37. ~Új család.*

Még dél sem volt, és én egyre inkább azon rágódtam, hogy vigyem el Troy házához Louis-t. "Ha megmondom neki, hova megyünk, biztos ellenkezni fog, és kiakad rám. De ha ott jön rá, biztos nem kezd velem kiabálni mindenki előtt. Annál fontosabb neki a látszat." Így arra jutottam, hogy majd ott megtudja, hol vagyunk. Még ha rosszul is sülnének el a dolgok, akkor is itthon vesznénk össze. Ebben biztos voltam. Félve hívtam fel Louis-t, aki szinte azonnal felkapta a telefonját.

- Szia Sandy. Ne haragudj, de most nem tudok beszélni. Fotózáson vagyunk. Nemsoká végzünk, és megyek hozzád. - hadarta halkan.

- Ne haragudj. Siess, puszi. - feleltem sajnálkozva, és ki is nyomtam, hogy ne zavarjak.

Alig vártam, hogy Louis megérkezzen, de egyben féltem is tőle kicsit. Tudtam, lehet ez az utolsó napunk együtt. Lehet nagyon megharagszik rám, hogy megkerestem az Édesapját. Lehet ezzel elűzöm magam mellől, bár ez volt a legrosszabb lehetőség. Nem is akartam belegondolni. Kicsinosítottam magam, és leültem rajzolni.

Az idő csak telt, és Louis-nak nyoma sem volt. Nem tudtam, meddig tart egy fotózás, de már 2 óra volt. Egyre inkább kezdtem aggódni, de nem akartam zavarni. Végül hatalmas kő esett le a szívemről, amikor meghallottam az ajtó nyitódását. Louis lépett be rajta, ledobta a cipőjét, majd egyből hozzám jött. Széles mosollyal az arcán nyomott egy puszit a számra.

- Milyen volt a tegnapi nap? - kérdeztem mosolyogva.

Próbáltam nem mutatni az idegességemet.

- Remek. Köszönöm Lex. Annyira jól elvoltunk. Elmentünk az uszodába. Kicsit edzeni akartunk, de ebből baromkodás lett. Rég nevettem ennyit Harry-vel. Imádlak, hogy rávettél erre.

Büszke voltam magamra, hogy az én javaslatomra ismét közel kerültek egymáshoz, de féltem a következő dologtól. Még nem hoztam fel egyből a témát, még kicsit beszélgettünk a tegnapi napról. Viszont egyszer muszáj volt elindulnunk, így belekezdtem.

- Louis, be szeretnélek mutatni egy ismerősömnek. Elmegyünk hozzá? - kérdeztem óvatosan.

- Persze, de ki Ő? - kérdezte mosolyogva.

Azt hiszem örült, hogy nem vagyok annyira zárkózott, de csalódnia kell majd.

- Majd a kocsiban elmesélem. Induljunk!

Összekaptam magam és sürgetőn kitoltam az ajtón. Ahogy beültem, írtam egy SMS-t Troy-nak, hogy indulunk. Nem kaptam választ, de nem is vártam. Tudtam, hogy látta.

- Ki Ő? Honnan ismered? - faggatott Louis, ahogy zavartan hajtott a megadott cím felé.

- Egy ismerősöm. Még csak nemrég találkoztunk. Remélem, elnyeri a tetszésed. Nagyon rendes ember, és igazán kedves. - mondtam csak az igazságot.

- Férfi?

- Igen. Pont olyan, mint Te. Sokat számítanak neki a szerettei.

Louis zavartan pislogott, de nem kérdezett többet. Azt hiszem, kíváncsivá tettem. Örültem, hogy ennyire ügyes válaszokat tudtam adni. Így nem hazudtam neki, mégis titkoltam Troy kilétét.

- Ez az a ház? - kérdezte óvatosan, mikor megállt a bejárón.

- Igen. Menjünk!

Kiszálltam a kocsiból. Louis egyből követett, bár láttam, furcsállja, hogy ezúttal nem engedhetett ki a kocsiból. Megálltunk az ajtó előtt, majd becsengettem.

- Louis, légy nagyon kedves, és kérlek, ne ítélj előre. És ne haragudj rám. Csak azért tettem, mert szeretlek.

Gyorsan hadartam a szavakat neki, és halkan. Zavartan nézett rám, és éppen kérdezni akart, de ekkor kinyílt az ajtó. Tökéletes időzítés volt. Troy mosolygott ránk szélesen. Láttam, ahogy Louis szeme kikerekedik, majd szaporábban veszi a levegőt. Egy bizonytalan lépést tett hátra, de megtorpant. Láttam a szemében, hogy legszívesebben üvöltene és elrohanna. Féltem a folytatástól. Nem akartam bajt.

