45. ~Ne!*

Kedves olvasóim!

Szeretném megköszönni a csodás fejlécet Delancy-nak. Igazán szép lett, köszönöm. CHECK OUT! Elnézést kérek tőled, de nem teszem ki. Nem akarom hogy azt hidd, hogy nem vagyok hálás, vagy nem tetszik, mert nem erről van szó. Tökéletesre megcsináltad. Csupán nem szeretném átformálni hozzá a blog stílusát. Szeretném, ha "Dark" maradna, ahogy a nevében is benne van. De nagyon köszönöm szépen, nagyon jól esett, hogy éppen az blogom kedvért fáradoztál ezzel. Remélem, nem haragszol rám, és nem leszel ezentúl rossz véleménnyel rólam, mert tényleg nagyon hálás vagyok érte, és nagyon tetszik. Köszönöm szépen. #ThanksSoMuch

Részről annyit, hogy ez adrenalin dús, jó hosszú rész lesz. Ajánlom, hogy úgy kezdjetek bele, hogy közben nem figyeltek másra. Szeretném, ha igazán beleélnétek magatokat, de persze nem akarok rémálmot. #haha Ja, és gyengébb idegzetűeknek, nem ajánlom.

Ui.: Jó szórakozást, írjatok róla véleményt. #smile

45. ~Ne!*

*Sandy szemszögéből*

Énekelve túrtam a táskámba, miközben hangosan szólt a zene. Jó kedvem volt, mivel mindjárt kezdődik a srácok koncertjének ismétlése a tévében. Addig is rádiót indítottam, és éppen az egyik kedvenc számom szólt. Már négy napja van oda a banda. Nagyon hiányzik Louis, de minden nap beszélünk, így türtőztetem magam. Mindig kifaggat, hogy mi történt ma velem. Annyira furcsa. Mintha túlságosan is óvna valamitől mostanában. Megértem, hogy a múltja miatt mindentől védelmez, de ez kicsit túlzás. Viszont jól esik, hogy törődik velem. Tudtam, ebbe a táskámba van a telefonom, ami már igencsak merülő félben van, így minél hamarabb elő akartam túrni. Először Louis parfümje került a kezembe, amit magammal vittem, ha mentem valahova. Vigyorogva fújtam magamra belőle, majd letettem a tükör alatti polcra. Végre előkerült a telefonom, ami már csak 8 %-on volt. Sietve akartam elindulni a konyha fele ahol a töltő van, de gondoltam, még kibír annyit, hogy ajtót nyissak, mivel csengettek. Lepetten ugráltam vissza, és a zsebembe csúsztattam a telefonom. Gyorsan le akartam rendezni, bárki is az, mivel nem voltam nagyon biztos a pinkódomban, és nem akartam, hogy kikapcsoljon a mobilom.

Sietve téptem fel az ajtót. Egy srác állt kint, és gonoszul vigyorgott rám. Lepetten méregettem. Tudtam, hogy ismerős valahonnan, de nem esett le honnan. Viszont valami kezdett belém nyilallni. Egy erős félelem, amely azt súgta, csapjam be az ajtót. Ekkor leesett, ki Ő, és egyből cselekedtem. Olyan erővel csuktam be az ajtót, ahogy csak tudtam. Eszembe jutott, mit mondott Louis: "Mindig nézd meg, ki az, mielőtt kinyitod!". Hallgatnom kellett volna rá, pedig megígértem. Ijedten feszültem az ajtónak, mikor megállította a fát, de akárhogy erőlködtem, nem tudtam becsukni. Dylan erősen meglökte, amitől hátraestem a falhoz. Bejött, és becsapta maga mögött az ajtót. Ijedten sikítottam, mikor közelebb jött hozzám. Mindenem remegett, ahogy eszembe jutott, mit tett velem. Annyira féltem, hogy ismét kihasznál. Nem akartam ezt újra. A szemeim megteltek nedvességgel. Ijedten indultam meg a nappali fele, de elkapta a karom. Halk sikoly szaladt ki a számon, mikor visszatolt a falhoz, és elém állt.

- Szia Sandy. - vigyorgott gonoszul.

A hangja mélyen csengett, ami megijesztett. Hallottam benne a perverz gonoszságot. A szemei sötéten csillogtak. Erősen próbáltam kiszabadulni szorításából, de nem engedte. Lefogott.

- Dögösebb vagy, mint valaha.

