II. 10. ~ Szerelmes? Én?*

*Zayn szemszögéből*

Sandy arcán apró könnycseppek gurultak le, ahogy átkaroltam a derekát, és meg akartam csókolni. Egyszerűen vonzott magához. A szája és az egész teste csak hívogatni tudott, és nem bírtam felfogni, Ő hogy nem érzi bennem azt a kalandot, amit minden lány. Talán ez az oka, hogy annyira üldöztem. Mert eddig tőle kaptam az első komolyabb visszautasításom. Azt hiszem, nem tettem volna ilyet, ha nem lettem volna részeg. Józanon, soha nem zsaroltam volna meg. Annál többre tartottam, de most elég sok alkohol folydogált már a véremben. Viszont a könnyei megtörtek. Megremegtem, de egyből korrigáltam, hogy ne legyen feltűnő. A kezem hezitálva vettem el a derekáról, de végül letöröltem a könnycseppjeit. Láttam, hogy ez meglepte. Egyszerűen magam sem tudom, miért, de képtelen voltam vele olyan szívtelenül szexelni, mint a többiekkel. Az első ilyen érzéseket Perrie váltotta ki belőlem a legelső együttlétkor. "Akkor még figyeltem rá, és szenvedélyesek voltunk, de most...". Talán kicsit bűntudatom is volt, hogy így kihasználtam azt a lányt. Nem bírtam kimutatni az igazi Zayn-t. Ő nem bírt kitörni a hosszú évek alatt magam köré épített vastag fal mögül. De ez jobb is így. Gyorsan visszaváltottam arra  Zayn-re, akit mindenki ismer. Még véletlen se lássa meg a világ a gyengeségem.

- Ne sírj, azt nem szeretem. - de a falak meggyengültek, és a valódi Zayn kiszólt mögülük becsatlakozva a beszélgetésbe. - Bűntudatom van tőle.

"A francba! Ezt most miért kellett?! Bezzeg ilyenkor nem szólal meg a fejemben annak a gyengének a hangja.". Bár azt hiszem, nem is kellett. Hisz Ő én vagyok, és én Ő. Együtt vagyunk, és nem külön, ellenségek. Zayn, Zayn.

- Helyes.

Mondta Sandy szomorúan a vállamba, hisz idő közben már a nyakát csókolgattam. Annyira puha volt a bőre, és olyan jó illata volt, hogy teljesen elvarázsolt. Tudtam, fájdalmat okozok neki, de ez az egész az elejétől fogva Róla szólt. Soha nem Lottie számított számomra. Tudtam, Lexy nem fogja szó nélkül hagyni, amit szerelmének húgával teszek, de Louis-nak sem fog szólni. Annyira kiszámítható volt, és annyira nevetségesen egyszerű, engem mégis magához vonzott ez a játszma. Talán csak azért, mert kihívást találtam benne. Megszoktam, hogy a lányok egyetlen szavamra az ágyamban fekszenek, de Sandy más volt. Érte harcolnom kellett, amit élveztem. Perrie jutott az eszembe. "Érte is harcoltam az elején, de aztán megtört. Pont úgy, mint Sandy. Perrie azóta is velem van, hisz rájött, mekkora élvezetet és izgalmat tudok neki nyújtani. Arról nem is beszélve, hogy szerintem Ő ismer a legjobban. Ezalatt a másfél év alatt, amióta "összejárunk", megtapasztalhatta mindkét énem, hisz szeretkezés közben, még nekem is nehéz korrigálni, melyiket is mutassam.". A puszijaim úgy tűnik, megtették a hatásukat, mivel éreztem, Sandy kezd elengedni. Már nem állt olyan mereven, és kezdett a karjaimba omlani. Megörültem, hogy végre kezdi élvezni ezt az egészet. De amikor hátracsuklott a feje, és eszméletlenül terült szét karjaimban, rájöttem ez nem az élvezettől van. Ijedten rogytam vele térdre, és azt hiszem, azonnal kijózanodtam. Itt fogtam fel, tulajdonképpen, mire is kényszerítettem az előbb Őt. Azt hiszem, ez az egész még nekem is sok volt. Ez a gyönyörű lány ájultan feküdt a karjaimban egy fűzfa alatt a park legtávolabbi részében. Ijedten simítottam ki az arcából a tincseket.

- Lexy! - ráztam meg, hogy térjen magához, de semmi. - Lex a rohadt életbe.

Arra gondoltam, hogy most mit csináljak. "El kéne vinnem, olyan helyre, ahol segítenek neki. Igen!" jöttem rá, és a combja és a háta alá nyúltam, hogy felemeljem, de ekkor a felkaromon pihenő erőtlen kis keze megszorította bicepszem. Zavartan néztem le rá, mikor megrebbent a szempillája, és fájdalmasan összeráncolta a homlokát. Rám emelte csodás kék szemeit, amik elvarázsoltak. "Hihetetlen, mennyi hasonlóság van Lexy szemének árnyalatában és Perrie szemének árnyalatába, de egyben el is térnek, magam sem tudom, miben." futott át az agyamon, egy röpke gondolat, amit gyorsan elhessegettem, és már nyitottam is beszédre a szám.

