28. ~Sarokba szorítva.*

Egy nagyon fontos dolgot meséltem el nektek a díjban. Olvassátok el! Ezzel szeretnék mindenkit arra ösztönözni, hogy figyeljen azokra, kiket szeret, és úgy beszéljen vele, hogy lehet ez az utolsó, amit mondhat neki. Soha nem lehet tudni. Az élet kiszámítatlan, és egy csettintésre vége lehet. És azt is szeretném nektek megmutatni, hogy mennyire "segítőkész" az emberi természet. Hogy hányan fagynak le, vagy éppen hagyják figyelmen kívül az ilyen helyzeteket, egy hülye kosármeccs miatt. Szóval olvassátok el a díjban leírt történetet. Kicsit hosszú, sorry.

28. ~Sarokba szorítva.*

A két óra alatt én egy idő után már halálra untam magam. Leültem a kis kanapéra, és onnan figyeltem, illetve hallgattam a bent zajló eseményeket.  Louis látszólag élvezte a helyzetet. Cseppet sem volt zavarban, bár ezt nem csodálom. Ő mindig olyan közvetlen és vidám. A telefonomat kezdtem babrálni, miközben hallgattam a show-t. Sorban kaptam az értesítőket Twitter-ről, hogy még egy ember követ, vagy megjelölt valamiben. Már zavart, hogy egyfolytában rezeg a telefonom. A követőim száma pillanatok alatt felugrott 10.000 fölé, ami nagyon meglepett. "Ennyire unatkoznak a directionerek?" futott át az agyamon, de igazából nem különösebben érdekelt. Ha nekik jó, hogy ismerik Louis Tomlinson barátnőjét, hát legyen. Mire eljött az 5 óra, és végzett Tommo, már velünk volt tele a net. Hihetetlen. Louis csak nevetett rajta, és megnyugtatott, hogy ez normális, ne törődjek vele. Hittem neki, bár nagyon utáltam, hogy mindenki ismer, viszont Louis mellett minden szép és jó. Még ez is.

Köszöntünk Liam-nek, mivel Ő következett, mint utolsó tag. Kimentünk a kocsihoz, de hatalmas kavarodás fogadott minket. Több száz sikítozó rajongó került elő időközben. Mindenki Louis nevét kiabálta, mikor kiléptünk az ajtón, és sikítozni kezdtek. Lou idegesen szorított magához. Azt hiszem féltett, hogy bajom esik e között a sok rajongó között. Szorosan fonta ujjait az enyémekbe, és elindultunk a lánytömeg felé. Mindenfele telefonok és fényképezőgépek villogtak, és táblák magasodtak. Elkezdtünk átvergődni a tömegen, hogy eljussunk  kocsihoz, de ez nem volt egyszerű. Mindenki akart valamit Louis-tól, viszont Ő nem állt meg. Ez csak nehezítette a dolgot. Ijedten sikítottam egy aprót, mikor valaki hátrarántott, ezzel kitépve Louis kezét az enyémből. A sok tinilány hullámzásába kerültem teljesen egyedül.

- Louis! - próbáltam kiabálni segélykérően, de tudtam, képtelen kivenni a hangom, mivel mindenki ezt a nevet sikította.

