II. 20. ~Paranoia.*

Kedves Olvasóim!

Kezdődik a mindent lezáró bonyodalom. Kíváncsi vagyok a tippjeitekre, de még ne áruljátok el, csak ha majd bejön...vagy éppen nem. #haha

Még mindig várja az új blogom az olvasókat. Sok új történet van ott, most éppen lesz mindenből új. Nézzetek be! Jól fogtok szórakozni. Sok regény és megkezdett történet is van fent. A +18-as történetekről nem is beszélve. CHECK OUT!

II. 20. ~Paranoia.*

 

- Louis, mit vacakolsz azzal a kocsival?

Nevetve löktem el magam alacsony fekete Porsche-jétől, és át akartam menni a parkolón hozzá, de egy éppen kikanyarodó autó utam állta. Ő csak rám nézett a válla felett, majd a szája mozgásából ítélve morgott valamit, amit nem értettem. Vigyorogva ugrándoztam mellé a hosszú bevásárlókocsi sorhoz. Idegesen próbálta meg újra meg újra belenyomni a pénzt a résbe, de valahogy nem jött össze.

- Várj már! Miért vacakolsz ezzel?

Nevetve vettem ki a kezéből a pénzt, és egy másik kocsiba helyeztem, ami simán ment. Louis idegesen figyelte a tettem, majd morgott valami olyat, hogy miért nem lehet ezeket normálisan megcsinálni. Nevetve húztam ki a kocsit, és közben nyomtam egy puszit az arcára. Ettől mintha mindent elfelejtett volna, mosolyogva átvette a tolást. Előkotortam a táskámból a telefonom, majd megnyitottam az emlékeztetőt, amiben benne volt a bevásárló lista. Mindig ide írtam fel, ami kell, hisz egy pipával már el is van intézve, és a telefonom mindig kéznél van.

Egy csapat elég jól megbámult minket, ami frusztrált kicsit, de ezt már megszoktam Louis-sal. Tudtam, milyen lehet Vele egy bevásárlás, így mindig inkább egyedül intéztem, de most mindenáron el akart jönni Velem. Mondjuk ezt nem csodáltam, hisz már régen nélkülöznie kellett annyit dolgoztak. De szerencsére senki nem akart megzavarni minket, így békésen sétáltunk be a hatalmas áruházba. Bent egyből körbevett a hűvös levegő, és a fülembe férkőzött az az idegesítő dallam és szlogen, amivel a Tesco már minden ember gyára ment. Louis tolta a kocsit figyelve, merre szeretnék menni, míg én pakoltam a kosárba a dolgokat, és pipálgattam a telefonomban. Igazából nagyon tetszett ez a vásárlás, és élveztem is. Aztán a kasszánál egy halk veszekedés bonyolítottunk le, ki is fizessen, de mondanom sem kell, én nyertem. Louis mindig engedett az akaratomnak, legyen szó bármiről. Soha nem vesztünk össze komolyabban ilyen apróságokon, mindig inkább engedett nekem. Ez most valahogy így zajlott le a sokadik próbálkozása után:

- Louis, én fizetek, és nincs vita!

Ellentmondást nem tűrő hangomra nagyot sóhajtott, és előhozta szokásos mondatát.

- Igenis Kicsim.

Ezen mindig elnevettük magunk, de mi már csak ilyenek voltunk. És jól esett, hogy Louis rám hagyja, mégpedig ilyen vicces módon.

Beültünk a kocsiba, de még nem mentünk haza. Louis-nak be kellett ugrania pár percre egy stúdióba a ruhájáért a ma esti apróbb koncertre. Louis lepakolt London egyik forgalmas utcáján a stúdió előtt. Sokan voltak, de nem olyan vészes.

- Én maradok a kocsiban. Siess!

