27. ~Mindenki tudja.*

- Louis ezt el kell vinnem Simonnak, mindjárt jövök. - csúsztattam ismét egy barna kis borítékba egy újabb dalt.

Louis a kanapén ült, és valami bugyuta mesét nézett. Magam sem tudom, mi volt, pedig azt hittem, ismerem a meséket. Ahogy meghallotta, mire készülök, egyből felpattant.

- Veled megyek.

Kicsit megijedtem a szavai hallatán. Már egy hét telt el, amióta felvállaltuk a kapcsolatunkat nyilvánosan. Vagyis két hete vagyunk együtt. Imádtam Louis minden egyes porcikáját, és most éppen Róla írtam egy dalt. Arról szól, hogy egyszer kisüt a nap. Úgy írtam le, mintha egy sötét alagútba mennék a refrénnél hirtelen kiérek. Itt jön Louis. Remélem valaki olyan kapja meg ezt a számomra hihetetlenül fontos dalt, akit nagyon becsülök.

- Louis nem kell! Furcsa lenne, ha veled látnának ott.

- Már miét lenne az? Legalább lenne indokod, hogy miért rohangálsz mindig oda. Mondhatjuk azt, hogy én akartam beszélni Simonnal.

Az érvelése meggyőző volt, így egy bólintással jelezem; belementem a dologba.

Louis vidáman nyitott ki nekem minden ajtót, ami az utamba állt. Minden egyes alkalommal lenyűgözött, mennyire udvarias és figyelmes. Végül megérkeztünk a megfelelő iroda elé. Bekopogtam háromszor, majd  benyitottam. Louis csendben figyelte a mozdulataimat. Tudtam, hogy mindig is érdekelte, hogyan megy ez. Most végre eljöhetett velem. Az irodában senki nem volt, ami nagyon meglepett. Amióta összefutottam a Little Mix-szel, inkább ide hozom a dalokat, nem a stúdióba. Letettem Simon íróasztalára a borítékot, majd elindultunk a stúdió felé. "Akkor csak itt lehet" gondoltam bele.

- Mi is itt vettük fel az albumokat. - suttogta a fülembe Louis, amikor megálltam a megfelelő ajtó előtt.

Elmosolyodtam, majd a szokott kopogás után egyből benyitottam. Nem hittem, hogy le tudok fagyni ennyire még egyszer, és azt sem gondoltam, hogy megint ugyanígy fogok járni. Bent ismét ott ült az a 4 lány az üveg túl oldalán, és éppen nevettek. Gondolom, dalokat vettek fel. A mozgásra felénk kapták a fejüket, de még elválasztott minket egy szoba szerencsére. Simon egyből felénk fordult. Még jó, hogy Ő ezen a részen ült.

- Az irodádba vár a meglepetésem. - mondtam neki halkan, mire a férfi szélesen elmosolyodott. - Mi megyünk is. Szia.

Louis csak intett, majd hagyta, hogy kitoljam.

- Várj! Sandy!

Hallottam magam mögött egy csilingelő, magas hangot. Egyből tudtam, kihez tartozik. Lassan fordultam meg, míg Louis csak arra kapta a fejét. Ő feléjük állt, mivel háttal toltam ki az ajtón. A négy lány édesen és kíváncsian mosolygott rám.

- Sziasztok. - köszöntek mind ránk, mikor teljesen feléjük fordultam.

- Sziasztok. - köszönt Louis, míg én csak félénken mosolyogtam.

Louis bíztatóan karolta át a derekam, és közelebb állt hozzám.

- Te jó ég! Igaz! Én mondta, hogy igaz! - nevetett fel Jade ezt látva.

- Öhmm. Jól vagy? - kérdezte nevetve Louis.

- Igen. Én mondtam, hogy együtt vagytok. Hallottam, de a lányok nem hitték el.

Félénken Louis-ra néztem. Utáltam, hogy mindenki tud mindent.

- Hát, hinnetek kellett volna Jade-nek. - mosolygott Louis kedvesen a lányokra.

Erre mindenki nevetni kezdett. Én is erőltettem egy kicsit szélesebb mosolyt az arcomra.

- Azért nem vagy semmi Lexy. Liam lesz a következő? Áruld már el a titkod? - nevetett rám Perrie.

A szemem kikerekedett. A levegő ideges beszívásával együtt az ajkamba haraptam. Louis egyből abbahagyta a nevetést, és védelmezőn állt kicsit elém.

- Azt hiszem, mennünk kell. Örültem lányok, jó munkát.

Fogta meg a kezem Louis, és kicsit maga előtt elkezdett tolni a folyosón a kijárat fele. Hálás voltam neki, hogy megmentett, de egyben Perrie mondata is ott motoszkált a fejemben. Azt a gonoszságot és féltékenységet csak én láttam a szemében. Csak nekem mutatta meg, ahogy kaján vigyorral végigmért. "Hogy mondhatott ilyet?". Ez nagyon nem esett jól, de ez volt a célja, amit azt hiszem, elért.