Megbotlottam egy kemény dologban, és elkezdtem esni hátra. Tudtam ha a földre kerülök, nagy az esély, hogy valaki megtapossa a kezem, vagy egyéb testrészem, de már nem volt mit tenni. Rengetegen voltak a rajongók, és mind csak Louis-t akarták. A szám elé kaptam a kezem, és vártam, hogy a földre érkezzek, de nem így történt. Egy kar ragadta meg a csípőm. Erős, meleg szorítása izmos felsőtestéhez húzott. Felnéztem. Louis védelmezően magasodott fölém. Erősen szorított, miközben villám tempóban tört előre a kocsihoz. Jelen pillanatban az sem zavart, hogy sajogni kezdett a derekam, annyira erősen nyomta ujjait a bőrömbe. Tudtam, csak védeni akar. Kinyitotta az ajtót, és betolt az ülésre, majd áttörte magát a másik oldalra, és Ő is beszállt. Hihetetlenül megkönnyebbültem, mikor végre a kocsi biztonságában voltunk. Louis egyből lenyomta a "lezár" gombot, így már a rajongók sem tudtak betörni. Szorosan megmarkolta a kormányt, majd előrébb hajolt, hogy fel tudja mérni a helyzetet. Az alacsony sportautó nem emelt minket magasabbra, így nem tudtuk megállapítani, mennyi a rajongók száma. Louis azt hiszem jobbnak látni nem kockáztatni egy esetleges gázolást, így nem a kijárat felé vette az irányt. Fél könyökkel az ülés támlájára támaszkodott, és hátra fordult. Aprót dudált, majd alig pár centit tolatott hátra. A rajongók ijedten álltak oldalra ezzel szabad bejárást adva a mögöttünk lévő mélygarázsba. Louis sietősen tolatott hátra, majd várt, míg kinyílik az ajtó. Gondolom ismerték a kocsit, így beengedtek minket. Sajnos a rádió mélygarázsa nem volt nagy, és alig volt hely is, így csak a bejárattal szembe tudtunk megállni. A rajongók tökéletes rálátást kaptak a kocsira, így pontosan tudták, hogy nem hagytuk el a járművet. Már csak azért sem, mert nem tudtunk volna hova menni. Hisz csak egy kijárat van, az is hozzájuk vezetett. Fogságba estünk Louis-sal.

Sóhajtva emelte rám a tekintetét. A kocsi nagyjából elnyelte a kintről beszűrődő rajongókat, így viszonylag csend volt. A mélygarázsban nem égtek lámpák. Csak annyi fényünk volt, amennyi a kijutást jelentő, de egyben veszélyes kijárattól szűrődött le.

- Úgy sajnálom Sandy. Annyira utálom ezt. Már látod, miért olyan nehéz. - hajtotta le a fejét.

Óvatosan nyúltam az arcához. Még mindig kapkodtam a levegőt az előbbi "csapdánk" miatt.

- Hé. Semmi baj. Én szívesen vagyok itt veled a kocsiba. Csak kicsit kényelmesebbé tesszük.

Lepetten pislogott rám. Figyelte mozdulataimat, ahogy lehajolok és leveszem a cipőm. Felhúztam a térdem, majd előre hajoltam hozzá. Levettem a cipőét, amitől kínosan nevetett, és szerintem kicsit el is pirult. Célzóan dőltem az ajtónak, és felhúztam a lábam törökülésbe. Louis elmosolyodott, és vette a lapot. Ugyanígy tett Ő is. Már sem láttam rajta szomorúságot. Én nem akartam, hogy emiatt érezze magát rosszul. Tudtam, hogyha egyedül lett volna, nem zavarná ez a helyzet, de azt hiszi, nekem ez nehéz. Valójában engem nem zavart ez az egész. Szerettem Louis-sal lenni lényegtelen, hogy egy házban, vagy egy kocsiban.

- Köszönöm. - suttogta halkan.

- Nincsen mit. - feleltem egyszerűen. Erre még szélesebben elmosolyodott.

Louis csak csendben méregetett csillogó szemekkel, amit nem mondhatnék kínosnak, mégis éreztem, beszélgetnünk kéne, hisz akkor gyorsabban repül az idő. Mintha kitalálta volna a gondolataim, megszólalt.

- Tudod, még soha nem találkoztam olyan lánnyal, aki ennyire nagyszerűen oldott volna meg egy ilyen helyzetet. Annyira hihetetlen, hogy még mindig itt vagy Velem. - kicsit elmosolyodtam. Ezt látva tovább folytatta. - Még soha nem volt olyan barátnőm, aki azt szerette, aki vagyok, és ezt tette volna. Ilyenkor a legtöbben kihúzzák magukat, és élvezik a figyelmet. De Te...olyan édesen bújtál hozzám. Annyira meg akarlak védeni Sandy, de látod, nem tudlak. - hajtotta le a fejét szomorúan. Jól estek a szavai, de látszólag teljesen máshogy értelmezte ezt az egészet, mint én.

