23. ~Reggel.*

Reggel halk hortyogásra keltem mögülem. Álmosan szorítottam össze a szemem, hogy ne hatoljon át a szemhéjamon a fény. Felidéztem a tegnap este eseményeit: "Loui segít öltözni, pakolunk a srácokkal, megjönnek a vendégek, megismerkedek Ed Sheeran-nel, Zayn erőszakoskodik velem....jaj...erre nem akarok emlékezni...aztán Louis megment, hazahoz, szerelmet vall, megcsókol, velem alszik...ÁLLJ! Vissza! Louis komolyan szerelmet vallott nekem, és ez mind megtörtént? Nem csak álmodtam?  Annyira mesébe illő. A herceg megmenti a királylányt, csak éppen én nem vagyok királylány. A hercegkisasszonyok, szépek, elegánsak, csinosak. Nem vágásnyomokkal teli testtel billegnek esetlenül, mint én. Ezért nem lehet ez valóság. Az már túl szép lenne az én életemben." ezen gondolatok futottak át az agyamon fél álomban, mikor ismét hallottam magam mögül egy halk sóhajt. Ekkor érzékeltem, hogy is fekszek én pontosan. A jobb oldalamon aludtam, míg Louis hátulról átölelt. Szorosan húzott magához a derekamnál fogva, míg a másik keze a fejem alatt volt...de az én kezem is felfelé fordult. Megmozgattam az ujjaimat, és mikor valami meleget tapintottam, egyből leesett a felállás. A fejem mellett össze volt kulcsolva a kezünk, míg Louis hátulról húzott szorosan magához. Kicsit védelmezőn tartott, ami megnyugtatott. Tudtam, nem érhet baj. Meglepett, mennyire tökéletesen illett az én apró alkatom az Ő hasához. Mintha egymásra lettünk volna szabva. Az egyik lábam Louis zárta közre, míg a másik előrébb helyezkedett el a takaró alatt. Még soha nem aludtunk ennyire közel egymáshoz, de a tegnap estét tekintve ez nem a világ 8. csodája. Igazság szerint, még egy pasival sem aludtam, de Louis-nak nem voltak hátsószándékai, ami csak fokozta bennem az iránta érzett szeretetet. Tommo megint mélyen kifújta a levegőt a nyakamba, mivel a hajamhoz hajtotta a fejét, majd halkan "nyammogni" kezdett. Tudtam, hogy mindjárt felkel. Erőtlenül megszorította a kezem a fejünk mellett, majd sóhajtva még közelebb húzott magához. Megfordultam a karjaiban, hogy háton feküdjek ezzel elengedve a kezét. Erre egyből kipattant a szeme, és álmosan mért végig. Elmosolyodtam. A haja kócosan meredezett az ég felé, ami még így is nagyon jól állt neki. A kék szemében csillogás jelent meg az álmosság mellett, mikor rám nézett.

- Jó reggelt!

A reggeli hangom rekedten csenget, majd gyorsan megköszörültem a torkom. Louis is elmosolyodott látva, ébren vagyok. Megcirógatta kicsit a hasam, majd az arcom is.

- Jó reggelt Szépségem.

Neki is ugyanolyan rekedtes volt a hangja először, mint nekem, de még így is olyan volt, mintha egy angyal énekelt volna. Kaptam egy édes puszit az arcomra, amitől lehunytam a szemem.

Valami eszembe jutott, ami már korán reggel elrontotta a hangulatom kicsit. Louis ma hazamegy, én pedig nem hiszem, hogy képes lennék bemenni abba a házba. Mindez egy ember miatt, akivel nem szeretnék találkozni.

- Mi a baj Lex?

Támaszkodott meg a könyökén Louis, így kényelmesen a szemembe tudott nézni.

- Nem vagyok képes bemenni a házatokba. Nem akarok találkozni Zayn-nel. - húztam el a szám.

- Pedig én ma hazamegyek, és Te velem fogsz jönni. Még pedig kézen fogva fogunk bemenni. Nem érdekel, ki mit szól, szeretlek. Zayn-nek egy szava nem lehet. Ő üldözött el magától. Nem várhatja el, hogy továbbra is egy pár legyetek. - magyarázta határozottan. A szavain elkezdtem gondolkozni, de félénken utána tette. - De persze csak, ha nem akarsz visszamenni Zayn-hez, és elfogadsz párodul.

