkodtam, és ismét hozzá dörgölőztem. Lepetten tapasztaltam, hogy a pont jó helyen történő érintkezésünk nekem is örömet okozott. Louis hangosan sóhajtott a nyakamba, majd édes puszikkal hintette be azt. Magam sem tudom, mit vártam ettől az egésztől, de belementem a játéka. Ismét megismételtem a mozdulatot, amely szándékos lassúsága éreztem, kiakasztja Louis-t. Erősen a fenekembe markolt, amitől előre ugrottam, és lepetten ültem férfiasságára. Ettől ismét egy sóhaj hagyta el a száját. A szemei megint egy sötétebb árnyalatot vettek fel, amiből tudtam, nincs megállás. "Innen már nem fordulhatok vissza, vagy Louis-nak lesz rossz. Már tele van vággyal, és nem hagyhatom itt abba." Ismételgettem csípőm mozgását, ami látszólag nagyon elnyerte a tetszését. Kezeim óvatosan csúsztattam pólója alá, hogy érezhessem izmos hasa forró bőrét. Itt támaszkodtam kezeimmel, hogy könnyebb legyen. Louis halványan elmosolyodott, majd pólón keresztül melleimbe markolt. Halkan sóhajtottam mozdulatára. Ijedten észleltem, hogy tulajdon képpen, most mit is csinálunk mi ketten. Louis-t mindennél jobban szerettem, és imádtam a gondolatot, hogy Ő vezet be engem ezekbe a dolgokba. Ő tanít meg mindenre. Őrjítő volt látni, ahogy remeg mozdulataimtól, és itt nyögdécsel alattam. Forrósággal töltött el a tudat, hogy én teszem ezt vele. Én váltom ki belőle ezeket a hangokat, reakciókat.

Felbátorodtam az Ő érintésétől a mellkasomon, és gondoltam: "én is lehetek bátrabb". Egyik alkalommal nem csúsztam vissza férfiasságára, helyette megmarkoltam. Louis száján egy minden eddiginél nagyobb nyögés szaladt ki. Elvigyorodtam, és a füléhez hajoltam.

- Ha te így, én is.

Élveztem, hogy ezúttal én vagyok felül, és én irányítok. Louis nyögdécselve tűrte, ahogy masszírozom gatyán keresztül. Elégedett vigyor virított az arcomon, de ez egy szempillantás alatt eltűnt, mikor a kezei erősen megmarkolták a derekam. Egy hirtelen mozdulattal megemeltek, és már a hátamon is feküdtem a kanapén. Lepetten pislogtam Louis-ra, aki hozzám simult fölülről, de nagyon figyelt, hogy ne nehezedjen rám.

- Csak, hogy ne vedd el teljesen az irányítást tőlem. - kuncogott a fülembe.

Úgy éreztem, erre vissza kell vágnom valamivel, de semmi jó nem jutott eszembe, amit mondhatnék, így maradtam a tetteknél. Ismét megmarkoltam erekcióját nadrágon keresztül, amitől elhallgatott, és lepetten sóhajtott fel. Azt hiszem, még mindig én voltam az irányító bár már alul voltam. Louis elvette a kezem, és a fejem fölött összekulcsolta ujjaink. Így tejesen tehetetlennek, és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Ezúttal Ő kezdte ismételgetni az én mozdulataimat a csípőjével, amitől nekem hagyta el a szám egy nyögés. Meglepett, hogy Ő is tudja majdnem úgy mozgatni a csípőjét, mint én, magam sem tudom, miért véltem ezt lehetetlennek. Érezni akartam puha bőrét, így egyik kezemet becsúsztattam a pólója alá, és végigsimítottam tökéletesen kidolgozott hátán. Beleremegett az érintésembe. Lehelt egy édes csókot az ajkaimra, ami kikerekedett egy vad tánccá. Ijedten ugrottam meg, mikor Louis lepattant rólam. Apró terpeszben állt előttem, miközben én lassan felültem. Szorosan lehunyta a szemeit, és a kezei ökölbe szorultak. Tökéletes testét remegés járta át. Hátraszegte a fejét, és hangosat nyögött, amin elmosolyodtam. Tudtam, hogy ez mi volt, még ha nem is láttam. Nem hittem el, hogy ennyi képes volt ezt a reakciót kiváltani belőle. Kinyitotta a szemét, és édes mosollyal az arcán ismét a hátamra döntött. Tudtam, mi foglalkoztatja, de nekem nem kellett elmennem ahhoz, hogy felbecsülhetetlen öröm járja át a testem. Elég volt Louis-t látnom.

- Nem kell. Nekem elég a te örömöd Louis. Menj, zuhanyozz le. A felső fiókban találsz alsót.

Lepetten távolodott el kicsit, hogy kényelmesen  szemembe tudjon nézni, és ne kancsítsunk be.

- De Kicsim...

- Louis, nekem elég volt ez. Menj!

A szemében tükröződött mosolyom, de ott sokkal szebbnek látszott. Tudtam, Louis kék íriszeiből nézve az egész világ sokkal tökéletesebb. Imádtam, ahogy csillog a szeme. Jól esett, hogy ez csak akkor van, mikor rám néz. Ebből minden kétséget kizáróan megtudtam, feltétel nélkül szeret. Mosolyogva ment a szekrényemhez, kivett belőle egy alsót, és kivonult a szobából.