- Basszus, jól vagy? Mi volt ez?

Zavartan nézett rám. Azt hiszem, fel kellett fognia, mi is történt az előbb. Nem érdekelt, melyik énem jelenik meg, rohadtul aggódtam Lexy-ért. Teljesen bepánikoltam pár pillanat erejéig. Nem tudtam, mit fogok csinálni, ha valami gond lett volna vele. 

- Zayn...ne-nem tudom.

Kicsit elmosolyodtam, ahogy végigpásztázta a szemem. Valami feltört belőlem, ami azt súgta, nem kéne bántanom ezt a csodás lányt. Nem kéne ráerőltetnem az én akaratom. Azt hiszem egyre inkább kezd felszínre kerülni a gyenge Zayn, de nem érdekelt.

- Oké, békén hagylak, csak kérlek, ne csinálj többé ilyet. Halálra rémítettél.

Kicsit elmosolyodott, miközben feltolta magát a karjaimban ülésbe. Meglepett, hogy milyen erős. Máris megpróbált talpra állni, de nem ment neki még, így csak ült előttem.

- Az nagyon jó lenne, ha végre normális tudnál lenni velem.

Mondta kicsit szomorkásan, és éreztem, komolyan gondolja. Ő nem csak játssza a fájdalmas lányt. Ő tényleg szörnyűségeket élt meg, és én sem könnyítem meg a dolgát.

- Oké. Megígérem, normális leszek, de mi volt ez? Pont olyan volt, mint a konyhában.

Azt hiszem, neki is abban a pillanatban esett le, én már kétszer is láttam ezt az egészet. Kétszer is átéltem, és mindkétszer eléggé kiakasztott.

- Nem tudom. Mostanában gyakran megszédülök, de erről senki nem tud.

Elhúzta a száját, és láttam rajta, még Louis sem, ami mezavart. "Csak nem olyan felhőtlen a viszonyuk?!". Eszembe jutott valami, és még mielőtt meggátolhattam volna, már ki is csúszott a számon.

- Perrie tudná, mitől van.

Zavartan nézett fel rám. Nem tudta, ez hogyan jön ide, és bevallom én sem. Csak eszembe jutott, hisz mikor nekem van gondom, Ő akkor is mindig rájön, mitől. Akaratom ellenére is rájöttem, túl sokat gondolok Rá. Egyszerűen beférkőzött az elmémbe, ami nagyon megzavart.

- Ez most hogyan jutott eszedbe?

Csak megráztam a fejem, hogy nem tudom. Elmosolyodott, de ez nem egy egyszerű mosoly volt. Ez egy "tudom, mi a gond" mosoly volt, ami kiakasztott, hisz Perrie is mindig így szokott rám nézni, mikor rájön a bajomra. És megint csak Perrie.

- Szerintem, te szereted Őt, csak nem mered bevallani magadnak sem.

Meglepődtem a szavai hallatán, és egyből ellenkezni kezdtem.

- Mi? Nem!

Én még soha nem voltam szerelmes, biztos, hogy nem Perrie az, akibe bele fogok szeretni. Úgy éreztem magam, mint egy kisfiú, akit csúfolnak a társai, és Ő egyből védekezik. Pedig ez nem csúfolás volt. Sandy egyszerűen kijelentette ezt a tényt, ami persze hamis volt.

- Jaj, ne nézd már saját magad bolondnak Zayn. Nem tudod becsapni magad. Nem is tudom, mióta jártok össze. Ez a sok alkalom, nem múlhat el érzelmek nélkül. Egy idő után benned is kelt valamit. Gondolsz Rá?

Elgondolkoztam a szavain, és a kérdésére a válasz "Igen" volt, de ezt soha nem árultam volna el neki. Azt hiszem, még magamnak is nehéz volt beismernem. "Tényleg akarva, akaratlanul is Perrie-re gondolok, de ez nem jelenti, hogy beleszerettem, igaz? Az nem lehet. Perrie...végtére is miért ne?! Hisz okos, szép, csinos és ismeri minden egyes porcikám.".

- Csak azt nem értem, ha szereted Őt, miért engem akarsz megszerezni.

Kérdőn nézett fel rám. Azt hiszem, végképp nem értettem semmit. Már én magam is elvesztem saját magamba. Sok mindent akartam mondani egyszerre. Védekezni, támadni és elrohanni is akartam, de egyiket sem tettem. Csak magamban játszottam le ezt a vad csatát az érzelmek között. Úgy éreztem, az a fal, amit építettem, most darabokban hever körülöttem, kiengedve a gyenge Zayn-t, aki nem tud mit felelni. Végül kinyögtem az igazat.

- Mert, te nem hagyod magad. Ez egy kihívás volt nekem erre az idióta játékra.

Láttam, ahogy meglepődik a szavaimon, bár szerintem ezt valahol Ő is sejtette magában. Elhúzta a száját, és cinikusan felelt.

