31. ~Múlt.*

Egyszer egy puha anyagot éreztem végigcsúszni a lábamon, majd egy erős kéz megemelt, hogy fel tudja húzni a csípőmön, ugyanis én képtelen voltam most bármilyen erőfeszítésre. Louis adta rám a bugyimat, amiért hálás voltam. Tiszteletben tartott. Megemelt, és a hasamra fordított. Még mindig nem nyitottam ki a szemem, de éreztem, ahogy a meztelen, forró hasán fekszem. Védelmezőn karolt át, és tartott, amiért hálás voltam. Erősen ragaszkodtam az iménti érzéshez. Gyenge karjaimmal olyan erősen szorítottam Louis-t, ahogy csak tudtam. Mintha az életem múlna a rajta...de hisz az is múlt. Nyugtatóan dörzsölte meg a hátam. Próbáltam rendezni a légzésem, de ahogy jól hallottam neki is száguldott a szíve. Lágy köröket írt le a hátamon, ami megnyugtatott. Végigsimítottam izmos mellkasán, és megállapodtam az alsógatyája fölött, amely kilátszódott a farmeréből.

- Jó volt? Élvezted?

Hallottam halk hangján, hogy sokat jelent neki a válaszom. Halványan elmosolyodtam. Úgy gondoltam, nagyjából rendbe jöttem. De még nem próbáltam megmozdulni.

- Igen. Louis... - kezdtem bele, de elhallgattam. Nem tudtam, hogyan kéne ezt elmondani.

- Hmm?

Azt hiszem, megtaláltam a legmegfelelőbb szót. Csak egyetlen egy szó volt, mégis mindent magába foglalt, amit tudatni akartam Louis-sal. Feltoltam magam a könyökömre, így a szemébe tudtam nézni, de még mindig rajta csüngtem.

- Köszönöm.

Ezt hallva édesen elmosolyodott, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

- Nem. Én köszönöm.

Szélesen mosolyogtam, és visszahelyeztem a fejem a mellkasára. Tudtam arra gondol, hogy megnyíltam előtte végre szexuális téren is. Valami belém nyilallt, amit még nem tudtam pontosan értelmezni. Majd rájöttem, mi nem stimmel a szobámban. Félhomály volt, hála az utcáról beszűrődő lámpának. "Besötétedett?". Zavartan pislogtam párat, majd halkan megszólaltam.

- Mennyi az idő?

Louis először csak hebegett, majd kicsit megemelte a csípőjét, ami így még jobban az én combomnak nyomódott. Kivette a farzsebéből a telefonját. Meglepett, hogy a kis készülék végig ott volt, de nem nagyon zavart. Megnézte az időt, hogy én is lássam, de azért felelt a kérdésemre.

- Fél 10.

Eléggé meglepődtem, mennyire elszaladt az idő. Ekkor egy újabb dolog jutott az eszembe, ami szintén foglalkoztatott.

- Ugye itt maradsz velem?

- Ha ezt szeretnéd, maradok.

Ettől megnyugodtam, majd már elég erősnek éreztem magam, hogy fel tudjak kelni. Meglepően elevennek éreztem magam, de tudtam, ez nem tart sokáig.

Feltoltam magam ülésbe, nyomtam egy puszit Louis kipirult arcára, majd felkeltem. Eltakartam magam a fekete köntösömmel, amit a szekrényből kaptam ki.

- Hova mész? - hallottam magam mögött Louis zavart hangját.

Megfordultam, és a lehető legszélesebb vigyorral feleltem neki.

- Letusolok.

És már ki is mentem a fürdőbe. Meglepő módon nem bírtam elviselni a bőrömön a forró vizet, amit amúgy imádtam. De most úgy éreztem, ha azt engedek amúgy is felhevült testemre, mentem elájulok. Ez okból kifolyólag langyos, majdhogynem hideg vizet engedtem magamra. Ilyen még soha nem volt, de most ez esett jól. Törölközésnél végigmértem a vágásaimat. Most nem tűntek olyan gonosznak, mint eddig. Ahogy rájuk néztem eszembe jutott, Louis ennyire gyengéden csókolta végig őket. Kicsit fájó szívvel itattam fel a nedvességét a testemről. Úgy éreztem, lemostam magamról Louis érintésének és csókjának a nyomát, de az emlékezetemben örökre ott marad ez az este, ami megvigasztalt. Rájöttem, hogy elkövettem azt a hibát, miszerint nem hoztam be magammal ruhát. Meztelen testemre ismét a fekete, rövid, selyem köntösöm vettem fel, és kimentem a szobába. Louis a szoba közepén állt egy száll alsóban. Felém fordult, mikor meglátta, hogy bejövök. Mosolyogva hozzá mentem, és nyomtam egy puszit az arcára.

