Sietősen készülődtem a
bulira. Fogalmam sem volt, mit kéne felvenni. A srácoknak az a kikötése volt a
belépő csajoknak, hogy dögösen, bár biztos vagyok benne, engem akkor is
beengednének, ha apácaruhába mennék. Egy szónak is száz a vége, fogalmam sincs,
mi az a dögös. "Hogyan kéne felöltöznöm, hogy az öltözetem elnyerje az
emberek tetszését?" Én is segítek a buli előtt pakolni, bár a srácok
mondták, hogy nem szükséges. Akaratos a személyiségem. A buli előtt másfél
órával értem jön vagy Louis vagy Zayn. Azt hiszem elnézhettem az időt, mert
mikor nyílt a szobám ajtaja, én még törölközőben álltam a szekrény előtt
tökéletes hajjal és sminkkel, csak éppen ruha nélkül. Lepetten kaptam oda a
fejem. Louis jött be rajta, miközben nevetve jól végigmért.
- Így jössz Lex?
- Nagyon vicces. Imádlak, hogy
te jöttél értem Tommo. Melyiket vegyem fel? - mutattam az ágyon heverő négy
ruhadarabra.
Louis odalépett, és jól
végigmérte őket. Sokat gondolkozott, én pedig kicsit zavarban voltam, hátha a
nem megfelelő ruhákat tettem ki az ágyra.
- Lou én nem tudom, mit
kéne felvenni, hogy dögös legyek. Még soha nem kértek erre. - hebegtem
zavartan. Louis ezt hallva felém fordult, és megfogta a karom. Komoly
tekintetét levezette, majd az enyémekbe fúrta.
- Sandy, csak öltözz fel
úgy, mintha megint egy klubba mennénk együtt. Az elég dögös mindig. De amúgy,
ha egy öregasszony kosztümben jelennél meg, még akkor is elállna mindenki
szava. - mondta nyugtatóan a szavakat. Ez jól esett, de még mindig nem kaptam
egyenes választ. Meg kell tudnom, melyik a jó öltözet.
- De mégis melyiket?
Louis visszafordult a
ruhák fele. Ismét méregetni kezdte őket.
- Hát ez túl furcsa, és szerintem nem állna jól
neked a színe. - mutatott egy pántnélküli sötét bordó buggyos miniruhára, amin
középen virított egy fehér öv. - Ennek nekem nem tetszik annyira a mintája. -
hajtotta össze a következő ruhát, amelynek már volt pántja, de mélyen ki volt
vágva a dekoltázsa, és kicsit úgy nézett ki, mintha kígyó vagy krokodilbőrből
lenne, ami persze csak utánzat. Már csak kettő ruha maradt az ágyon kiterítve.
- Ezek közül már te döntesz, de nekem ez a zöld kicsit túl elegáns.
Ezzel el is döntötte a
ruhámat. Összehajtottam a harmadikat is, amely sötétzöld volt, és egy piros
csík húzódott a közepén lefelé haladva. A ruhám tehát egy sötétkék bő aljú mini
lett, aminek a tetején arany szegecsek voltak.
Ezek után Louis kiment, és
magamra hagyott, hogy tudjak nyugodtan öltözni. Még szerencse, hogy már a hajam
és a sminkem készen volt. Úgy döntöttem, veszek fel alá egy fekete tetejű, de
bőrszínű combfixet, hogy elrejtse a vágásaimat. Amúgy sem látszódik ki a ruha
alól, még ha megpördülök akkor sem. Nyakláncot nem aggattam magamra, viszont
karkötőt és bokaláncot vettem fel azzal az elképzeléssel, hogy a cipővel, amit
kigondoltam nagyon jól fog állni. Kimentem az előszobába, és felhúztam a
minimum 10 centis (de szerintem több), fekete magassarkúmat. Imádtam ezt a
cipőt. Kényelmes volt, mégis csinos. Magabiztosságot adott a járásomnak.
Visszatipegtem, és megálltam Louis előtt.
- Na?
Louis egyből felpattant a
pultnál lévő kis székektől, és végigért. Láttam a szemében a csillogást, amely
arra enged következtetni; "dögös" vagyok.
- Wow. - motyogta, majd
közelebb jött, és megállt pontosan előttem. - Nagyon csinos.
Nevetett, majd oldalra
fordult, és felém nyomta a könyökét jelezve, hogy karoljak bele. Megtettem,
majd miközben sétáltunk az ajtó fele, leoltottuk az összes villanyt, ami
égett.