A nyelvét végigvezette csukott ajkaim közepén lefelé, amitől kicsordult egy könnycseppem, és próbáltam még jobban a falhoz préselni magam, de nem ment. Nem tudtam hátrálni. Ijedten fordítottam el a fejem, és néztem kicsit lefelé, amitől gonoszul felnevetett. Nem akartam ezt az egészet újra átélni. Ijedten kapkodtam a levegőt.

- Na, ne félj ennyire. Tudom, hogy legutóbb is élvezted.

Összeszorítottam a szemem, ahogy visszajöttek az emlékek. Felment bennem a pumpa, és komoly hangon vágtam a szemébe.

- Takarodj a lakásomból Te rohadék.

Hangosan felnevetett, amitől kirázott a hideg, de keménységem nem tört meg. Álltam égető pillantását. Elkomolyodott, és megszorította a nyakam és az állam. Ezzel a fejem is a falhoz préselte. Ijedten néztem rá.

- Rossz válasz Baby.

Megnyalta a száját, majd ismét végighúzta a nyelvét az ajkamon. Hányni tudtam volna ettől. Rájöttem, ezzel, hogy szorítja a nyakam, szabaddá vált egyik kezem. Óvatosan kapkodtam oldalra, a tükör alatti polcra. Egy apró üveg akadt a kezembe. Rögtön tudtam, mi az, és hamar kapcsoltam. Felemeltem, és Dylan szemébe fújtam egy jó adagot Louis parfüméből. Felüvöltött és a szemébe kapott. Fájdalmas lett az arca, mikor hátrált pár lépést. Itt volt a remek alkalom számomra. Feltéptem az ajtót, és kirohantam.

Kifutottam a házból egyenesen az utcára. Magam sem tudom, merre mentem, de elkezdtem rohanni mezítláb jobbra. Az utca üres volt, és félelmetes sötétség vett körül néhány helyen, két lámpa között. Előkaptam a zsebemből a telefont. Nagy nehezen, rohanás közben betárcsáztam a 999-et. Egyből hangposta kapcsolt.

- A hívott szám jelenleg karbantartás miatt nem kapcsolható. Kérjük ismételje meg hívását később. - mondta bele egy kedves női hang.

- Francba! - motyogtam mérgesen.

Utáltam, hogy bajban vagyok, és ahelyett, hogy felvenné a rendőrség, még egy ilyen idegesítő nyugtató hangú hangposta veszi fel. Teljesen kiakadtam. Jobb lehetőség híján, Louis-t hívtam fel. Szinte egyből felvette.

- Szia Lex. - szólt bele vidáman.

- Louis! - lihegtem a telefonba, miközben villámtempóba fordultam be egy sarkon.

- Sandy te futsz? Hol vagy? Mi történt? - bombázott ijedt hangon a kérdésekkel.

- Louis, Dylan megtalálta a lakásom. Sikerült elmenekülnöm, de szerintem követ.

A hangom fáradt volt, és szó szerint lihegtem a telefonba a futástól. Már nagyon fáradtam, de tudtam, nem állhatok meg, bár senkit nem láttam magam mögött.

- Te jó ég. Hol vagy most?

Hallottam kis recsegést, ahogy elindul valahova.

- Nem tudom. Rohanok az utcán. Azt hiszem, eltévedtem.

Az ijedtségem csak fokozta ez a tény. Teljesen tehetetlennek éreztem magam. Már az erőm is fogytán volt, és az oldalam is kezdett szúrni. Hallottam, ahogy recseg a telefon, mikor Louis is futni kezdett.

- Nyugalom Sandy. Menj el hozzánk. Tudod, hol a pótkulcs. Azzal ki tudod nyitni az ajtót, és a kaput....A reptérre, most! - hallottam Louis hangját halkabban, de hirtelen beleüvöltött a telefonba. - Siessen már!

Gondoltam, egy taxiban ült, és a sofőrnek mondta. Lepetten lassítottam kicsit, mikor senkit nem láttam magam mögött. Megnyugodtam valamennyire, hogy lehagytam Dylan-t.

- Louis, nem tudom, merre van a házatok.

A levegőt gyorsan kapkodtam, és halkan beszéltem. A hideg talaj nem esett jól forró talpamnak, de jelen pillanatban ez volt a legkisebb gondom. 

- Nyugalom Kicsim. Látsz egy utcanevet?

Ijedten kapkodtam a fejem, hogy keressek egy táblát. Az egyik kereszteződésbe találtam is.

- Az Angel Road-on vagyok Louis. Ott ahol keresztezi a 27. utca. - motyogtam halkan.

Kicsit megnyugtatott a hangja.

