21. ~Hagyd abba!*

*Sandy szemszögéből*

Zayn teljes erejéből nekilökött a falnak, ahogy beértünk a szobába. Időm sem volt értelmezni a fájdalmat, amely a hátamba hatolt, már csókolni is kezdett. A szemem kikerekedett a cselekedetétől, majd automatikusan lecsukódott. A nyelvem táncba fogott az övével...egy erőteljes, vad táncba, amit nehezen szokott meg. Zayn ujjai a csípőmbe nyomódtak, ezzel hozzápréselve a falhoz. Meglepett, hogy ennyire vad. Felvillant bennem egy emlékkép, amely akkor játszódott, mikor sétáltam haza a suliból 16 évesen. Amikor az a pasi berántott a sikátorba, és ugyanígy nyomott a falhoz. Zayn egyik kezét még mindig a csípőmbe vájta, míg a másikkal megindult lefelé. Erősen, de mégis lassan végigsimította a combom tövét, majd meghúzta a combfixem, amely hangos csattanással jelezte, visszaérkezett a bőrömre. A vágásaimba fájdalom hatolt, ahogy megcsapta őket a feszes anyag. A homlokom ráncba szaladt. Tudtam, mit akar Zayn. A combomba markolt, miközben a másik kezét felfele vezette. Az oldalam kezdte simogatni, és hatalmas megkönnyebbülésemre megszakította a csókunk. Egy pillanatra a szemembe nézett. Csodás barna íriszei, most feketén játszottak. A tekintete sötét volt és égett a vágytól. Már nem véltem felfedezni benne azt az embert, akit szerettem. Félelem járta át egész testem. Zayn a nyakamra tért rá, és erősen szívni kezdte a bőröm. Fájt az érintése. Régen megfogadtam, hogy soha nem fogok lefeküdni olyan pasival, aki nem az igazi. Aki visszahozza a rossz emlékeket. Zayn pont ilyen volt. Eszembe jutott, hogy még régen a támadóm is pont ugyanezt csinálta velem azzal a kivétellel, hogy Ő egyik kezével nem a combom markolta, hanem a szám fogta be. Megremegtem, és éreztem, ahogy a torkomba nő a kétségbeesés gombóca.

- Zayn, ne! Hagyd abba! - kértem hangosan, de mintha meg sem hallotta volna.

Tovább szívta a nyakam. Kétségbeesetten próbáltam ellökni magamtól, de az ujjait még erősebben nyomta a bőrömbe, ezzel végleg a falhoz nyomva. Mozdulni sem tudtam. A combomon lévő keze felhúzta a szoknyám felét. A fájdalom a nyakamon egyre inkább nőtt, ahogy dolgozott a bőrfelületen. Nagyon fájt, amit csinált. Minden erőmet összeszedve ismét megpróbáltam ellökni, de meg sem mozdult. Mintha az érintésem, csak egy lenge nyári szellő lenne. Viszont sajnos az ellenkezésem még inkább beindította, és erősebben szívta a nyakam. A kezei a melleimre vándoroltak, és anyagom keresztül belemarkolt. Egy hangos nyögés szaladt ki a számon, majd egyből utána kétségbeesetten kiabáltam.

- Zayn engedj el! Nem akarom! 

A zene elnyomta hangom nagy részét, de biztos voltam benne, hallotta. Viszont nem reagált rám semmit. Még mindig nem figyelte az én akaratom. Egy könnycsepp indult útra lefelé az arcomon. Zayn elengedte az érzékeny bőrfelületet, amitől kicsit megkönnyebbültem. Végre feladta, és elenged, de nem így alakult. Erőteljesen beleharapott a sajgó bőrömbe a nyakamon, amelytől felsikítottam. Hatalmas fájdalmat okozott. Nem csupán az erőszakos érintésével, hanem egyáltalán ezzel az oldalával. Megrémített. Én nem ilyennek ismertem meg. Azt hittem, jó emberismerő vagyok, hát tévedtem. Semmit nem tudok a körülöttem lévő világról. Semmit. Úgy érzem magam, mint 16 évesen. Zayn ismét belemarkolt a mellembe, majd a kulcscsontomat kezdte harapdálni, de koránt sem olyan erősen, mint a nyakam.

- Zayn, engedj el! Kérlek!