- Miért nem tudsz te is inkább Fifa-zni, mint a srácok?! Annyival egyszerűbb játék lenne.

Elnevettem magam. Lepetten nézett rám, hisz most nem volt a hangomban semmi gonoszság, semmi arrogancia. Csupán a puszta Zayn. És azt hiszem, ez nekem is nagyon tetszett.

- Tetszik ez az arcod. Szerintem mondd el Perrie-nek. Van egy olyan érzésem, hogy Ő is viszonozni fogja.

A vállamra tette a kezét, majd megpróbált felállni. Sikerült neki, így én is kiegyenesedtem. Jól esett, hogy elismerte és észrevette a változásom, de nem értettem ezt az egészet. "Ha tényleg szerettem Perrie-t, miért képzeltem oda az egyik együttlétünkhöz Sandy-t? Egyáltalán milyen az, amikor szerelmes vagyok?". Viszont abban én is biztos voltam, hogy Perrie tényleg viszonozná, ha szeretném.

- Na jól van. Inkább ejtsük a témát, és tipegjünk vissza!

Böktem a fejemmel a zene irányába. Elmosolyodott, és bólintott. Lex halálra rémített ezzel a kis akciójával, de azt hiszem, megelőzött egy hatalmas katasztrófát. Hisz én tulajdonképpen zsaroltam Őt. Ez lehet gonoszul fog hangzani, bár nem úgy értem, de lehet jól jött ez az ájulás és észhez térített. Csak azt nem tudtam, mit fogok tenni most Perrie-vel.

*Sandy szemszögéből*

Álmosan nyitottam ki a szemem Louis mellett. Eszembe jutottak a tegnap este történései, és undorodni kezdtem. Szorosan hozzá préseltem magam Louis nyugodt testéhez, aki erre szuszogni kezdett, és még jobban megszorított. Nyomott egy álmos puszit a fejemre, amitől elmosolyodtam, és felé fordultam, hisz most is háttal voltam neki, mint általában. Tudtam, hogy Zayn nem mondja el a tegnap estét senkinek. Az viszont nagyon érdekelt, mit fog most tenni Perrie-vel. Hisz egyértelműen szerette, csak nem vallotta be magának sem.

- Jó reggelt Lou. 

Köszöntés képpen egy lágy puszit nyomtam a nyakára, amitől elmosolyodott, majd visszahelyezkedtem a karjára.

- Jó reggelt Kicsim. Hogy aludtál?

Elmosolyodtam. Ő mindig olyan figyelmes, de ez nem tartott sokáig, hisz hamar elment. Louis pillanatok alatt összekapta a cuccait, és már ajtón kívül is volt. Ketten maradtam Lottie-val, aki a kanapén ült, és bambult maga elé. Valahogy sejtettem, mi jár most a fejébe. A szeméből kiolvastam, mire...vagy inkább kire gondol most. Leültem mellé.

- Zayn-re gondolsz?

Szomorúan nézett fel, rám majd hirtelen ismét levezette tekintetét a földre.

- Nem értem. Miért nem figyelt rám tegnap este? Azt hittem... eh.

Sóhajtott egyet kelletlenül a végén. Tudtam, azt várta, hogy ismét csókolóznak majd, és netán kicsit, hangsúlyozom KICSIT tovább is mennek. De csalódnia kellett...miattam.

- Lot, verd ki a fejedből Zayn-t. Ő nem olyan, mint ahogy te ismered. Azt hiszem, beleszeretett Perrie-be csak még magának sem vallja be.

Motyogtam neki. Azt hiszem, nem esett volna neki jól, ha azt mondom, tegnap miattam nem foglalkozott vele Zayn. És elég hülyén hangzott volna, ha kijelentem: "Bocsi Lottie, de tegnap este Zayn-t jobban lefoglalta, hogy engem zsaroljon Veled és Louis-sal". Láttam a lány arcán a teljes ledöbbenést.

- Most a Little Mix-es Perrie-t? - válaszként csak bólintottam. - De, hogyan? Miért? Honnan ismerik Ők egymást?

Teljesen kiment a fejemből, hogy Ő nincs tisztában ezekkel a sztárösszefüggésekkel, hisz soha nem mutatták kifele a viszonyokat. Kicsit elmosolyodtam ezen, hisz én is ugyanilyen voltam, mikor Louis bevezetett ezekbe a dolgokba.

- Oké, ezt senki nem tudja, csak a két a banda, de Ők már egy éve összejárnak és nem beszélgetni.

Lottie szeme lepetten kerekedett ki, szinte láttam a fejében a felismerést. Rájött, mire értem, és lesokkolta. Lehajtotta a fejét, és kicsit elhúzta a száját.

- Hát...legyenek boldogok együtt.

Elhúztam a szám, és átöleltem. Tudtam, hogy ez most rossz neki, de jobb lesz így. Legalább nem okoz neki fájdalmat Zayn, és nekem sem, pedig nem vagyok egocentrikus. De bevallom, én is tartottam attól a sráctól. Igaz, azt mondta, békén hagy, de ezt már többször is mondta.