29. ~Meglepetés.*

*Sandy szemszögéből*

Álmosan fordultam a másik oldalamra, mikor valami szorítani kezdte a hasam. Fájdalmasan ráncoltam össze a homlokom, és a szoros anyaghoz kaptam a kezem a csípőmnél. Nem mást tapintottam, mint a saját farmeromat. Álmosan szívtam be a levegőt, majd zavartan nyitottam ki a szemem. Az ablakon beszűrődő fénnyel találtam szembe magam, amit még szokni kellett egy darabig. Ledobtam magamról a takarót, amit már inkább szaunának éreztem. Álmosan mértem végig magamon. Teljesen fel voltam öltözve, csak pulcsi nem volt rajtam. Ekkor beugrott, mi történt tegnap este. "Én a kocsiban aludtam el!" jött a felismerés, de ebből az következett, hogy nem tudtam, hogyan kerültem ide. "Biztos Louis hozott haza...de mikor? Hogyan csinálta, hogy fel sem keltem rá?" cikáztak a fejemben a kérdések. Álmosan keltem ki az ágyból, és ledobtam a szorító ruháimat, amik a szennyestartóban landoltak, ahogy kiértem a fürdőbe. Kegyetlenül fájt a nyakam. Nagyon rosszul aludtam. Miután letusoltam, és elrendeztem magam, felkaptam a rövid, fekete, selyem köntösöm. Kifésültem a hajam, és kimentem a konyhába. Alig vártam, hogy végre ihassak egy csésze teát. Ez most nagyon kellett reggel. Megláttam a telefonom a konyhapulton. Odamentem, és felvettem. Fel akartam hívni Louis-t, hogy mégis mi történt tegnap, de mikor feloldottam a billentyűzetzárat, egy új jegyzet villant meg elsőnek. Ezt nem én írtam. Végigolvastam. 

"Elaludtál, de én is. Fél 2-kor felkeltem, és már elmentek a rajongók, hazahoztalak. Édesen aludtál a karjaimban. Nagyon szeretlek. Hívj, ha felkeltél Szépségem!

                                                                                                                      Louis

Ui.: Bocsi, hogy ruhába kellett aludnod, de nem mertelek levetkőztetni. A végén még kiakadsz, hogy leskelődtem, pedig nem tennék ilyet soha a tudtod nélkül, titokban." 

Az utóiraton elnevettem magam. Igaza volt. Ha levette volna legalább  a szorító farmeremet, biztos ezt vágtam volna a fejéhez. De azért a végén ott volt az a "tudtod nélkül". Ebből levettem, hogy azért szeretne "leskelődni", viszont tiszteletben tart, és nem használ ki. Ezt becsültem és hálás voltam érte. Az eleje a jegyzetnek, meg egyenesen elragadó volt. A vigyor nem fagyott le az arcomon, mikor felhívtam Tommo-t. Szinte egyből fel is vette, és édesen szólt bele.

- Jó reggelt!

- Neked is. Köszönöm. - mosolyodtam el. Már nem voltak bennem kérdések. Mindent megtudtam abból az édes jegyzetből.

- Nincsen mit Kicsim. - használta ugyanazokat a szavakat, mint én tegnap este.

- Szép volt Srácok! - hallottam egy nő hangját halkan,  majd a srácokat, ahogy nyugtázzák.

- Hol vagy Louis? - kérdeztem zavartan.

- Épp most végeztünk egy interjún. Már a tied vagyok egész napra. Van egy ötletem, mit csináljunk ma. Mindjárt megyek hozzád.

Hallottam a huncutságot a hangjában. Ilyenkor mindig valami olyat talált ki, amit normális emberek imádnak, de én nem.

- Hát...rendben.

- Jaj, ne legyél már ilyen. Élvezni fogod. Mindjárt ott vagyok. Készülődj össze. Szeretlek Kicsim.

- Én is.

Elköszöntünk, és letette. Kíváncsi voltam, mit talált ki megint. Amikor Louis ilyen hangsúllyal beszél, általában mindig ellenzem, aztán hatalmas élmények születnek. El is határoztam, hogy most nem fogok tiltakozni. Felöltöztem, ahogy mondta, bár fogalmam sem volt, hova megyünk.

Egy fekete farmert és egy szürke, elől csillámokkal kirakott blúzt vettem fel. Azt terveztem, hogy ehhez még csatalakozik a fekete jacket-em, egy szürke sál, és a kedvenc, fekete Vans cipőm. Éppen szőke hajam fésültem a fürdőszobában, mikor kinyílt az ajtó. Louis lépett be rajta széles vigyorral az arcán. Hátulról átkarolt, és a fülembe suttogta édes hangon:

- Szia Kicsim.