Louis óvatosan tessékelt be a kocsijába, majd átkocogott a másik oldalra, hogy beüljön mellém. Lehajtott fejjel összekucorodtam az ülésen. Óvatosan megszorította a kezem, majd végigsimította a karom. Egészen az államig érintette forró bőröm, majd maga felé fordította a fejem. Az érintésére lehunytam a szemem. Csak akkor nyitottam ki, mikor óvatosan végigsimította a szemem sarkától a fülem tövéig az arcom a hüvelykujjával. Louis csillogó szemeivel találtam szembe magam, ami kicsit megnyugtatott.

- Ne törődj vele. Mi tudjuk az igazat. Csak Zayn miatt mondta.

- Tudom, de igaza van. Ettől féltem. Tudtam, hogy ez lesz. Mindenki így gondolja. Azt hiszik, én egy kis csitri vagyok, aki végig akar menni az összes bandatagon. - húztam el a szám, és néztem el oldalra.

- Ezeknek az embereknek, majd én elmagyarázom, mi az igazság. Ne aggódj. Csak...ígérd meg, hogy nem foglalkozol velük.

- De a rajongók miatt vagy most ott, ahol Louis. Szeretnek téged, és azt fogják hinni elveszlek téged tőlük, és átverek. Pont, mint ahogy ti gondoljátok Taylor-ról. - suttogtam.

Féltem ettől. Már előre remegtem a gondolattól, hogy ez fog minket elszakítani egymástól. Szerettem Louis-t. Ő a legjobb dolog, ami történt velem, és nem akartam elveszteni. Mélyen magába szívta a levegőt, majd egy pillanatra lehunyta a szemét. Próbált megnyugodni Ő is.

- Figyelj Lex! Elég sok mindenkit vesztettem már el az életemben azért, aki lettem. De téged nem foglak hagyni. Harcolni fogok, csak kérlek...tarts ki mellettem.

A szemében kis kétségbeesettséget láttam. Tényleg félt, hogy elveszít. Hirtelen egy  makacs érzés tört rám, miszerint erősnek kell lennem. Louis miatt. A szavai annyira kedvesek voltak, szinte már esedezve kért, amit én még soha nem tapasztaltam.

Éreztem, ahogy a szempillám egy pillanatra megrebben. Abban a pillanatban meg is tudtam, mi ennek az okozója. Egy forró csepp hullott ki a bal szemem közepéből. "Ennyit arról, hogy erős leszek." gondoltam. Magam sem tudom, mi váltotta ki ezt belőlem, hisz én nem vagyok ennyire sírós. Talán nem is Perrie volt ennek az oka. Sokkal inkább Louis kedves szavaira gyanakszom. De Ő ezt nem így értelmezte. A szemébe még inkább aggodalom ült. Óvatosan nyúlt az arcomhoz, és remegő hüvelykujjal letörölte a sós cseppet.

- Kérlek, ne sírj!

Immáron a hangja is remegett nem csak a keze. Hihetetlen, hogy ezt váltottam ki belőle egyetlen könnycseppel. Louis olyan érzéseket váltott ki belőlem, amelyeket még soha nem tapasztaltam azelőtt. 20 esztendőm ellenére még csak most fedeztem fel a szerelem keltette érzelmeket. De boldog voltam, hogy ezt Louis-sal tapasztalhattam meg. Elnevettem magam, amit nem tudott hogyan értelmezni. Láttam rajta a zavarodottságot.

- Attól sírok, amit mondtál. Annyira... - csak hebegtem össze-vissza, miközben én is megtöröltem a szemem. - Szeretlek.

Louis ennek hallatán szélesen elmosolyodott. A szeme csillogott. Kék íriszében visszaköszönt a saját arcom. A szeméből tükröződő énem szépnek érezte magát. Benne megtaláltam azt, aki szeretek, mint a szerelmem és mint a legjobb barátom. Aki mellett önmagam lehetek, és Ő pont ezt szereti. Ő maga a megtestesült tökéletesség.

A széles mosolya közeledni kezdett felém. Imádtam, mikor ez csinálja. Ilyenkor mindig a szívroham kerülget, de semmi nincs, ami eltávolíthatna. Louis lágyan megcsókolt, de hirtelen eltávolodott. A szemem lassan nyílt ki. Közel maradt hozzám, éppen csak a szánk nem ért össze.

- Én is nagyon szeretlek. Mindennél jobban.

És ismét megcsókolt, ami megint csak lecsukódásra késztette szemeimet. Ezek a szavak a világot jelentették számomra.  Ezt még soha nem mondták nekem. Ennyire soha nem szerettek, mint Louis. Azt hiszem, Róla álmodtam eddig. Nyelvünk táncának minden egyes rezdülését élveztem. Élveztem, ahogy gyorsabban vesszük mindketten a levegőt. Élveztem, ahogy Louis úgy szorítja a derekam, mintha az élete múlna rajta, és élveztem, ahogy a barna, selymes tincsei az ujjaim között csúsznak végig. Végül lassan távolodtunk el. Egyikünknek sem volt kedve, de már muszáj volt. A telefonja csörögni kezdett. Kelletlenül nyúlt a zsebéhez, és kivette a kis készüléket.