A szemem kikerekedett a mondata alapján. Nem tudtam, mit felelni. Louis látta, hogy elakadt a szavam, de gondolom félreértette, mivel egyből magyarázkodni kezdett.

- Sandy, én szeretlek, de ha Őt választod, elfogadom. Nekem az a legfontosabb, hogy Te boldog legyél, csak féltelek Zayn-től, hogy megi... - hadarta zavartan, de megelégeltem.

Felnyújtózkodtam, és gyorsan megcsókoltam ezzel elhallgattatva, és egyben érzékeltetve, hogy nekem csak Ő kell. Nem volt komoly és hosszú életű. Éppen csak egy szájra puszi volt de mégis sokat jelentett Louis-nak. Tudtam, éreztem.

- Akkor ez azt jelenti, hogy én vagyok a befutó és nem Zayn? - kérdezte óvatosan.

- Louis. Zayn még akkor sem állt előtted a ranglistán, mikor Ő volt a barátom. - feleltem komolyan. Kis gondolkodás után szélesen elmosolyodott.

- Akkor... ez azt jelenti, most én vagyok a barátod?

- Én szeretném Louis,... - kezdtem bele zavartan.

- De?

- ...de nem akarom, hogy úgy nézzenek rám, mint Taylor-ra. Márpedig ez lesz, ha egyik nap még Zayn-nel, másik nap meg Veled járok. És a rajongóitok is igencsak elítélnének.

El kellett ismernie, igazam volt. Nagyot sóhajtott, és sajnálkozva nézett le rám. Olyan lett a arca, mint egy kisfiúnak, aki nagyon szeretne egy játékautót.

- De én szeretlek Lex, és azt akarom, hogy mindenki tudja az enyém vagy.

- Én is szeretlek, de a kedvemért tartsuk még egy kicsit titokban. - néztem rá szépen. Elhúzta a száját, és mókából túlságosan is lebiggyesztett ajkakkal nézett rám. - Kérlek, Louis. Csak egy kicsit.

Néztem rá esdeklően. A szeme meglágyult, és elmosolyodott.

- De csak a te kedvedért Kicsim. - nyomott egy puszit a számra, amitől ismét vadul verni kezdett a szívem.

Mosolyogva méregetett. Nem mondhatnám kínosnak, hogy csak csendben néztük egymást. Próbáltam arca minden centijét a fejembe vésni. Csodás kék íriszeit mindig a lelki szemeim előtt fogom látni, ha lehunyom a szemhéjam, ebben biztos voltam.  Édes, vékony szája kedvesen hívogatott magához, de ezúttal ellenálltam a kísértésnek. Nózija vége piszén gömbölyödött lefele. Édes kis borostái az ég felé meredeztek. Imádni valóan felhúzta a szemöldökét és felnézett, mikor a hajához nyúltam. Beletúrtam  és kicsit igazgatni próbáltam a jelenleg sehogy sem álló szálakat. Sikerült kihoznom belőle a normál frizuráját, amit hordani szokott, de azért még nem engedném így kamera elé. Nekem tökéletes, de lehet másnak nem. Elmosolyodott, mikor végeztem.

- Akkor ezek szerint én vagyok az Only one?

Az arcán remény csillogott, ahogy kimondta a szavakat. Muszáj volt elmosolyodnom ezen. Annyira édes volt, ahogy várta a bíztatást és a szeretetemet.

- Te vagy az egyetlen és a tökéletes. Benned soha nem tudnék csalódni. Megbízom benned, és tudom, hogy Te meg fogsz védeni.

A szemei csillogtak szeretetteljes szavaim hallatán. Jól esett, hogy ennyit jelentek neki. Ennyit jelent neki a szavam. Ennyire fontos neki, hogy tudja; mennyire szeretem. Louis az, akit kerestem minden pasiban. Maga a megtestesült tökéletesség számomra.

- Akkor jó, mert már majdnem elkezdtem énekelni az előbb, hogy ezt gondold. De így akkor nem kell. - nevetett fel édesen.

- Attól függetlenül énekelhetsz. Szeretném meghallgatni.