- Menj el zuhanyozni te is, Tommo. Van nálam egy tiszta alsód.

Kivettem a szekrényből az említett ruhadarabot, és a kezébe nyomtam.

- Kösz, Kicsim.

Egy égető puszival a homlokomon hagyott a szobában. Hiányzott Louis lüktető jelenléte, de így legalább nyugodtan fel tudtam öltözni. Magamra kaptam a kedvenc, fehér, alvós shortom, ami félig mutatta a vágásaimat, de ezek után már nem érdekel. Felvettem egy fekete trikót, amiben szintén szerettem aludni. Ez is eléggé kimutatott mindent, de miért izgassam magam emiatt, mikor Louis mindent tud rólam.

Nem telt el sok idő, amíg visszajött Lou. Hálás voltam neki, amiért nem hagyott sokáig magamra. Az ágyneműjét már soha nem szoktam elpakolni. Még ha nem is alszik itt, akkor is az enyém mellett van. Legalább, hogy érezzem a Louis-os illatát. De most maga a srác ült velem szemben a takarón. Törökülésbe ültünk egymással szemben. Mindkettőnk lába be volt takarva, így csak Louis tökéletes felsőteste látszott ki. Imádtam az izmait és a háta tökéletes, kidolgozott ívét. Az ölembe vettem a párnát, és szorongattam magam előtt.

- Louis, én nem tudom, hogyan kéne ezt viszonoznom... - hebegtem halkan, és éreztem, ahogy elpirulok. Csak reménykedtem benne, hogy ez a sötétben nem látja.

- Nem kell Sandy. Én ezt nem azért csináltam. Csak neked akartam örömet. Nem kell viszonoznod. - mondta komolyan.

- És ha majd szeretném? - kérdeztem óvatosan.

Szélesen elmosolyodott, és a remegő kezemhez nyúlt.

- Nagyon szeretném, ha te kényeztetnél, de annak még nem jött el az ideje. Majd ha készen leszel rá, rendben? Még tudom, hogy kell egy kis idő. - mosolygott édesen.

Aprót bólintottam. Ezzel én is tisztában voltam belül, de a szavai ráébresztettek, még nem tudom megtenni. Jobban ismert, mint én magamat. Tudta, hogy még időre van szükségem.

Láttam, hogy valamit mondani szeretne, mivel többször is vette a levegőt, de nem mert beszélni. Nem tudtam, mi lehet az a fontos dolog, ami így hat rá, de bíztatóan figyeltem. Nagyot sóhajtott, majd kimondta.

- M-Mi történt Akkor este?

Lassan és félénken kérdezte, mintha félne a válaszomtól. Kicsit meglepődtem a kérdésen, majd sóhajtva lehajtottam a fejem. Tudta, hogy erről nem szívesen beszélek, így gyorsan hozzátette:

- Ha nem akarod elmondani, nem erőltetem...

De tudtam, nagyon szeretné tudni. Nagyot sóhajtottam, és felnéztem rá. Kék szeme a lelkembe fúródott. Lassan és halkan kezdtem beszélni.