- De hisz megvédtél. Megtaláltál, és nem hagytad, hogy elessek. De ezek apró dolgok. Louis te egy sokkal fontosabb dologtól védesz meg, csak nem veszed észre...- lepetten felhúzta a szemöldökét, és érdeklődve figyelt. - ...önmagamtól. Ha nem toppantál volna be az életembe, még mindig ugyanott lennék. Én....majdnem négy hete egyetlen egyszer sem...vágtam meg magam. - mondtam ki végül nagyon halkan.

A tekintetem egy pillanatra sem vettem le Louis-ról. Halványan elmosolyodott. Előre lökte magát, majd megfogta a kezem, és óvatosan előrehúzott. Egy lágy puszit nyomott az arcomra, amitől kirázott egy bizonyos kellemes hideg.

- Köszönöm. - suttogta a fülembe.

Ettől szintén végigfutott a gerincemen a bizsergés, és megállapodott a hátam aljánál. Forró lehelete csiklandozta a nyakam és az állam találkozásánál a bőrt, ami kikészített. Louis édes vigyorral az arcán eltávolodott, és visszahelyezkedtünk az eredeti helyünkre.

- Most hihetetlenül utálom magam, hogy ilyen kocsit vettem. - mérte végig a szűkös helyünket, ami amúgy engem nem nagyon zavart. - Vehettem volna terepjárót, mint Liam és Niall, de ne-hem. Nekem Porsche kellett. - húzta el a száját.

Elnevettem magam. Olyan édesen tudott dohogni. Erről a szóról eszembe jutott egy dal. Nemrég hallottam a rádióban, és nagyon megszerettem. Igazán fülbemászó a dallama.

- Hey little Porsche, I wanna try ya'. Crazy Baby Girl there ain't nothing like ya'. Hey little Porsche, so right i had to get ya'. B-B-Back it up, let's roll, roll, roll. - nevettem el a végét. Tudtam, hogy Louis is ismeri, mivel nem is olyan régen ezt dúdolgatta a zuhany alatt nálam egyik reggel. A szeme csillogott. Először nem értettem, miért, aztán rájöttem. Ez az első alkalom, hogy énekeltem valamit neki. Elnevettem magam a felismerésre, Louis óvatosan kihúzta magát, majd kedvesen megjegyezte.

- Csak egy angyalnak lehet ilyen hangja.

Oldalra fordított fejjel hálát adtam az égnek, hogy sötét van itt. Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, mivel nem tudtam rá mit felelni. Jól estek a szavai, de tudtam, csak Ő lát ilyennek. Bár ez nekem tökéletesen elég volt.

Telt az idő, mi pedig nevetgéltünk és beszélgettünk. Louis beszélt Liam-mel, hogy  figyelmeztesse, ne elől menjen ki, de a srác azt felelte: látta, milyen a helyzet, mikor már megérkezett, így eleve sunyiba jött be egy hátsóbejáraton. Ott is parkolt. Irigykedtünk rá, hogy neki volt annyi esze, hogy ott is álljon meg a kocsival. A rajongók még akkor sem kezdtek oszlani, mikor Liam műsora is lement. Tudták, hogy az utunk ki innen csak feléjük vezethet, és látszólag ezt meg szerették volna várni. Hihetetlenül sokat nevetünk és beszélgettünk Louis-sal. Ő mesélt nekem a poénjaikról, én pedig rengeteget nevettem. Kezdett zavarni a sötétség, ugyanis idő közben már a Nap is lement. Én nem tudom, hogyan szokott ez menni, de egyetlen egy kocsiért nem jöttek, ami állt mellettünk a mélygarázsba. Ez nagyon furcsa volt. Louis kinézett a hátsóablakon. Én is csatlakoztam hozzá. Szomorúan nyugtáztuk, hogy még mindig ott vannak a rajongók, pedig már 9 óra volt. Még szerencse, hogy a kocsiba volt sok nasi és Coca-Cola. Igaz, hogy Louis elmondása szerint Niall miatt, de most nekünk is nagyon jól jött. Hisz  "csak röpke" 4 órája ültünk a kocsiba, de nem tűnt olyan soknak. Louis végigmérte a helyzetünket.

- Várj! - állított meg, mielőtt visszadőltem volna az ajtónak. Teljesen hátratolta a saját ülését. Meglepett, hogy mekkora lett a hely. Szinte simán ki tudta nyújtani hosszú lábait. - Gyere ide hozzám!

