II. 13. ~Miért pont én?!*

*Sandy szemszögéből*

Álmosan nyitottam ki a szemem reggel az ágyban. Louis nem volt mellettem. Fogalmam sincs, mikor, de a nap folyamán még érkezni fog. Nem mondott időpontot, szerintem csak alszik. Nagyon fáradtnak tűnt mostanában. Álmosan nyitottam ki a szemem, és felültem az ágyban. Nyújtózkodtam, és ásítottam egyet, majd kimentem a konyhába a reggeli teámért. Halkan lépkedtem, de legnagyobb meglepetésemre, Lottie már nem aludt. Üres volt a helye. Felnéztem az órára, ami 10-et mutatott. "Hogyhogy már nem alszik?". Ijedten néztem szét, majd megláttam kijönni a fürdőszobából.

- Jó reggelt.

Köszöntem immáron nyugodtan. Elmosolyodott, és megállt előttem.

- Szia Lex.

Meglepően friss és vidám volt.

- Hogyhogy fent vagy?

Kicsit hátranézett. Ekkor vettem észre, hogy valamit rejteget a háta mögött. Nem értettem ezt az egészet, és nagyon megzavart, pláne reggel.

- Nem bírtam aludni, azon gondolkoztam, ami veled történik most...mármint a hányás, az ájulás... - "Na csúcs! Ezért nem akartam, hogy bárki is tudja.". - És azt hiszem, rájöttem a megoldásra. Reggel elugrottam vásárolni kicsit, remélem nem baj.

"Lottie egyedül elment?! Louis ki fog nyírni!" futott át az agyamon elsőnek, de ezek elhomályosodtak, mikor felmutatta, mit rejtegetett eddig a háta mögött. Ijedten rezzentem össze, és szívtam magamba a levegőt. Csak meredtem a kis téglatestre. Ekkor jöttem rá, tulajdonképpen az is lehet, de az kizárt! Lottie a kezembe nyomta a kis terhességi tesztet.

- Még reggel van! Gyerünk Lex!

Lepetten léptem hátrébb, mikor be akart volna tolni a fürdőbe. A csomagot két kezembe tartottam a tenyeremen elég esetlenül. Nem akartam megfogni. Legszívesebben kidobtam volt a Temzébe. Lottie kuncogva nézett a kezeimre, ahogy esetlenül tartom a csomagot, és csak meredek magam elé. Végül kibukott belőlem.

- Mi? Lottie én nem vagyok terhes!

Csak elmosolyodott, és megcsóválta a fejét.

- Akkor legalább megnyugszunk.

Hitetlenkedve néztem rá, majd le a kezemben tartott kis dobozba. Én nem akartam ezt. Nem bírtam felfogni, hogy esetleg ez az oka a mostani furcsaságaimnak. Én...képtelen lennék erre az egészre.

- Sandy, megjött már ebben a hónapban?

Felkaptam rá a tekintetem. Gyorsan számolni kezdtem, és megnyugodtam kicsit, mikor feleltem.

- Nem, de még van pár napja.

Nekem világ életembe hónap végén jött meg mindig, így ez most csalóka volt, hisz nem tudtuk, hogy késni fog-e vagy nem. Bizonytalanságban voltunk.

- Várjunk míg késik, oké? Addig úgysem lehet megállapítani.

Reménykedve kérdeztem, de Lottie komoly maradt. Tudta, csak félek és ezért húzni akarom az időt. Már csak négy nap és meg kéne jönnie, már ki lehet mutatni, ha terhes vagyok. Azt hiszem, a félelem egyértelműen látszott rajtam, és nem is próbáltam elrejteni.

- Nem. Már most is kimutatható, ha van valami. Ha nincs mitől félned, hát legalább megnyugszunk. Menj Sandy!