Én is elmosolyodtam, és kicsit talán meg is remegtem. A bal kezével arra az oldalra döntötte a fejem, így hozzáférést kapott a nyakam jobb oldalához. Nyomott egy puszit köszönés képpen arra a pontra, ahol még régen Zayn okozott egy fájdalmas sebet, mely ma már nem volt ott. Elmosolyodtam, és megfordultam a karjaiban.

- Hova megyünk? - kérdeztem óvatosan.

- A plázába. Minden csaj szeret vásárolni.

Kicsit meglepődtem a szavai hallatán. Azt hittem, még nem ismer eléggé, de megígértem magamnak, nem fogok ellenkezni.  

- De tudod, hogy én nem vagyok olyan, mint a többi csaj.  Arról nem is beszélve, hogy ott sokan felismerhetnek. - húztam el a szám.

- Tudom, de gondoltam jó program lesz. Elnevetgélünk. Amiatt meg ne aggódj, hogy felismernek. Tudok úgy nézni, hogy senki nem jön oda hozzánk. - nevetett fel édesen. Kicsit bizonytalanul néztem rá. Louis-sal nem volt olyan egyszerű egy vásárlás. - Ne csináld már Sandy. Szeretnélek meglepni, menünk el!

- Louis, nekem nem kell ajándék. Én nem vágyom a bankszámládra. - nevettem fel halkan.

- Tudom, de akkor is. Jól elnevetgélünk.

Egy mosoly kíséretében hangosan kifújtam a levegőt, aminek Louis már tudta a jelentését, de azért szerette volna hallani is.

- Legyen.

Olyan hirtelen csókolt meg örömében, és teljesen ledermedtem, de élveztem, bár ez nem volt hosszú életű. Louis teljesen bezsongott, így egyből letessékelt a kocsijába. Komolyan mondom, jobban imádja a vásárlást, mint a csajok. Ez hihetetlen. De ez már csak így van rendjén. Mindketten furák vagyunk, pont ezért passzolunk. Az a fekete Porsche, amit tegnap még utált, mert szűkös a hely, most villám sebességgel repített minket a Westfield pláza fele. Ismét egy mélygarázs, ahol parkoltunk, de most reméltem, nem fogunk itt éjszakázni. Így is nagyon fájt a nyakam a tegnapitól.  Louis felvett egy OBEY sapkát, így kevésbé volt felismerhető. Legalábbis a haja nem látszott annyira, de jellegzetes angyali arca elég feltűnő.  Bementünk a hatalmas plázába. Jó a tájékozódó képességem, de egy plázában fél perc alatt képes vagyok eltévedni.  Hiába, nem vagyok olyan kis plázapudli. A lift, ami felhozott minket a parkolóból éppen egy Zara mellett érkezett ki, ahova Louis egyből berángatott engem. Elkezdtem szétnézni bent. Először természetesen azok a ruhák ragadták meg a tekintetem, melyek a babák mellett voltak kitéve elől. Nézegettem őket, beletúrtam a blúzok közé, de semmi olyat nem találtam, amiért "ölni" tudtam volna. De alighogy végeztem ezzel a résszel, Louis máris elém jött, és a lehető legszélesebb vigyorral az arcán a kezembe nyomott minimum 10 ruhát. Szerintem annyit be sem lehet vinni próbálni. Zavartan néztem rá. A szemem sarkából láttam, ahogy pár 16 év körüli lányka csillogó szemekkel figyel minket. Látszott az arcukon, oda meg vissza vannak, hogy Louis Tomlinson kiválogatja a ruhákat a barátnőjének.

- Ezek istenien állnának neked! Próbáld fel őket! - vigyorgott.

Gyakran pislogtam párat, majd zavartan néztem le a kezeimet lefoglaló tömérdek anyagra, amelyeknek azért volt súlyuk rendesen.

- Louis. Most egyezzünk meg valamiben, ha velem akarsz vásárolni! - mondtam a lehető leghalkabban, mégis komolyan. - Tied a férfirészleg, enyém a nő. Együtt is végigjárhatjuk Őket, de csak ha megígéred, hogy hagyod, én válasszak, és nem nyomsz ennyi mindent a kezembe.

Louis ezt hallva először meglepődött, majd csilingelve felnevetett.

- Imádlak. Rendben, de menjünk együtt. - nyomott egy puszit az arcomra.

Mosolyogva bólintottam, majd elkezdtük szépen visszarakosgatni a sok ruhát, amit hozott nekem. Mindegyiknél megkérdezte, mért nem tetszik, én pedig soroltam az érveket; nagyon kivágott, rossz az anyaga, nem előnyös nyárra, túl rövid a combomon. Louis csak nevetett, hogy ennyi érvnek meg kell felelnie egy ruhának, pedig lefogadom, neki még több szempont fontos, mint nekem. Végül a legutolsó általa választott ruhadarab került a kezembe.