Zavartan néztem rá. Nem tudtam, hogyan gondolja, és őszintén szólva attól is féltem, hogy kényelmetlen lesz. Louis mindig figyelt arra, hogy nekem kényelmes legyen, és biztos, most is tudja, mit csinál. Látta rajtam, nem nagyon értem, így megfogta a kezem. Széles vigyorral az arcán háttal fordított magának, és úgy húzott az ölébe. Az Ő ajtajának döntöttem a hátam, míg a lábam átnyújtottam az én ülésemre. Oldalt csücsültem az ölében. Hihetetlen, mennyivel kisebb voltam nála. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki a mikulás ölében ül. Bár, ha kihúztam magam, majdnem egy magasságba voltuk. Ez tetszett. A szemében rejlő csillogást a sötétség ellenére is remekül láttam. Egyik kezével a jobb, kívül lévő combom szorította, hogy ne csúszkáljak, míg a másikkal a derekam ölelte. Éreztem forró levegőjét az államon, és a heves szívdobogását a mellkasában. Elvesztem csodás kék szemeiben. A kezét óvatosan felvezette a derekamról nyakamra. Édesen nyúlt a tarkómhoz, és lágyan csókolt meg. Örömmel kebeleztük be egymás ajkát, amitől egyre gyorsabb lett mindkettőnk szívverése. Mint mindig, most is Louis hajába túrtam. Ez már rossz...akarom mondani, jó szokásom lett, hisz mindketten élveztük. Ahogy egyre hevesebben csókoltunk, egyre gyorsabban dobogott a szívem. Louis  bal keze erősen belemarkolt a combomba, majd elengedte. Pár centit feljebb húzta, de hirtelen megállt, és ismét megszorította a bőröm. Ezzel a mozdulattal közelebb kerültem hozzá. A mellkasom az övének nyomódott, amitől egy pillanatra kiestem a ritmusból, de visszataláltam hála Louis segítségének. Én távolodtam el, mivel úgy éreztem, képtelen vagyok elviselni az oxigénhiányt Louis forró érintése mellett. Levegő után kapkodva néztem a szemébe, majd lejjebb csúsztam az ölében, és a mellkasára hajtottam a fejem. Ő is kapkodta a levegőt. Védelmezőn karolt át a derekamnál és a combomnál, ami sokat jelentett számomra. A bal, vagyis a tőle távolabb lévő kezemmel végigsimítottam mellkasán. Éreztem, ahogy az izmai megfeszülnek érintésemre. Egészen a csípőcsontjáig haladtam, ahol megállapodott a kezem.

Hála a rajongóknak jó sokáig itt ragadtunk, de én nagyon is élveztem. Egyáltalán nem volt ellenemre, mivel Louis volt itt velem. Minden vele öltött pillanat ajándék volt, és ki akartam élvezni minden pillanatot. Úgy éreztem, mintha az egész kocsit az én hangos szuszogásom töltené be. Elgondolkoztam: "Vajon Louis hogyan képes ilyen halkan venni a levegőt? Biztos, kuncog magában, hogy úgy lélegzem, mint egy gőzmozdony. De szeretem és Ő is engem. Más nem kell."