- Zayn az. Basszus. - láttam az arcán hirtelen megvilágosodást, miközben felvette a telefont. - Tudom...megyek...fél óra alatt biztos, hogy odaérek, de ha nem, üzenem James-nek, hogy húzza egy kicsit az időt...Megnyugtató, vagy nem, ez van....Bocs Haver, sietek.

Idegesen tette le a telefont, és elindította a kocsit.

- Mi a baj? - kérdeztem óvatosan.

- Ma hivatalos vagyok 3-ra a Hits-re James-hez. Egymás után váltjuk egymást a srácokkal két óránként. Még szerencse, hogy Zayn felhívott, hogy fél óra és én következem.

Vészes tempóba hajtott a zsúfolt utcán, pedig még volt fél órája, és nem volt messze a stúdió.

- Louis, nyugi. Még van időd. Kiteszel valahol? Fogok egy taxit és hazamegyek.

Louis rám kapta a tekintetét, mikor megállt egy piros lámpánál.

- Ne! Gyere el velem! Jó buli lesz.

Tudtam, ki fogja ezt találni, de ez nem az én világom. Én nem akarom ezt.

- Kérlek. Annyira szeretném, ha egyszer végre engem is ott figyelne egy csodás lány az üveg túl oldalán.

Ő is tudta nagyon jól, hogy az ilyenekkel meggyőzhet, mivel azt szeretném, hogy boldog legyen.

- Legyen. - mentem bele egy bólintás kíséretében.

Louis szélesen elmosolyodott, majd szeretetteljesen megszorította a felőle lévő combom.

Nem vártam ezt, de elérkezett. Louis-ért megtettem. Pár lány állt a stúdió előtt, de leleményesek voltunk, így hátul mentünk be. Siettünk, és most nem tudott Tommo velük foglalkozni. Azt mondta: majd utána lerendezi őket. Bemutatott a DJ-nek, James-nek. Állítása szerint, mindig vele van, mikor egyedül jön a Hits-hez. Már jó haverok lettek. Kedves srácnak tűni, és igazán kellemes hangszíne van. Teljesen megértem, hogy a Hits-nél dolgozik. Zayn-nel már nem találkoztunk. Nem tudom, hova lett. Pedig még volt vissza 5 perc a kezdésig, mikor megjöttünk. De lényegtelen. Louis és James átment az üveg túl oldalára, és leültek a mikrofonok mögé. Mindketten egy-egy fejhallgatót kaptak, míg nekem a kis szobában szólt a rádió. Egy hölgy állt mellém, és az ujjaival jelezte a srácoknak a visszaszámlálást az üvegen át. Még gyorsan küldött nekem egy puszit Louis, mire én egy elkapó mozdulatot tettem, majd az összeszorított öklöm a szívemhez szorítottam. Ezt látva szélesen elmosolyodott, és előre fordult, a mikrofonhoz. Mindketten köszöntötték a hallgatókat.

- Sziasztok, Loui vagyok a One Direction-ből.

Elmosolyodtam azon, ahogy ejtette a nevét. Már észrevettem, hogy mikor interjút adnak, csak ritkán ejti a neve végén az "s" betűt. Én is szoktam így hívni, de az más, hisz én sok módon szoktam becézgetni. Kicsit beszélgettek a srácok, majd elindult a Little Things. Louis ismét rám mosolygott, mire elismerően bólogatni kezdtem. Büszke voltam rá, hogy az Ő hangját hallom a rádióban. Büszke voltam az Ő és a banda sikerére. Valamit egyezkedtek, míg lement a szám, de nem tudom, mit. Közben bement hozzájuk egy fotós, aki csinált róluk néha-néha egy-egy képet, mikor jó pillanat volt, bár gyakran összeálltak pózolni. Aztán egy hosszabb beszélgetés közben James tekintete összeakadt az enyémmel. Alaposan végigmért, majd visszafordult a mikrofon és Tommo felé.

- Louis, nem bírtam figyelmen kívül hagyni ezt a csinos lányt az üveg mögött. Ki Ő?

Zavartan kaptam fel a fejem, mivel fogalmam sem volt, honnan jött a rádió abban a szobában, ahol én voltam. Louis kérdőn kapta felém a fejét, és édes kék szemeivel méregetett. Tudtam, mire kíváncsi. Tudtam, mihez kéri a beleegyezésem. Jól esett, hogy kikérte a véleményem. Mosollyal az arcomon bólintottam. Erre még szélesebb lett a vigyora, majd büszkén kihúzta magát, mikor beszélni kezdett.

- Ő Sandy, a barátnőm. Hihetetlenül szeretem. - nézett rám ismét. Szinte elolvadtam a mondatai hallatán.

- Hűha. Hát ez csodálatos. Igazán szép lány. Remélem, sokáig tart. Összeilletek. - mért végig ismét James.

Kicsit elpirultam. Én nem reméltem, hogy sokáig fog tartani...én tudtam.