Figyeltem, ahogy tökéletes alakja eltűnik az ajtóban. Annyira...felfoghatatlan számomra, hogy pont Ő van itt velem. Louis egy angyal. Annyira felbecsülhetetlen. Nem telt bele sok idő, és az ágyon ültünk. Mindketten lemostuk a hosszú nap fáradalmait. Furcsa de mintha a zuhanytól felfrissültem volna. Már egyáltalán nem voltam álmos. Szokásunkhoz híven ismét törökülésben foglaltunk helyet közel, egymással szembe az ágyon. De ezúttal Louis fel volt öltözve. Volt rajta farmer és póló is. Zavartan méregettem. "Ezek szerint ma nem alszik velem? Miért?". Mintha kitalálta volna a gondolataimat, halkan megszólalt.

- Haza kell mennem.

Szomorúan beszélt, én pedig szomorúan válaszoltam. Nem akartam, hogy elmenjen, és egyedül hagyjon. Annyira imádtam érezni magam mellett. Olyankor mindig meseszépeket álmodok. Nem Róla, a támadómról. Igen, néha még mái napig kelek az éjszaka közepén sikítva Tőle.

- Miért?

Kicsit lehajtotta a fejét. Nagyot sóhajtott.

- Egyedül foglak hagyni.

A szavai késként hatoltak az agyamba és a mellkasomba. A résen, amelyet okoztak a hideg, jeges levegő őrjítő fájdalommal áramlott be. Nem értettem, miért mondja ezt. Nem akartam érteni.

- M-Mi?

Lassan, szomorúan nézett fel rám. A szemében még sötétben is láttam a zavart.

- Hajnalban elutazunk egy hétre Franciaországba. Én nem akartam. Ma tudtuk meg.

Szaggatottan, gyorsa szívtam be a levegőt. Lehunytam a szemem, és arra gondoltam: "Neki ez az élete. Nem tarthatom vissza." Louis munkájának köszönhetően egyfolytában úton volt. Szerencsére eddig még csak Londonban volt dolguk, de most egy tenger fog minket elválasztani. Nem akartam nélküle élni, de csak egy hét. Nem mutathattam fájdalmamat és félelmemet, hisz akkor neki lesz nehezebb. Egy levegővétellel erőt gyűjtöttem, és minden érzelmet próbáltam kizárni. Egy mosolyt erőltettem az arcomra, amely fájdalmasan húzta a bőröm. Felnéztem Louis-ra.

- Semmi baj. Remélem, jól fogtok majd szórakozni. Hol léptek fel?

Louis szeme lepetten kerekedett ki mondataimra. Nem hitte, hogy így fogom lereagálni, és őszintén szólva én sem. De nem akartam, hogy lássa, ahogy összetörök. Muszáj volt ezt tennem. Muszáj volt erősnek maradnom a kedvéért.

- A-a Bercy Stadionba... Nem haragszol, hogy egyedül hagylak?

Lassan megráztam a fejem. Nem hazudtam, hisz nem haragudtam. Az már más volt, hogy fájt. Nagyon fájt.

- Ez az életed. Elfogadom.

Louis édesen elmosolyodott, és magához húzott egy ölelésre.

- Akkor gondolom, most mész. - suttogtam a nyakába.

Annyira fájt ezt kimondani. Nagyon szerettem volna, ha legalább még este velem marad. Fájt a tudat, hogy senkim nem lesz egy hétig.

- Megvárom, míg elalszol.

Egy édes puszit nyomott a nyakamra. Nem bírtam türtőztetni magam, egy szaggatott sóhaj csúszott ki a számon.

Ledőltünk az ágyban. Én betakaróztam, míg Louis a takaró tetején feküdt. Nem akart bebújni alá, hisz utcai ruhában volt, de engem nem zavart volna. A mellkasára hajtottam a fejem, míg Ő szorosan ölelt. Éreztem forró bőrét pólóján keresztül. Halkan hallottam egyenletes szívdobogását.

- Kérlek, ígért meg, hogy nagyon vigyázol magadra. Mindig megnézed, ki az a kis lyukon, mielőtt ajtót nyitsz, és soha nem állsz le veszekedni idegenekkel.

Felé fordítottam a fejem, hogy felnézzek rá. Kék íriszeiben aggodalom ült, amit nem tudtam hova tenni.

- Előtted is teljesen egyedül voltam. Nem lesz baj. - simítottam meg mellkasát.

- Ígérd meg!

Nem értettem, mitől félt ennyire. Kicsit megijedtem, ezért egyből rávágtam:

- Ígérem.

Louis nyomott egy puszit a homlokomra, és halkan suttogta. Lehelete csikizte arcom bőrét.

- Köszönöm. Aludj Kicsim!

Nyugtatóan megdörzsölte a hátam, amitől elmosolyodtam, és kényelmesen a izmos mellkasára hajtottam a fejem. Lehunytam a szemem, és igyekeztem minél hamarabb az álmok világába zuhanni, hogy ne tartson olyan sokáig ez a fájdalmas búcsú. De tudtam, hogy az elkövetkező napok, még rosszabbak lesznek. Kicsit megzavarodtam, hogy melyik a rosszabb. Egy könnycsepp futott végig az arcomon, melyet elnyelt Louis fekete pólója a fejem alatt. Csak reménykedtem benne, hogy nem érezte. Louis miatt bármikor képes voltam sírni. Nem érdekelt, mit nevelt belém Apa, nem számított. Louis kirángatott a múlt árnyékából, és felnyitotta a szemem, milyen is ez a csodás jelen.