Immáron halkabban kértem beletörődve a sorsomba. Őt nem volt szívem megütni ellenkezés képpen bárhol is.  A könnyeim egymás után csordultak ki az újabb megalázástól és csalódástól. Nem gondoltam, hogy pont Ő fog ismét átverni és megbántani. Azt hittem, Zayn más. Eszembe jutottak Perrie szavai: "Csak egy tanács. Vigyázz Zayn-nel. Jó helyzetekben bevadul, ha érted, mire gondolok." És Ő ezt tűrte. "Hogy volt erre képes? Zayn...te jó ég...egy vadállat. Van akit ez beindít, de én biztos nem vagyok az a fajta lány." Semmit nem akartam csak olyan messzire eltűnni, hogy soha ne találjon rám... hogy senki ne találjon rám. Louis jutott eszembe. Azt ígérte, meg fog védeni. Azt ígérte, soha nem hagyja, hogy bántsanak. De akkor részeg volt. Megint egyedül maradtam...teljesen egyedül.

Vagy talán mégsem. Kivágódott az ajtó, és két erős kar rántotta le rólam Zayn-t. A srác ijedten kapta oda fejét a megmentőmre, pont ahogy én is. Louis mérges arcával találtam szembe magam. Nem engem nézett, mégis éreztem, miattam jött. A minimális fényben is jól láttam, ahogy kék szeme csillog a dühtől, amint Zayn-re néz. Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt, és nyúltam a nyakamhoz. Az érzékeny bőrbe fájdalom nyilallt a tapintásomra.

- Menj innen Louis! - jött közelebb Zayn, és fenyegetően meredt bandatársára.

Tulajdonképpen testvérek voltak, mégis dühös szemekkel néznek egymásra...miattam. Nem bírtam elviselni ezt a tudatot. Mindketten fölém magasodtak, és szembe álltak egymással. Megnyugtató volt, hogy Louis áll hozzám közelebb és nem Zayn.

- Idióta vagy Zayn. Nem veszed észre, hogy nem akarja?!

Emelte fel a hangját Louis, amit elnyelt a zene. A hangos ritmus még az idő közben becsukódott ajtón is átszűrődött.

- Ez nem rád tartozik. Menj innen, és hagyj minket!

- Nem. Nem fogom hagyni, hogy megint megtörténjen ez Lex-xel. Disznó vagy Zayn.

Vetette oda neki Louis, majd gyengéden megfogta a kezem, és maga előtt kitessékelt a szobából. Elmondhatatlanul hálás voltam Louis-nak. Ha Ő nincs szerintem még aznap vége mindennek. Nem bírtam volna elviselni megint ugyanazt. Túl nagy hatást gyakorolnának rám. Louis szorosan tartott, és kicsit maga előtt vezetett, ezzel megóvva mindenkitől. Hálás voltam neki, hogy tartott, mivel a lábaim remegtek. A hajammal és a kezemmel takartam a nyakam. Biztos voltam benne, hogy meglátszódik Zayn nyoma. Nagyon fájt. Kimentünk a házból egyenesen a garázsba, ahol Louis kocsija állt. Kinyitotta nekem az ajtót, és betolt, hogy szálljak be. Szó nélkül engedelmeskedtem neki. Mikor Ő is beült, és bedugta a slusszkulcsot a helyére, megszólaltam.

- Nem kéne így vezetned.

Rám emelte tekintetét, amelyből semmit nem tudtam kiolvasni. Teljesen érzéketlen volt. Nem tudtam, hogy ezt most szívesen teszi, vagy csak udvariasságból. Ennek ellenére tudtam, biztonságban vagyok Louis mellett.

- Nem érdekel.

Felelte tömören alig hallhatóan, majd kiállt a garázsból. Mintha nem is állna alkohol hatása alatt. Tökéletesen vezetett, mint mindig. Higgadt volt az arca, mégis erősen markolta a kormányt.

Kibámultam az ablakon. Nem bírtam felfogni az előbb történteket. "Zayn pont olyanná vált, mint a támadóm. Nem értem, hogy nem vettem eddig észre. Félnem kéne tőle, ahelyett, hogy szeretném. Már azt sem tudom, szeretem-e. Szerettem a kedvességét, de az nem Ő. Nincs benne semmi, amit szeretni tudnék. Bárcsak rájöttem volna hamarabb, milyen valójában!" Előjöttek bennem a régi emlékek. Mintha ismét átéltem volna Azt a napot. Mintha nem is Zayn lett volna, hanem ismét az akkori támadóm. De most van egy különbség. Louis megmentett. "Hát mégis komolyan gondolta, amikor azt mondta; meg fog óvni mindentől?! Minden esetre hálával tartozom neki. Ha Ő nincs, nem tudom, mi lenne velem."