*Louis szemszögéből*

Egy dudálásra keltem, ami nagyon messziről jött, én mégis meghallottam. Magam sem tudom, hogyan voltam rá képes. Összerezzentem, amire egy halk sóhaj volt a válasz a karjaimból. Lassan nyitottam ki a szemem, és vártam, míg hozzászokok a sötétséghez, amely fojtogatóan vett körbe minket. Óvatosan megszorítottam a karjaimban ezt a csodás lányt, hogy érezzem, tényleg valós. Békés szuszogása töltötte be a helyet, amely elvarázsolt. "Hogy lehet valaki ennyire tökéletes?" A tökéletesség az én szótáramban egy új szinonimát kapott...: Sandy. Ekkor eszméltem, mi is történt velünk, hol is vagyunk. Még mindig a kocsimban ültünk. A műszerfalról leolvastam, hogy fél 2 van. Ekkor a tekintetem a visszapillantóra tévedt. Megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy szabad  kijáratunk. "Hajnalban már ideje is." gondoltam. Persze nem hibáztattam a rajongókat. Kicsit jól esett, hogy ennyi ideig képesek várakozni miattam, de most bár ne tették volna! Kis gondolkodás után úgy döntöttem, hazaviszem Sandy-t. Csak nem aludhatunk a kocsimban itt egész este. Olyan óvatosan nyúltam a combja és a háta alá, ahogy csak tudtam. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne keljen fel. Gyengéden helyeztem át az anyósülésre, amitől ráncba szaladt a homloka álmában. Gondolom, nem esett jól neki a hideg bőrülés az én meleg testem után. Felém fordult. Próbált összegömbölyödni az ülésben, és meglepő módon sikerült neki. Imádtam, hogy ennyire apró a termete. Sóhajtott egyet, és tovább folytatta a békés szuszogást. Nem bírtam megállni, kicsit még figyeltem. Olyan szép volt. Még álmában is éreztem rajta a fájdalmat, amit magában hordozott. Ezt próbálta elrejteni, de én tudtam, mélyen legbelül mindig ott lesz a keserves múlt, amit soha nem fog tudni elűzni. Én próbálom vele elfelejtetni, és úgy látom, sikerül. Örömmel látom, mennyivel boldogabb lett tőlem. Én csak örömet akartam okozni neki. Meg akartam mutatni, milyen csodás is az élet valójában. Azt akartam, hogy soha többé ne bántsák, és biztonságban érezze magát mellettem.

Megráztam a fejem, és mosolyogva húztam fel a cipőm. Elindítottam a kocsit. A motor halkan felbőgött, amitől Lexy szemei egy pillanatra megrebegtek, de lehet csak az álma okozta ezt. Halkan próbáltam vezetni, és a lehető legkevesebbet manőverezni, nehogy felkeljen. Szerencsére nem volt nehéz dolgom. London közlekedése ilyenkor már kicsit nyugisabb. Kis idő után megálltam a lakása előtt. Először is előszedtem a kulcsom, amit még Tőle kaptam, majd kiszálltam a kocsiból. Halkan nyitottam és csuktam az ajtót, ezzel is ügyelve, meg ne zavarjam édes álmát. Óvatosan kiemeltem a kocsiból, amitől elmosolyodott. Hihetetlen, milyen hatással vagyok rá még álmában is. Ez annyira jól esett. Szinte a levegőben szárnyaltam. Még soha nem éreztem magam ennyire büszkének, mint akkor, hogy ezt váltottam ki egy ilyen csodás lányból. Sandy önkéntelenül is sóhajtott egyet, majd átkarolta a nyakam. Ez tetszett. Térddel becsuktam az kocsiajtót, majd rányomtam a lezár gombra. Ügyeskedve, könyökkel nyitottam ki a ház ajtaját, majd egyenesen a lakásához siettem. Magam sem tudom, hogyan sikerült, úgy, hogy ne keltsem fel, de ki tudtam nyitni a zárat. Ezek után a kilincs lenyomása már gyerekjáték volt. Lábbal becsuktam az ajtót. Lerúgtam magamról a cipőt, és Sandy szobája fele vettem az irányt. Ő még mindig a nyakamba kapaszkodott, és édesen szuszogott. Egyáltalán nem zavarták a körülötte zajló események. Ezt hiszem, biztonságban érezte magát a karjaimban. Jól esett ez a tudat. Lábbal lehúztam a takarót az ágyáról, és óvatosan ráhelyeztem. Levettem a cipőjét, de többet nem mertem. Lehet kényelmesebb lett volna, de féltem, hátha megvádol, hogy leskelődtem, pedig nem az lenne a célom. És attól is tartottam, hogy felkel rá, így inkább csak hagytam, és ruhástól ráhúztam a takarót. Nem leszek olyan pasi, aki kihasználja. Lehet ruhában kell aludnia, de tudom, értékelni fogja, hogy nem csináltam semmi olyat, amit lehet, nem akar. Nem bírtam megállni, nyomtam egy édes csókot a szájára. Alig rétem hozzá a bőréhez, Ő mégis mélyen beszívta, mikor érezte ajkaimat az övén. Ezt hallva vigyorogva távolodtam el. Annyira szerettem és tiszteltem ezt a lányt. Csak a legjobbat akartam neki. Soha nem bántanám meg. Soha!