32. ~Családi dilemma.*

Egy kéz simított végig az arcomon, amitől muszáj volt hangosan magamba szívnom a levegőt. Az álom és a valóság határán lebegtem. Éreztem, hogy még vissza tudnék zuhanni, de egy édes hang nem engedte.

- Kicsim, megjöttünk.

Már a puszta hangja arra bírt, hogy nyissam ki a szemem, és nézzek erre a csodás fiúra, de a szavai ideges jelentést hordoztak, melytől egyből kipattant a szemhéjam. Idegesen néztem rá. Ezt látva nyugtatóan megszorította a combom.

- Minden rendben lesz, ne aggódj. Itt vagyok veled.

Aggodalmasan néztem ki a nagy házra, amely barátságosan magasodott a kapu túloldalán. Nem volt ijesztő, én mégis féltem tőle. Még csak 10 óra volt. Louis-sal már reggel fél 8-kor elindultunk, hogy hamar ide tudjunk érni. Ezért aludtam el a kocsiban. Elbambultam, és már csak azt vettem észre, hogy Louis nyitja ki az ajtót előttem. Lenyújtotta nekem a kezét, és segített kiszállni alacsony kocsijából. Édesen rám mosolygott, majd megragadta a kezem. Bíztatóan jött mellettem.

- Louis, mi van ha nem fogok nekik tetszeni? Ha nem egy ilyen lányt vártak, mint én? - kérdeztem halkan ismét, amit ma már oly' sokszor.

- Tetszeni fogsz nekik. Már sokat meséltem rólad, és nagyon várnak. - suttogta a fülembe, mikor benyitott a szépen megformázott vaskapun.

Ahogy a közeledtünk a ház felé egyre inkább kezdtem izgulni. Végül benyitottunk az ajtón. Egy takaros előszobába érkeztünk, amely igazán otthonos volt. A házat zsongás töltötte be. Hallottam a konyhából beszűrődő halk csörömpölést, és éreztem a  finom illatokat. Ekkor egy apró fej jelent meg az ajtóban, amely gyors terepfelmérés után izgatottan szaladt Louis fele.

- Szia Pöttöm! - kapta fel Tommo a karjaiba, mikor ráugrott a lányka.

- Louis! - nyomott az arcára egy nagy cuppanós puszit.

Csillogó szemmel figyeltem a mozdulatsort, majd a kislány szeme rám tévedt. A korából ítélve Ő lehet az egyik iker, de nem tudom, melyik. Louis letette, majd óvatosan hozzám jött a lányka. Lehajoltam hozzá.

- Szia. Sandy vagyok. - nyújtottam felé kedvesen a kezem.

Ennek láttán szélesen elmosolyodott.

- Phoebe. - majd nagy mozdulatokkal megrázta a kezem, amire fájdalmasan felnevettem. Kicsit megrántotta a vállam.

- Mostanában mindig ezt csinálja. - hallottam egy komolyabb hangot az ajtó felől.

Zavartan kaptam oda a fejem, de ahogy elnéztem, nem csak én, hanem Louis is. Egy tini lány állt az ajtófélfának dőlve minket méregetve. Ő csak Lottie lehet.

- Megjötteeek! - kiabált hátra, majd ellökte magát az ajtótól.

- Lottie. - szorította magához Louis egyből, de a lány láthatóan nem díjazta az ölelést.

Gyorsan ellökte magától testvérét, amitől Tommo kicsit elhúzta a száját. Lottie lassan jött hozzám, én pedig ijedten figyeltem komoly alakját. Olyan magas volt, mint én, de mindig is tudtam; alacsony termetű vagyok.

- Szia. Sandy vagyok. - mosolyogtam kedvesen, és felé nyújtottam a kezem, de nem fogadta el a gesztusom. Nagyokat pislogtam, mikor csak elmondta a nevét, és bement a szobában. Kérdőn pislogtam Louis-ra, aki éppen szólni akart, de megjelent egy középkorú nő feje az ajtóban. Ez az Anyukája. Kedvesen ránk mosolygott, majd beinvitált minket a nappaliba, hogy ott ismerkedjünk meg.

Louis végig szorította a kezem, amiért hálás voltam. Hat kék szempár szegeződött rám, amitől igencsak zavarba jöttem. Lou Anyukája hozzám jött, és egyből nyomott az arcomra két puszit. Zavartan mosolyodtam el, mikor a szemembe nézett.

