2013. szeptember 20., péntek

~Utószó & búcsú.*

Szóval drága Olvasóim!

Szóval, ennyi lenne, vége van a blognak. Hát nagyon sok mindent tudnék leírni, több oldalt, így úgy döntöttem, nem leszek sablonos, hisz eddig olvastatok velem. Készítettem nektek egy videót, melyben illendő módon elbúcsúzom tőletek, remélem, tetszik. #smile 




Itt az új blogom, ígértem, hogy linkelem:
IN YOUR IMAGINATION
Remélem, itt is velem maradtok még sokáig, illetve elnyerik a történeteim a tetszéseteket, hisz valljuk be, sok van már fent. Nem akartalak titeket üres kézzel fogadni.
Köszönöm, hogy velem voltatok, köszönöm a millió könnyet, melyet miattam hullajtottatok, illetve én is megejtettem miattatok. Köszönöm, hogy átélték velem mindezt.

~The end~
 

22 megjegyzés:

  1. Kedves Zsoo.*
    Így utószóhoz én is írnék pár sort.
    Egyszerűen imádtan blogod,sokszor sírtam rajta,avagy tűkön ülve vártam a következő részt.Tudom hogy nem komiztam neked mindig,sőt szinte sose de tudd hogy mindig is olvastam a blogot.Nem tudok nagyon mit írni talán csak annyit hogy köszönöm:)Köszönöm hogy egy ilyen csodálatos művet olvashattam,átélhettem egy lány szomorú történetét,és ezt az egészet köszönöm.Jó volt olvasni Sandy és Louis életét és sírtam mikor elolvastam az utolsó részt.Tudom nagyon össze-vissza írtam szavakat ismételek de hát sose voltam jó ezekben.Hát még annyit hogy követni fogom a másik blogod is,és továbbra is szeretem olvasni az írásaid:)

    Ui.És a búcsűvideót meg lehet nézni telefonon is?Azon vagyok most és innen szeretném megnézni

    Ölel téged.:
    Hope

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én köszönöm szépen, hogy velem voltál, és velem éltél át mindent. csodás olvasóim vannak, ezt tudom, és Te is egy vagy közülük. :)
      meg lehet nézni elméletileg. nekem legalábbis engedi telefonon is :)

      Törlés
  2. Koszonom h olvashattam a blogod .. csodalatos volt..nagyon sajnalom hogy vege..de ez igy van rendjen... Thats amazing <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. thanks. én köszönöm, hogy elolvastad, hisz csak egy gombnyomásodba került volna a piros X-re, de velem maradtál, és elolvastad a részeket. :)

      Törlés
  3. Naszóval Zsoo. Szerintem én még sosem írtam neked, de ez nem jelenti azt, hogy nem olvastam. Nem is tudom, azthiszem márciusban kezdtem bele egy új blogomba ami ugyanígy mint ez egy helpes sztori. A barátnőm áprilisban mutatta meg nekem a blogod. Nagyon megörültem, hogy hasonló témájú a blogunk. Bevallom, elősszőr nem akartam bevallani, de egyidő után màr nem tudtam leplezni. Ez lett a kedvenc blogom. Mindig számoltam, hogy milyen nap lessz fent az új rész. És volt olyan, hogy nem tudtam, vagy pedig a blogoddal álmodtam. Velem ilyen még nem volt. Pedig sok blogot olvasok, de a tied...*--* Jajj istenem. Annyira tetszik ahogy írsz, és ahogy fogalmazol. Annyira irigyellek. :P tudom kicsit sokat beszélek :DDD dee ahhj annyira suerettem olvasni a történeted. Volt bent valami ami elvarázsolt. Ami megfogott. Valami leirhatatlan. :) egyszóval: nagyob fog hiányozni ez a blogod. És biztos hogy még vissza fogok jönni hogy elolvashassam a blogod még 1x :) najoo tudom. Ez nem egy szó volt...:$ jajj és nem szoktam sírni egy blogon, de a búcsúlevelekes rèsznél, nem is láttam mit olvasok :D de most már tényleg be fogtam. :D <3
    #hehe ~N

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy ennyire elnyerte tetszésed. tudom, hogy nem sok ezzel foglakozó történet van, így nagyon örülök, hogy hasonló témában alkotunk/alkottunk. kívánom, hogy Te is olyan sok szép szót kapj, amit én...bár lehet, meg sem érdemeltem. örülök, hogy velem nevettél, velem sírtál. köszönöm, hogy itt voltál, remélem maradsz még velem az elkövetkező történeteimnél is. :)