- Szia Louis... - mosolygott félénken rá Troy, majd hozzám fordult. - Sandy.

Kedvesen bólintottam üdvözlés képpen, és oldalba löktem kicsit Loui-t, hogy Ő is tegyen hasonlóan. De Ő csak lefagyva bámulta Apját. Láttam, hogy kellett neki egy kis idő, míg felfogta, most mi is történik.

- Francba! H-hova hoztál Lex? - hebegte halkan.

- A családodhoz Louis. - feleltem mosolyogva.

- Miért? Én sem kutattam a múltadban. - akadt ki, de nem emelte feljebb a hangját, amiért hálás voltam.

- De. Tudom, hogy kerested Dylan-t. Meg kell ismerned pár embert. Köszönj Troy-nak!

Magam is meglepődtem a hangomban lévő határozottságon, de nagyon örültem neki. Most jól jött. Bíztatóan megfogtam Louis kezét, és kicsit előrébb húztam. Zavartan nézték egymást Troy-jal. Tudtam, hogy mindketten félnek a másiktól. Végül Troy törte meg a csendet, mivel Louis képtelen volt beszélni.

- Sajnálom, ami történt Louis. Már ezerszer megbántam. Azt hittem, boldogabbak vagytok az én idióta egyéniségem nélkül, és jobbnak láttam végleg eltűnni az életetekből. Annyira hihetetlen, mennyire megnőttél. Kérlek, nem felejthetnénk el a múltat?

- Az nehezen menne, nem gondolod? - kérdezett vissza Louis komolyan.

Figyelmeztetőn megszorítottam a kezét, de mintha meg sem érezte volna. Troy szomorkásan lejjebb hajtotta a fejét, majd kedvesen elmosolyodott, mintha az előbb semmit nem mondott volna Louis.

- Kérlek, gyertek beljebb!

Miután láttam, hogy Louis semmit nem tesz, így én léptem először. Megköszöntem, majd behúztam magammal Louis-t is.

Leültünk a nappaliban, ahol tegnap is beszélgettem Troy-jal. A családjának egyenlőre még nyoma sem volt, de úgy éreztem, direkt szervezte így. Egy kicsit egyedül akart lenni velünk. Pontosabban Louis-sal, de jobbak láttam, nem magukra hagyni őket. Úgy éreztem, csak én vagyok képes visszafogni Lou-t.

- Büszke vagyok rád Louis. Tehetséges, felnőtt férfi lettél. Bár láthattam volna, hogyan nősz fel! - mosolygott kedvesen Troy.

- Meg lett volna rá a lehetőséged, de nem szerettél annyira, hogy élj vele.

- Louis! - szóltam rá komolyan.

Ez nem volt szép tőle...bár be kell valljam, igaza volt. Nem csodálom, hogy okolja az Apját, de mindenki érdemel egy második esélyt.

- Nem baj, teljesen jogos. Azt hiszem, nagy, megbocsájthatatlan hibát követtem el, de remélem, egyszer ismét az Apád lehetek. Azt hiszem, sokat változtam, és próbálom kijavítani a hibáimat. Szeretném, ha megismernéd a mostani énemet.

Louis minden érzelmet kirázva figyelte Troy-t. Biztos vagyok benne, hogy most érzelmek sokasága játszott benne, csak nem hagyta kitörni. Erősen visszatartotta őket, hogy ne tűnjön gyengének. Azt akarta, hogy Troy szenvedjen, ahogy Ő és Joy szenvedett évekkel ezelőtt. Ez valahol teljesen logikus volt. Louis még akkor is képzeletbeli fala mögé rejtőzött, mikor Troy felszólt az emeletre. Én tudtam, mi következik de Tommo-nak ez az egész teljesen új volt. Hátrafordult a kanapén, ahogy lépteket hallott a lépcső felől. Szerencsére felém fordult, így láttam az arcát. Most először mutatott érzelmet, amióta itt vagyunk. Liz és Georgia láttán  kipattant a szája, és azon kezdte kapkodni a levegőt. A mellkasa nagyon gyorsan emelkedett és süllyedt. Nem tudtam, hogy ez minek a jele pontosan. Louis zavartan állt fel, ahogy a kislány végigmérte. Tudtam, hogy imádja a bandát, mivel tegnap mondta Troy. Most pontosan kivettem a szeméből azt a hihetetlen imádatot és döbbentséget, amit Louis látványa okozott. Louis lepetten állt fel, és mérte végig a nőt és a lányt.

- Louis, Ő a feleségem Liz, és a lányom Georgia. Lányok, Ő Louis a fiam.