- Biztos? Nekem...nincs a legjobb hangom a bandában... - nézett oldalra szomorkásan, és motyogta halkan.

- Dehogynem. Én imádom a hangod a szólókban. Lehet, nem tartod ki úgy a hangot, mint Harry, de szeretem hallgatni, ahogy énekelsz. Na, csak én vagyok itt. - bíztattam.

Nagyot sóhajtott, majd rám emelte tekintetét.

- Legyen.

Elégedetten elmosolyodtam, és vártam, hogy belekezdjen. Nagy levegőt vett, és hozzáfogott. Az első hangjától nagyot dobbant a szívem. Nekem még soha nem énekelt senki.

Ahogy haladta sorok között, az ismerős dallam előhozta belőlem az érzelmeket. Tudtam, hogy miért énekli ezt a számot. Tudtam, hogy ez rólunk szól. A mostani helyzetünkről. Louis hangja elvarázsolt. Mintha egy angyal énekelne. Egy édes angyal. Élőben teljesen más hatása volt. Elvesztem a hangok között. Lehunytam a szemem, és mosolyogva hallgattam. Csak akkor nyitottam ki, mikor végleg elhallgatott. Kérdőn nézett rám.

- Csodás volt. Istenem, mesés, de Te miért nem hiszed el? Könyörgöm világsztár vagy!

- Lehet, de az a banda érdeme. De most én énekeltem, énekelj Te is! Még soha nem hallottam a hangod, csak a dalszövegeidet láttam.

Szorosan lehunytam a szemem. Én nem szerettem énekelni mások előtt. Féltem, hogy akkor megismernek. De Louis már ismert. Annyira, mint még senki.

- Ha nem akarod, nem muszáj, de szerettem volna hallani hogyan énekelsz.

Halkan  és megnyugtatóan beszélt. Óvatosan végigsimította az arcom. Forró érintésétől kirázott a hideg, és kipattant a szemem. Louis soha nem erőltetett semmit, de tudtam, nagyon szerette volna, ha énekelek.

- Hidd el, nem akarod hallani. Attól hogy szövegíró vagyok, még nem biztos, hogy jó hangom van.

Húztam el a szám. Láttam, hogy Louis nem tágít. Egyszer úgyis hallani fogja a hangom. A szemébe égett ez a pillanat, és várni fog rá, hogy énekeljek.

- Nem erőltetem, majd egyszer.

"Tudtam. Éreztem, hogy így fogja fel.". De legalább nem lovagolt ezen tovább. Édesen nézett a szemembe, mintha csak ezzel próbálna levenni a lábamról. Hát...sikerült neki.

- Ugye van még egy bő fölsőd, ami elég nagy rám?

Nevetett fel egyszer, amin elmosolyodtam.

- Nem is tudom. Lehet nincs. Nem baj, akkor majd adok neked egy cuki rózsaszín toppot.

Szívattam kicsit, de ezt Ő is tudta. Lassan már az összes bő pólómat lenyúlja, de ez nem érkel. De ekkor beugrott valami. Komollyá váltam, amit Louis is észrevett, és érdeklődve figyelt.

- Nálam van az inged. Kimostam, és tisztán akartam visszaadni. Most felveheted azt.

- Ez egy nagyon jó ötlet.

Louis nevetése édesen csilingelt a csöndes szobában, de hirtelen elhallgatott. A tekintete a nyakamra tévedt, melyet most nem borított hosszú, szőke hajam. Tudtam, mit néz.  Foltot, amit tegnap okozott nekem Zayn. Nem akartam erre visszaemlékezni, mégis előjöttek a képek a fejemben. Szomorúan néztem oldalra. Louis ezt látva bíztatóan elmosolyodott, majd hozzám hajolt, és nyomott egy csókot a számra. Élveztem Louis minden egyes érintését. Olyan gyengéd és figyelmes volt, mint még senki. De féltem a mai naptól. Tudtam, hogy Tommo úgyis elrángat magával haza. Fölösleges lett volna ellenkeznem. Remegtem, ahogy belegondoltam, találkoznom kell Zayn-nel, és lehet, Louis is elszólja magát, hogy mi van köztünk. Akkor aztán kitörne a káosz.