- Már sötétedett, mikor elindultam vissza a suliból. Sokáig tartott az edzésem. Már év vége volt, és találkoztam Vele. A falnak támaszkodva cigizett a sikátor bejáratánál. Feltűnően végigmért, amitől elmosolyodtam, és azt hiszem, kicsit el is pirultam. Akkoriban, mindig mosolyogtam és vidám voltam annak ellenére, ami történt velem régebben. Talán még örültem is, hogy észrevett. Aztán elém állt a járdára, és eldobta a cigijét. Megfogta a kezem, és behúzott a sikátorba. Nem tudtam, mit tervez, így követtem. Aztán bent a falnak nyomott, és kettétépte a blúzom. Mocskos dolgokat suttogott a fülembe, amiket én nem akartam, így megütöttem. El akartam menni, de nem engedett, és visszaadta. - remegett meg a hangom. Miközben meséltem, végig Louis szemébe néztem, és próbáltam kiolvasni a sötétben a benne rejlő érzelmeket. - Aztán párszor még megütött, míg abbahagytam az ellenkezést. Tehetetlenül feküdtem alatta, és beletörődtem a sorsomba. Fel tudod fogni, milyen érzés volt Louis? Kihasznált, aztán mellém lökte a széttépett ruháimat, és magamra hagyott a sikátorban. A könnyeim megállás nélkül potyogtak. Annyira fájt. - csordult ki most is egy könnycseppem, és lehajtott fejjel meséltem tovább. - Azt vártam, mikor halok már meg végre. Kész megváltás volt, mikor elájultam, aztán a kórházban ébredtem. Gondosan elláttak, és megpróbáltak rávenni, hogy tegyek feljelentés ellene. De képtelen voltam rá. Nagyon féltem tőle. Ezután soha többé nem láttam.

Sietően letöröltem a könnyeimet, majd felnéztem Louis-ra. Lepetten láttam meg, amint Ő is a szemét törli. A nedves csíkok csillogtak az arcán a sötétben. Meglepett, hogy elsírta magát. Magához húzott az ölébe, és szorosan ölelt.

- Istenem...annyira sajnálom... - hebegte lefagyva.

- Louis, ez már a múlt. Kérlek, ne beszéljünk róla.

- Mondd el nekem a nevét! Tudni szeretném. - mondta az előbbi kérésem ellenére.

Eltávolodtam. Nem mertem neki őszintén felelni. Féltem, hogy valami őrültséget csinál, ha megtudja. Sokat jelentett nekem Louis, én nem akartam, hogy a múltamba keresgéljen. Csak neki okozna fájdalmat, ha sok mindent megtudna.

- Ne-nem emlékszem a nevére.

Hajtottam le a fejem, hogy ne lássa szégyenkező arcom, amiért hazudnom kellett neki. Louis komolyan fogta meg a csuklóm.

- Nem hiszek neked. Tudom, hogy soha nem fogod elfelejteni a nevét. Áruld el nekem.

Igaza volt. Soha nem fogom tudni keverni a fejemből azt a kilenc borzalmas betűt. Ezek a betűk takarták a második legrosszabb embert, akit valaha ismertem. Lassan kinyitottam a szám. Alig hallhatóan ejtettem ki a nevet. Még soha nem mondtam azelőtt senkinek.

- Dylan Hunt.

Louis érintését éreztem az arcomon, melyek arra kényszerítettek, nézzek a szemébe. Megtettem, és olyan szomorúsággal találtam szembe magam, melyet még senki szemében nem láttam. Felfedeztem az a kétségbeesett segítőkészséget, amely annyira jellemezte Louis-t.

- Tommo ígérd meg, hogy nem keresed meg. Kérlek, ne nyomozz utána. Csak felejtsd el. - kértem halkan.

- Rendben. - felelte egyszerűen, majd ismét megölelt.

Féltem attól, hogy esetleg nem tartja be a szavát, hisz ez nem ígéret volt, de tudtam, többet nem kapok tőle. Féltem a jövőtől, de Louis-nak joga volt tudni ezt a nevet. Olyat tett velem, értem, amit még senki.

- Feküdjünk le! Késő van. - suttogta a hajamba.

Eltolt magától, majd elrendezte a takarónkat, és hátradőlt. Látta, hogy én még mindig ülésbe méregetem ugyanúgy, ahogy eddig. Próbáltam kiolvasni belőle a tervét ezzel a névvel, de nem ment. Eltitkolta előlem, hogy véletlen sem tudjam meg. Megfogta a derekam, és magához húzott. A mellkasára hajtottam a fejem, és a mell- és hasizma közötti apró gödröcskébe helyeztem bal kezem. A jobb magam alatt pihent, mivel azon az oldalon feküdtem. Louis védelmezőn karolta át a hátam egyik kezével, míg a másikat a feje alatt pihentette. Félig volt csak betakarva de én is. Mellkasának forrósága égette a bőröm még trikón keresztül is.