      Törlés
  4. Szia Zsoo*!!! Úgy döntöttem, hogy az utolsó bejegyzésedhez tartogatom a kommentem. Először is nagyon tehetségesen írsz. Bárcsak én is így írnék. Az elejétől kezdve figyelemmel követtem a blogod. Imádom az írásod mert mindig beletudtam képzelni magam a történetben és teljesen együtt tudtam érezni a szereplőkkel. Mindig tudtál meglepetéseket okozni. Tetszik ahogy írsz és amiről írsz mert egyedi és nem sablonos. Alig vártam, hogy felkerüljön egy új rész és, hogy nyomon tudjam követni Sandy és Louis történetét. Nagyon sokszor csaltál mosolyt az arcomra és könnyeket a szemembe. Ha feljöttem és láttam, hogy egy újabb bejegyzéssel bővült a blogod két érzés kavargott bennem. Elsőnek a boldogság mert ez a kettö nap is sok volt nekem az új rész kivárásáig de vaalhogy aikerült. Másodszor pedig szomorú voltam főleg így a vége felé mert tudtam, hogy minden egyes nappal egyre közelebb kerülünk a történet végéhez. Határozottan azt mondon, hogy a sok díjat a kemény munkáddal könnyen megszerezhetted és ha nem is kézzel lehet fogni mégis benned van az a büszkeség, hogy igen én ezt megcsináltam. Mindkét évad trailerjét vártam a legjobban. Persze tudtam, hogy nem fogom kitalálni a történetet de mégis jó volt, hogyígy találgathattunk... Soha sem fogom elfeljeteni se ezt a blogot se pedig téged attól függetlenül, hogy nem ismerlek személyesen. Jó munkát a tovább munkáidhoz..
    Puszi:Sszandra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szandra! Nagyon szépen köszönöm ezt a sok dicsérő szót. Amikor ilyeneket írtok, mindig az jár a fejemben: vajon mivel érdemeltem ki, vajon tényleg ilyen jó lenne a munkám, vagy csak elfogultak vagyok? De egy biztos, a szívem mindig a kétszeresére dagad, és ki akar törni a mellkasomból. Köszönöm szépen :)

      Törlés
  5. Kedves Zsoo*!!!Eszméletlenül jól írsz!Imádtam Louis és Sandy történetét...most nálam is nagy üresség van ott bennt mert ennek vége és nincs tovább...amúgy meg kell hogy mondjam a That one thing volt életem első blogja és az is iszonyat jó lett..és köszönöm hogy olvashattam a történetjeidet mert nagyon jók..és sok sikert kívánok a könyv írásodhoz :DD ....(meg kell hogy kérdezzem de a Larrys blogodon kívül írsz most másmilyent is?)
    Üdv:Dia :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor Te tényleg a kezdetektől fogva velem vagy. Nagyon örülök, hogy ennyire elnyerték a tetszésed történeteim. Köszönöm szépen.
      A kérdésedre válaszolva, nincs azon kívül új, de azon van fent nem Larry is (lásd: Wrong perfection). :)

      Törlés
  6. Köszönöm hogy olvashattam a blogod. :) Első résztől kezdve végig itt voltam, a legtöbbhez kommenteltem, sírtam és vártam mindig az új részt. "Könyvjelzőként" végig ott volt a net tetején hogy "Dark turns to light" és minden nap megnéztem. Egy részt sokszor elolvastam, mert nem bírtam a következő részig.:c Most törölnöm kell fentről.. :cc Annyira sajnálom hogy vége lett..:((( Imádom az írásod, és a vidi is jó lett (Mind a három egyébként;D) Követni foglak a többi blogodon és a könyvedet biztosan megveszem majd, mert 100% hogy lesz :)) Jajj, mennyit írtam.. :D Goodbye, Dark turns to light! (a világ legjobb blogja)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen, nagyon szép dolgokat írtál nekem. mérhetetlenül örülök, hogy ennyit jelentett neked a blogom.
      igen, három részből lett összevágva a videó, jó kezdetleges, de nem értek ehhez annyira. örülök, hogy bízol a könyvemben, remélem, tényleg bejön :)