- Szia Sandy, én Johanna vagyok, de szólíts csak Joy-nak. Nem vagyok még 40 sem, szóval nem kell magázódni. - mosolygott kedvesen.

- Köszönöm szépen.

Kedvesen bólintott. Igazán szép nő volt. Teljesen Louis-ra emlékeztetett. A szemét biztos Tőle örökölte, mivel neki is ugyanolyan átható kék szemei voltak. Utána egy férfi lépett hozzám.

- Mark vagyok, és velem is tegeződjünk, rendben? Még én sem vagyok olyan öreg. - mosolygott rám Ő is kedvesen.

- Köszönöm.

Miután tőlem elmentek, mindketten erősen megszorongatták Louis-t, amin jókat mosolyogtam.

- Szia Fizzy vagyok. - mosolygott rám egy lány.

- Szia, Én Sandy.

- Jót teszel Louis-nak. - súgta oda nekem, amin elmosolyodtam.

- Hé, én is hallom ám! - vágott morcos fejet a srác mellettünk.

- Tommo! - ölelte meg gyorsan a lány, mintha valódi köszönés lenne.

Elnevettem magam. Itt mindenki annyira vidám, és családias volt. Már tudom, miért ilyen vicces mindig Louis...az egész családja ilyen. A két kis iker jött oda hozzám, akik mindketten szorosan megöleltek. Nagyon drága kislányok voltak. Végül az a lány következett, akitől már most féltem. Lottie jött hozzám. Csak állt előttem, és méregetett. Zavartan kavarogtak a fejemben a gondolatok, végül úgy döntöttem, én kezdeményezek. Jobb nem jutott az eszembe így halkan kinyögtem, amit a legjobbnak találtam mondani egy tinilánynak.

- N-nagyon tetszik a fülbevalód. - mosolyogtam rá kedvesen, és végigmértem a madaras ékszert.

- Kösz. - motyogta, majd elfordult, és lehuppant a kanapéra.

Nem bírtam felfogni, miért ilyen velem. "Mi rosszat tettem? Még nem is ismer!"

Letelepedtünk a kanapékra. Louis szorosan mellém ült, hogy megnyugtasson. Csak Ő látta rajtam az idegességet, mivel nem mutattam.  

- Örülünk, hogy eljöttél Sandy. Louis eddig még egy barátnőjét sem mutatta be önszántából, csak mikor már sokat könyörögtünk. - mosolygott kedvesen Joy.

- És nem is tartottak sokáig. - jegyezte meg morcosan Lottie.

Összerezzentem, ahogy megszólalt. A hangjából sütött a lenézés irántam, de úgy éreztem, Louis-ra is neheztel kicsit valamiért. Kezdett nagyon idegesíteni ez a helyzet. Sokat beszélgettünk, majd Joy az asztalhoz terelt minket ebédelni. Megkértem Louis-t, hogy mutassa meg, merre van a mosdó. Így kettesben lehetünk kicsit. Felkísért az emeltre, egyenesen a megfelelő szobába. Meg akart várni kint, de behúztam magammal, és becsuktam magunk mögött az ajtót. Gonoszul pislogott rám, és átkarolta a derekam. Meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem. Azt hiszem, kicsit félreértelmezte, miért is húztam be ide. Nagy szemekkel pislogott rám.

- Miért utál Lottie?

Louis nagyot sóhajtott. Fel volt készülve erre a kérdésre.

- Nem téged utál, hanem engem. Nem bírja, hogy híres vagyok. Az elején imádta, hogy a bátyja nagy énekes lett, egy olyan bandában, amiért mindenki oda van, de pont ez a baj. Túl sokan próbálják meg kihasználni az ismerősei közül miattunk. Utálom magam, hogy ennyire nehéz neki. - hajtotta le a fejét.

- Sajnálom Lou. Hidd el, nemsoká megszokja. Tini és muszáj lázadni valami ellen. Te lettél az áldozat. Ne vedd magadra, majd megbékél.

A haját birizgáltam, tudtam, hogy ez megnyugtatja. Nem felelt semmi, csak nagyot sóhajtott. Nyomtam egy nyugtató puszit a szájára, amitől elmosolyodott, majd kihúzott a fürdőből.