- Remek. Nem vagy messze. Menj egyenesen, aztán a harmadik kereszteződésnél fordulj balra. Annak az utcának a végén van a házunk.

Úgy tettem, ahogy mondta. Gyorsan sétáltam, de még így is lassúnak éreztem magam. Nem bírtam elhinni, hogy rittig ilyenkor nincs senki az utcán. Bár éjfél fele lehetett. Egyre inkább hátra tekintgettem.

- Lex, hívtad már a rendőrséget? - aggódott Louis, és hallottam, ahogy ismét fut.

- Igen, de nem vették fel. Karbantartás miatt.

Elhúztam a szám. Nem bírtam felfogni, egy rendőrség hogy engedheti ezt meg magának. Folytattam az utam előre. Louis beszélt, ami megnyugtatott. Kellemes volt a hangja. Aztán egyszer hallottam, ezt nem nekem mondja.

- Nem érdekel, vészhelyzet van. Most azonnal beül abba a rohadt gépbe, vagy ki van rúgva.

Szerintem Louis kiabált, csak befogta a telefont, hogy ne halljam. Nem nagyon sikerült neki, mert hallottam, csak halkan. Szerintem a pilótával üvöltözött ennyire.

- Louis, nem kell iderepülnöd. Kibírom a házatokban este, aztán majd elmegyek reggel a rendőrségre. Ígérem, most nem hagyom meglógni Dylan-t.

Louis is sietősen sétált, ahogy hallottam. Nem akartam, hogy miattam felverje a pilótát, meg miegyéb. 

- Nem. Megyek Lex. Csak 20 perc a magángéppel.

Éppen meg akartam szólalni, mikor elkezdett pityegni a telefonom. Megnéztem. Azt írta ki; 2 %-on vagyok.

- Francba. Louis le kell tennem, lemerülök. Mindjárt a házatoknál vagyok, most fordultam be az utcába. Nagyon szeretlek, te voltál, aki kirángatott a múltamból. Megmentettél. Te vagy a Szuperhősöm, és mindennél jobban szeretlek. Ezt tudd, bármi lesz. - hadartam halkan.

Azt akartam, hogy ezekkel tisztában legyen. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon, ahogy ezeket kimondtam. Hallottam, amint Louis is szaggatottan veszi a levegőt. Az emlékek és a szomorúság ismét hatalmába kerített. Ijedten pillantottam hátra, ahogy az egyik lámpa fénye kialudt. Nem láttam senkit mögöttem, ami minimálisan megnyugtatott.  

- Kicsim, ne mondd ezt! Nem lesz semmi baj, hidd el. Megígértem, hogy vigyázok rád, bármi legyen. Nem fog bántani senki. Csak zárkózz be nálunk, rendben? Annyira szeretle...- tovább nem mondta. Ijedten szívtam be a levegőt.

- Louis! Louis hallasz?

Halkan szólongattam a telefont, majd magam elé tartottam a képernyőt. Lepetten láttam, kikapcsolt.

Hatalmába kerített a pánik. Hátrapillantottam, de semmit nem láttam, csak nagyon távol egy autót elmenni a kereszteződésben. Ismét elkezdtem rohanni, míg meg nem pillantottam a srácok nagy házát. Sietősen nyúltam be a kapu vasrácsai között a virághoz. Kivettem a cserepéből a pótkulcsokat. Remegő kézzel próbáltam kinyitni a kaput, de nem nagyon ment. Ijedten kapkodtam a fejem egyfolytában az utcában, míg nem sikerült kinyitnom a nagy vaskaput. Becsuktam, és be is zártam magam mögött. Sietősen rohantam a ház ajtajához, majd azt is igyekeztem kinyitni. Nem mertem lámpát kapcsolni, hátha Dylan itt van valahol az utcában, és észreveszi. Nagy nehezen sikerült kinyitnom az ajtót, és bevetettem magam a házba. Megkönnyebbültem, mikor sikeresen bezártam magam mögött a zárat kettőre. Először az jutott eszembe; felkapcsolok egy villanyt, de rájöttem azt még nem lehet. Az ijesztő sötétben végigjártam az összes szobát, és leengedtem a redőnyöket, valamint elhúztam a függönyöket. Niall szobájában a sarokban lévő konnektorban találtam egy iPhone töltőt. Sietősen megfogtam, és levágtattam a nappaliba. Ott is leengedtem a redőnyöket. Viszont a hátsó ajtónál ilyen nem volt, így ott csak elhúztam a függönyt. Megkönnyebbülten kapcsoltam fel a nappaliban a villanyt, ami megvilágította a konyhát is. Leültem a sarokban lévő kanapéra, így nem voltam háttal egy ablaknak vagy ajtónak sem. Csupán a falnak, ami megnyugtatott. Nem tudnak hátulról meglepni. Mellettem volt egy konnektor, ahova sietősen bedugtam a töltőt, majd hozzácsatlakoztattam a telefonom. Hagytam tölteni, hisz ilyenkor még nem tudom rögtön használni, és a pinkódomon gondolkoztam, de azt hiszem, rájöttem a helyes kombinációra.