A gondolatmenetemből a kocsiajtó nyitódása zökkentett ki előttem. Megcsapott a hideg esti levegő, melyet egészen mostanáig nem is éreztem. Louis arcát láttam magam előtt, mögötte pedig az ismerős épület. Jött a felismerés; Louis hazahozott. Kiszálltam, és minden szó nélkül elindultunk fel, a lakásomba. Eddig egyetlen egy mondatot mondtuk mind ketten össz-vissz. Nagy teljesítmény, de érthető. Szótlanul, lassan sétáltunk fel a lakásomba. Kíváncsi lettem volna, mi játszódik le most a fejében. Érdekelt, mire gondol. "Büszke magára, hogy megmentett? Haragszik Zayn-re, hogy ilyet tett? Haragszik rám, hogy miattam vesztek össze? Azt gondolja, csak a baj van velem? Biztosan bánja, hogy meghívtak engem. Talán még azt a napot is utálja, mikor találkoztunk a kávézóban." Bementünk az ajtón, és ledobáltuk a cuccainkat. Megálltam a tükör előtt, és végigmértem a nyakamat. A szemem kikerekedett, és a hányinger kerülgetett. Egy hatalmas kékes-lilás folt virított a nyakamon, melynek a közepén egy tökéletesen kivehető harapásnyom éktelenkedett. Végigsimítottam rajta, de ez nagy hülyeség volt, mivel abban a pillanatban összerezzentem, és a homlokom ráncba szaladt a fájdalomtól. Ezt Zayn tette velem. Undorodtam ettől a folttól...undorodtam az okozójától.

Louis mögém állt a tükörben, és Ő is végigmérte a foltot. Láttam, ahogy érzelmek milliói söpörnek végig az arcán. Végül megállapodott a fájdalom, a bánat és a bűntudat a szemében. Nem értettem, miért érez így. Neki igazán nincs rá oka, mikor megmentett. Leültünk a kanapéra, és szótlanul meredtünk magunk elé. Tudtam, Louis milyen beszédes, mégsem szólt semmit. Én törtem meg a csendet.

- Köszönöm.

Nem felelt semmit, csak rám emelte tekintetét. Végigmérte az arcom. Nem tudom, mit találhatott rajta, mivel igyekeztem minden érzelmet elzárni, de még szomorúbb lett a tekintete.

- Úgy sajnálom. - csóválta meg a fejét.

Szomorúan lehajtottam a fejem. Éreztem, ahogy kicsordul egy könnycsepp. Már nem szégyelltem Louis előtt sírni. Szokták mondani; a történelem megismétli önmagát. Hát tessék. Még ha ez nem is történelmi pont, és nem történt meg szerencsére, akkor is igaznak tartom ez a mondást.

- Hé. Ne sírj. Mit segítsek?

Louis felemelte a fejem az államnál fogva, hogy a szemébe nézzek. Erőt vettem magamon, és megálljt parancsoltam a könnyeknek. Ennek láttán Louis kicsit elmosolyodott, de ahogy feleltem neki, lefagyott az arca:

- Adj egy pengét.

A szemébe minden mást túlnőtt az aggodalom. Hálás voltam neki, de most kellett az az átkozott penge. Szükségem volt rá. Megfogadtam, hogy nem  teszem, de most muszáj.

- Nem. Sandy, megértem, hogy most padlón vagy, amit nem is csodálok, de nem fogod megvágni magad. Már olyan szépen halványodnak.

- Louis, én tehetek mindenről. Ha nem vagyok, nem vesztek össze miattam. Fogadok, hogy már neked is nagyon eleged van belőle, hogy hozom a bajt.

Ejtettem le a kezem tehetetlenül. Louis sóhajtott, de nem Őt figyeltem. A tekintetem az asztalra tévedt. A kis, fekete nyaklánc megragadta, és nem engedte kék szemeimet. Előrehajoltam, hogy a kezembe vegyem Anya rózsafüzérét. Erősen szorítottam a jobb tenyeremben, miközben hátradőltem. Éreztem, ahogy Louis figyeli a mozdulatsorom.

- Lex. Kétszer is megígértem, hogy megvédelek, emlékszel? Megteszem. Örökre meg fogom tenni, és nem érdekel, kivel veszek össze miatta. Nem akarom, hogy bántsanak. - simította meg a karom. A szemébe néztem. A szavai jól estek. Azt hittem ezekre nem emlékszik az alkohol miatt, de úgy tűnik, mégis.