Visszasiettünk az asztalhoz. Hihetetlenül finom illatok keringtek az ebédlőben, amitől kicsit szomorkás lett a hangulatom. Louis szerencsésnek mondhatja magát. Nekem soha nem voltak az életemben ilyen nagy, családi étkezések. Vidám beszélgetés töltötte be az egész szobát, miközben ebédeltünk. Louis nyugtatóan fogta a kezem az asztal alatt, de ha el kellett venni, is ügyelt rá, hogy hozzám érjen. Ilyenkor körbecsavarta a lábával az enyémet, amitől mindig elmosolyodtam. Kellettek ezek az apró gesztusok, hogy megnyugodjak. Hálás voltam neki értük, ugyanis eléggé zavaró volt, hogy velem szembe Lottie néha-néha eléggé csúnya pillantásokkal illetett. Ebéd után kimentünk a kertbe, és ott ültünk le. Az ikrek játszottak egy gumilabdával. Egyszer szándékosan fejbe dobták Louis-t ezzel felhívva magukra a figyelmet. Azt akarták, hogy testvérük is csatlakozzon. A srác természetesen egyből ugrott. Csillogó szemekkel figyeltem, ahogy néha-néha a fejükhöz érinti a labdát ezzel ingerelve a lányokat, és arra ösztönözve, vegyék el tőle a játékot. Hatalmasakat nevettek. Egyszer egy lágy kéz fogta meg a kezem. Észre sem vettem, hogy elbambultam a játékukon. Joy arcára kaptam a tekintetem, ugyanis Ő fogta meg a kezem. Kedvesen mosolygott rám.

- Louis nagyon szereti a lányokat.

Kedvesen elmosolyodtam, és ismét rájuk néztem, de közben Joy-hoz beszéltem.

- Azt látom. Már mikor mesélt rólatok, akkor is olyan szeretetteljesen beszélt.

Joy csak édesen elmosolyodott, mikor visszanéztem Rá.

- Sandy, te is bemutattad már Louis-t otthon? - kérdezte Mark.

Egy pillanatra megakadt  torkomon a levegő.

- Nekem n-nincs családom. - hebegtem halkan, és igyekeztem minden érzelmet kizárni.

Joy szeme elérzékenyült, míg Mark sajnálkozva nézett rám.

- Sajnálom, nem tudtam.

- Édesem...már van. - ölelt meg Joy.

A szemem lepetten kerekedett ki, de nagyon jól estek a szavai.

- Vagy nem! - állt fel mérgesen Lottie, és bement a házba.

Zavartan néztem a szemébe teljesen véletlen, mikor még rám kapta a tekintetét az ajtóban. Harag égett benne, amitől szinte lángolt.

- Lottie! - szólt rá Mark, de a lány már eltűnt az ajtóban.

Szomorúan lehajtottam a fejem, majd rendeztem arcvonásaimat, és ismét felnéztem. Louis-ra tereltem tekintetem a sok sajnálkozó arcról. Ő ebből semmit nem vett észre, boldogan játszott a lányokkal, bár jobb is volt így azt hiszem. Senki nem szólt egy szót sem.

- Jól van manók, nyertetek. - nevetett Louis immáron a földről. A két kislány ráugrott, Ő pedig hagyta magát. - Pihenjünk kicsit!

Hozzánk jöttek. Louis nyomott egy kedves puszit az arcomra, mikor leült. Végignézett rajtunk, miután ivott az üdítőjéből.

- Kimegyek a mosdóba. - álltam fel.

- Lex, minden rendben? - fogta meg a kezem zavartan.

Felé fordultam, és a lehető legszebb mosolyom engedtem rá, amit abban a pillanatban ki tudtam préselni a számon.

- Persze. Mindjárt jövök.

Bementem az ajtón. Már tudtam, merre találom, így egyenesen az emeletre mentem. "Vajon, miért ennyire ellenszenves Lottie? Nem bírom felfogni. Oké, hogy nem bírja Louis-t, így engem sem, de ez azért már durva." ezen gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben benyitottam a mosdóba. Ijedten dermedtem meg az ajtóban. Bent Lottie támaszkodott a mosdó felé. Ijedten felém kapta a tekintetét. Az eddig leengedett szőke haja, most hanyagul fel volt kötve. A szeméről teljesen elfolyt a festék. Ijedtség, és harag ült a szemében, ami megzavart.