Végre elkezdődött a buli.
Olyan 10 fele már megtelt a ház, és Louis szerint mindenki itt volt. Aznap este
minimum 20-an jegyezték meg, hogy milyen csinos vagyok, amiből már ki lehetett
volna űzni a világból. Féltem, hogy Zayn indokot kap a féltékenységre. Még
mindig ott motoszkált a fejemben, amit tegnap mondott Louis a koncert után.
Utáltam, hogy félnem kell Zayn mellett. Iszogattunk, és nagyon sok mindenkivel
megismerkedtem. Éppen a bárpultnál álltam Talyor-ral és Louis-sal, mikor Harry
hozzánk sietett egy vörös hajú sráccal. A szám kipattant a felismeréstől, hogy
ki Ő. Az egyik példaképem. Louis-ba kapaszkodtam, hogy el ne essek. A lábaim
remegni kezdtek, ami nem lett volna vészes, de ebbe a cipőbe kicsit bajos
volt. Louis gonoszul mosolygott rám.
Tudta, hogy Ő a példaképem. Az Ő zenéjét tisztelem a legjobban többek között. Ő
az az ember, aki segítség nélkül ért el oda, ahol most van, és ezért
hihetetlenül tisztelem.
- Sziasztok. - köszönt a
srác, majd a tekintete rám tévedt. Alaposan végigmért, amitől kicsit
elpirultam, de a fényekben nem lehetett látni. - Szia. Azt hiszem, mi még nem
találkoztunk. Ed Sheeran. - nyújtotta felém a kezét, amit én mosolyogva ráztam
meg.
- Alexandra Lane.
Elmosolyodott a nevemen,
magam sem tudom, miért. Hihetetlen, hogy itt beszélgetek a példaképemmel. "Ed...imádom
a dalszövegeit. Ha tudná, hányszor öntött már belém hitet a kád szélén."
Sokat beszélgettünk, de
egyszer Zayn karolt át hátulról, és a táncolók közé húzott.
- Mit csinálsz? - nevettem
rá, miközben mozogni kezdtem.
- Gondoltam, táncolunk
kicsit.
Megragadta a csípőm, és Ő
kezdte irányítani mozgásom. Ez kicsit megzavart, de tűrtem, hisz Zayn teszi
ezt.
- Nem kéne zenélned?
Hirtelen megpördített, és
mögém helyezkedett. Átkarolta a derekam, és arra késztetett, hogy vele együtt
mozogjak. Belementem, mert szerettem így táncolni. Ilyenkor érezhettem igazán a
partnerem. Louis-sal is mindig így táncoltam, ha már eleget ittam. Ez már itt
is megtörtént, így együtt mozogtunk Zayn-nel a zene ritmusára.
- Átadtam Mazz-nek kicsit,
hogy Veled foglalkozhassak.
Ahogy a fülembe beszélt,
éreztem a leheletét a nyakamon, amitől megremegtem. Ez annyira édes volt
Zayn-től. Láttam, ahogy Louis oldalt Niall-hez és Liam-hez megy, miközben
minket figyel.
- Szeretnék mutatni
valamit.
Mondta Zayn még mindig a
fülembe. Normálisan beszél, de ez a zenében mégis suttogásnak tűnt. Ismét
kirázott a hideg a száján kiáramló forró levegőtől. Ez új, különleges érzés
volt, ahogy az Ő lehelete csapta meg bőröm. Megragadta a kezem, és felhúzott az
emeletre.
Szó nélkül követtem a
bulizó és beszélgető emberek között. Bementünk Zayn szobájába, amiről úgy
tűnik, mindenki tudta, hogy tabu, mivel senki nem volt bent. Szerintem ez
minden srác szobájával így van. Tetszett, hogy az emberek ezt tiszteletben
tartják.
*Louis szemszögéből*
Elindultam Niall és Liam
fele. Épphogy hozzájuk értem, észrevettem, hogy Sandy és Zayn élvezik egymás
társaságát a táncparketten. Mosolyogva vezettem végig rajtuk tekintetem.
Eszembe jutott, hogy velem is mindig így táncot Lexy. Tudtam, szeret így
táncolni, tudtam, mit gondol ilyenkor. Ismertem, mint a tenyerem. Megálltam a
srácok mellet, de még mindig őket figyeltem. Sandy rám kapta a tekintetét.