- Lex...én...majd szeretnélek bemutatni a családomnak.

Félénken beszélt, mintha attól félne, hogy bepánikolok. Bevallom, tényleg megijedtem a szavain, de jól is estek. Ez azt jelenti, hogy tényleg hosszútávra szeretne velem maradni.

- Rendben. - feleltem egyszerűen.

Azt hiszem, kicsit meglepődött, mikor meghallotta, milyen lazán kezelem, de egyből fel is bátorodott. Hallottam, ahogy megkönnyebbültebben beszél.

- Remek, mert holnap teljesen szabadok leszünk, és arra gondoltam, hazamegyek. Eljöhetnél velem.

A levegő ijedten akadt meg az orromban beszívás közben, és a szemem is kikerekedett. Ijedten toltam fel magam ülésbe. Louis meglepődött a hirtelen mozdulatomon.

- H-holnap?

- Igen. Miért ne?! Hisz te is olyan egyszerűen vetted. Nem lesz baj! Veled leszek. - mosolygott kedvesen.

Nagyot nyeltem a gondolaton, hogy találkozok Louis családjával. Még szinte semmit nem mesélt nekem róluk. Gondoltam, hogy egyszer eljön ez az idő, de nem számítottam rá, hogy már holnap. Aprót bólintottam, amitől Louis felnevetett, és magához rántott, hogy megöleljen. Nagyon örült, én pedig boldog voltam, hogy így láthatom.

De valami felötlött bennem, ami kicsit zavart. Óvatosan támaszkodtam a könyökömre, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Mesélj nekem róluk! Még soha nem mondtál semmit a családodról.

- Mert rémes egy csapat, de szeretem Őket. - nevetett fel. Kérdőn néztem rá. Még csak azt sem tudtam, hány testvére van. - Hát ott van Anya, Joy, és Apa... - hosszú szünetet tartott, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Mikor kinyitotta, visszatért önmagához, és folytatta. Ez kicsit megzavart. - ...Mark. Négy húgom van. Lottie a legnagyobb, Ő 15. Utána a 12 éves Fizzy jön, és végül ott van a két kis ördög. A két legkisebb húgaim ikrek, Daisy és Phoebe. Ők 8 évesek.

Lepetten hallgattam, mennyi testvére van. Louis nagyot sóhajtott, és folytatta. Nem értettem, miért van ennyire letörve, hogy a családjáról kell beszélnie. Én örülnék, ha tudnék róluk beszélni.

- Elmondok neked valamit, amit nagyon kevesen tudnak. Szinte csak a srácok, mivel soha nem beszélek róla. - kíváncsi lettem, és érdeklődve néztem a szemébe. - Tudod, nem Mark az Édesapám, de mégis úgy tekintek rá. Én Anya előző férjétől vagyok Troy-tól, de Őt képtelen vagyok az Apámnak nevezni. Ő rossz ember volt. Egyik este Troy elment. Gyakran szokott ilyet csinálni, de ezúttal fennmaradtam, mert át akartam adni neki egy rajzot. Pontosan emlékszem, hogy hármunkról rajzoltam, és Anya próbált rávenni, hogy holnap mutassam meg neki, de én titokban megvártam az ágyban.  Alig vártam, hogy meghalljam, ahogy nyílik az ajtó. Végül megjött. Felkaptam a rajzom az asztalról, és óvatosan mentem ki a szobából, hogy meglepjem. Alig lehettem 5, mégis pontosan emlékszem. Troy kiabált Anyával, és olyan dolgokat vágott a fejéhez, amikhez akkor még kicsi voltam, de most már értem a jelentésüket. A konyhaajtó mögé bújtam, és figyeltem Őket. Ahogy Troy járkált, éreztem a pia szagot rajta. Undorító volt. Aztán anya azt mondta; ez így nem mehet tovább, és vagy tűnjön el vagy szokjon le. Erre Troy megütötte. Anya a földre esett, én pedig berohantam hozzá. Még akkor is a rajzom szorongattam, mikor a kis 5 éves fejemmel védelmezőn elé álltam. Troy azt kiabálta; takarodjak aludni, és ne szóljak bele a felnőttek a dolgába. Kicsi voltam, és meg akartam védeni Anyát, így nem mentem sehova. Engem is meg akart ütni, de Anya magához rántott, és kiment velem a konyhából. Emlékszem, hogy aznap nem aludtam mellette, ahogy szoktam, mikor rosszat álmodtam, hanem Ő aludt az én apró ágyamban. Reggel kirakta Troy-t a házból minden cuccával együtt. Már nem bántott minket, mikor józan volt. Ezután jött össze Mark-kal, aki hihetetlenül jó ember. Ő az én igazi Apám. A lányok már tőle vannak hála az égnek. - hunyta le a szemét, és nem bírta magát tovább fékezni, csukott szemének belsejéből kihullott egy könnycsepp. Végigfolyt az arcán, és megállapodott az orránál. Éreztem, ahogy nekem is nő a gombóc a torkomban. Pontosan átéreztem a fájdalmát. Ezt eddig még soha nem mondta, talán azért, hogy ne higgyem gyengének. Óvatosan tornáztam fel magam a hasára, amitől lepetten pattant ki a szeme. Ilyet még soha nem csináltam, és magamat is megleptem, hogy meg mertem tenni. A hasán ültem, de tartottam magam a térdemen, hogy ne nyomjam meg nagyon, mikor így is nehezen lélegzett. Előre hajoltam, és az ujjammal letöröltem a könnyét. Hangosan szívta be a levegőt rózsaszín ajkai között.