Eltelhetett úgy 10 perc, és kezdtem teljesen megnyugodni. Louis biztosan úton van felém annak ellenére, hogy mondtam, nem szükséges. De azt hiszem, hálás voltam neki ezért. Szükségem lesz rá most, de bűntudatom volt, amiért ismét miattam kellett felhagyna kötelességével. A srácoknak és a rajongóknak biztos meg lehet rólam a véleménye. Lehunytam egy pillanatra a szemem, majd átmentem a konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Éppen nyitottam volna ki a hűtőt, mikor halk tolódást hallottam a hátsó ajtó felől. Ijedten pördültem meg, és megláttam, ki lép be rajta. Dylan arcán széles vigyor terjedt szét, amikor meglátott. Így már késő volt elrejtőzni. Nem értettem, hogy tudott bejönni, mikor bezártam a hátsó ajtót is.

- Tudtam, hogy ide jössz. Olyan kiszámítható vagy Lex.

Ijedten meredtem rá, majd mérlegeltem a helyzetünket. "Elfutni nem tudnék még úgy sem, hogy itt a konyhasziget." Jobb ötlet híján a pulthoz ugrottam, és kikaptam a fatartóból egy nagy, éles kést.

- Ne gyere közelebb! - szóltam rá.

Remegő kezemmel felé tartottam a kés pengéjét. Ijedten topogtam a pult mögött. Dylan hangosan felnevetett, amitől ismét kirázott a hideg.

- Nem fogsz megszúrni. Nem vagy rá képes Lex. Ahhoz túl gyenge vagy.

Egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Tudtam, hogy igaza van. Még Őt sem lettem volna képes bántani, annak ellenére, amit velem tett. Hisz Ő is egy emberi lény, bár nem úgy tűnik.

- Hagyj engem békén Dylan! Kérlek, menj innen!

Szélesen elmosolyodott, és tett egy lépést felém. Ijedten szorítottam még jobban a kést, miközben ismét kifolyt egy könnycseppem.

- Bocsi Baby, de nem lehet. Csak rajtad keresztül tudom bántani a pasidat. - nevetett fel mélyen.

Ijedten rezzentem össze a szavai hallatán. Nem értettem a jelentésüket. Nem értettem, honnan tud Ő Louis-ről, és miért akarja pont Őt bántani.

- M-mi? - hebegtem zavartan. 

Ismét felnevetett, majd közelebb jött. Kicsit hátráltam, és szorosan fogtam a kést.

- Nem is mondta el neked? Na, szép. Valamelyik nap felkeresett a kis Hősszerelmes. Meg akart verni bosszúból, de nem jött össze. Hát most én állok bosszút rajta általad. Ha neked fájdalmat okozok, neki is, és ha már itt vagyok, miért ne szórakozhatnánk kicsit?!

Nem hittem el a szavait, bár ez megmagyarázott volna mindent. "Louis...miért nem szólt? Ha elmondta volna, könnyebb lenne minden. Felkészültem volna, és óvatosabb lettem volna."

- Louis mindjárt itt lesz. Már hazafele tart.

Ijedtemben nem jutott jobb eszembe, mint a fenyegetőzés. Hátha ez beválik, de nem így történt.

- Igen? Remek, akkor még van egy kis időnk. Ígérem, gyors leszek, és eltűnök, mire megjön.

Magabiztosan, önelégült vigyorral az arcán indult el felém, mire ijedten markoltam meg ismét még jobban a remegő kezemben lévő kést. Ahogy megfelelő közelségbe került elöntötte az agyam a félelem és felé kaptam. Azt hiszem, emberi ösztön, hogy megpróbáljuk megölni azokat, akik bántanak minket...még ha ez csúnya is. Hátraugrott kicsit, majd elkapta a kezem. Háttal rántott magához, miközben kicsavarta a kezemből a kést, ami így a konyhapultra esett. Ijedten sikítottam fel, amikor ismét maga felé fordított. Egy gyors mozdulattal kettétépte a fölsőm, mielőtt ismét lefogott volna. Időm sem volt ellenkezni. Ijedten sikítottam fel, mikor végighúzta undorító nyelvét a mellkasomon. Viszont rájöttem, most terpeszben áll, és a lábaim sem fogja le. Teljes erőmből felrántottam a térdem, ami így éppen ágyékon találta Dylan-t.