Betolt a fürdőszobába, és rám csukta az ajtót. A kis doboz még mindig erőtlenül feküdt a két tenyeremen. "Hihetetlen, hogy Lottie ennyire egyszerűen és mosolygósan fogja fel ezt az egészet. És ha valami rosszul sül el? Nem, én nem lehetek terhes!". Zavartan fogtam meg a kis csomagot, most először, és lepetten figyeltem meg a csomagolást. Egy nő mosolygott rajta. "Még képes mosolyogni?!" futott át az agyamon. Nem bírtam felfogni, hogy esetleg... Meg kellett tudnom az igazat. Én nem lehetek terhes! Sóhajtva dőltem a pult szélének, és kibontottam a kis csomagolást. Egy lila-fehér tesztet vettem ki belőle. Figyelmesen elolvastam az utasításokat. Bár tudtam, mit kell tenni ilyenkor, mégis inkább átfutottam. Pontosan úgy tettem mindent, ahogy le volt írva.  Nem telt sok időbe már a kész tesztel álltam a fürdőszoba közepén. Tudtam, kell neki pár perc. Ez a pár perc számomra egy örökkévalóság volt. Nem tudtam, mihez fogok kezdeni, ha netán terhes leszek. Louis biztosan elhagy, és magamra maradok. Annyira nem akartam ezt. Én még nem akartam szülő lenni. Képtelen lettem volna rá. Magammal is hogy bántam, míg fel nem tűnt Louis?! Nem szabad, hogy egy kis teremtés ilyen képet lásson, mint én. A pult alatt ültem, a hideg csempén. A hátam a fának támasztottam, ami a mosó alatti szekrényajtót jelentette. Idegesen harapdáltam a szám belülről. Nem tudtam, mennyi idő telt el, de feltérdeltem, hogy felnézzek. Elvettem a tesztet, és megvizsgáltam. Szerintem már lejárt az idő. A kis teszten volt egy csík, majd mellette egy másik kockába még egy de az jóval halványabbal. A szívem megállt egy pillanatra. Nem érdekelt, hogy a másik halványabb, lehet még hagynom kellett volna neki időt, az eredmény ugyanaz. "Két csík! Terhes vagyok!". A teszt kiesett a kezemből. Tudtam, csattanással hullik a csempére, de mégsem hallottam. Ijedten kaptam a hasamhoz, de csak meredten magam elé a messzeségbe. A szemem egy könnycsepp hagyta el, majd még egy és még egy. Nem bírtam felfogni a tényt, én igenis terhes vagyok. Annyira lehetetlen volt számomra, hisz védekeztünk. "Minden egyes alkalommal védekeztünk Louis-sal. Hogyan?". Erőtlenült rogytam a csempére, és zokogni kezdtem. Fogalmam sem volt, mihez kezdek most. Egyszerűen csak el akartam tűnni.

Halk kopogást hallottam az ajtó felől. Gondolom, Lottie megelégelte, hogy nem tud semmit. Nem feleltem, hogy bejöhet-e vagy nem. Nem volt hozzá erőm. Csak ültem a földön, és sírtam. Magam elé meredtem a nagy semmit bámulva. A fejemben millió gondolat kavargott. Még csak 20 voltam. "Louis az első szerelmem erre tessék! Teherbe esek vele. Ha eddig nem hagyott el, most biztos el fog.". Óvatosan kinyílt az ajtó, és Lottie lépett be rajta. Gyorsan leült mellém a földre, és magához ölelt. Láttam, ahogy elnéz oldalra, és meglátja a teszten a nagyon halván második csíkot. Erőtlenül öleltem, és a nyakába zokogtam.

- Semmi gond, itt vagyok.

Dörzsölgette a hátam, de jelen pillanatban nem volt képes megnyugtatni. Ezt Ő is nagyon jól tudta, de azért próbálta. 16 évesen Ő még nem bírja felfogni ezt, de nekem az életem dőlt romba egyetlen csíktól egy idióta reggelen. Hihetetlen, hogy képes megváltoztatni egyetlen idióta halvány csík egy életet, és létrehozni egy másikat. Bár nem a csík tehet róla. Ez csakis a Louis és az én hibám. Okosabbak lehettünk volna. Jobban védekezhettünk volna. Bár mi megtettük, de ezek szerint mégsem eléggé. Pedig mi aztán tényleg figyeltünk. Mindig használtunk óvszert, de ez nem volt elég. Ha ezen túl leszek, esküszöm még az együttlét után egy tablettát is beveszek majd, de ez már késő okosság. Erre az elmúlt időben kellett volna gondolnom. Nem tudtam, hogy mondjam el neki. Fel kell készülnöm, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó napunk együtt. Louis többet felém sem fog nézni.

Kicsit megnyugodtam, ami beletelt fél órába biztos, majd Lottie kihúzott a kanapéra. Én csak meredtem magam elé. Még mindig azt vártam, hogy felébredek, és ez az egész csak egy rossz álom lesz, de tévedtem. Óvatosan kaptam a hasamhoz, és felhúztam a pólót, hogy megnézzem. Semmi újat nem láttam rajta. Ugyanolyan, mint volt. Még mindig nincs rajta kocka, de nagyobb sem lett. Lottie is megnézte, majd szomorúan kifújta a levegőt.

- Úgy sajnálom.

Én is sajnáltam, de már nem volt mit tenni. A sajnálat itt már semmit nem ér. Egy apró Louis növekszik bennem, amit ha úgy veszek, csodás.

- Tudod, az a legrosszabb, hogy a bátyád része van bennem, én mégis szomorú vagyok ettől.

