11. ~Randi.*

Megálltunk egy parkolóban, mely London egyik legszebb sétálóutcája végén volt. Zayn kiszállt, majd olyan gyorsan sietett át az én oldalamra, hogy időm sem volt magamtól kiszállni. Udvariasan kisegített a kocsiból. Belekaroltam és elindultunk a sétálóutcán. Sokan megbámultak minket...vagyis Őt, ami már kezdett zavarni.

- Miért éppen a legforgalmasabb pizzériába jöttünk?

Kérdeztem tőle halkan, mikor egy csapat lány vigyorogva mért végig minket, és szerintem az egyikük le is fotózott. Kicsit hozzábújtam. Nem akartam, hogy felkerüljek a netre. A kutya is láthatta, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak.

- Mert itt a legfinomabb  pizza. - felelte vigyorogva.

- Nem minden Pizza Hut-ba ugyanabból készül?

- Nem tudom. Lehet. Minden esetre itt esik a legjobban. - nevetett fel, de mikor észrevette, hogy nem tartok vele, elhallgatott. - Mi a baj Sandy?

- Nem bírom, hogy ennyien megbámulnak minket. - feleltem halkan.

- Semmi gond. Mindjárt beérünk. Ne is törődj velük.

Vette el a karját, amibe eddig kapaszkodtam, és átkarolta vele a derekam. Ezzel védelmezőn közelebb húzott magához. Egy mozdulatától elszállt az összes feszültségem. Bíztam Zayn-ben...

Mikor beléptünk, még inkább meggyőződtem róla, nem ez az étterem volt a legjobb választás a pizzériák közül. Dugig volt emberekkel. A bejárathoz közelebb lévő asztaloktól pár ember felénk kapta a tekintetét felismerve Zayn-t. Közelebb húzódtam hozzá. Ezt észrevéve mosolyogva a fülemhez hajolt.

- Nyugalom. Nem lesz baj, megoldottam.

A pulthoz mentünk.

- Van egy asztalfoglalásom Zayn Malik névre. - jelentette ki a hölgynél.

- Pillanat. - felelte, majd gépelni kezdett. Mosolyogva nézett fel ránk, majd kijött a pult mögül. - Erre tessék.

Lepetten mentem Zayn mellett. Nem hitem volna, hogy egy pizzériában lehet asztalt foglalni, de ezzel a sráccal bármi lehetséges, ezt jobb, ha megszokom. Egy eldugott kis zughoz mentünk az étterem hátuljába. Ha jól láttam ebből több is volt, de csak a mi asztalunkra volt kitéve a "Foglalt" tábla. Zayn-nel szembe ültünk, bár hosszú, egybekötött ülőhely volt, így egymás mellett is helyet foglalhattunk volna. De jó volt ez így. Az ülések mögött barna "fafal" magasodott, míg az asztal végén növények voltak. El voltunk rejtve a kíváncsiskodó szemek elől. Ez megnyugtatott.

Kértünk italt, majd magunkra maradtunk. Furcsa, de nem éreztem magam feszélyezve Zayn-nel.

- Még alig tudok rólad valamit. - jelentette ki az amúgy is tényt.

- Szintén. - feleltem.

- Nyisd meg a Wikipédiát. - nevetett fel.

- Tudod, nem szabad hinni a Wikipédia hülyeségeinek.

- Igaz, de néha jót mond, például rólunk. De azt hiszem, nem szeretném, hogy elolvasd. - ennek hallatán zavarta néztem rá. Észrevette, és édesen elmosolyodott. - Jobb, ha általam ismersz meg, nem holmi cikkből. Szeretném én elmesélni neked, milyen is vagyok. Tetszik, hogy nem ismersz.

Ledöbbentem a szavai hallatán, de egyben jól is estek. Tetszett, hogy Zayn figyel rám, és nem akarja, hogy az újságokból ismerjem meg. Fontos neki a személyesség.

- Akkor...mikor születtél? - kérdeztem mosolyogva, miközben az étlapot nézegettük.

- 1993. január 12. Te?

- 1992. február 12.

Hamar leesett mindkettőnknek a két felismerés, de Ő mondta ki hamarabb.

- 12.-én születtünk mindketten, és idősebb vagy nálam. Ez nem fair, de tetszik. - villantotta meg rosszfiús mosolyát, ami egyben meg is ijesztett és el is varázsolt.  Csak szégyenlősen elmosolyodtam. - Mit szólsz egy kétszemélyes pizzához?

- Oké.