Édesen rám mosolygott, mintha csak hálás lenne nekem valamiért. Mintha sugallni
akart volna valamit, amit csak én értek. Én jobban ismerem mint bárki eddig.
Zayn nem tud róla semmit.
- Aranyosak együtt, nem? -
lökött oldalba Niall.
- Hmm? - kaptam hátra
zavartan a tekintetem. Nem is figyeltem rájuk, de kapcsoltam. - Ja, igen,
persze.
De ekkor Niall másra
figyelt mögöttem. Zavartan fordultam meg, és követtem a tekintetét. Rájöttem,
mit figyelt annyira. Mögöttünk ugyanis Harry nyújtotta Taylor-nak a lány
koktailjában lévő, pálcikára felszúrt cseresznyét. Taylor nevetve hajolt oda,
és a fogával óvatosan lehúzta a gyümölcsöt. Bekapta, majd nyomott egy csókot Harry
szájára. Elidőztem rajtuk. Valamilyen szinten édesek voltak, de hánynom kellett
a gondolattól, hogy a "testvérem" egy ilyen lányba szeretet bele. Nem
igaz, hogy nem lát át rajta. Taylor hihetetlenül kétszínű. Még Sandy-val is
képes volt elhitetni, hogy meg szeretne változni. Szánalmas.
Visszafordultam a srácok
felé. Egyszer Liam kuncogni kezdett, és oldalba lökte Niall-t.
- Nézd csak, ki jön ott!
Bár nem nekem mondta, én
is oda kaptam a fejem. Amy-t pillantottam meg táncolni. Nem láttam Vele senkit,
ami kedvezett Niall-nek. A srác elmosolyodott, majd ismét felénk fordult.
- Szerintetek most?
Válaszként határozottan
bólintottunk Liam-mel.
- Biztos? És ha nem
akarja? Vagy ha többet akar? - aggodalmaskodott hirtelen Niall.
- Mióta is vagytok jó barátok?
- kérdeztem egyszerűen.
- Ne tudom. Talán 2 éve.
- Akkor nem fog többet
akarni. Ha eddig nem tette, most sem fog. Márpedig eddig nem tette. Csak legyél
nagyon gyengéd, de mégse sugalld neki, hogy szereted. Akkor nem lesz gond. - magyarázta Liam.
Niall határozottan
bólintott, majd Amy felé vette az irányt. Valamit súgott neki, és elindultak ki
a nappaliból az emberek között.
A szememmel Sandy-t és Zayn-t kerestem, de már
nem láttam őket. Zavartan, de mégis elégedetten Liam-re néztem, aki nevetni kezdett.
- Ma mindenkinek összejön
egy jó este úgy látom.
- Ezt hogy érted?
- Niall elment Amy-vel, és
Zayn-nek is megvannak a tervei az estét illetően. - nevetett egy vállrántással.
A szemem kikerekedett.
Értettem a szavait, de mégsem fogtam fel őket. Mikor végre sikerült, meg már
abba nem voltam biztos, hogy jól értelmeztem a jelentésüket. Liam szavai annyi
mindent takarhatnak, én mégis a legrosszabbra gondoltam, ami megtörténhet. Idegesen
fogtam meg a karját, amitől zavartan nézett rám.
- Mit tervez Zayn?
- Mit gondolsz, miért
tűntek el?! Már rég Zayn szobájában vannak. Azt mondja, kár lenne kihagyni egy
olyan szép lányt, mint Sandy, és teljesen meg is értem. Reggel beszélgettünk. Hihetetlen
ez a srác. Képes volt ennyiért összejönni vele. Tudta, hogy Sandy más, így
inkább járt vele, hogy könnyebb legyen becserkésznie. Annyira idióta.
Hihetetlen. - nevetett Liam.
A szavai késként hatoltak
belém. Kettévágták az elmém. Egy egyik része meghalt, képtelen volt
gondolkozni, míg a másik azonnal segíteni akart.
- Zayn nem szereti? Csak
le akarja fektetni Lex-et? - akadtam ki.
- Igen. A legjobb haverja
vagy a csajnak, gondolom nem mondta el neked, hogy Lexy-nek meglepetés legyen.
- rántotta meg a vállát.
- A kurva élet. - szaladt
ki a számon, pedig utálom ha káromkodnak. Liam is meglepődött.
Minden szó nélkül
otthagytam a srácot, aki gondolom, most semmit nem ért. "Hogy is értené?!