- Megint Te? - kérdezte, és tehetetlenül leejtette a karjait.

- Jaj, sajnálom Lottie. Ne haragudj.

Egyből becsuktam magam mögött az ajtót. Teljesen megzavarodtam. "Miért sír Lottie?" Elindultam vissza, de ekkor meghallottam, egy halk hangot az ajtón keresztül. Megdermedtem, ugyanis a hang az én nevem mondta.

- Sandy, várj!

Megtorpantam,és visszafordultam. Lottie feje kukucskált ki az ajtón, majd intett, hogy menjek be."Most vagy megöljük egymást, vagy megbeszéljük a dolgot." futott át az agyamon, de az első lehetőséget el is hessegettem. Óvatosan indultam el az ajtó fele. Lottie kitárta előttem, hogy be tudjak menni, majd becsukta mögöttünk.

- Miért.....? - hebegtem zavartan, de ennél többet nem tudtam kinyögni.

Szerencsére értette, és szomorkásan elmosolyodott.

- Miért sírtam? Sandy, te még nem tudod, milyen nehéz Louis szerettjének lenni. Nemsoká te is megtapasztalod. Mindenki akar tőled valamit. A barátaim nem is a barátaim, és a barátommal is tegnap előtt szakítottunk, mert Ő is csak kihasznált. Mindenki hozzá hasonlít. Ez a baj. Nem rád haragszom, te rendes lánynak tűnsz. Louis-ra haragszom. Szerintem még most menekülj tőle, amíg lehet...amíg nem ront el téged is. - hebegte lehajtott fejjel.

Ekkor mindent  megértettem. Megértettem, Lottie-nak milyen nehéz, és mennyire vágyik egy igaz barátra, aki nem csak a testvérét szereti. Én soha nem tapasztaltam, milyen lehet egy testvér árnyékában élni, de akkor átéreztem. Hirtelen annyi mindent akartam mondani neki, hogy ahogy kinyitottam a szám, egy hang sem jött ki rajta. Újra nekifutottam...sikeresen.

- Sajnos már megtapasztaltam. Tegnap előtt a kocsijában éjszakáztunk egy mélygarázsba hála a rajongóknak. A rádió előtt beszorítottak minket. Nekem is nehéz Lottie, már most, de szeretem Louis-t. Képes vagyok elfogadni a Vele járó dolgokat. Te is szereted, nem? Hisz a testvéred. - aprót bólintott. - Akkor fogadd el vele ezeket a dolgokat. Örülj a sikerének, és hogy boldognak láthatod. De így Ő sem az teljesen. Mindentől meg akar védeni téged, de pont önmagától nem tud. Ez hatalmas fájdalmat okoz neki belül. Nem mutatja, mert erős akar lenni előttünk, de Ő a legféltőbb ember, akivel valaha találkoztam. És különben is...az életemet már nem tudja elrontani. - nevettem fel halkan.

- Ő...komolyan törődik velem? - hebegte halkan.

- Persze. Miért, mit hittél? - kérdeztem mosolyogva.

Kicsit lehajtotta a fejét.

- Hogy megváltozott. Öntelt lett. Mindenki szemében Ő a tökély, de én tudom, hogy nem az. És soha nem akarok olyan lenni, mint Ő. 

- Lottie, ugyan nem tudom, milyen volt régen Louis, de nem lett öntelt. Hihetetlen nagy szíve van. Biztos vagyok benne hogy még mindig ugyanaz, mint régen. Láttad, ahogy játszott a lányokkal? Láttál Rajta változást?

Óvatosan nézett a szemembe. Lenyűgözött, mennyire hasonlít Louis kék szemére az Övé. "Le sem tagadhatnák egymást. Miért teszik mégis?". A szemfestéke elfolyt, és fekete csíkokat hagyott az arcán.

- Nem. Akkor...Ő még a régi? - kérdezte reménykedve.

- Igen. Csak híres lett. Örülj a sikerének! A barátok miatt meg ne aggódj! Gondolj arra, hány lány lenne a helyedben. - feleltem viccesen.