Láttam Lou-n a hihetetlen megdöbbenést. Erre nem számított. Az érzelmeket kizáró fal leomlott. A szeme elérzékenyült, és egy bizonytalan lépést tett feléjük. Georgia kék írisze lepetten csillogott, és óvatosan méregette a fölé magasodó srácot.

- V-van még egy testvérem? - kérdezte halkan Louis.

Nem tudom pontosan, kinek szegezte a kérdést, mivel csak a lányt bámulta, de közben oldalra fordította a fejét. Minden esetre, erre Georgia válaszolt szintén egy mindent elmondó kérdéssel.

- Te vagy a féltesóm?

Louis szemébe zavar telepedett, majd szeretet csillant meg. Kicsit topogott egy helyben, és tudtam, mi következik. A szívem melegség öntötte el, ahogy Louis ölelő karjaiba csomagolta a kislányt. Georgia Louis derekát szorította, míg Tommo a haját simogatta. Oldalra kaptam a tekintetem, és láttam, hogy Troy szeméből kihullik egy könnycsepp, és megcsillan  fényben. Lehet, sok mindent elrontott az életében, de szerintem ez a pillanat mindent felülmúlt. Sokat jelentett ez mindenkinek a szobában. Louis elfogadta a testvérét, még ha az Édesapját nem is teljesen. Mikor eltávolodtak, felénk fordult, míg Georgia kicsit hátrébb állt, de ugyanúgy csillogó szemekkel figyelte újdonsült testvérét.

- És én Róla nem tudtam... - hebegte halkan Louis, és lehajtott a fejét.

Láttam, hogy Troy nem tud mit felelni, így én tettem meg. Louis mellé léptem, és megsimította a karját.

- Még nem késő. Most helyrejöhet minden.

Kék tekintetét végigvezette rajtam, majd egy mosoly kíséretében bólintott. Ettől Troy felbátorodott, és hozzá sietett egy ölelésre. De Louis tartózkodóan hátrébb állt.

- Erre még nem vagyok kész. - magyarázta halkan.

Troy szomorkásan, mégis megértőn bólintott. Ezt még rossz volt látni, de valamilyen szinten jogos volt. Louis tudta, még nem tudja úgy kezelni Őt, mint az Apját, így nem tetteti a látszatot.

Letelepedtünk a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy Troy sokszor fel akarta venni a kapcsolatot a családdal, de mindig megijedt. Georgia kicsit mérges volt, hogy neki nem mondták el, van egy tesója, viszont a tudat, hogy ez a titokzatos rokon Louis Tomlinson, kárpótolta. Azt hiszem, még mindenkinek szoknia kell, hogy immár összekötődött a két család. Lassan eljön az az idő is, hogy Joy is ismét megismerkedik Troy-jal és a családjával, valamint fordítva. Olyan 6 fele elbúcsúztunk. Legnagyobb meglepetésemre Louis hagyta, hogy Troy megölelje, bár nem ölelte viszont. A kezei tehetetlenül lógtak maga mellett, míg Apja úgy szorította, mintha az élete múlna rajta. De persze érthető Louis tartózkodása. Jó sok időbe fog telni míg Troy visszaszerzi a fia bizalmát, de azt hiszem, mindent meg fog tenni ennek érdekében.

Mosolyogva ültem be a kocsiba. Büszke voltam magamra, hogy ezt összehoztam, de látva Louis szótlanságát, elbizonytalanodtam. Muszáj volt rákérdeznem, mikor megállt egy lámpánál.

- Haragszol rám?

Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd felnevetett.

- Nem.

Elhittem a válaszát, és hatalmas kő esett le a szívemről. Jót tettem Louis-sal, ami hihetetlen örömet okozott.

- Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy van még egy húgom, és Troy így meg tud változni. Kár, hogy amikor velem volt, akkor erre nem jött rá. De azt hiszem, ez így van rendjén, hisz Mark csodás ember, és a lányok is ott vannak. - mondta az utat figyelve.

- Igen. Én kértem, hogy ne ítélj előre.

Erre nem mondott semmit. Kis szünet következett, de nem mondhatnám kínosnak. Azt hiszem, köztünk nincs olyan, hogy kínos csend. Már nincs. Túl jól ismerjük ahhoz a másikat. De mikor közeledtünk a lakásomhoz, Louis megszólalt.

- Köszönöm Lex. Ha te nem vagy, soha nem tudom meg ezeket.

Nagy, forró tenyerét a combomra csúsztatta. Elmosolyodtam. Jól eset, hogy így fogta fel. Minden reggeli aggodalmam fölösleges volt, de ez elhalványult a boldogság mellett, amit akkor éreztem. Ha Louis örül, én is. Azt hiszem, ez a szerelem.