Előszó.*

Az Élet gyakran nem úgy alakul, ahogy várjuk. Nem tudjuk, mi célból születtünk, de reméljük nagy dolgokat viszünk véghez. Viszont van amikor az akarat kevés. Van amikor annyira kilátástalan a helyzet, hogy nem bírjuk saját kedvünk szerint alakítani, akármennyire is szeretnénk. Ilyenkor van egy szó, ami erőt tud adni. Még ha csak kis időre is, de az is sokat számít némelyik helyzetben: REMÉNY. Bizony a Remény. Az a szó, amely sok nyelven létezik. Mondhatnám például így: Hope /angol/, Hoffen /német/, Espérer /francia/, Sperare /latin/, Esperanza /spanyol/ vagy éppen надеяться /orosz/. De minden nyelven egy jelentést hordoz. Azt a jelentést, amely sok éltet mentett már meg, és egyben sodort is a végzete felé. Amely erőt tud adni, még akkor is mikor nem látunk kiutat. Amitől képesek vagyunk gyorsabban futni, letenni az alkoholt, a cigit, a drogot, vagy éppen a pengét. De van a reménynek egy eszköze, amely bár nem mindig látjuk, képes ugyanolyan hatást elérni, de egyben teljesen tönkre is tenni egy életet. Ez a SZERELEM/SZERETET. Amikor valaki a feltétel nélküli szeretetét képes adni, azt meg kell becsülni, és nem a porba tiporni. Amikor valaki az életét és ránk bízná, nem szabad nekünk tönkretenni azt. Amikor ez a valaki  mindenkitől képes megóvni, csak éppen saját magától nem, akkor Ő szorul segítségre. Akkor Ő van bajban, és neki kell Remény, neki kell erősítés a Szeretetben. Abban, hogy megéri küzdeni ezért az egészért, bármi legyen is. Hisz a jövő alternatív fogalom. Lehet évtizedekig beszélhetünk még jövőről, de lehet holnap vége szakad számunkra. Ezért meg kell becsülni minden pillanatot, ami adatik legyen az jó vagy rossz, lényegtelen. Csak a ma számít, nem a jövő vagy a múlt. De vannak olyan helyzetek, emberek, akiket kísért a múlt. A kérdés az, hogyan képesek kezelni ezt. Hogyan reagálnak, ha a múlt szereplője felbukkan és második esélyt kér? Elfogadják? Megéri? És mi van akkor, ha nem megbocsájtást kér? Ha ismét haragot és feszültséget gerjeszt? És ekkor megéri? Mindannyiunknak szüksége van olyan emberekre, akik mellettünk állnak, és Reményt, Szeretetet adnak, ha kell. Ezek azok az emberek, akik biztosan a jövő szereplői is, de csak, ha lehetőséget kapnak rá. Épp ezért nagyon meg kell becsülni Őket. Felmerül a kérdés: Mi a helyzet azokkal az emberekkel, akiknek nem adatott ilyen barát, szerető, családtag, társ? Nos, nekik is eljön az az idő, amikor az Élet hoz valami jót. De mint mindenki életében, minden jó mellé társul valami rossz. Ez lehet csak később üti fel a fejét, de egyszer jön, és minden szerettünk veszélybe kerülhet. Ilyenkor felmerül, hogy esetleg minden fontos dolgot elveszthetünk. És most nem anyagi javakra gondolok. Nem. Sokkal inkább a lelkünk megnyugtatóira. Például a szerelmünk, a barátaink, a zene és egyéb kellemes dolgok. Ezek fontossága általában csak akkor tűnik szembe, mikor rájövünk, elveszthetjük őket. Ilyenkor kell a Remény, és Reménnyel telve erősen küzdeni, kitartóan kapaszkodni az életünk megváltóiba. Az elvesztésük akkora kárt tud tenni bennünk, hogy észre sem vesszük milyen gyorsan kerül ismét a kezünkbe az alkohol, a cigi, a drog vagy éppen a penge...

Ezek azok a dolgok, amelyeket be szeretnék mutatni ebben a történetben. Remélem, észreveszitek a mondandóm, és megértitek. Azt hiszem, ez teljesen más lesz, mint az előző blogom, a That one thing.*. Talán csak a külsőség marad ugyanaz, ami alatt a ".*"-ot értem. Ezt annyira megszerettem, hogy nem vagyok képes megválni tőle. Már belém rögzült az írásmód. Viszont tartalmilag azt hiszem, sokat fejlődtem. Ezt a történetet igazán szépen és választékosan fogom megfogalmazni. Azt hiszem kötelességem elmondani, bár észre fogjátok venni, hogy ebben a blogban úgy tüntettem fel a srácokat, mint bármelyik pasit, csak kicsit híresebb kiadásban. Nekik is, akárcsak a valóságban, csak a csajok, a buli és a pia jár az eszükben. De persze, mindenhol vannak kivételek, ahogy itt is. Remélem, észreveszitek, bár nem nehéz rájönni, ki a kilógó a srácok közül. És volt egy olyan észrevételem, hogy jobban szeretitek, ha kicsit...hogy is fogalmazzak...erotikus a helyzet, így jó sok ilyet beleírtam. Ebben a történetben nem fogom csillaggal átugrani az együttlétek időszakát. Mindent le fogok írni, remélem, nem ítéltek el. Az észrevételem alapján az előző blogon, azt hiszem, szeretnétek, ha leírnám. De ne aggódjatok, nem leszek undorító. Igyekszem a lehető legszebben megfogalmazni mindent, így nem lesz olyan érzésetek, mintha azt a bizonyos "P"-vel kezdődő, "Ó"-ra végződő videót olvasnátok. Ami még fontos hogy ebből is több évadod terveztem, bár még nem tudom, hogy évadokkal fogom-e jelölni. Lehet, hogy csak írok, és írok, nem lesznek évadok. Minden esetre sokáig fog tartani a történet, ezt megígérem. Azt hiszem, már csak egy dolog van, amit szükséges elmondanom. Kérlek titeket, hogy ne azonosítsátok a szereplők egyéniségét a valóságban élő emberekével. Sok mindenkinek, nem egyezik a személyisége, csupán az én agytekervényeim furfangos szüleménye. A valóságban nem ilyen gonoszak, cselszövők és netán perverzek. Most, hogy már ismerem nagyjából a dolgokat hála a That one thing.*-nek, azt hiszem, sokkal jobb lesz minden. Remélem, ez a blog is tetszeni fog, és jó sokáig velem maradtok.