~Tizenegyedik díj.*

Köszönöm a díjat Bettina Vargyas-nak. Nagyon hálás vagyok érte. Ennél a díjnál egy nagyon fontos történetet mesélek el nektek a "Rólam" részben. Kicsit hosszú, de nagyon tanulságos, hogy mennyire nem figyelünk a másikra. Olvassátok el! A díjért pedig végtelenül hálás vagyok. Jupii.

Szabályok:
1.Írj magadról 11 dolgot
2.Válaszolj 11 kérdésre
3.Tegyél fel 11 kérdést
4.Küldd tovább 11 embernek

11 dolog rólam (egybe írom, mert egy történetet mesélek el):
Nem hiszitek el, tegnap mi történt Velünk. Azt már sokszor leírtam, hogy a legjobb barátnőm Rebi /Rebeka/ már  kb. 9 éve. Diáknap volt az utolsó nap a gimibe, és beültünk nézni a kosármeccset. A tanárok játszottak a diákok ellen. Rebi mondta, hogy nem jól van, fáj a feje. Még feleltem is, hogy biztos csak éhes, és hogy kimenjünk-e a büfébe inni vagy enni, de azt mondta; nem kell. Aztán egyszer mögém dőlt. Azt hittem, csak néz valamit arra, vagy játszik, de megszorította a hajam, meg a karom. Szólongatni kezdtem, hogy "Rebi! Rebi jól vagy! Rebi!", de semmi, csak remegett. Itt már kiabáltam, hogy "Tanár Úr!" meg "Valaki segítsen!". Leszálltam a padról, és ledőlt rá, de tovább csúszott, így lehúztam a fölre, hisz onnan már nem esik tovább. Remegett, és a hajamba kapaszkodott, hogy húzzon magához. Kiabáltam, hogy valaki segítsen, meg sírtam, de senkit nem érdekelt. Azt is leszarták a kosarasok, hogy már a pályán vagyunk, tovább játszottak. Mellettünk a barátnőm, meg másik oldalról két 10.-es pasi is lefagyott, én meg csak kiabáltam, hogy "Valaki csináljon már valamit!". Aztán végre mögém jött a bíró, de csak a játék miatt, én pedig szó szerint megtéptem a fölsőjét, hogy valaki figyeljen már Ránk!. Utána már a Föcitanár odasietett, és jó pózba fektette. Kiabált, hogy valaki hozzon már valami a feje alá, de senki nem mozdult. Én rohantam könnyes szemmel, két mez után, és a feje alá gyűrtük. Utána már a tanárok ellátták, minket meg kiküldtek a csarnokból. Kint bömböltem, mint egy kisgyerek, hogy most mi lesz a legjobb barátnőmmel, mert ilyet még soha nem csinált. Belehaltam, hogy semmit nem tudok. Aztán az öfő hozzám sietett, hogy kell a taj-kártyája a mentőknek. Szerintem még soha nem futottam olyan gyorsan, mint akkor Rebi táskájához, hogy kiszedjem belőle a kis rózsaszín füzetet, amibe minden irata benne van. Végül megjöttek a mentők, és ilyen ülős székbe kitolták Rebi-t a hátsó kapun. Bent ült a autóban, én pedig előtte álltam az utcán. Magánál volt, de mégsem. Csak nézett rám. Látta hogy sírok, és szétette a kezét, eltátogta: "Mivan?". Még a bal szemöldökét is felhúzta, mint ahogy ilyenkor szokta, de mégis olyan erőtlen volt. Miattam aggódott, hogy miért sírok. Nem is tudta, mi történik vele. Az volt a legrosszabb, hogy olyan sok mindent akartam neki mondani, felelni erre, de csak megráztam a fejem, mert többre nem voltam képes. Pedig el akartam mondani neki, hogy nagyon szeretem, meg le akarta üvölteni, hogy miért nem szólt, hogy hajlamos ilyenre. És azt hiszem, az én hibám volt, mivel előtte fél órával veszekedtünk, de utána már kibékültünk. Aztán ott maradtam, és az Anyukája meg a Nővére hívtak, hogy mi a helyzet. Még nem mehettem be hozzá. Kiderült, hogy az Anyukája is ilyen, csak mi nem tudtunk róla. Beszéltem telefonon egy orvossal, mert el kellett mondanom, hogy mi történt pontosan. Utána vagy háromnegyed óráig csak sírtam, aztán meg hullámokba jött rám a sírás, ha megláttam a táskáját, vagy ha csak valaki sajnálkozva nézett rám. Három csomag 10-es zsepit használtam el. De este már hazajöhetett Rebi a kórházból, de semmire nem emlékezett. Úgy meséltük el neki. Lehetséges, hogy egyszeri alkalom volt, de lehet, hogy epilepsziás. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánom ezt az érzést, amit ma átéltünk ketten. Még most is sírni tudnék, ha belegondolok. És abból meg, hogy mindenki le sem szart minket mikor már a földön feküdtünk, nagyon jól látszik, mennyire "összetartóak" az emberek. Ebből remélem, sokan tanulnak.

Válaszaim:
1. Mióta írsz?

Vagy másfél éve.
2. Mi motivált, hogy elkezdj írni?

Elolvastam egy fanfictiont, és arra gondoltam, ilyet én is tudok. És onnan már jött az ihlet.
3. Milyen könyvet olvastál utoljára?

Sarah Dessen - Tökéletes
4. Hány éves vagy?

15
5. Van-e valamilyen házi kedvenced?

Van három kutyám és két halam.
6. Példaképed/példaképeid vannak?

Példaképem Ed Sheeran, mert nagyra nőtte ki magát saját erejéből. A hátizsákjából árulta a CD-ket, és így lett sikeres, nem a tehetségkutatók által.
7. Táncolsz esetleg valamit?

Régen Hip-Hop táncoltam, de annak már pár éve.
8. Ki azaz ember aki a legközelebb áll hozzád?

Talán a legjobb barátnőm, akiről fent írtam, és Anya.
9. Tettél már olyat amit így visszagondolva másképp csinálnál?

Igen. Például a fenti történetben is, el akartam mondani Rebi-nek, hogy szeretem, és ne legyen baja, és siessen vissza hozzám, mégsem tudtam egy szót sem kinyögni. Kiakasztó volt.
10. Volt már olyan, hogy megbántottál valakit anélkül, hogy tudtad volna fájdalmat okozol neki?

Szerintem volt, de most egy sem jut eszembe.
11. Mi az álmod?
Hogy lesz egy ajándékboltom Londonban az én ízlésemmel. 

Kérdések:

1. Voltál már szerelmes?

2. Ha valaki elájulna vagy rohamot kapna melletted, te segítenél vagy lefagynál?

3. Mit tennél a legjobb barátoddal történne valami?

4. Ha majd felnőttként lesz rá alkalmad, szeretnél segíteni az embereket?

5. Mi a kedvenc elfoglaltságod?

6. Ki áll hozzád a legközelebb?

7. Vallásos vagy?

8. Ékszerek vagy táska?

9. Szoktad sminkelni magad?

10. Mik a terveid a nyárra?

11. Szeretsz fürdőbe járni vagy napozni?

Akiknek küldöm:

1. Kata Solymosi