- Basszus!

A férfiasságához kapott, és összegörnyedt a padlón. Nem volt mit tenni, ismét kirohantam az utcára, de ezúttal a hátsó ajtón és a kerten át, mert tudtam, sok idő lenne kinyitni a bezárt ajtót elől. Felül csak egy melltartó takart, de most nem ez volt a legnagyobb gondom. Ijedten jöttem rá, a kapu is zárva van, így nem tudok kimenni. A hideg fű szinte sütötte a talpam. Futás közben már távolról mérlegeltem, és megtaláltam a megoldást. Sebesebben kezdtem rohanni, és fél lábbal felugrottam az egyik cserép szélére. Elrugaszkodtam, így fel tudtam húzni magam a kerítés tetejére. Láttam az utcán közeledni egy taxit, és már eldöntöttem, hogy tőle kérek segítséget, vagy legalább kiabálok neki, hogy megálljon. Ijedten sikítottam fel, mikor egy kéz elkapta a lábam. Lenéztem a gazdájára, aki szélesen elvigyorodott, mielőtt lerántott. Magam sem tudom, hogy csináltam, de két lábon landoltam előtte, és ismét kezdtem volna futni, de elkapta a karom.

- Ezt nem szabad Baby. Nagyon rossz kislány voltál. Régen nem ellenkeztél ennyire.

Szélesen elvigyorodott, és ezúttal teljes testem lefogta, mikor a betonkerítésnek tolt. Tanult a hibájából. Persze, hogy régen nem ellenkeztem, miután eltörte pár csontom.

- Segítsé...!

Akartam kiabálni, de egy erős kéz befogta a szám.

- Csendben jobban szeretem.

Ijedten néztem rá, és kicsordult az első könnycseppem. Ennek láttán elmosolyodott, majd hajolni kezdett felém.  Ijedten kapkodtam a levegőt, ami nem nagyon ment a kezétől az arcomon. Valami lendült a fejem felett, és arcba találta Dylan-t, amitől a srác hátraesett. Felnéztem. Egy lábat láttam meg, majd a gazdája leugrott elém. Védelmezőn tolt a háta mögé. Forró testéhez bújtam, és a hóna alól kukucskáltam ki. Egyből megismertem csodás Louis-os illatáról. Olyan megkönnyebbülés tört rám, mint még soha. Mint amikor a szegény gazella meglóg az oroszlán elől. Dylan nehezen állt fel az erős rúgástól, melytől még a szemöldöke is felrepedt, és erősen vérzett.

- Megjött már a Hősszerelmes. - nevetett fel.

- Pontosan. - intézte el ennyivel Louis.

Többet nem is kellett mondania, mert hihetetlen erővel ütötte orrba. Louis karján az összes izom kifeszült, amitől Dylan is elájult. Szó szerint. Eldőlt a füvön, mint egy babzsák.

Louis kis ideig hevesen kapkodta a levegőt, majd lassan megfordult. Végigmért, hisz felülről csak egy melltartó takart. A könnyeim nyoma még ott égett az arcomon. A szemeimben keveredett az ijedtség és a megnyugvás.

- Istenem. Gyere ide!

Magához húzott, és szorosan ölelt. Mindkettőnk szíve hevesen vert. Louis forró teste védelmezőn csomagolt be, amiért hálás voltam. Mindenem remegett, és nem attól, hogy fáztam. Tudtam már minden rendben lesz. Lassan kezdett megnyugodni a szívverésem.

- A taxiban hívtam a rendőrséget. Már nem volt karbantartás. - motyogta a nyakamba.

Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. Louis kicsit eltolt magától, és levette a pulcsiját. A hátam mögé tartotta, és várt, hogy beledugjam az ujjaimat. Lassan húzta fel a cipzárt, mikor megtettem. Kellemesen meleg volt a pulcsija, és hálás voltam, hogy nem kell tovább melltartóban lennem. Rajta egy póló volt, de széles mosolyából levettem, nem fog fázni. Nyomott egy lágy puszit a homlokomra.

- Már minden rendben lesz. Mondtam, hogy megvédelek, de sajnálom, hogy késtem.