Halkan felnevetett. Még a nevetésük is ugyanaz volt.

- Köszönöm Lex. Tudod...te nagyon rendes vagy. Megérdemel Louis, de nem értem, miért éppen Őt választottad. - nevetett fel halkan.

- Mert Ő olyan rendes velem, mint még senki más, és szeretem. - feleltem egyszerűen.

Édesen elmosolyodott. Végigmértem kicsit megtépázott külsejét. Megcsóváltam a fejem. Csak lenézett magára, és hangos nevetésbe kezdett.

- Rendbe hozhatlak? - mentem közelebb hozzá.

Mosolyogva bólintott, és el is pirult.

Megigazítottam rajta a ruhákat. Lepetten nyugtáztam, hogy egy övvel próbálta feszesebbé tenni az amúgy nem olyan fazonú pólót.

- Ne. Ez ehhez nem illik! Levehetem?

Válaszként bólintott, amitől bátran kipattintottam a melle alól az övet. Megigazgattam rajta a blúzt, majd betűrtem a nadrágjába, és buggyosra hagytam. A vállát kicsit lejjebb húztam éppen annyira, hogy ne látszódjon ki a melltartópántja. Ez a blúz így tökéletes hordásban. Mosolyogva nyugtázta a végeredményt a nagy tükörben. Lemostam róla a festéket.

- Nem kell neked alapozó, olyan szép a bőröd. Elég csak egy kevés púder.

A kezembe nyomta a kis dobozt, amivel nem feltűnő, mégis jól takaró réteget kentem az arcára. Szorgalmasan adogatta a dolgokat, amik kellettek, és közben mosolygott. Kicsit kiemeltem csodás kék szemeit szemceruzával és szempillaspirállal, majd a szemhéja belsejére kentem egy kevés csillogós fehéret. Ezekkel még igézőbb tekintetet biztosítottam neki, mint ami eleve volt. Végül egy kis szájfény, de éppen csak egy kicsi, mert az ajkai így is olyan tökéletesen pirosak voltak, mint Louis-nak. Ezután a haja következett. Szépen kifésültem. Igazán egyenes haja volt, ami nagyon illett az arcához. Szépen befontam a frufruját, majd egy hullámcsattal oldalra tűrtem. Hátrébb léptem, és végignéztem rajta.

- Készen vagy. - mosolyodtam el, és elégedetten nyugtáztam; jót alkottam.

Lottie megnézte magát a tükörben. A szeme először lepetten kikerekedett, majd a nyakamba ugrott. Felnevettem a reakciójától.

- Köszönöm Sandy, ez király.

Mikor eltávolodott, előkotorta a telefonját a zsebéből, majd kínosan felém fordult.

- Nem csinálnál rólam egy képet. Ez megéri.

Nevetve bólintottam, és elvettem a telefont. Kedvesen mosolyogni kezdett, én pedig lekaptam. Elégedetten szerkesztette meg a képet, majd megkért hogy adjam meg nevem, és megjelöl. Mosolyogva bediktáltam, majd kitette mindenhova. Fél pillanat múlva megcsörrent a zsebem, hogy megjelölt. Azt írta: "Köszönöm szépen @sandyrlane. Imádom, amit tettél velem." Elmosolyodtam a kis üzeneten, de Lottie még nem hagyott nekem nyugtot. Maga mellét rántott, és a tükörben csinált rólunk egy képet. Nevetve nyugtáztam, hogy Lottie pont olyan bolond, mint Louis.

- Menjünk le a többiekhez. - nyitottam ki az ajtót.

Mosolyogva ugrált le a lépcsőn mellettem.

Kimentünk a teraszra. Egyből mindenki felénk kapta az arcát, és zavartan néztek ránk, hogy együtt jöttünk ki.

- Nézzétek, Sandy, milyen szépen kicsinosított. - mosolygott Lottie elégedetten.

Mindenki helyeselt, és elismerően rám néztek, de nem amiatt, amilyenné varázsoltam a lányt, hanem hogy sikerült kibékülni vele. Louis egy elégedett puszit nyomott a számra, mikor leültem mellé. Lottie pedig kedvesen mosolygott Tommo-ra. Úgy tűnik hatott a vele váltott beszélgetésem. Elégedett voltam magamra. Ez mostanában egyre gyakoribb nálam.