- Ha nagyobb vagyok, meg tudom állítani. Nem fajult volna idáig a helyzet, és nem bántotta volna Anyát. Kitudja hányszor tette ezt már előtte is, mikor részeg volt. - szűrte a fogai között halkan.

Ekkor értettem meg, honnan ered az erős, védelmező énje. Mindenképp meg akarja óvni a szeretteit, hogy Az az este ne ismétlődjön meg újra. Ezért véd engem is annyira mindentől, de azt hiszem, leginkább magától, nehogy fájdalmat okozzon. Hirtelen minden összeállt. Az aggódó kérdései, nem okozott-e fájdalmat, mind emiatt voltak.

- Louis, ne okold magad. Kicsi voltál, nem tehetsz erről az egészről. Nem kellett volna ennek megtörténnie veled. - hajtottam le a fejem.

Ekkor jöttem rá, tulajdonképpen vannak közös pontok a múltunkban. Mindkettőnk életében beköszönt egy borzalmas apakép. A különbség csak az, hogy neki helyrejött utána az élete, aminek nagyon örültem.

- De, ha nagyobb lettem volna...mindegy. Már érted, miért próbállak ennyire védeni téged is mindentől? - simított végig aggodalommal teli arcomon. Aprót bólintottam.

- Mi van most Troy-jal?

- Nem tudom. Soha nem kerestem. Nem akartam látni többé. Ahogy Anya összeházasodott Mark-kal, én is felvettem a Tomlinson nevet, pedig még csak 6 voltam de már akkor tudtam, nem akarok olyan undorító névvel élni, mint az Austin. Milyen idiótán hangzik, nem? Louis Austin. - nevette el magát a végére.

Csak mosolyogva megcsóváltam a fejem. Louis mindig viccet csinál a komoly ügyekből a végére.

- Sajnálom. Én...nem tudtam, hogy Te is... - hebegtem halkan.

- ...hogy én is szenvedtem kicsi koromban? Csak éppen egy napig, de maradandó maradt. Viszont soha nem mutatom. - mosolygott édesen. - Viszont gyakrabban mesélhetnék ilyeneket, de nincs több. Tetszik, ez a helyzet. - mért végig rajtam nevetve, ahogy a hasán ültem. Nevetve megcsóváltam a fejem. Szomorúságnak már nyoma sem volt rajta. Lemásztam róla, és ismét a vállára támasztottam a fejem.

- Aludj Kicsim. Holnap hosszú nap vár ránk. - nyomott egy puszit a fejemre.

Lehunytam a szemem. Kicsit féltem belegondolni, hogy a holnapi napot Louis hatalmas családjával fogom tölteni, de kíváncsi is voltam rájuk. "Vajon hasonlít Louis a húgaira? Vajon tetszem majd nekik? Ha nem, mit fogok csinálni?" futottak át az agyamon a gondolatok, de Louis kellemes cirógatása a hátamon elűzte minden félelmem.