Elmosolyodott, és nyomott egy puszit a számra, mielőtt kiszállt volna. Figyeltem tökéletes alakját, ahogy távolodik. Egyedül maradtam a kocsiba, de inkább, minthogy bent kivárjak egy ilyen ruhapróbát. Mert ismertem már ezt. Ilyenkor mindig felpróbálja Louis, aztán még igazítanak kicsit a darabokon. 20 perc. Arról nem is beszélve, hogy most is megrohamozta az ajtóban egy csapat rajongó. Tudtam, ez vele jár, és elfogadtam, mégis rossz volt, hogy ennyien szeretik még rajtam kívül. Hatalmas a konkurenciám, de bízom Louis-ban. Ő soha nem bántana meg. Aztán végleg bement.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de bekapcsoltam a rádiót. A Hits-re tettem, mivel az az örök kedvencem. Hátha hallok egy általam írt számot. Lehunytam a szemem, és hátradőltem az ülésben. Nem tudom, mennyi időt tölthettem így, de egyre inkább frusztrált valami. Mintha a rádió elhalkult volna, és csak az utca zaját hallanám. Mintha mindenki rólam beszélne. Kipattant a szemem. Kicsit előrébb dőltem, és ijedten pásztáztam végig az utcát. A rádió természetesen ugyanolyan hangerőn szólt, míg le nem vettem. Olyan érzésem volt, mintha figyelnének. Persze nem a rajongók, azt már megszoktam. Ez most más volt. Új és fenyegető figyelem. Végigpásztáztam az utcát. Egy kávézóban az út túloldalán sokan ültek, és kocsik is parkoltak mindenfele. Az emberek járkáltak mellettem az utcán, de senki nem állt meg egy pillanatra sem. Hatalmába kerített a félelem. Dylan jutott eszembe, aki persze börtönben van, de kitudja. Féltem, hogy még most is meg tud találni, vagy esetleg valakit megkért, hogy álljon Louis-on és rajtam bosszút. Ijedten néztem ismét végig, de persze semmit nem láttam. Annyira rossz volt ez az érzés. Mintha minden egyes sarkon veszély leselkedne rám, mely csak arra vár, mikor megyek arra, hogy jól hasba rúgjon. Utáltam ezt érezni. Mái napig rosszat álmodok Dylan-nel. Ilyenkor Louis próbál nyugtatni, de semmit nem tehet. Az éjszaka közepén felriadok rémálmomból, melyben nincsen hős, aki megmentsen. Dylan az én ördögöm, aki örökké üldözni fog, lényegtelen szabadlábon van-e. Mindig a fejemben lesz, és azt a félelmet, melyet miatta éltem át kétszer, már senki nem tudja eltörölni.

Már azt tervezgettem, hogy mindjárt kiszállok, és berohanok Louis-hoz, de azt nem tehettem. Szerencsére nem is kellett. Nyílt a stúdió ajtaja és Louis jött ki egy nagy, kék ruhatárolóval a kezével. Kedvesen rám mosolygott, majd befektette a hátsó ülésre, és beült mellém. Megkönnyebbültem, hogy végre itt van velem. Ő is látta rajtam, hogy nincs minden rendben.

- Minden oké Kicsim?

Zavartan megráztam a fejem, hogy kicsit kitisztítsam az elmém. Higgadtan feleltem.

- Persze.

"Lehetséges lenne, hogy megbolondultam Dylan-től?". De ez lehetetlen volt, így arra gyanakodtam, hogy a túl sok rajongó teszi ezt velem. Hisz már engem is felismernek, és gyakran megállítanak az utcán autogrammért vagy képért.

- Kicsim, tudod, hogy szombaton lesz Liam szülinapi bulija, ugye? - emlékeztetett Louis.

- Hogy is felejthetném el?!

Mintha kicsit megfontolná, mit mond. Alaposan végiggondolt mindent, majd mikor megállt egy piros lámpánál, megszólalt.

- A szülinapja hivatalosan csütörtökön van, és arra gondoltunk, hogy elmegyünk aznap egy pasibulira. Csak nem hagyhatjuk ünneplés nélkül a hivatalos napját.

Azt hittem, Liam csütörtökön a családjával lesz, de persze Louis most az estéről beszélt. Tudtam, szükségük van ezekre a pasis összejövetelekre, így semmi okom nem volt ellenkezni.

- Oké. Szórakozzatok jól, és ne rúgjatok be nagyon.

Louis elmosolyodott, és gyorsan nyomott egy puszit az arcomra, mielőtt elindult volna.

Az ilyen bulikon általában bowlingoznak, painballoznak vagy elmennek 5-en egy klubba. Hát semmi kifogásom nem volt ellene. A legutóbbi ilyen alkalom után is még napokig erről áradoztak. Imádják ezeket, mert ilyenkor kiélhetik függetlenségi vágyaikat, hogy nincsenek a nevükhöz kötve. Csupán 5 srác a nagyvilágban, akik jól érzik magukat, mint bárki más. De siettünk haza hozzám. Gyorsan kellett felöltöznöm, hisz én is mentem velük. Magamra kaptam egy édes, spagetti pántos, felül feszülős, míg alul fodros, sötétkék, már majdhogynem fekete alapon virágos ruhát. Egy sötétkék magas sarkút tervezte felvenni. Megcsináltam a hajam, a sminket, és fél óra múlva már indultunk is tovább a srácok házához.

