II. 18. ~Veszélyes vizek.*

A madarak magas szóval köszöntötték a reggelt, ami engem nagyon meglepett. A sátor sötétkék anyagán és a csukott szemhéjamon át is éreztem a világosságot. Az első gondolatom az volt, hogy: "süt a nap Londonban.". Ettől máris feldobódtam, majd szépen lassan felidéztem, mi is történt tegnap este. Eszembe jutott, Louis mennyire édes dologgal készült nekem, és milyen felejthetetlen estét csaptunk. Ekkor észleletem csak, hol is fekszem én pontosan. Egy meleg testet éreztem magam alatt. A lábam egybefonódott valaki kicsit szőrös bőrével. A testem, de az alattam lévő testet is csupán fehérnemű takarta. Forró bőrünk összetapadt. A hasánál szorosan öleltem, még álmomban is, míg Ő a hátamon pihentette egyik kezét. Ha jól éreztem, a másik a feje alatt, de még mindig lusta voltam kinyitni a szemem. A fejem széles, izmos mellkasán emelkedett és süllyedt egyenletes levegővételétől. Hallottam egyenletes szuszogását. Kifújt levegőjét éreztem a még kicsit nedves hajamon. Mélyen és hangosan magamba szívtam édes, Louis-os illatát, és próbáltam megmozgatni lábaim. Csak reménykedtem benne, hogy nem voltam nagyon nehéz neki, hisz a hasán aludtam. A mozgolódásomtól erősebben szorított, bár biztos voltam benne ez még álmában teszi. Jól esett, hogy ennyire vigyáz rám. Előrébb döntötte a fejét, így éreztem a homlokát a hajamnak dőlni. Édesen belesóhajtott, majd nyomott rá egy puszit. Elmosolyodtam, és immáron kinyitottam a szemem. A sátor naptól világoskékké változott anyagával találtam szembe magam, és még pár párnával oldalt. Az égők már nem világítottak. Nyomtam egy puszit a mellkasára, és le akartam fordulni róla. Ez nem jött össze. A kezei egyből erősen szorultak a derekamon, és visszarántottak. Szerintem, azt hitte, leesek. Jó volt, hogy véd, de néha már sok egy kicsit. Néha már úgy éreztem, az a szerető védelem, amit képes nekem nyújtani, meg is tud fojtani, mikor túl sokat ad.

- Louis!

A hangom rekedtes volt reggel, de mégis mélyen magába szívta a levegőt, mikor meghallotta. Lassan, megfontoltan engedte el az oldalam, így mellé tudtam feküdni a sátorban. Jól esett végre a hűvösebb matracon feküdni a takaró alatt. Akármennyire is szerettem Louis-t, így mégiscsak kényelmesebb volt. Nagyot sóhajtott, majd a könyökére támaszkodott, és az oldalára fordult. Az arcunk közel került egymáshoz. Ez nagyon imponált nekem, hisz Louis tökéletes volt.

Elgondolkoztató, hisz a tökéletesség olyan tág fogalom. Valaki tanulhat kiválón, végezhet mindent jól, figyelhet mindenre, de soha nem lehet tökéletes. Vannak, akiknek életcéljuk annak lenni. Vannak, akik a tökéletesség városában készülnek lakni, de ehhez komoly, soha véget nem érő munka kell. A tökéletesség épp azért tökéletesség, mert elérhetetlen. Egy elérhetetlen, alternatív fogalom. Senki sem lehet tökéletes soha, semmilyen körülmények között sem. Csupán megközelíthet azt. Louis sem tökéletes. Tudom nagyon jól. Hisz van hibája, csupán ez nekem nem tűnik fel. Szóval Ő csak az én szememben tökéletes. Ezért lehetséges, hogy valaki hibátlan, de az csak néhány ember számára. Bár én lennék pár ember szemében tökéletes!

Elvesztem a gondolatmenetek tekervényes szálaiban, melyek összemosódtak, és néha-néha egybefonódtak. Ez az, amikor nem tudjuk már, hogy jutottunk el egy adott pontig, de ez nem is lényeg. Hisz oly' sok minden járt egyszerre a fejemben. De egy gondolat mindnél erősebb volt, és egyre jobban megrémisztett.

- Louis, Te védekeztél?

Láttam az arcán átsuhanni a sok érzést és gondolatot. Erősen próbált visszaemlékezni. Eddig valahányszor együtt voltunk, mindig láttam, mikor előveszi az óvszert, netán én vettem elő. De most nem figyeltem. Még csak most estünk túl egy nehéz napon, erre máris elcsesszük.