      Törlés
  7. Szia Zsoo!:)
    Hát ez a nap is elérkezett! Nem gondoltam, hogy ilyen hamar, de még is eljött. Szomorú vagyok, hogy vége lett, de nagyon boldog és hálás is, hogy egy ilyen remek blogot olvashattam.<3
    Minden nap vártam és izgultam, hogy mikor jön már a következő rész. Csak annyi volt a baj az egész bloggal, hogy mikor megjött a kövi rész én azonnal elolvastam és hát várhattam újra (ne értsd félre, nem kellett sokat várni az új részekre, de nekem még is egy örökkévalóságnak tűnt, míg meghozod!), de ez nem volt baj, mert addig is izgulhattam.:D
    Nagyon megszerettem Lex karakterét és mindig tudtam vele azonosulni (de azért voltak kivételek!!!:D). A fiúkat is nagyon megkedveltem ebben a blogban, és Loui is a szívemhez nőtt, annak ellenére, hogy nem is ő a kedvencem.:P
    Szóval nagyon-nagyon-nagyon hálés vagyok neked, hogy létrehoztad ezt a blogot és lányok "százait" tetted ezzel boldoggá!:*<3

    Ui.: Vagy ötször néztem végig a búcsú vidit és mindig azon gondolkoztam, hogy milyen póló van rajtad. Ez most egy kicsit hülyén hangzik, de van nekem is egy pólóm ami tökre hasonlít a tiédre. Ha olvasod ezt a bejegyzést/komit, akkor lennél olyan aranyos, hogy linkelsz egy képet a pólódról, hogy biztos legyek abban, hogy nekem is van-e olyan pólóm?:) Elég fura/hülye kérés, tudom de engem még is érdekel!:DD

    Puszi!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy velem voltál, hogy ennyire megszeretted a történetem. Ez nagyon sokat jelent, és pontosan tudom, miről beszélsz, én is vagyok így blogokkal, hogy nem sok idő telik el két rész között, nekem mégis örökkévalóságnak tűnik. Jó hallani, hogy az én blogommal is vannak így. :)
      A pólóm pedig Mickey Egeres, a C&A-be vettem vagy egy éve, két ilyenem van, mindkettőn máshogy áll/ül. Gyorsban ezt a képet találtam a google-ba, ilyen: http://img1-pl.vinted.net/images/item_photos/199/348/1993484.JPG?1372190440
      Ugyanolyan? Neked is ilyen van? :D

      Törlés
    2. Nekem is ilyenem van, csak az enyémen áll Mickey egér.:D nekem is a C&A-ból van.:) <3

      Törlés
    3. a másikon nekem is áll, de a vidin az ülős van rajtam. wiihii :D

      Törlés
    4. :DD nekem is több, mint egy éve megvan.:)

      Törlés
  8. Sziaa!! tudom hogy nem most írtad de:
    sajnálom hogy végelett a blogodnak de nagyonjó hogy írsz egy ujjat!! *-* ezt is imáttam és aztis tuti imádni fogom !! imádom ahogy írsz!!sok sikert a blogíráshoz!!♥♥♥♥♥♥ -Jessi:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy így gondolod, és hogy továbbra is velem maradsz :)

      Törlés
  9. Szia Zsoo.*!:)
    Hihetetlen történet. A szívemhez nőtt Sandy. A megfogalmazásod hihetetlenül szuper! Ez a történet örökké itt lesz bennem,főleg mert nekem sem volt tökéletes gyerekkorom,a Sandyéhoz hasonló,de azért néhány fokkal tűrhetőbb élet,mindegy...:s szóval lényegében hihetetlen volt a történt!Első 3 napban mosolyogtam a történet olvasása közben,azután sírtam pár napig (és csodásan karikás lettek a szemeim reggelre,köszike,zombin néztem ki xd) azután a sírás közben felpattantam és elkezdtem örömtáncot járni a happy end miatt. nézett is nagyot a mamám...xdd szóval Zsófi..neked köszönhetően,1 hétig olyan hullámvölgy volt az érzelmem...xd CSODÁS ÍRÓ VAGY!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sajnálom, hogy ennyi sok közös volt bennetek, tekintve, hogy nem volt a lehető legcsodásabb élete Sandy-nak. Nagyon jó hallani, hogy ennyire beleélted magad, és hatással volt a történetem a napjaidra. Örülök, hogy sikerült megnevettetnem vagy megsiratnom téged. Köszönöm ezt a sok szép szót :)

      Törlés
  10. https://discord.gg/A48WYSn

    Sziasztok, ez a saját szerverem. Ha gondoljátok nézzétek meg. One Direction minden mennyiségben

    VálaszTörlés