***

A srácok azt hiszem, élvezték, hogy mindenki körülöttük sürög, és a sminküket vagy hajukat igazgatja. De ezt már annyiszor felvettem nekik, viszont soha nem ismerték el hála a férfi egonak. Nem telt el sok idő, a srácok megint a színpadon ugráltak, én pedig megint csak oldalt álltam Louis telefonjával a kezemben. Ezúttal Perrie-vel voltam. Ketten néztük a srácokat. Nem volt gondom a csajjal, jól elbeszélgettünk. Amióta sok időt tölt velünk Zayn miatt, nagyon jóba lettünk. De mikor a kérdéseket kellett megválaszolni, mindig nevettünk, míg nem jött egy számunkra kínos kérés a Twitter kérdéseknél

- Énekeljétek el a barátnőitek kedvenc számát! (ha nincs barátnőtök, a sajátotokat).

Perrie-vel egymásra néztünk, majd lepetten fel a fiúkra. Louis Zayn-re nézett, aki csak megrántotta a vállát, majd összesúgtak, és vigyorogva távolodtak el. Egyszerre ránk néztek. Közben Harry a füléhez kapott, majd kétkedve nézett a két srácra, mint ahogy Liam és Niall is. Gondolom, Ők hallották szerelmünk tervét a fülesen át. Louis és Zayn megállt előttünk a színpad szélén. Perrie-vel lepetten néztünk fel rájuk. A kamerák az arcomba másztak, így megjelentünk a kivetítőn. A fények körülvettek, mivel ránk irányítottak egy reflektort.

- Ha szépen kéritek, a lányok el is énekelhetnek velünk egy közösen választott dalt. - fordult a közönség felé Zayn.

Lepetten néztünk rá Perrie-vel. Egy hatalmas sikítás volt a válasz, mely egyértelműen igent jelentett. Félve néztem fel Louis-ra. Perrie-nek nem kellett sok, egyből megfogta Zayn lenyújtott kezét, és fellépkedett a színpadra a kicsi lépcsőn. Hiába, Ő is híresség, neki is ez az élete. Louis arca szomorkássá vált.

- Bíztassuk kicsit Lexy-t! - hallottam Harry hangját nagyon hangosan.

- Ne! - kiabáltam fel Louis-nak, miközben a srácok hatására már mindenki a nevem kiabálta.

Louis leugrott mellém a kis részre, és a farzsebébe csúsztatta a mikrofont, hogy más ne halljon minket, esetleg még a srácok a füleseknek szóló mini mikrofonnak hála a pólójuk nyakán. Kérdőn karolta át a derekam. A kamera még mindig minket mutatott a kivetítőn, ami megijesztett. 

- Sokat jelentene. - jelentette ki egyszerűen, majd édesen rám kacsintott.

Félénken néztem rá. Bíztatóan mosolygott rám, mire sóhajtottam és bólintottam. Nem akartam, hogy bárki is meghallja vagy megtudja a hangom. Louis szélesen elmosolyodott, és nyomott egy puszit a számra, mire ismét sikítás lett. Ezért nem is tarthatott sokáig ez az édes pillanat.

Louis kézen fogva húzott fel a színpadra. Zayn Perrie és maga közé tette a mikrofonját, hogy a lány hangja is hallatszódjon. Louis is így tett. Közben a srácok már ki is választották a számot, ami nem más, mint a The lazy song BrunoMars-tól. Elnevettem magam, hisz imádtam ezt a számot. Louis az egyik fülesét nekem adta, mivel szólt benne a zene. Elkezdtük énekelni. Tudtam, hogy van a szöveg ezért is féltem a második résznél. Itt se én, se Perrie nem énekeltünk, de a srácok már csak azért is teli torokból üvöltötték.

"Meet a really nice girl, have some really nice sex."

Louis jelentőségteljesen rám nézett, mikor azt énekelte: "And She's gonna scream out:"

Itt minden srác elhallgatott, én pedig Perrie-re néztem, aki csak felnevetett, majd csilingelő hangon velem együtt beleénekelte a mikrofonba: "This is great, oh my God, this is great.". Nagyon elpirultam, de a srácok csak elnevették magukat, míg Perrie beletúrt Zayn hajába. A rajongók csak nevettek és sikítottak ránk. Éreztem, most ég le az arcomról a bőr, hogy ilyenbe belementem, de már nem volt mit tenni, és nagyon viccesnek találtam. A végén nagy tapsot kaptunk. Valahogy olyan leírhatatlanul csodás volt, ahogy ott álltunk a millió ember előtt a fényáradatban, és mindenki csak ránk volt kíváncsi. Nyomtam egy puszit Louis arcára, míg Zayn tisztességesen megcsókolta Perrie-t, majd lejöttünk. Tovább ugráltunk Perrie-vel oldalt. Még mindig kicsit felfoghatatlan volt számomra, hogy mi is történt. Semmit nem bántam meg, az biztos.