Itt senki nem ért semmit csak én. Egyedül én tudom, milyen Sandy. Egyedül én
tudom, miken ment keresztül. Biztos vagyok benne, hogy nem fogja hagyni
Zayn-nek, de nem tudom, Ő mit felel erre. Segítenem kell!". A vészvillogó
egyfolytában kiabált a fejemben. Villámtempóban szaladtam fel a lépcsőn
hármasával véve a fokokat.
áááá!! úristeeen, nem bírom ki a kövi részig*o* nagyoon jóó lett
VálaszTörlés<3
örülök, hogy ennyire tetszik :)
TörlésKomolyan itt abba hagyni! Kíváncsi vagyok hogy Zayn hogy fogja lereagàlni a helyzetet. Remélem okyan nagy veszekedés nem lesz belőle. Louis olyan édes ahogy aggódik Lexy ért. Muszáj nekik összejönni a végére. Hiszen Sandy az ő csókjánál érezte a bizsergést nem úgy mint a Zaynnénél!
VálaszTörlésmajd meglátod mi lesz. Hát ez tény, de kérdés, hogy erre melyikőjük, mikor jön rá :)
TörlésFFFFFFFFFFFFFFFF. mért nem folytattad még? :( :D
VálaszTörléssiess a kövivel légyszi!! /remélem nem kell sokat tanulnod, vagy nem mész sehova:D/ ♥szeri :D
haha, kicsit csigázni akartalak titeket. amúgy nyugi, nem a napjaimtól függ a rész. olyan sok van meg előre a gépemen már, hogy minden második nap várható rész, ahogy megszokott :)
TörlésEzt nem hiszem el... Louis annyira aranyos és szerintem annyira szerelmes, de még ő maga sem tudja. Remélem majd összejönnek azért, nagyon összeillenek.
VálaszTörlésOlyan kár, hogy nem naponta teszed fel a részeket, alig bírom ki a két napot, persze tudom, hogy nem kérhetek ilyen, mivel gondolom mennyi munka míg ilyen jól megírod a részeket. Ez az eddigi legjobb Louis-os blog amit olvastam. Csak gratulálni tudok!
hát majd meglátod, mikor jönnek rá és mire...
Törlésörülök, hogy ennyire tetszik. hát már én is gondoltam rá, hogy naponta legyen rész, de azt hiszem, azt nem bírnám azért. oké, hogy sok van meg előre, de az már sok lenne. sajnálom. maradjunk a két napnál. az fair szerintem :)
Jó lett. :) De pont most kellett abbahagyni? :DD Féltem Lou-t mert tudva, hogy Zayn mire nem képes a végén még összeveri. :/ Várom a kövit! :D
VálaszTörlésháh, majd meglátod, mi lesz :P
Törlés<3333333333
VálaszTörlésköszönöm :)
TörlésÁááááá*-*
VálaszTörlésSiess!:D
Annyira jó!:))
örülök, hogy tetszik :)
TörlésIlyenkor abba hagyni istenem. UU de Zaynt most megtudnám fojtani egy kanál vízben... Iszonyatosan jó lett. ÉS NAGYON SIESS A KÖVIVEL!:) *___*
VálaszTörléshát, kicsit muszáj csigáznom titeket, hogy biztosan velem maradjatok :P
TörlésAnyám!!!!!!!!!! Ilyenkor abbahagyni!!! Na nagyon gyorsan kövit mert szétrobbanok!!!!!!!!! (irónikusan :D) Siess légyszii!!!!!!!!!
VálaszTörlésmáris teszem fel, remélem nem esett bajod :D
Törlésbocsi tudom, hogy rég írtam komit, de ez nem jelenti azt, hogy nem olvastam. Nagyon izgi lett és pont itt befejezni? nekem nagyon tetszik, hogy volt Louis szemszög :D
VálaszTörlésVárom a kövit!
Szoffe
örülök, hogy elnyerte a tetszésed. megnyugtatott, hogy jónak tartod Louis szemszögét, mivel kicsit aggódtam miatta :)
Törlésjáááááj miért itt hagyod abba?! nembíroom ma kérjük az új részt;D *.*
VálaszTörlésmuszáj kicsit "húzni az agyatokat" /már elnézést/. máris teszem fel :)
TörlésISTENEM, ISTENEM, ISTENEM *--------------------------*
VálaszTörlésNem bírom ki *wwwwwwwwwwwwwwwwww*
nyugalom, máris teszem a mai részt :)
TörlésNagyon jó :) Siess a következővel xx
VálaszTörlésmáris teszem el :)
Törlés