- A kurva életbe.

Lepetten kerekedett ki a szemem. Louis-t még soha nem hallottam káromkodni. Jó, talán csak párszor. Távol állt tőle, és mindig elítélte. Csak részegen bukott ki belőle egy-két trágárság, de nagyon ritkán. De most nagyon jó oka volt, hisz elfelejtettünk egy nagyon fontos dolgot. És hiába mondom, hogy Ő a pasi, neki kell erre figyelni, mert nekem lesz belőle nagyobb gondom. Ő bármikor leléphet, de én nem menekülhetek a baj elől ebben az esetben. De ezúttal nem húztam fel magam. Ebben a pár napban meggyűlt a bajunk a babákkal és a fogamzásgátlással.

Louis ijedten nézett rám, és nem tudta, most mi lesz.

- Istenem, mit tettünk megin... - még mondani akarta, de egy egyszerű mosollyal, és arcának simításával megakadályoztam. Nem értette, miért nem akadok ki.

- Louis, kérlek nyugodj meg. Tudod, hogy kaptam a dokitól tablettát. Még nem késő bevennem. Van rá 72 órám.

Louis szeme kicsit megnyugodott, majd elmosolyodott. Kaptam egy puszit az orromra, amitől megnyugodtam.

Kicsit...vagyis sokat még feküdtünk egymás mellett, majd úgy döntöttünk, ideje kimenni. Magamra kaptam a tegnapi, ideiglenes, lenge ruhámat, amit az este folyamán a sátorba került táskámból szedtem elő. Ő csak az immáron száraz fürdőgatyáját vette fel, így szabadon hagyva csillogó szememnek tökéletes felsőtestét. Kimásztunk a sátorból. A gömbök füstölögve úszkáltak a víz felszínén. Már elégett bennük a gyertya. A fán, a kerítésen, a napernyős és egyéb helyeken sötéten lógtak az égősorok. Határozottan emlékszem, mikor Louis kimászott leoltani őket. Már eldöntöttem magamban, hogy maradok pakolni, de előbb kell egy reggeli tea. Nem szeretek kávézni, szerencsére Ő sem. Egy kávé van, amit megiszok, az pedig a Starbucksos, de abból is csak a kevésbé koffeinosat. Inkább egy jó erős teával ébredek. A földszint még üres volt, de az emeletről már lábdobogást hallottam. Egy hangos ajtócsapódást, majd el halk szitkozódás következet, végül hangos röhögés.

- Az a rohadt huzat. Így is szétreped a fejem!

- Kit érdekel a te gondod? Majdnem mellépisiltem a vécének, úgy rám hoztad a frászt.

A hangok nevetve dobogtak le a lépcsőn. A fal mögött  Harry és Niall feje jelent meg. Mosolyogva mértek végig minket. Harry egyből mellém telepedet a konyhasziget egyik székére, míg Niall beállt Louis mellé kávét csinált magának. Niall hátrapillantott a válla fölött Harry-re, és egyből lekezdtek nevetni.

- Szöszi, Te súrolsz fel a fürdőbe!

Niall gonoszul mért végig rajta, de azért jogos volt valahol Harry mondata. De Niall érvelése is megállta a helyét:

- Nincsen mit, mert nem pisiltem mellé, csak majdnem. Másnaposan nehéz egyenesben maradni, még a Te ajtócsapkodásod nélkül is. Amúgy meg, Te takarítanál, mert miattad volt.

Harry cinikusan nevetett fel. Elégedetten nyugtáztam, hogy Louis még egy bögrét tett a mi kettőnk mellé Haz-nak, hisz Ő is teás.

- Nehogy már még én takarítsam a Te piaszagú vizeleted. Legközelebb akkor pisilj ülve, ha már állva nem megy.

Látszott, hogy csak húzzák egymás agyát, nem mondanak komolyan semmit, nekem mégis kezdett ez már kicsit túl sok információ lenni. Több mint, amit valaha is tudni akartam. De Niall még rátett egy lapáttal:

- Legalább én tudok folyamatosan pisilni, nem akadozik egyfolytában.

Harry morcosan felelt egyből, még mielőtt meg tudtam volna szólalni. Gondolom bántotta a férfi egoját, hogy ezt én is megtudtam, mert Louis az emlékeket csak egy halk kuncogással nyugtázta. Ezt abból lehetett látni, hogy megremegett a válla, mivel szándékosan háttal állt Harry-nek.