Nem értettem ezt én sem, mivel minden egyes porcikáját imádtam Louis-nak, de ezt az egyet nem. Vagyis de, hisz ha belegondolok, a szerelmem egy részét hagyta itt nekem, de az bár ne egy kisbaba lett volna. Erősen megszorítottam a nyakamban lógó kulcsos nyakláncot, amit Louis-tól kaptam, és lehunytam a szemem. Lottie éreztem, erre semmit nem tud felelni, így csak megdörzsölte a karom jelezve, hogy nyugodjak meg.

- Mi fogsz most csinálni?

Cinikusa felnevettem, és szomorúan ránéztem.

- Én is pont ezt kérdezem magamtól.

Elhúzta a száját, és kicsit lehajtotta a fejét.

- Megtartod?

Ebbe még bele sem gondoltam. Tényleg van egy olyan lehetőség, hogy elveszik tőlem ezt a kis lényt. De akkor megölnek egy ártatlan kis lelket, akinek nem is volt még ideje élvezni az élet nyújtotta örömöket. Én tudtam, milyen ha valaki meg akar halni, de az sokkal rosszabb, mikor akaratunk ellenére veszik el tőlünk az életet. És biztos vagyok benne, hogy ez a kis teremtés a hasamban élni akar. Mégpedig Louis és általam. 

- Nem tudom. Akkor meghal.

Lottie zavartan nézett rám. Nem értette ezt az egészet, és tulajdonképpen én sem. Azt hiszem előtört belőlem az anyai ösztön, miszerint óvni kell a gyermekemet. Bár még nincs is gyermekem, de ha már így alakult, nem fogom megölni. A világ összes pénzéért sem hagynám, hogy az én lelkemen száradjon a halála. A hasamhoz nyúltam, és rászorítottam a kezem. Nem éreztem semmit, bár nem is azt vártam. Csak furcsa volt maga a tudat, hogy nem vagyok egyedül a testemben.

- Te nem akarod, hogy meghaljon.

Lassan megráztam a fejem válaszként, de emellett még beszéltem is.

- Akkor az én lelkemen szárad egy ártatlan lélek halála, aki nem mellesleg a Louis és az én részem keveréke.

Lottie kicsit elmosolyodott egy hamar el is szomorodott.

- Tényleg nagyon szereted a bátyámat.

Aprót bólintottam, és lehajtottam a fejem. Utáltam magam, hogy beleszerettem Louis-ba. Utáltam, hogy ennek az egésznek most vége szakad a kettőnk felelőtlenségétől. Hisz Louis egy világsztár. Nem kellett  neki egy gyerek a nyakán. Ahhoz még Ő is túl fiatal. A különbség csak annyi, hogy Ő elmenekülhet előle, de én nem. Ezt nem tartottam fairnek, de ha Ő nem akarja ezt az egészet és engem sem, hát nem fogom meggátolni. Eldöntöttem magamba, én nem leszek az a nő, aki csüng a nyakán, egy gyerekkel. Fájni fog ha elhagy...mit fájni? A lelkem törik össze, de maximálisan megértem. Furcsa ezeket így kimondani, hisz tulajdonképpen még nincs is semmi. Még várni kell 9 hónapot, mégis már most romba dől az életem.

- Félek, hogy elhagy Lot. Rettegek ettől.

Lassan lehajtotta a fejét, és óvatosan rám nézett. A szeme nyugodtságot sugallt, de abba a helyzetben nem bírtam nyugodt maradni.

- Tudod, Ő nem az a fajta, aki elhagy. Neki a család a legfontosabb, és ha ez a csöppség az övé a hasadban, nem fog magadra hagyni.

Volt értelme a szavainak, hisz Louis-nak tényleg a család volt a legfontosabb. Tudtam, soha nem hagyná, hogy valakinek rossz élete legyen gyerekkorában, hisz neki is az volt. Pláne nem, ha az a valaki az övé. Ez a gondolat kicsit megnyugtatott, bár még mindig ugyanúgy féltem.

- De Ő egy világsztár Lottie. Nem hiányzik neki ez az egész.

Ezelőtt minden olyan egyszerű volt. Még Zayn hülyeségei is eltörpültek emellett. Lottie nagyot sóhajtott. Ezt Ő is belátta. Féltem, mi lesz két hónap után... mi lesz a 9. hónap után. A hasam nagy lesz, és fájdalommal teli. De egyben egy csöppség is lakozni fog benne, kinek az apja a világom közepe. Juj, de furcsa volt ebbe így belegondolni, viszont el kellet fogadnom a puszta tényeket. Jobb, ha megbarátkozok ezekkel a gondolatokkal.