- Ezt honnan hozt... - akartam kérdezni, de megakadtam. Jobban szemügyre vettem a ruhát. - Istenem, ez de édes.

Teljesen az én ízlésem volt. Háromnegyedes ujjú, fehér fölső, amin volt egy lekerekített fekete gallér. Imádtam.

- Igen? Tetszik? Végre eltaláltam egyet! - örült meg Tommo.

- Igen, de...örülök, hogy te ennyire soványnak látsz Louis, de nekem ebből nem elég egy XS-es.

- De. Hidd el nekem, hogy elég.

- Köszi, de kicsi lesz mellkasilag. - nevettem el magam.

Kicsit végigmért, majd elismerően bólogatott. Ezt látva kínosan felnevettem és kicsit vállba löktem, hogy észhez térjen.

Végül együtt mentünk be próbálni. Ő egy inget hozott, míg én ezt a fölsőt immáron S-es méretben.

 - Mutasd meg! - kiabálta ki az enyémmel szemben lévő próbafülkéből.

- Te is! - feleltem.

Gyorsan magamra kaptam, és végigmértem a tükörben. Akkor Louis kukucskált be óvatosan a függöny résén oldalt.

- Na? - fordultam felé.

Elhúzta teljesen a függönyt, így én is megláthattam az Ő ingjét.

- Lex ez csodásan áll. - mért végig csillogó szemekkel, bár nem tudom, hogy ez az "átlagos"-csillogás vagy a "jól áll ez a fölső"-csillogás.

- Köszönöm. Neked is jó ez az ing, de... - közelebb mentem hozzá.

Louis nyakig begombolta az inget és ujját is, ami kész öngyilkosság egy ilyen fazonnal. Óvatosan kigomboltam a felső két gombot, és kicsit lazábbra hagytam a gallért. Mosolyogva figyelte a tetteim. Az ujjait is kigomboltam, és könyökig feltűrtem.

- Na most a jó.

Louis végigmérte magát a tükörbe, és elégedetten nyugtázta, igazam van.

- Hol is lennék nélküled? - nyomott egy puszit a számra, amit imádtam, majd kiment, hogy le tudjuk venni.

Mondanom sem kell, Louis minden boltban talált nekem valamit, amit én nem vettem volna meg, de Ő rávett. Én nem azért nem hoztam volna el, mert nem tetszett, vagy nem állt jól, hanem mert fölöslegesnek éreztem. De valahányszor nemet mertem mondani, Tommo kiskutyaszemekkel beadta a szokott mesét, miszerint; Ő csak meg akar lepni. Ez a meglepetés olyan jóra sikeredett, hogy szatyrok áradatával sétáltunk vissza a parkolóba a kocsihoz. Még a csomagtartóba is nehezen fért be. Azért nem csak az én cuccaim voltak. Louis is vett magának mindig valamit. Hihetetlen, milyen mániája van. Szerintem ha benéznék a szerényébe, igencsak tele lenne. Nem is tudom, mi lenne velem, ha nekem kéne rá mosnom. Szegény Liam...

- Tudod, nekem ezekre egyáltalán nem volt szükségem. - motyogtam halkan a kocsiba.

Lehet sok csaj élvezi, ha a pasijuk ellátja Őket tömérdek ruhával, de én nem. Sőt, őszintén szólva kínosan éreztem magam.

- Tudom, de mint ma már annyiszor elmondtam, meg akartalak lepni. - ismételte el ismét a már jól ismert mondatot.

- Tudom, és köszönöm, de nekem nem ez a meglepetés. Nekem elég ajándéknak, hogy velem vagy, már mondtam.

Édesen rám mosolygott, mikor kiértünk a mélygarázsból, és bekanyarodott a forgalomba.

- De ez csak más. Ugye örülsz nekik?

Hallottam a hangjában a reményt, de úgyis tudta, mit válaszolok. Csak gondolom, jól esett neki hallani. Ha nem lenne igaz, akkor is ezt mondtam volna, de még csak hazudnom sem kellett.

- Persze.

- Akkor jó. - mosolyodott el, de az utat figyelte.

A combomra tette a felőlem lévő, bal kezét. Én rácsúsztattam a tenyerem az Ő ujjaira, és hátradöntöttem a fejem az ülésen. Nekem egyáltalán nem ezek voltak a fontosnak, de Louis-nak látszólag örömet okozott, hogy engem boldognak látott. És nem mellesleg hihetetlenül jól szórakoztunk a plázában. Louis hihetetlenül bolond tud lenni néha, amin hatalmasakat tudok nevetni, de van egy olyan érzésem, ez a célja.