- Az csak egyszer történt, és nagyon hideg volt a parton.

Niall éppen felelni akart valamit cinikusan, és immáron Louis is megfordult nevetve, de én ezt már nem tűrtem tovább.

- Srácok! Nem beszélnétek meg a prosztatagondjaitokat később? Nekem ez már túl sok infó.

A két kakaskodó srác szeme lepetten kerekedett ki. Louis elégedett mosollyal az arcán megfordult. Két fehér, gőzölgő bögre pihent a kezébe. Jelentőségteljesen először elém tette a jó illatú ébresztőt, és ezzel egy időben beszélt is.

- Itt a pont.

Miután rám kacsintott, csak azután tette le Harry elé a bögréjét. Úgy viselkedett, mint valami bíró, Ő, a komolytalan. De a srácok hallgattak rá, és elégedetten nevetni kezdtek.

***

Oké, nem tudom, hogy kerültem ide. Az egyik pillanatba még pakolunk Louis-sal a kertben, ami katasztrófa volt. Először beleborultunk az immáron a földön heverő sátorkupacba, ami amúgy nem az én hibám volt. Louis térdelve kezdte összeszedni a cuccokat, én pedig átbuktam rajta. Ő próbált elkapni, de ez abba került, hogy rántottam magammal, és beleestünk a sátorkupacba. Még szerencse, hogy már nem voltak benne a kitámasztók. Szóval ez a délelőtt villámgyorsan elrepült. Az egyik pillanatban még ébredezek Louis hasán, a másikban pedig már négy másnapos sráccal és a szerelmemmel ülök egy megbeszélésen. Azt sem tudom, hogy kerültem ide. Louis kézen fogva rángatott maga után, én pedig vakon követtem. Berángatott egy nagy terembe, ahol egy óriásai kerek asztal terült el. A srácokkal és a menedzserükkel letelepedtünk az egyik részére. Louis közelebb húzta hozzám a széket, mint normálisan lenne, és megnyugtatóan szorította a combom. Ezzel próbálta elterelni a figyelmem a menedzserük, Richard gonosz pillantásai elől. Nem tetszett neki, hogy Én belepofátlankodtam a megbeszélésükbe, ezt a vak is láthatta.

- Srácok, nagy hírem van. Három hét múlva utazunk Németországra. Tudjátok, jelöve vagytok a Nemzetközi popzene kategóriában a Bambi Awards-on, és most kaptam egy telefont, hogy Ti nyeritek meg, így készüljetek beszéddel. Ja, és gyakoroljátok majd a műörömet, mert legutóbb elég bénán ment. A kutya is láthatta, tudjátok előre a nyerést.

Kis csend telepedett a teremre. Mindenki szájára széles mosoly húzódott, és mindenki izgatottan mozgolódott a székében. Louis erősen megszorította a combom. Nagyon örülhetett, különben nem okozott volna fájdalmat. A kezéhez kaptam, és próbáltam lefejteni az ujjait magamról. Ijedten nézett le. Ahogy észlelte, mi a gond, egyből lazított a szorításán, és óvatosan megsimította az érzékeny bőrfelületet.

Magam sem tudom, hogyan tudtam kizárni a körülöttem lévő világok. Tulajdonképpen nem ez a legjobb szó rá. Én nem zártam, ki csupán nyitott szemmel aludtam. Arra néztem, aki beszél, ha a többiek nevettek, nevettem, ha rám néztek, bólintottam, mégsem figyeltem. Egészen máshol jártam. Az elmém visszavezettem egészen a gyerekkoromig. Végigéltem az életem, tiszta fejjel. Kezeim maguktól a nyakamban lógó arany láncra csúsztak, melyet Louis-tól kaptam. "Vajon mi lenne velem, ha elveszteném ezt a srácot? Vajon képes lennék túltenni magam rajta? Nem.". Kezdtem ráébredni, nagyon veszélyes játékot játszok, amellyel talán Louis sincs tisztában. Elkövettem azt a hibát, hogy függővé tettem magam Tőle. Már képtelen lettem volna ismét a régiként élni az életem. Nem találtam volna vissza régi önmagamhoz, és nem is akartam. Nélküle ez már nem lett volna élet. Veszélyes vizekre eveztem, ahonnan már nincs menekvés, és mindenfelől krokodilok gyűlnek a körülöttem, akik csak arra várnak, mikor csúszom már meg, hogy magukkal ragadhassanak az ijesztően sötét mélységbe.