Ekkor megjelent a pincérnő az italainkkal, mintegy végszóra. Leadtuk a rendelésünket is, majd elsietett. Ismét ketten maradtunk, de nem volt ellenemre.

- Van középső neved?

Válaszként bólogattam. Ennek láttán nevetni kezdett.

- És el is árulod, mi az?

- Alexandra Rose Lane. Neked?

- Szép, és tetszik, hogy ennyire nem ismersz: Zayn Jawadd Malik.

- Jawadd? - kérdeztem zavartan.

Nem megszokott név volt a névszedetben, az biztos. Legalábbis Angliában nem.

- Apa pakisztáni. - felelte egyszerűen.

Már mindent értettem. Tipikusan arab név volt. Tudtam, azon a vidéken nem valami fényes az élet, és a háború helyzet is fenn áll, Ő mégis úgy mondta ezt, mintha semmit sem jelenten. Mintha minden lényegtelen lenne, ami a múltban történt.

- Akkor te vallásos vagy?

- Muszlim vagyok. - felelte. Végigmérte a nyakam azon részét, ahol kilátszódott a fekete gyöngy. Többnyire a pólómba szoktam rejteni, mint most is. - De neked is lóg valami a nyakadba. Megmutatod?

Aprót bólintottam, majd kivettem a kis rózsafüzért. Zayn mosolyogva mérte végig, majd az arcomra nézett.

- Akkor katolikus vagy?

- Mondhatjuk. Ez Anyáé volt. - feleltem halkan, és megszorítottam a végén a keresztet, majd visszacsúsztattam a pólómba. Úgy éreztem, ez az egyetlen dolog Tőle, ami kézzel foghatóan megmaradt nekem.

- Volt? Mi történt vele? Már ha nem gond, hogy rákérdezek.

- Belehalt a születésembe. - hajtottam le a fejem.

Hallottam, ahogy hangosan magába szívja a levegőt.

- Sajnálom. - motyogta halkan.

Felemeltem a fejem. Nem akartam, hogy sajnáljon. Lepleztem a fájdalmam, majd tereltem a témát, mint mindig. Azt hiszem, ez már megszokott volt az én életemben.

- Hol születtél?

- Bradford-ban. - felelte. Elmosolyodott, hogy tereltem, de megértette.

- Bradford Bad Boy. - nevettem halkan.

- Az bizony. - kacsintott gonoszul, amit még inkább viccesebbnek találtam. - Te hol születtél?

- London. - feleltem.

- Nálatok mindenki ennyire északon született? Louis is Doncaster. - kérdeztem viccesen.

- Attól függ, mi az észak. Londonhoz képest igen. Egyikünk sem született ott. Ezért lettünk One Direction. Mindannyian máshonnan jöttünk, mégis egy irányba tartunk.

- Ez aranyos. - mosolyodtam el.

Ekkor megjelent a hölgy a pizzánkkal.  Hihetetlenül jól telt az estém. Nem is tudom, mikor éreztem ilyen jól magam egy pasival. Talán Louis-sal, de az más, hisz Ő nem pasi a szememben. Zayn viszont kedves és aranyos velem. Egyre jobban kedveltem, ahogy megismertem. Tetszett az imádnivaló, de mégis rosszfiús énje. Nem értettem, miért félt Tőle annyira Louis, bár szerintem csak a baráti féltés volt benne, amiért hálás voltam.

Megálltunk a ház előtt. Megint csak udvariasan kiengedett a kocsiból, de nem mentünk közelebb. Csak álltunk fekete Maserati-ja mellett.  

- Élveztem a ma estét. - mosolyogtam.

- Az jó, mert nagyon remélem, lesz folytatása ennek az egésznek. - állt közelebb hozzám.

- Én is remélem. - mosolyogtam.

Zany arca közeledni kezdett az enyémhez. Tudtam, mire készül. "Még akar csókolni. Már az első randin? Nem gyors ez egy kicsit? Még csak egy napja ismerem. Nem vagyok nagyon tapasztalt, de ezt nem szeretném máris.". Elfordítottam az arcom, így egy puszit kaptam a vörös rózsákra, melyek attól jöttek elő, hogy vissza kellett utasítanom Zayn-t. Eltávolodott, és legnagyobb meglepetésemre mosolygott.

- Értem, és várok. Megéri.

Én csak elmosolyodtam, majd lábujjhegyre álltam, és én is nyomtam egy puszit Zayn arcára. Lassan húztam hátra a fejem. Láttam, ahogy Zayn szeme csukva van, és élvezte a puszimat. Ez melegséggel töltött el. Vadul dúltak bennem az érzelmek.

- Köszönök mindent. Jó éjszakát. - mosolyogtam, majd elindultam a bejárat fele.

Hátranéztem, és láttam, ahogy méreget a kocsinak támaszkodva. Nevettem, mivel rájöttem, hogy végigmért. Visszakiáltottam neki.

- Menj már!

Feltartotta a kezét jelezve az ártatlanságát, majd megkerülte a kocsit. Tovább már nem figyeltem. Pontosabban nem Őt figyeltem. A tekintetem az ablakomra tévedt, ahol égett a villany. Egy pillanatra megtorpantam az ijedtségtől, majd megláttam tőlem nem messze Louis fekete Porsche-jét. Kuncogva mentem be az ajtón, majd fel a lépcsőn az első emeletre a lakásomig.

Kulccsal nem is vacakoltam, egyből benyitottam tudva, nyitva lesz. Ledobtam a cipőm, és a kabátom. Bementem a nappaliba, ahol Louis ült a laptopommal. Tudta a pótkulcs helyét, és a gépem kódját is, így nem volt nehéz dolga. Észrevett, és felállt.

- Szia Sandy. Na milyen volt? - jött hozzám.

- Mesés Louis. Zayn sokkal rendesebb, mint hittem. - öleltem meg áradozva.

- Ennek örülök. Jó hosszúra sikeredett a randi. Hova vitt a végén?

- A Pizza Hut-ba. Hallottam, hogy te javasoltad neki. - nevetettem.

- Igen. Tudtam, hogy nem vagy oda a pucc kajáért.

- Jól tetted. Király volt az egész. Sokat beszélgettünk. - huppantam le a kanapéra, és szétterültem a párnákon. -  Zayn mindig kinyitotta nekem az ajtót, és soha nem faggatott, mikor látta, nem akarok beszélni egy témáról. Annyira figyelmes volt.

Louis állva méregetett majd széles vigyor terült el az arcán.

- Szerelmes vaaagy!

Mellém rohant, majd ráugrott a kanapéra mellettem. Olyan volt, mint egy kisfiú, de én csak felnevettem, és nem néztem rá. Tudtam, elpirultam, de én magam sem voltam tisztában az érzéseimmel.

- Nem is igaz. - löktem oldalba.

- Dehogynem. Vigyorogsz. Még soha nem láttalak ilyennek. Már most fülig belezúgtál Zayn-be. Miért nem engedted a jó éjt csókot?

- Mert még korai. De te erről honnan tudsz?

- Az utcára néz az ablakod. - nevetett fel.

- Kis kukkoló. - dőltem előre, és boxoltam vállba.

Csak nevetett, majd kis gondolkodás után megszólalt.

- Tényleg jól érezted magad? Zayn rendes volt veled?

- Igen. Louis még soha nem éreztem ilyet. Zayn...olyan, mint eddig még egy pasi sem velem. Rendes és gyengéd. Érzem, hogy nem fog átverni és bántani. Én még nem voltam szerelmes a rossz tapasztalat miatt, de valahogy bízom Zayn-ben. Hosszú idő óta benne először, mint pasiba.

Kiadtam magamból mindent, hisz Louis volt velem. "Már mindent tud rólam, miért ne bővítsük kicsit a lapokat a rólam szóló könyvben?!" gondoltam.

- És bennem, nem bízol? Én nem vagyok rendes veled? - kérdezte durcizást szívlelve.

- De, de te a haver pasi vagy. Én most pasi pasiról beszélek, mint Zayn. Louis nem tudom mi van velem, de várom, hogy megint találkozzunk. Kevesen bántak velem így.

- Azt hiszem, ezután gyakrabban jössz majd hozzánk, mint én hozzád. - nevetett.

- Lehet....Hogyhogy itt vagy Louis? Este 10. Miért nem vagy otthon a srácokkal?

- Gondoltam, örülsz majd, ha a randid után itthon vár majd a haverod, akinek áradozhatsz a történtekről. És milyen jól gondoltam.

Elmosolyodtam. Azt hittem egy pasi nem képes ilyen dolgokra, hisz ezt csajok szokták csinálni, de Louis más volt. Annyira különbözött minden eddigitől, amit megtudtam a férfiakról. Még nem volt sok tapasztalatom, de mégis éreztem Ő kilóg a sorból. És ez nagyon tetszett. Imádtam, hogy olyan különleges, és ezt én is megtapasztalhatom. Erre az egészre csak pár szót tudtam kinyögni, mégis mindent magába foglalt, amit tudatni akartam vele.

- Kösz Lou. Jó, hogy itt vagy nekem.